Repozitórium index

A gyülekezeti éneklés a keresztyén istentiszteletnek és hitéletnek nélkülözhetetlen része, úgy közösségi mint egyéni vonatkozásban. Licenciátusi szakdolgozatomban, mely e jelenlegi dolgozat tartalmi előzményének tekinthető, a gyülekezeti éneklés elméletiteológiai megalapozását végeztem el. Jelen dolgozatban arra vállalkozom, hogy empirikus kutatás révén képet alkothassunk a vizsgált téma gyülekezeti visszatükröződéseiről, reprezentatív személyekkel folytatott interjúk alapján.

A posztmodern társadalomban egyre inkább találkozunk az egyháztól való elidegenedés gondolatával, a bizonytalanság válságba ejtő érzésével. Egy olyan korban élünk, amelyben a technika segítségével pillanatok alatt szüntethetők meg különbnél különb határok. Van azonban egy kommunikációs csatorna, melyben a prédikátor, egy másik dimenzióban keresi a felismerést, majd az ott megtapasztaltakat igyekszik minél tisztábban közvetíteni a gyülekezetének.

„Aki énekel, az kétszer imádkozik”. Augustinus mondata sokszor felbukkan a dolgozatomban, jelezve azt, hogy a gyülekezeti éneklés nem egy haszontalan elem az istentisztelet keretén belül. Sőt mi több, nem csak a gyülekezeti közösségen belül van jelentősége, hanem a keresztény gyülekezeti tag személyes életében is. Dolgozatom egy átfogó összefoglaló arról, hogy mi tulajdonképpen a gyülekezeti éneklés. Egy idősíkot követve kitérek arra, hogy mit jelentet az Ó- és Újszövetség gyülekezetének és emberének az ének szerepe a mindennapokban, hogyan vélekedtek erről a reformátorok, milyen álláspontokat képviselnek az egyházzenészek, valamint a kortárs szakértők hogyan vélekednek minderről. Figyelembe véve a gyülekezeti éneklés sajátos funkcióit, azokra a kérdésekre kerestem a választ, mint teljesebb kifejeződésre juthat-e a hit az éneklés során? Háttérbe szorult-e, az egyház megítélésében, az éneklés-zenélés fontossága? Tulajdoníthatunk-e missziói erőt az éneklésnek?

Liturgical renewal attempts in the Unitarian church from the early 20th century to the present. This research examines the liturgical reform efforts within the Unitarian Church from the early 20th century to today. Analysis of relevant literature reveals a consistent call for renewal among ministers and parishioners, though translating this desire into action is fraught with challenges. The study concludes by highlighting essential components of successful liturgical renewal to guide and motivate those contemplating such changes.

Preaching as an instrument for teaching Christian doctrines. In the last three decades, Transylvanian society and church members have experienced a shift toward secularisation, particularly within the Reformed Church. This trend has made it difficult to engage with younger congregants drifting from organized religion. Despite this, there’s a vital need to re-emphasise Christian teachings, especially considering the current state of the Hungarian Reformed Church in Transylvania, where many lack a deep understanding of biblical and Reformed doctrines. Christian education should be more than just imparting knowledge; it’s about fostering spiritual growth. Ministers, alongside church elders and congregations, should actively teach Christian values, ensuring members develop a strong, knowledgeable faith. Ultimately, faith is more than learning; it’s about a personal connection with God.

Bibliolog as scriptural interpretation. Modern “midrash” as a possible method in catechesis. This research delves into the bibliolog approach to interpreting the Holy Scriptures, a technique often termed as “modern midrash” and not widely recognised in Hungarian-speaking regions. Originating from America, bibliolog diverges from the European tradition of bibliodrama or Biblical drama, focusing instead on a narrative-driven method. It offers an immersive experience where individuals seeking to grasp the biblical narrative can simultaneously embody the roles of active participants and keen observers, fostering personal introspection in real-time. The paper elucidates how the bibliolog method can serve as a potent instrument in both religious and ecclesiastical pedagogy, enhancing catechetical practices.

