Repository index

Textele sacre conțin pasaje și revelații care ne poziționează în zona limitelor cunoașterii noastre și ne confruntă cu întrebări inconfortabile. Cât de mult putem înțelege despre acțiunile divine? Când recunoaștem că cunoștințele noastre, hermeneutica noastră meticuloasă, logica noastră bine calibrată și chiar dogmele credinței noastre ating punctul lor final? Un exemplu notabil în acest sens îl reprezintă 1 Petru 3:18–22. De-a lungul istoriei, acest pasaj a fost asociat cu mai multe texte din Noul Testament, iar pentru a înțelege mai bine sensul său original, este necesar să deslușim aceste conexiuni și să ajungem la firul inițial care rămâne distinct și recunoscut în cadrul întregii țesături. În această explorare, ne propunem să urmăm acest fir și să cercetăm posibile interpretări și explicații, pornind de la trei între-bări esențiale: Cine sunt aceste duhuri? Despre ce a predicat Isus în cazul lor? Când a avut loc această întâlnire misterioasă?

Ez a tanulmány Kálvin hatalmas írott hagyatékának csupán egyik szelete alapján vizsgálja, hogy a reformátor miként használta az örök élet és a halál fogalmát. A zsoltárok könyvéhez és a János evangéliumához írt kommentárja, valamint levelezései jól érzékeltetik, hogy az Isten által teremtett embernek milyen változásokon kell átesnie, hogy a halállal való szembenézés súlyos próbájában az örök élet reménysége tudjon enyhülést és segítséget nyújtani számára. Kálvin biztos talajon áll az örök élet és az örök halál állapota tekintetében, viszont az eszkhatológiai kérdések tekintetében hol magabiztosan fogalmazza meg állításait, hol pedig elbizonytalanodva vallja be: nem bizonyos abban, hogy magyarázata megfelel Krisztus szavainak.

Az 1Pt 3,18–22 különös és egyik legnehezebben értelmezhető szövege a Szentírásnak, amelyben a Kis-Ázsiában igazságtalanul szenvedő keresztyének számára megfogalmazott parainézis hitvallással egészül ki. A perikópa annak bizonyságnak ad hangot, hogy Krisztus halála, feltámadása, mennybemenetele és a szabadítása sokkal tágasabb térben és időben, mint ahogyan azt gondolnánk. Az előadás Krisztus és a börtönben levő lelkek rejtélyes találkozásának exegetikai és teológiai koordinátáit kívánja megjelölni, és három kérdéskört vizsgál: Kik ezek a lelkek? Miről prédikált nekik Krisztus? Mikor történt a találkozás?

Tanulmányunkban olyan halálközeli megnyilvánulásokat vizsgálunk, amelyeknél az érintett emberek aránylag pozitívan állnak hozzá a halálhoz, ami megnyilvánul pl. a sírjaikra írt szövegekben is, amelyek amolyan élet-halál mottónak, hitvallásnak vagy akár posztmortális reménységnek is tekinthetők. Mivel a korai keresztyének olyan környezetben éltek, amelyben a görög–római kultúrát, vallásokat és társadalmat szó szerint testükön/bőrükön érezték, érdekes megfigyelni, mennyire hatott rájuk ez a valós „pogány” jelenség a halál küszöbén is.

A lélek zavarba ejtő korporalitásával nem csupán az Újszövetségben, hanem a görög filozófiában, a görög irodalomban, és az ógörög sírfeliratokon is találkozhatunk. Tanulmányunkban feltérképezzük a különféle antik filozófiai iskoláknak, a görög irodalomnak, valamint az ógörög sírszövegeknek a „lélek materialitásával” kapcsolatos meglátásait és elképzeléseit, ezeket összevetjük az újszövetségi elképzelésekkel, majd levonjuk a szükséges következtetéseket.

Ahhoz, hogy az állam és az egyház közötti kapcsolatok legújabb kori összefüggéseit elemezni tudjuk, elkerülhetetlen az éppen ebben a kapcsolatrendszerben komoly változásokat, mély sérüléseket hozó totalitárius diktatúrák, illetve a hátterükben meghúzódó totalitárius ideológiák világával való összeütközés vizsgálata.

Dolgozatomban digitalizáltam és elemeztem a nagyenyedi egyházmegye 1803. év második feléből származó jegyzőkönyveit. A digitalizált szöveg bemutatása előtt betekintést nyújtok létrejöttének történeti hátterébe. Ebben három fő szempontra fordítok figyelmet: a nagyenyedi egyházmegye történetére; a vallási helyzetre; és az egyházi vizitáció folyamatára. A jegyzőkönyv elemzésében kiemelem az egyházi vizitáció legfontosabb szerepeit, és mindezeket a szempontokat a szövegből származó adatok összegyűjtésével illusztrálom a kiemelt kategóriák szerint. Kutatásom fő célja, hogy hozzájáruljak az egyháztörténet egy sajátos korszakának feltárásához.