A dolgozatomban arra a kérdésre keresem a választ, hogy a keresztelési és esketési liturgiának, valamint az ezeken az alkalmakon elhangzó imáknak milyen jellegzetességeik vannak? A kérdés az, hogy az adott keretek között, az imádságok hogy tudnának olyan formát ölteni, ami egyrészt biblikus, másrészt megérinti az imádkozót és a hallgatókat? A kötetlen formájú imádságoknak általános szabályaik vannak, amit sokan belesűrítenek liturgikai, illetve más jellegű, de ugyancsak istentiszteleti elemekkel foglakozó könyvek alcímeibe, de ott is csak általánosságban beszélnek az imádságról. A dolgozat egy próbálkozás arra nézve, hogy a medertelennek tűnő elemeket hogyan lehet olyan keretek közé tenni, amelyek megadják azt a szabadságot a híveknek, hogy belemélyülhessenek az imádkozás folyamatába. Ennek az lehet a hosszútávú célja, hogy az imádkozás is olyan átéléssé válhasson, amilyenről Ezékiel számol be akkor, amikor életre kelnek körülötte a száraz csontok.

Isten az embert úgy teremtette, hogy párkapcsolatban éljen. A házasság az ember számára azt az alapot nyújtja, amelyet a föld biztosít a növény számára. Abban tud természetéből fakadóan igazán növekedni és kibontakozni. Istentől kapott felelősségünk alól nem szabad kibújnunk, nem várhatjuk el másoktól, hogy megtegyék azt, ami nekünk kényelmetlen helyzeteket jelent. Felelősséggel tartozunk azokért a gyermekekért, akiket Isten mireánk – és nem másra – bízott. Ha pedig a fiatalok eljönnek az ifjúsági bibliaórákra, táborokba, csendesnapokra, -hetekre illetve négy- vagy hatszemközti beszélgetésre, akkor azt használjuk fel a lehető leghasznosabban, azok épülésére. Lelkipásztorként kötelességünk a ránk bízott lelkeket pásztorolni minden téren, így a párkapcsolat terén is.

Az unitárius liturgia történetének mindent átfogó részét ismertető mű megírásával eleddig még senki sem foglalkozott, csupán részletek ismertetésével, s dolgozatom is valami effélét nyújthat. Azonban bízom abban, hogy próbálkozásom mégsem lesz hiábavaló, hiszen dolgozatom egy helyre próbálja tömöríteni az elmúlt majd’ 450 esztendő liturgiai ismereteit.
Kutatásaim egy részét a levéltári és könyvtári anyagok képezik, nagyobbik részét a Keresztény Magvetőben megjelentetett tanulmányok, dolgozatok cikkek. E mellett segítségemre volt még az Uzoni-Kozma-féle Egyháztörténet, korabeli magán tulajdonban lévő énekes- és imakönyvek, és más különböző tanulmányok, folyóiratok.

A dolgozat két részre oszlik, az első fejezet történeti áttekintés arra nézve, hogy a református igehirdető szerepe hogyan alakult különböző korszakokban, mi volt az elvárás, milyen volt a jó igehirdető és mi számított hibának. A második fejezetben pedig az igehirdető jelenkori, XXI. századi szerepe kerül felvázolásra. Ennek a dolgozatnak az a célja, hogy betekintést nyújtson az igehirdetői kép alakulásába a korszakok folyamán, annak pozitívumaival és negatívumaival együtt, és elgondolkoztasson minket, hogy mit is jelent igehirdetőnek lenni, és valójában hogyan is élhetnénk meg legjobban igehirdetői szerepünket.

A dolgozatomban módszereket mutatok be, amelyek elősegíthetik a készülés folyamatát, hogy az istentiszteleti beszéd elérje célját. Először foglalkozom a prédikációval és annak jelentésével. Ezen belül három fontos témát emelek ki, amelyek figyelembevétele nélkül a prédikáció nem egyházi beszéd, hanem csak egy hétköznapi beszéd. A három téma a cél, a textus, és az időszerűség ismertetése és fontossága az egyházi beszédben. Másodszor magával a módszerekkel foglalkozom, ahol evangélikus, református és unitárius lelkészek prédikációírásainak a tapasztalatait vizsgálom meg és ismertetem. Harmadszor összegzem a véleményeket és igyekszem megfogalmazni saját véleményemet.

A jelen írás a megszentelés bibliai, hitvallási és dogmatikai értelmezése körüli félreértéseket és az ezek nyomán kialakult téves egyházi gyakorlatot kívánja szemügyre venni. A kérdésről szóló bibliai és egyházi tanítást csak annyiban vázolja, amennyiben a benne rejlő igenből a nemek is érthetőbbé válhatnak.