Mesteri dolgozatom címe A Nagyenyedi Református Egyházmegye Vizitációs Jegyzőkönyve az 1802-es év második felében. A célom az volt, hogy meglássam azt, hogy hogyan működött az esperesi vizitáció ezelőtt 200 évvel, és hogyan működik napjainkban. Olvasmányaim és levéltári kutakodásaim során elmondhatom, hogy a vizitáció számtalan változáson ment keresztül az évszázadok során. Továbbá, arra is kerestem a választ, hogy az egyházfegyelmet hogyan és miképpen gyakorolták ezelőtt 200 évvel. Az átírt jegyzőkönyv szövege nagy segítségemre volt ebben, mert sok hasznos és valós példákkal találkozhattam.

Két fő kérdést próbáltunk körüljárni. Az első kérdés kapcsán, arra kerestük a választ, hogy a halálközeli élmények állomásai közül – amiket megismertünk, Moody és Hampe által – melyek azok az elemek, amelyek figyelemre méltóak egy keresztyén ember számára. Az első ilyen elem amelyről szólunk, a ,,Fénylény” volt, akiről sok érdekességet megtudhattunk. Megtudtuk, hogy ő is egy személyiségjegyekkel rendelkező valaki és nem valami, aki az emberekre - a magához vonzó szeretetével és belőle áradó békességével - nagy hatást gyakorol, és az általunk ismert Istenhez hasonló személyiségjegyeket hordoz. Mégis felmerült vele kapcsolatban az a kérdés, hogy vajon Istenre mutathat-e mindaz, amit megtudtunk a Fénylényről, vagy inkább a gonoszra, aki a világosság angyalává tudja magát változtatni (2Kor 11:14)? Erre az érdekfeszítő kérdésre a választ az emberek életében megnyilvánuló tettekből tudjuk meg.

Teológus éveim előtt lehetőségem volt belelátni lelkészek, gyülekezetek életébe, mivel sokat tevékenykedtem a gyülekezet, az egyház közelében. Főleg teológus korom óta kritikusabb szemmel tekintek a lelkipásztorok és a gyülekezeti elöljárók által végzet szolgálatokra, valamint a gyülekezeti tagok egyházban való mozgásukra. Ez különösen fontos a saját fejlődésem érdekében, hogy lelkészként majd felismerjem mi az, amire különösen oda kell figyelnem és melyek azok a kérdéses, kényes területek a lelkészi szolgálatban, melyek nagy gyakorisággal terítékre kerülnek. Első sorban részletes betekintést nyertem abba, hogy mit jelentett 200 évvel ezelőtt lelkésznek lenni, mekkora felelőssége volt az iskolamesternek az egyházi munkába, az egyházi nevelésben; valamint, hogy a curatorok, egyházfiúk milyen széleskörű és sokoldalú tevékenységeket végeztek és mindez milyen hatással volt a gyülekezeti életre, és az evangélium hirdetésére.

Az írás Fazakas Sándor Vétkeztünk… Egyház a történelmi és társadalmi bűnösszefüggések rendszerében című könyvének elemző bemutatására vállalkozik. Köztudott, hogy a múlt század legsötétebb évtizedeiben elsősorban a keresztény/keresztyén egyházak kerültek a különböző totális rendszerek elnyomó gyakorlatának célkeresztjébe. Éppen ezért sokáig lehetetlennek (vagy inkább) értelmetlennek tűnt a kutatók számára, hogy a társadalmi és magánbűnök kérdéseit az „érintettek”, azaz az egyházi szervezetek, illetve az egyházvezetés (olykor a laikus hívek) felől értelmezzék. Fazakas Sándor „tabukat döntögető” szerzőnek számít, mivel munkájában - a nehezen megélhető áldozati sors bemutatása mellett - magára vállalja a kollaboráció, az elnyomó rendszerekkel történő együttműködés morális és teológiai kérdéseinek feldolgozását is.

Dolgozatunkban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy miért és milyen értelemben használja az Újszövetség az alvók, elaludtak, illetve az alvás képét a halottakra, illetve a halálra? Ez általános, közhelyszerű(nek tűnő) kép, amely nemcsak az ókori Keleten, a görög–római kultúrában, hanem feltehetően minden nemzeti mitológiában megtalálható, ezért könnyen arra a megállapításra juthatunk, hogy az Újszövetség is közhelyszerűen, minden különösebb teológiai intenció nélkül használja. Dolgozatunkban amellett érvelünk, hogy az alvás képe, amelyet az Újszövetség következetesen csakis és kizárólag a hívők (és ószövetségi kegyesek) halálával kapcsolatban használ, teológiai – és közelebbről eszkatológiai szempontból – nem lehet érdektelen, mellékes és semleges.

A milánói rendelet latin és görög szövegváltozatai, a közösség tulajdonjogának elismerése, illetve a megfogalmazás módja és hangsúlyai tizenhét évszázad távlatából is tanulságosak. Ez tehát a tulajdonképpeni restitutio ad institutionem, ti. nem csupán az intézménynek (ad institutum) történő, hanem legalább annyira az okulásunkra (ad institutionem nostram) szolgáló helyreállítás. Sőt: helyreigazítás. Az egészséges állam–egyház viszony úgy valósulhat meg a jövendőben, ha a jelenkori államhatalom megszívleli a Konstantin-féle restitúciós elveket, a keresztyén Anyaszentegyház pedig nem feledkezik el John Wyclifnek az egyházi javak céljára vonatkozó figyelmeztetéséről: a mindenkori egyháznak elmulaszthatatlan kötelessége, hogy összes javaival Isten dicsőségét szolgálja.

Tíz éve hunyt el Sass Kálmánné Tőkés Mária, és ez alkalommal ismét meghatódva keresem a család szétszórt, erőszakosan szétvert emlékeit. Sass Kálmán (Gálospetri, 1904. április 17. – Szamosújvár, 1958. december 2.) kivégzésével családja életútját is megbélyegezték. Aztán némasági zárlatot rendeltek el és bárddal rontották a család jó hírnevét. A feleség és családanya lelki arcának kutatása közben üvegbe zárt történelemről és elhurcolt Aranykönyv híréről olvashattam. A Tőkés László püspök által Amerikából hazahozott füzetet lapozva, a svájci Welti asszony kis adattára örvendeztetett meg. A gálospetri tájházból egy olyan Sass Kálmán írta levél híre érkezett, amely eddig ismeretlen volt előttem, és emellett számos új anyakönyvi adat az érmihályfalvi lelkészek jóvoltából. Családfák tanulmányozása pedig elkerülhetetlen, mert az eddigi közlések néha elírásokat tartalmaznak.

Fontosnak látom összesíteni és papírra vetni a törvény által biztosított lehetőségeinket és kötelességeinket. Elsősorban azokra gondolva teszem ezt, akik kevésbé otthonosak a törvények, rendeletek és a jogi szabályozások területén. Ezt a tanulmányt tehát elsősorban nem jogtudósok számára írtam, hanem azon lelkészek, könyvelők, gondnokok, felügyelők, titkárnők (vagy titkárok), esetleg önkéntes gyülekezeti munkások számára, akik akarva akaratlanul adózási vagy más szervezeti kérdésekben felekezetük belső struktúráit képviselve járnak el. De gondolok azokra is, akik a teológiai képzés során az egyházak adózásának és szervezetiségének gyakorlati kérdéseit szeretnék áttekinteni. Az adózás területének megértése érdekében előbb az egyházak hivatalos működésének törvényi szabályozását fogjuk megvizsgálni.

Nem sokkal a rendszerváltás után a kutató egy időközben nyugalmazott lelkipásztort egy 1962-ből származó jelentéssel ajándékozott meg. A jelentés őróla szólt, még teológus éveiből. A tartalom, illetve a jellemzés az Állambiztonsági Szolgálatnak volt címezve, s röviden összefoglalva ez olvasható benne: a fiatalember „tehetségtelenebb, mint az apja”, „siralmasan gyenge”, mindenképpen meg kell akadályozni, hogy apja helyére kerüljön a gyülekezetben. Az élet fintora, hogy néhány évtizeden át a jelentő és a megfigyelt ugyanannak a lelkészi munkaközösségnek volt a tagja. Az áldozat, miután hirtelen birtokába került a jelentésnek, a következő alkalmon szó nélkül a jelentéstevő asztalára tette annak másolatát. Többé nem találkoztak. Az egykori ügynök elmaradt a köri találkozókról, s egy év múlva meghalt. Az egykori célszemély ma így vall erről: magamat is vádolom, nem lett volna szabad megállni félúton.

Ez a tanulmány elsősorban azt igyekszik feltárni és kielemezni, hogy az első felelős magyar kormány milyen hatást gyakorolt az egyházi életre és a felekezetekre. Ehhez leginkább a Pesti Hírlap 1848-as számai használnak forrásként, mint amelyek írott és hiteles adatokat közölnek a korról.

Tanulmányom első részében általánosságban tárgyaltam Batthyány Lajos első kabinetjének egyházakkal kapcsolatos elképzeléseit és intézkedéseit, a következőkben a magyarországi felekezeteket sajátosan érintő eseteket fogom bemutatni a teljesség igénye nélkül, ugyanis a kérdéses időszak átfogó bemutatása nagyobb terjedelmű tudományos munkát igényel. A célom itt csupán annyi, hogy ízelítőt adjak abból, hogy a reformkori magyar liberalizmus miként viszonyult a hitélethez.