Ez a tanulmány az első és a második világégés közötti korszak homiletikai kiadványaiból válogat, bemutatva néhány, az elméleti és a gyakorlati homiletika tárgyköréből származó alkotást. Ezek között van a lelkipásztorok számára készült szakkönyv, illetve a lelkészek által írt prédikációkat tartalmazó kiadvány is. Inkább deskriptív, leíró jelleggel tárgyaljuk az ebben a korszakban megjelenő műveket, keresve bennük a korra leginkább jellemző sajátosságokat, rámutatva arra, hogy a tárgyalt korszak alkotásaiban mi lehetett inspiráló az akkori hallgató, olvasó számára, illetve hogy mi lehet ösztönző a mai olvasó számára?

Új teológiai fogalmak megjelenésének vagyunk a tanúi – nemcsak tanúi, de asszisztálunk megjelenésüknél. Az online istentisztelet fogalma tulajdonképpen már évek óta a levegőben lebeg, de nem úgy gondoltuk ezt az új lehetőséget, ahogy a mögöttünk álló hónapokban éltük át. Hogy jó volna élőben közvetíteni istentiszteleti alkalmainkat a rendelkezésünkre álló hálózaton – ez az igény már többéves múltra tekint vissza. Szabad-e a valóságos istentiszteleti közösséget aláásni azzal, hogy virtuális pótlékot kínálunk helyette? Ezt a dilemmát sokan megfogalmazták, ezért óvatosságra hajlottunk minden ilyen kísérlettel kapcsolatban. Most azonban, a pandémia szorításában nem volt idő aggályoskodni, azonnal cselekedni kellett, és egészen más megvilágításba került az online istentisztelet kérdése. Most valóságos istentiszteleti közösség nélkül csatlakoztunk a hálózatra. A virtuális közösség mögött nincs valóságosan megélt istentiszteleti közösség.

Hasznos dolognak tartom, hogy az, aki vezetői szerepre készül vagy kényszerül, az legyen tisztában a különböző vezetési formákkal, azoknak előnyeivel és hátrányaival. Megkülönböztetünk többféle személyiségtípust, és ezekhez tartozóan többféle vezetési formát és vezetési stílust.

Ez a publikációs lista Adorjáni Zoltán közleményeit tartalmazza.

Az Amerikai Egyesült Államok kultúrájában különleges színfoltot jelent az afroamerikai tradíció és természetesen ezen belül a fekete prédikálás. A kultúrák egyik fontos alkotóeleme a vallás. Nem láthatjuk kellő mértékben tisztán egy embercsoport, egy rassz hagyományait a vallási szokások nélkül. Az afroamerikai prédikáláshoz sok sztereotip elképzelést társítunk mi, akik a hagyományon kívül állunk. A dolgozatomban áttekintve ezeket az elemeket, megpróbálok rámutatni, hogy ezek a vonások a gazdag afrikai kultúrában gyökereznek és sokuknak pszichológiai jelentősége van. Dolgozatomban az afroamerikai prédikálást mutatom be. Az afroamerikai prédikálás kutatása az 1970-es években kezdődött meg melyréhatóan. Dolgozatomban bemutatom az afroamerikai prédikálás és homiletika kialakulásának történetét, ugyanakkor kitérek az afroamerikai prédikálás hátterére is.

Egyházi szertartásaink közül az egyik legszebb alkalom a házasság megáldása, amikor az ifjú pár örömében osztozhatunk lelkészként a gyülekezettel együtt. Ám szerepünk ma már nem a „nagy napra” korlátozódik. A házasságra való felkészítésre lehetőségként kell tekintenünk, amikor jobban megismerhetjük a házasságra készülő párt, amikor útravalóval láthatjuk el őket a házasság nem éppen „mézes” heteire, mert igenis a házasságra készülni kell, és ebben segítségére kell lennünk a pároknak. 

A dolgozat elméleti kutatásának elsődleges kérdésköre az abúzus és incesztus témájával kapcsolatban, azoknak rendkívül vitatott volta miatt, maga a jelentéskör tisztázása: mit jelent ez a két, látszólag szimpla kifejezés? A megfelelő meghatározások keresése közben egy egyszerű konklúzióra jutottam: sem az áldozatoknak, sem a bántalmazóknak nincsenek általános típusai. A következő kérdéskör a lelkigondozó, mint segítő szakember pozíciójából feltett kérdéseket tartalmazza, amelyek arra irányulnak, hogy egy bántalmazottal való lelkigondozói kapcsolat hogyan válhat gyógyító kapcsolattá. A kutatás célja eszközöket találni a lelkigondozói térben történő meglévő traumák felismerésére, azok feldolgozásának segítésére és a további traumatizációk lehetőségének a csökkentésére, mindehhez pedig a A kutatás empirikus formáját a jövendőbeli segítő szakemberek, vagyis lelkigondozók személyére fókuszáló nemi erőszak mítosz hatásait vizsgáló attitűd- vizsgálat nyújtotta.

Dolgozatom témája az ifjúsági munka hatékonysága és akadályai a zilahi és szilágysomlyói református egyházmegyék gyülekezeteiben. A kutatásom során először megvizsgáltam a serdülő- és fiatalkorúakat fejlődéslélektani, csoportdinamikai, társadalmi és ekkléziológiai szempontból, hogy teljesebb képet alkossak a szóban forgó korosztállyal kapcsolatban. Ezt követően a zilahi és a szilágysomlyói egyházmegyék lelkipásztorai által kitöltött kérdőívek eredményeit dolgoztam fel, és következtetéseket vontam le. A kérdésekre adott válaszok alapján elmondható, hogy a két egyházmegyében az ifjúsági munka fontos helyet foglal el a lelkipásztorok szolgálatában, és a fiatalok között végzett missziónak viszonylag egységes célkitűzései vannak a megkérdezett gyülekezetekben (evangélizáció, közösség építése). Ugyanakkor szükséges a gyülekezet és az ifjúsági csoport találkoztatása, hogy megvalósulhasson az a valódi közösség, amit az elméleti részben is tárgyaltam.

Dolgozatom témája a teológusi identitás kialakulásának és váltázásnak vizsgálata a megszerzett ismeret, a hit és a szolgálatról alkotott szubjektív kép tükrében. Kutatásom kiindulópontja szerint a teológusi identitásnak, mint minden szakmai identitásnak, létezik emberileg vizsgálható módszere. Dolgozatomban kitekintettem mindazokra a gyermekkortól húzódó tényezőkre, amelyek közrejátszhattak abban, hogy valaki teológiát tanuljon, valamint a tanulás elméletén keresztül arra is kerestem a választ, hogyan és mennyiben építi be az egyén a megszerzett tudást. A vizsgált szakirodalom alapján kapott eredmények azt mutatják, hogy a teológiára készülő egyén motivációját szükséges bibliai, teológiai és pszichológiai kritika alá vetni. Továbbá a teológiai évek alatt ért sokféle impulzus közül kiemelkedik az egyén hitmegéléséhez közel álló csoport hatása, a személyes krízisek feldolgozásának sikeressége vagy kudarca, és a megszerzett tudás elfogadása vagy elutasítása hitbeli szempontok miatt.

În cartea sa Biografie van de dominee, teologul practic olandez Heitink dedica un capitol special dezvoltării oficiului pastoral protestant. El se întreabă când a apărut pastorul protestant așa cum îl cunoaștem astăzi în istoria bisericii. Răspunsul la această întrebare ne duce înapoi în secolul al XVI-lea. În istoria Reformei, acesta este momentul când apare pastorul, însă nu ca preot hirotonit din sânul clerului, ci ca laic. Potrivit doctrinei reformate, membrii comunității lui Dumnezeu ocupă diverse oficii, iar în vârful acestora se află funcția de pastor. Comunitatea alege anumite persoane pentru această funcție după ce a constatat că aceștia au darurile necesare de la Dumnezeu pentru această slujire. Heitink consideră că, într-un timp relativ scurt după implementarea oficiului pastoral, pastorul a devenit un funcționar bisericesc. Această funcție, fie ea laică sau ecleziastică, a crescut în importanță de-a lungul timpului.