Kelet-Európa egyházainak közelmúltját kutatva sokszor távolinak tűnő dolgokon keresztül ismerünk önmagunkra, míg közvetlen közelünk­ben inkább azt látjuk meg, ami megkülönböztet minket ezektől a dolgoktól. Néha titokzatos alakok bukkannak fel előttünk, máskor pedig ismert közsze­replők eddig ismeretlen vagy kevésbé ismert tetteiről hullik le a lepel, s mindez új megvilágításba helyezi a régi dolgokat. Mintha csak Leszek Kolakowski mondása igazolódna be, miszerint a történelem nem tanít sem viselkedni, sem sikeressé válni, viszont elmondja, kik is vagyunk valójában.

A Szentírás viszonylag gyakran beszél a halálról, a halottak állapotáról az alvás képével. Mi több, valahányszor az Újszövetség kifejezetten a Krisztusban hívők vagy az ószövetségi kegyesek haláláról beszél, következetesen az alvás képét használja. Ez a kép viszont nem használatos a kívülállókkal vagy a súlyosan vétkező, „halálos” bűnt elkövető hívőkkel kapcsolatban. Kálvin is megjegyezte, hogy az aludni ige általánosan használt kép ott, ahol a Szentírás a halálról beszél, ő maga azonban kissé idegenkedett a kifejezéstől, mivel az a korban „terhelt” volt, ugyanis az anabaptisták számára éppen az aludni ige ilyen bibliai használata jelentette az egyik érvet arra nézve, hogy a lélek öntudatlan állapotban marad a feltámadásig, azaz a halál pillanatában gyakorlatilag a testtel együtt elpusztul.

A hatalom (exúsziá) fogalma gyakran előfordul az Újszövetségben, és legalább négy vonatkozása van. Először is a hatalom döntési szabadságot vagy cselekvési jogot jelent minden gátló körülmény nélkül. Minden ilyen hatalom Istennel kezdődik, és Istentől ered, mert „nincs hatalom mástól, mint Istentől” (Róm 13,1). A hívőknek joguk van Isten gyermekeivé válni (Jn 1,12), és szabadságuk van a törvényre nézve (1Kor 8,9). Jóllehet a hatalom értéktelen az azt érvénybe léptető erő nélkül, árnyalatnyi különbséget kell tennünk a két fogalom között. A hatalom első értelmezése tehát elkülöníthető az erőtől, és elsődlegesen előjogra, kiváltságra utal.

A feltámadás gondolata számunkra a keresztyén egyházi diskurzusban mindenekelőtt az újszövetségi szövegekhez kötődik, ahol része annak a központi üzenetnek, amelyet az egyház a maga missziója rendjén a világban képvisel. Az újszövetségi könyvek alapvetően kétféle értelemben beszélnek erről a témáról. Egyrészt – és ez a hangsúlyosabb – a Messiás, Jézus Krisztus fel-támadását (vagy feltámasztását) említik, másrészt, ennek mintegy kiegészítéseképpen, szükségszerű következményeképpen szólnak a Krisztusban hívők és nem hívők feltámadásáról. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a feltámadás, pontosabban a halálból életre kelés gondolata mint olyan nem volt teljesen újszerűen a pogány világban, sem az ókori zsidóságban.

Ebben a tanulmányban majdnem húsz sírfeliratot1 mutatunk be a Kr. e. 4–3. és a Kr. u. 3–4. század közötti időszakból. Ez valójában csupán egy nagyon szerény mintavétel, ám még ez a szerény mintavétel is elég ahhoz, hogy ne csupán a képzetek és motívumok sokfélesége és gazdagsága lepjen meg bennünket, hanem a különféle képzetek egymás melletti és egyidejű létezése, illetve a képzetek és motívumok századokon átívelő továbbélése is.

Az 1Pt 3,18–24 perikópa rengeteg gondot okozott és okoz ma is az exegétáknak. Ez a rövid szövegrész olyan témát érint, amely kijelentésében egyedi az Újszövetségben, tartalmában pedig rengeteg vallástörténeti, ószövetségi és intertestamentális vonatkozású gondolatot érint, és mindezek mellett még a kezdődő dogmafejlődés is fontos szerepet kap értelmezésében.

Franz Bos személyét azért választottuk bemutatásra, mert esetében megtalálható a titkos rendőrség munkamódszerének valamennyi eleme: a szigorú határellenőrzéstől a részletes ügynöki jelentéseken, figyelmeztetésen és a több irányú technikai eszközalkalmazáson át egészen a nyomkövetésig.

The second half of the 20th century can be characterised by a consolidation of all state structures of the Communist Party. The most important institution in keeping the power was the Secret Police (Securitate), which exercised a strict control over the Churches, including the Hungarian Reformed Church. The Securitate was mostly interested in the foreign contacts of the church. After the Second World War the Reformed Church has kept its contacts with the Reformed Churches in Hungary, as well as with many other Western European churches from the former West Germany, Holland, Switzerland, etc. The Secret Police’s purpose was to gather as many information as possible about the different contacts, and to control the whole issue.

During the Communist regime, in the sixties of the 20th century, the Protestant Theological Seminary started the student exchange program with churches and institutions from the Western part of Europe, mainly the Dutch Reformed Churches. It was in 1968 when the first Dutch couple came to spend one study year in the Seminary. After them students have been arriving each year until the end of the eighties. Coming from a capitalist, “unfriendly” country, the Dutch students have always been watched at by the Securitate (Secret Police) very carefully. Many informers were recruited from among the Reformed pastors as well as seminary professors to control the whole study process of the foreigners. The documents included into this paper are perfect samples of how the Secret Police usually acted.

„Minden református pap gyanús, aki csak él – érezte lelkipásztor seregünk, és csendesen, szótlanul tűrte a szidalmat, fenyegetést, támadást” – írja Nagy Ferenc 1943-ban. Jelen tanulmányunk célja bemutatni a dél-erdélyi (nem csak) református lelkészek elleni hatósági túlkapásokat. A lelkészek ebben az időben a magyar közösség exponált személyiségei voltak, némelyik településen szinte az egyetlen magyar értelmiséginek és vezetőnek számítottak. Ez a státusuk számtalan szenvedést és meghurcoltatást eredményezett számukra, mely a zaklatásoktól a hadbírósági perekig különböző formában nyilvánult meg.

Egyházunk lelki és szervezetbeli újjászületésének érdekében jogos mindenkor, sőt kötelesség a régi elavult rendet felforgatni és ujjal cserélni fel. S ha megtették ezt már kivétel nélkül a világ összes kálvinista egyházai, miért vonnánk ki annak megtétele alól magunkat éppen mi, romániai magyar reformátusok, holott ez nálunk fajunk és egyházunk legfontosabb életkérdése.

Dolgozatomban tölcsérszerűen szűkítettem a kört a kortörténeti áttekintőn keresztül, az adott egyházmegye bemutatásán át a konkrét gyülekezeti helyzetekig. A széles kortörténeti áttekintés nagy lépteitől eljutottam egy-egy nap, egy-egy gyülekezet, egy-egy ember életbevágóan fontos eseményeihez.

Az jegyzőkönyv tartalmát a következő szempontok figyelembevételével dolgoztam fel. Az első részben megismerkedhetünk a vizitációval, mint fegyelmi hatósággal. Itt a lelkipásztorok, tanítók illetve a gyülekezeti tagok fegyelmi ügyeibe kapunk betekintést. A második részben a vizitáció úgy jelenik meg, mint gazdasági hatóság. Itt a megvizsgált gyülekezetek gazdasági helyzetéről informálódhatunk. Végül pedig közlöm a magát a Nagyenyedi református egyházmegye 1794. évi vizitációs jegyzőkönyvének az átírását. A dolgozat hasznos lehet azoknak, akik a 17-18. Század közötti Erdély egyházainak történelmével, kultúrájának felkutatásával, tanulmányozásával foglalkoznak. Másodsorban azoknak is ajánlom, akik megakarják ismerni a Nagyenyedi református egyházmegye gyülekezeteinek a múltját.

Szakdolgozatomat három főrészre építettem fel azért, hogy ez által is segítsem az olvasót a jobb áttekinthetőségben. Az első főrészben a Nagyenyedi Egyházmegye történelmét, kialakulását, tárgyalom. A második főrészben eltávolodok az Egyházmegyétől és a protestáns egyháztörténelem oldaláról vizsgálom meg a 17-dik század második felét valamint a 18-dik század elsőfélét. A harmadik főrészben az átírt vizitációs jegyzőkönyvet mutatom be az adott helyzetekre, gyülekezeti sajátosságokra bontva azt.

Dolgozatomat hét nagy egységre osztottam fel. Az első nagy pontban a Nagyenyedi Református Egyházmegye rövid bemutatásáról lesz szó. A második pontban a kor református egyháztörténetéről teszek említést, bemutatva az uralkodókat. Harmadik pontban az esperes szerepéről teszek említést, majd a kormányzási szervekről és tisztviselőkről lesz szó. Negyedik pontban a lelkipásztorok, tanítók és egyházfik névsorát fogom bemutatni táblázatban, a jobb átláthatóság kedvéért. Ettől a ponttól kezdődően a jegyzőkönyv feldolgozásával és bemutatásával foglalkozom. Az ötödik pontban a vizitációt, mint fegyelmi hatóságot mutatom be, vázolva a lelkipásztorok, tanítók, illetve gyülekezeti tagok fegyelmi ügyeit. A hatodik pontban a vizitációt, mint gazdasági hatóságot mutatom, melyben szó esik az épületek állapotáról, a gyülekezeti földek és erdők helyzetéről, a lelkipásztorok béréről és a gyülekezetek anyagi helyzetéről. Hetedik pontban pedig az 1792.