Este o senzație teribilă pentru predicatorii practicanți să constate că metodele testate și ani de zile funcționale par să fie învechite, iar tipurile de predicări care păreau altădată eficiente sunt acum întâmpinate cu priviri plictisite și puterea lor de motivare de odinioară pare să fi dispărut. În astfel de momente, pastorii și specialiștii în omiletică încep să caute idei noi și inovatoare, pentru a putea pre-dica cu succes Cuvântul lui Dumnezeu. În bisericile protestante mainstream americane (bisericile metodiste, epis-copale, lutherane, prezbiteriene, etc.) această perioadă a fost numită „turnura narativă”. Părea că acesta ar fi fost răspunsul adecvat la multele probleme din predicarea americană care – s-a spus – a intrat în criză în anii '60 și '70.

Tineretul de astăzi se confruntă cu o criză a identității valorilor, fără a fi vinovat pentru aceasta. Cei responsabili de educația și îndrumarea lor, cum ar fi părinții, dascălii, clericii și îndrumătorii spirituali, și-au pierdut orientarea spirituală, preferând adesea siguranța în locul mântuirii. În societatea actuală, se observă o predominanță a răului explicată prin prisma mentalității evoluționiste susținute de știință. În acest context, cuvintele din Sfânta Scriptură și apelul către Dumnezeu par a fi fără rost. Răul este adesea redus la încălcări ale normelor etice, explicate printr-un raționalism care justifică urmarea pasiunilor personale. Abaterea de la calea corectă trasată de Părinții Bisericii, precursorii pedagogiei moderne, a dus la o pierdere a valorilor fundamentale ale creației divine. Este esențial să redescoperim fundamentul creștin al pedagogiei și orientarea spirituală pentru a remedia această situație.

Din perspectiva mea, obstacolul care ne împiedică să căutăm din nou ceea ce considerăm a fi corect pentru fiecare dintre noi reprezintă, în realitate, o altă problemă, mai precis, o atitudine greșită față de nedreptățile comise. Această atitudine poate implica negarea, minimalizarea sau amplificarea gravității infracțiunilor, evitarea asumării responsabilităților sau transferul acestora către alții. O astfel de abordare a păcatului este una dintre cele care pot da naștere la situații foarte complexe și descurajatoare în consilierea pastorală (pastorație). În ceea ce privește cercetarea mea, voi concentra atenția asupra conceptului de speranță în contextul apariției acestor situații și voi căuta sursele valide ale acestei speranțe.

A tanulmány a 2Kor 8,7–9 homiletikai exegézisével indul. Az első nagyobb egységben az előkészületi elemek kapnak helyet. A perikópa kortörténeti, exegetikai és teológiai vonatkozásainak feltérképezése során közelebbről érintjük Pál és a korinthusiak viszonyát, a jeruzsálemi gyűjtést, és olyan teológiai motívumokat, mint az inkarnáció és az adakozás. A homiletikai exegézist egy karácsonyi prédikáció vázlata követi. A tanulmány utolsó pontjai az istentisztelet alakításához nyújtanak további szempontokat és szemléltetéseket.

A biblioterápia kompakt fogalma magába sűríti a fogalom által jelölt terápiás módszer leglényegesebb elemeit: irodalom által gyógyítani. A biblioterápiás módszer alkalmazásának pozitív eredményei az elmúlt évtizedekben a biblioterápiás kutatás és képzés, illetve a biblioterápia gyakorlati alkalmazásának fellendüléséhez vezettek. Magyarországon a módszer alkalmazása gyümölcsözőnek bizonyult, és a hagyományos pszichológiai ülések, valamint más jellegű egyéni és csoportos segítő foglalkozások színesebbé tétele sokakat vonzott a segítségkérés felé, olyan személyeket is, akik addig talán idegenkedtek ettől, noha szükségét érezték ennek. A gyülekezeti pasztoráció gyakorlatában is elképzelhetőnek tartok egy hasonló fellendülést, ha a módszer alkalmazása által újszerű keretet teremtünk mind az egyéni, mind a gyülekezeti csoportokon belül zajló beszélgetéseknek. Jelen tanulmány ennek a lehetőségeit vizsgálja.