Munkámban az erdélyi református egyházunk történelmi környezetét vizsgáltam meg, majd az egyházmegye történelmét. A világi eseményektől eljutottam a gyülekezetek mindennapi életéig. Három fő témakörben vizsgáltam az esperesi vizitációt, mint egyházunk egyik fő igazgató szervét. Először, mint adminisztratív hatóságot majd úgy, mint fegyelmi hatóságot, végül mint gazdasági hatóságot.

A dolgozat három nagy fejezetből áll. Középpontjában a Román Kommunista Párt és az általa hozott döntések, illetve az akkor működő Református Egyházkerület Igazgatótanácsának határozatai állnak. Az első fejezetekben a kommunizmus hatalomra jutása és az általuk folytatott bel- és külpolitikát mutatom be. A második nagy fejezet a Romániában élő magyar kisebbségeket vizsgálja. Itt kerül előtérbe az egyházakkal kapcsolatos politika is. Az utolsó fejezet az 1972-es igazgatótanácsi jegyzőkönyvet rendszerezi, amely jobb rálátást biztosít arra, hogy milyen dolgok foglalkoztatták akkoriban a magyar református egyházat. A dolgozathoz csatolom az 1972-es jegyzőkönyv digitalizált változatát is.

Mesteri dolgozatomat négy egységre tagoltam. Az első egység a Szocialista Államról szól Nicoale Ceauşescu vezetése alatt. Először is szükségesnek a szocializmus és kommunizmus meghatározását. A továbbiakban pedig arról írtam, hogy hogyan állt át Románia a Szövetségesek oldalára, hogyan került kormányra Nicoale Ceauşescu, milyen volt az ország külpolitikája és belpolitikája (gazdaságpolitikája, társadalompolitikája) a kommunizmus évei alatt. A második egységben a Szocialista Állam magyarságpolitikájáról és egyházpolitikájáról írtam. Ez utóbbinál külön tárgyaltam a Román Ortodox Egyházat, a Román Görög Katolikus Egyházat, a Romániai Református Egyházak életét. A Romániai Református Egyházak életében különösképpen a püspökválasztásokról számoltam be. A harmadik egységben kiemeltem azokat a fontosabb határozatokat és beszámolókat, amelyekkel az átírás alatt találkoztam. Végül a negyedik egységben található az Igazgatótanács jegyzőkönyveinek átírása az 1974-es és 1975-ös évekből.

A mesteri dolgozatom fő témája az 1791-es Nagyenyedi Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek a feldolgozása. Első és legfontosabb lépésnek azt tartottam, hogy az adott kor történelmét áttanulmányozzam. Dolgozatom elején egy rövid bevezető az egyházmegye alakulásáról szól, az akkori kor kiemelkedő személyiségéről III. Károly utódjáról, Mária Teréziáról. Dolgozatom fő részei a jegyzőkönyvek tanulmányozását tartalmazza. Az esperesi vizitáció alkalmával végzett felmérések és egy-egy gyülekezet bemutatása a mai olvasó számára is világos képet ad az akkori helyzetről. A Nagyenyedi Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyve szerint a gyülekezetek többségében kiemelkedően magas helyet foglalnak el az erkölcsös keresztyén élettel összeegyeztethetetlen magatartási formák. Az általam vizsgált jegyzőkönyvekben a legnagyobb gondot két probléma okozza: az egyik az adósság kérdése és a másik a lelkész és tanítók bérezésével kapcsolatos.

Ahhoz, hogy megértsük az egyház helyzetét a kommunizmus ideje alatt, beszélnünk kell a kommunista időszak vezetőiről és a kommunizmusban történő eseményekről, melyek az egyházat és a magyarság helyzetét befolyásolták. Továbbá arról is beszámolunk, hogy milyen döntéseket és határozatokat hoztak, amely érintette az egyházi vezetést, egyházmegyék és egyházközséget helyzetét, és nem utolsó sorban a Protestáns Teológiai Intézet életét és tevékenységét. A kutatás a kommunizmus idején élő egyházról alkot képet az események és határozatok tükrében.

A vizitációs jegyzőkönyv szövegének átírása és feldolgozása.

Dolgozatomban a Nagyenyedi Református Egyházmegye 1797-1798-as évek közötti vizitációs jegyzőkönyveit írtam át elektronikus formátumba és kimutatásokat készítettem. Ez a munka az egyháztörténeti kutatást hivatott segíteni.