Dolgozatunk célja egy, a frissen konfirmáltak (14-15 évesek) korosztályát megszólító óraterv-sorozat, amely hozzájárul istentiszteletünk megértéséhez és a fiatalok gyülekezetbe való integrálásához. A dolgozat elméleti részében a református istentisztelet teológiáját és a liturgia elemeinek szerepét kutattuk. A gyakorlati részben megvizsgáltuk a kutatott korosztály jellemzőit, fejlődéslélektani kríziseit, generációs különbségeit, majd felvázoltuk az alkalmazott KáTéM módszer jellegzetességeit. Mindezt követi az óratervek részletes kibontása. Az óratervek tíz alkalmat ölelnek fel. A tervek segédanyagként szolgálhatnak a lelkészi szolgálatban, tartalmuk pedig oly módon gazdagítja a fiatalok tudását, hogy közben a gyülekezeti egészhez kapcsolódnak.

A gyülekezeti életben a lelkipásztor gyakran kerül szembe olyan helyzetekkel, amikor a konfliktus szakadékot húz a közösség tagjai között. E dolgozat arra keresi a választ, hogyan segíthetik e helyzetek mélyebb megértését és kezelését a rendszeres teológia, a kötődéselmélet, a kontextuális lelkigondozás és a motivációs interjú módszertana. A rendszeres teológiai alapvetés, különösen az inkarnáció, a kiengesztelés és a Szentháromság kapcsolati mintája, azt mutatja meg, hogy a bűn és a megváltás valósága miként befolyásolja az ember közösségi viszonyulását. A kötődéselmélet vizsgálata feltárja, hogy a gyermekkori kötődési minták miként befolyásolják a felnőttkori konfliktuskezelési reakciókat. A kontextuális lelkigondozás elméletének keretében a konstruktív és destruktív jogosultság, valamint a megbocsátás és exoneráció közti feszültség különös jelentőséget nyert a kapcsolatokat rejtetten terhelő, sokszor tudattalanul működő dinamikák feltárásában.

Dolgozatomban a házasság és a család intézményének a jelenkori helyzetét vizsgálom meg, gyakorlati teológiai szempontból, különös tekintettel a Bonus Pastor Alapítvány által működtetett házasság-és családgondozó szolgálatára nézve. Arra a kérdésre keresem a választ, hogy a CSAKIS tábor modellje milyen mértékben alkalmazható egy kiterjesztett, egyházi szinten működő házasság-és családgondozó szolgálatban. A gyakorlati részt megelőzi egy részletes, elvi megalapozás, amely a keresztyén házasság és család bemutatásáról szól. Az elméleti részben végigkövethető az emberi élet a párválasztás pillanatától, a házasságon keresztül egészen a családig, különös tekintettel a szülői szerepekre. A kutatás tehát a CSAKIS tábor programját és hatékonyságát vizsgálja kérdőívek kiértékelése által, amely segítségével következtetéseket vonok le a modell hasznosíthatóságára vonatkozóan.

Dolgozatom középpontjában a veszteségek és azok feldolgozásának folyamata áll, különös tekintettel két fő veszteségtípus, tárgyi veszteségek és az élők elvesztése, összehasonlítására. A dolgozatom célja feltárni, mit is jelent a gyász, milyen típusai léteznek, továbbá hogyan hat az egyénre pszichésen és társadalmilag. A halál, a gyász kérdésére teológiailag is kitérek. A dolgozat rávilágít arra, hogy a gyász nem kizárólag halálesetekhez kötődik, hanem más jellegű veszteségekhez is. A két típus összevetése során vizsgálom a hasonlóságokat és különbségeket, mint például az érzelmi reakciók intenzitását, a feldolgozási folyamat hosszát, vagy a társadalom hozzáállásának szerepét. A dolgozatom végén arra a következtetésre jutottam, hogy bár mindenki gyászol, ezt nem egyformán és azonos időn belül tesszük. A gyász egy természetes, elkerülhetetlen folyamat, amelyet meg kell élni ahhoz, hogy valóban túl tudjunk lépni rajta.

A fogyatékossággal élő személyek Isten szeretett gyermekei, akik Isten képmására teremtettek. Ebből a meggyőződésből született az alábbi dolgozat, amelynek célja, hogy a speciális nevelési igényű (SNI) személyek lelkigondozásának elméleti és gyakorlati megközelítéseit vizsgálva segítséget nyújtson azoknak a lelkipásztoroknak és lelkigondozóknak, akik fogyatékossággal élő emberek kísérésére kaptak elhívást. A dolgozat első két nagyobb fejezete tárgyalja többek között az SNI definícióját, modelljeit és típusait, valamint az SNI-vel élők helyzetét a társadalomban és az egyházban, emellett bemutatásra kerül a lelkigondozás fogalma, irányzatai és célkitűzései is. Ezután a dolgozat külön fejezetben tér ki a fogyatékossággal élők lelkigondozásának sajátosságaira. Az elméleti alapvetést a kutatás gyakorlati szakasza követi: mélyinterjúk elemzése olyan lelkigondozókkal, akik rendelkeznek tapasztalattal fogyatékossággal élő személyek lelkigondozásában.