Szakdolgozatom témájaként az 1798-1799. nagyenyedi vizitációs jegyzőkönyvet dolgoztam fel, amely során megismerhettem az egyházmegye életét, mind erősségeit, mind gyengeségeit. Kutatásom során, olyan kérdésekre kerestem a választ, hogy milyen akadályokkal küzdöttek a többségében még most is élő és virágzó egyházközségek, több mint kétszáz évvel ezelőtt. Minden egyházmegye vizitációs jegyzőkönyve egyedi, hiszen egyedi helyzetekről beszélünk. Az általam feldolgozott jegyzőkönyvben a legnagyobb gondot az adott egyházmegyékben a lelkészek és a tanítók bérének a beszolgáltatása jelentette. Azzal is szembesülnöm kellet, hogy a szülők, sok esetben hanyagságból, de volt olyan szegény család, akik anyagi helyzetükből fakadóan, nem adták gyermeküket iskolába taníttatásra. Több esetben a templom és a parókia állapota is kifogásolható volt. Nagy gondot okozott a gyülekezeti tagok körében a paráznaság. Viszonylag sok botránkoztató eset volt az általam vizsgált jegyzőkönyvben.

Dolgozatomat három részre osztottam a jobb áttekinthetőség kedvéért. Az első felében a Nagyenyedi Egyházmegye kialakulását, fejlődését és az adott korban kiteljesedett voltát tárgyalom. A dolgozatom második felében a kor protestáns egyháztörténetét vizsgálom, ezáltal is körvonalazva és egészebbé téve a történelmi áttekintő részt. A dolgozatom harmadik részében az általam átírt szöveget dolgozom fel.

Dolgozatom egy bevezető tanulmányt tartalmaz az adott korról, és három részből áll. Első részben az Enyedi református egyházmegye történetéről, gyülekezeteiről értekeztem. Második részben III. Károly utódjáról, Máriáról esik szó, az ő uralkodásáról és rendeleteiről. A dolgozatom harmadik részét pedig a jegyzőkönyv feldogozása és annak a kiértékelése képezi.

Az a célom ezzel a tanulmánnyal, hogy az olvasó megismerhesse a 17. század történéseit, és összehasonlítsa az akkori egyházat a mostanival.

A dolgozatomat hét részre osztottam fel. Az első része a dolgozatnak egy történeti áttekintés, mely az egyházmegyét (Enyedet) és Nagyenyed városát mutatja be. A második fejezetben III. Károly, Mária Terézia és II. József korában hozott reformátusokat érintő eseményeket ismertetem. A harmadik fejezet az esperesi tisztség és a vizitáció egy rövid bemutatása. Ez azért szükségeltetik, hogy a jegyzőkönyv olvasása során érthető legyen az esperes és vizitáció feladatköre ill. szerepe az egyházban. A negyedik, ötödik és hatodik fejezetben a jegyzőkönyv bemutatására kerül sor. Elsőként a testvérgyülekezetekről, majd a fegyelmi ügyekről lesz szó. Ezt követően pedig egy gazdasági áttekintés is lesz az 1790-ben meglátogatott gyülekezetekről. Az utolsó és egyben a hetedik fejezet, az magát az 1790-ben írt jegyzőkönyvet tartalmazza.

Dolgozatom témáját a Nagyenyedi Református Egyházmegye 1789-ben íródott jegyzőkönyveinek vizsgálata képezi.

Szakdolgozatomat öt részre osztottam fel. Az első részben a Nagyenyedi Egyházmegye kialakulását tárgyaltam, valamint annak fejlődését és kiteljesedését az adott korban. A második fejezetben bemutattam Erdély XVII. századi egyháztörténetét. A harmadik részben a vizitációt, mint fegyelmi hatóságot vizsgálom. A következő fejezetben a vizitációt, mint gazdasági hatóságot mutattam be. A dolgozatom utolsó részében az általam átírt szöveget tettem közzé azon érdeklődök számára, akik betekintést szeretnének nyerni az akkori református egyházmegye életébe és annak működésébe.

Az esperesei vizitációs jegyzőkönyv által az olvasó megismerkedhet az adott egyházmegye, valamint az ahhoz tartozó gyülekezetek adminisztratív, fegyelmi, gazdasági ugyanakkor az egyházközségek életét meghatározó fontosabb eseményekkel. Ezáltal megismerkedhetünk az akkori kor szabályaival, hogyan működhetett az akkori egyházfegyelem és hogyan ment végbe egy esperi vizitáció, mi a tartozott az egyház fennhatósága alá. A dolgozat lényegi része az 1784. május 8. – 1786. február 10. közötti időszakot foglalja magába.

Dolgozatomat hét fő egységre osztottam. Az első három fejezet a 18. századi egyháztörténelmi áttekintést, a Nagyenyedi Református Egyházmegye kialakulásának történetét és az esperes feladatait, vizitációs kötelességeit tartalmazza. A következő három fejezet a Nagyenyedi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek bemutatásáról szól. Itt mutatom be a vizitációt, mint fegyelmi és gazdasági hatóságot. A hetedig fejezet pedig a jegyzőkönyvet tartalmazza átírt formában.