A dolgozat a temetéssel kapcsolatos paraliturgikus elemeket vizsgálja a Marosi Református Egyházmegye néhány gyülekezetében. Ezek a liturgián kívüli, ám vallási jelentőséggel bíró szokások (virrasztás, a búcsúformák, gyászolók támogatása,) teológiai és gyakorlati jelentőséggel bírnak, munkánk során ezeket térképeztük fel. Megvizsgáltuk, miként vannak jelen a gyülekezetek életében, hogyan kapcsolódnak a református temetési hagyományhoz, és milyen szerepet játszanak a gyász feldolgozásában. A dolgozat célja, hogy hozzájáruljon a református egyházi liturgiai gyakorlat jobb megértéséhez, ebben külön kiemelve a halálhoz való viszonyulást.

A relációs etika szerint az emberi lét az interperszonális kapcsolatok által formálódik. Az ideális házasság tartós, bensőséges kapcsolat, amely elősegíti a kölcsönös növekedést. A lelkipásztori rítusok (casualia) fontos szerepet játszanak a családi életciklus váltópontjaiban, különösen a kapcsolati kötelékek elmélyítésében. A mai rohanó, elidegenítő társadalomban a valódi szeretet képessége, valamint a házasság intézménye is gyengül. Az értékek relativizálódása hozzájárul a válságban lévő keresztény házasságok számának növekedéséhez. A fiatal pároknak támogatásra van szükségük az értelmi, érzelmi és erkölcsi nyomás közepette, ami egyre fontosabbá teszi az egyház és a lelkipásztori gondozás szerepét. A jegyesoktatás megelőző lelkipásztori eszközként szolgál, célja a párok elvárásainak feltárása és a strukturált útmutatás nyújtása. A kutatás a jegyesoktatás tudatosítását és tematikus relevanciáját vizsgálja fiatal keresztény házasok körében.

A dolgozatomban Kalotaszeg bizonyos gyülekezeteiben, összesen kilencben kutatok olyan paraliturgikus elemek után, amelyek a temetkezési szokásokban megjelennek. A téma feldolgozása mind néprajzi és teológiai szempontból releváns, mivel feltárja a gyülekezetek múltban és jelenben élő tradícióit, továbbá, hogy miként jelenik meg a szeretetszolgálat gyakorlása, mellesleg rámutat arra, hogy egy térségben milyen a halálhoz való viszonyulás és hogyan vészeli át egy közösség a gyász időszakát. Dolgozatom célja a kalotaszegi református gyülekezetek temetési szertartásának vizsgálata, különös tekintettel a paraliturgikus elemekre és azok közösségi szerepére. A kutatást az általam kiosztott kérdőívek alapján végeztem. Empirikus adatok alapján feltárom a temetési szokások teológiai, kulturális és gyakorlati vonatkozásait.

Dolgozatomban Farkas Jenő marosi református esperes évenként ismétlőső határidős munkarendjével foglalkozom. Eőször a munkarend kiadása előtti liturgiai állapotokat összegeztem. Az 1920-as évek liturgiáját, a rendszertelenség jellemezte. Továbbá ekkor jelentek meg a belmissziós törekvések erdélyben. A belmisszió elindulása és a gyülekezetenként változó liturgia szükségessé tette egy új liturgia és egy új rendszer felállítását. Farkas Jenő esperes úr 1938. március 15-én adta ki határidős munkarendjét, amelyben rendszerezte a lelkipásztorok egész éves teendőit. A munkarendben részletesen leírja azt, hogy az események mikor, hol és hogyan kell megtörténjenek. Sok helyen hivatkozik az Erdélyi Református Egyházkerület körleveleire, amelyek még több információval szolgálnak a lelkipásztorok számára. A belmissziói események esetében ,,A lelkipásztor kézikönyve”-re hivatkozik.