Dolgozatom témája az Enyedi református egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek a vizsgálata az 1801-év első felében. Ez a dolgozat tartalmazza a bevezető tanulmányt és a jegyzőkönyv átírását. A dolgozat elején foglalkoztam az egyházmegye történetével és azzal, hogy bemutassam a 18 századi eseményeket ezután pedig a jegyzőkönyvben lévő gazdagsági, fegyelmi, adminisztrációs ügyeket és a gyülekezetek meghatározó eseményeit ismertettem. Az olvasó így információt nyer, a Nagyenyedi Református Egyházmegye történetéről és arról, hogy hogyan működött ebben a korban az esperesi vizitáció. A jegyzőkönyv által pedig megismerjük a vizitált gyülekezetek életvitelét, problémáit és küzdelmeit. Munkám tehát betekintést próbál nyújtani a 18 században meglátogatott gyülekezetek helyzetébe illetve jobban meg akarja ismertetni az olvasóval ezt a korszakot.

A szakdolgozatomat a Nagyenyedi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvének feldolgozásából készítettem. A dolgozatom elején bemutattam az egyházmegye kialakulását, illetve ismertettem a 18. század történéseit, eseményeit, illetve uralkodóinak kormányzását és egyházpolitákáját. Továbbá a vizitációs jegyzőkönyvben foglalt és tárgyalt ügyeket ismertettem és dolgoztam fel. A feldolgozott jegyzőkönyvi ügyeket több szempont szerint kategorizáltam. A jegyzőkönyv feldolgozása során kirajzolódnak és nyílvánvalóvá válnak a gyülekezetek helyzete és élete. A történelmi áttekintés pedig segít megérteni és behatárolni az adott korszakot. A dolgozat így egy teljes tájkékoztatot nyújt az olvasónak a korszak gyülkezeteinek helyzetéről.

Nüsszai Gergely a negyedik század egyik fontos gondolkodója volt. A kappadókiai atya társaival együtt (Nagy Baszileiosz és Nazianzoszi Gergely) fontos szerepet játszott a keresztyén dogmák alakulásában. Élete végére az ortodoxia védelmezőjének is nevezték. Jelen dolgozatban a halálhoz és a feltámadáshoz kapcsolódó tanítását vizsgáltuk, elsősorban antropológiai szempontból. Ehhez kapcsolódóan fontos volt a teremtés témakörének vizsgálata is, mert a kérdés mélyebb vizsgálata során kiderült, hogy Gergely teremtésről szóló tanítása szervesen összefügg a halál és feltámadás kérdéskörével. A Szentírást zsinórmértékként használva Gergely többek közt válaszokat keres az alábbi kérdésekre: mi lesz a testtel és a lélekkel a halál után? Hogyan történik a feltámadás? Ki támad fel? Milyen mértékben azonos a meghalt személy a feltámadottal? Ilyen és ehhez hasonló kérdések mentén halad dolgozatunk is.

Szakdolgozatomban a XVII. és XVIII. század, illetve ez utóbbi fordulójának református egyházában az egyházi fegyelem betartatását és gyakorlását tárgyaltam. Ebből a szemszögből vizsgáltam az esperes, illetve a különböző egyházi szolgák személyét és jogkörét, az egyházmegyék és egyházközségek viszonyát, valamint a parciális zsinat, a consistorium és az egyházmegyei vizitáció feladatkörét és működését. Ezeknek tárgyalása után rátértem a vizitációs jegyzőkönyvben tárgyalt konkrét esetek leírására. Ezeket az eseteket különböző kategóriákra osztottam annak alapján, hogy példának okáért az egyházi szolgákat, vagy a gyülekezeti tagokat érintő fegyelmi ügyeket, illetve bárminemű anyagi vonatkozású ügyeket írnak-e le. Dolgozatom végén pedig az általam átírt jegyzőkönyvek teljes szövegét ismertettem.

Szakdolgozatomban az Enyedi Református Egyházmegye 1804-es vizitációs jegyzőkönyvét dolgozom fel. A cél, hogy elérhetővé tegyem az egyháztörténet egy olyan szakaszába való betekintést, amely átláthatóbbá teszi az olvasók számára, az egyházmegye életét, működését, az egyházfegyelem érvényesítését az egyházi hatóságok által, valamint a hatalom gyakorlását ezek betartása érdekében. A dolgozat tartalmazza a jegyzőkönyvben található adminisztrációs, fegyelmi, gazdasági ügyeket, valamint az egyházmegyét vagy az aktuális egyházközséget meghatározó eseményeket. Munkám összes terjedelmében betekintést próbál kínálni a XVIII századi egyház vizitált gyülekezeteinek egyházi életébe, igazgatásába, fejlődésébe, hiányosságaiba, valamint egy összehasonlítást kínál a korunkbeli református egyház működésével.