Repozitórium index

Ebben a kiegészítő tanulmányban megpróbáljuk levonni a következtetéseket egy hasonló témában készült korábbi tanulmányunkból (Facie ad faciem – nincs tehát alibi a létben. Reflexiók Tavaszy Sándor és Lukács György Kierkegaard akéda-értelmezésének margójára). Ugyanakkor Tavaszy Kierkegaard-felfogásának Tavaszy-féle értelmezéséből kiindulva új kérdéseket próbálunk megfogalmazni, illetve annak aktualitását a magyar filozófiai gondolkodásban, Lukács György és Tavaszy Sándor írásaiban megjelenő reflexiókat boncolgatva (miközben erdélyi filozófusokra is kitérünk, azaz Bretter György, Molnár Gusztáv és Tatár György álláspontját értékelve a kérdésben). Kísérletet teszünk egy lehetséges teológiai antropológia felé való tájékozódásra a jelenlegi filozófiai megközelítésekkel folytatott párbeszédben.

Tanulmányom két tudásterület, a természettudomány és a teológia alapvető különbségeit vizsgálja. Közismert tény, hogy a természettudomány empirikus megfigyelésen és kísérleteken alapszik, míg a teológia a hitre és a kinyilatkoztatásra támaszkodik. A természettudományos ismeretek értelemmel ellenőrizhetőek, a teológiai igazságokat viszont hittel elfogadjuk vagy logikusan kikövetkeztethetjük, így ezen igazságok nem mindig ellenőrizhetőek empirikusan. Mindkét tudásterület az ember szellemi erőfeszítésének eredménye, így közös céljuk, hogy eligazítást nyújtsanak a létezés nehezen hozzáférhető részeivel kapcsolatban. Lehetséges igaz kijelentéseket tenni olyan valóságokról, amelyek nem hozzáférhetők az empirikus tapasztalatok számára? Tanulmányomban erre és ehhez hasonló kérdésekre keresem a választ.

Az identitás szó általános jelentése a valamivel való azonosság, azonosulás, valamely közösséghez való tartozás. Önazonosságról akkor beszélhetünk, ha az énképünk vagy önazonosság-tudatunk (mindenkinek az önmagáról alkotott elképzelése) megegyezik vagy hasonlít valaki más, mások, tehát egy közösség önazonosság-tudatával. A keresztyén éntudat és a krízistudat is egyidős a keresztyén közösséggel, a gyülekezettel. Az őskeresztyéneknél a megkeresztelkedés jelentette az újjászületést, az új identitás kezdetét (Róm 6,4). Ez nem kettős identitást jelentett, az óemberét és az új emberét, hanem egyetlen identitást, a Krisztus által újjászült ember önazonosságát. Református identitásunk állandó része tehát a Krisztusban való lét, mert Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok. Identitásunk változó része az a szituáció, amelyben élünk, s amelyben naponta erkölcsi felelősségünk az adódó helyzetre, konfliktusra az állandó identitásunknak megfelelően erkölcsi választ adni.

1915 karácsonyán két kérdés foglalkoztatta Kolozsvár közönségét. Az egyik a háború, a másik pedig az Ady Endre költészete körül zajló sajtópolémia volt. A vita ekkortájt az országos sajtóban már hónapok óta zajlott, 1915 karácsonyán azonban két helyi lap, a Tiszántúl és a Kolozsvári Hírlap is bekapcsolódott. Ez utóbbi öt neves kolozsvári értelmiségi, köztük két egyetemi professzor véleményét kérte ki Ady költészetéről. Kik voltak ők? Mi volt a véleményük? Hogyan jutott el az ügy odáig, hogy egyikük párbajra hívta Adyt? A tanulmány ezekre a kérdésekre keresi a választ a korabeli kolozsvári élet eme érdekes epizódjának felelevenítésével.

Kétségtelen, hogy amikor az erdélyi református egyház jellegéről beszélünk, akkor mindenkinek a népegyházi sajátosság jut elsőként eszébe. Ha bármilyen közegyházi beszédben az egyházban végzett szolgálat kudarcairól, sikertelenségeiről, a nehéz, sokszor szinte lehetetlennek tűnő próbálkozásokról esik szó, a népegyházi jelleget okoljuk, vagy legalábbis nagyon pejoratív értelemben használjuk ezt a jellemzőt, szinte minden további próbálkozás lehetőségét kizárva. Vajon mennyiben helytálló ez? Nem csak a könnyebbik út választása-e, vagy éppen kibúvó a nagy erőfeszítéseket kívánó próbálkozások, stratégiák, struktúrák újragondolása alól? Igaz, megszoktuk, hogy a gyülekezeti munka – legalábbis itt, Erdélyben – eddig inerciából működött, de az utóbbi évek jelenségei (elsősorban a Covid-19- re gondolok közelebbről) megmutatták, hogy a helyzet nem ennyire nyilvánvaló, hanem sokkal árnyaltabb.

Stanley Hauerwas (szül. 1940) Amerikai Egyesült Államokbeli kortárs teológus. Ekkléziológiáját meghatározza a civil vallás kritikája, a keresztyén kultúra hanyatlásának tudomásul vétele. Mára az egyház és a világi hatalom összefonódása miatt az evangéliumból sok minden elveszett. Az egyháznak nem kell a világi hatalmat keresnie, hogy megváltoztassa a világot, mert már önmagában is egy politikai közösség.

Az analógia fogalma a katolikus teológiában Aquinói Tamás után inkább a fogalom értelmezésével, rendszerezésével vagy alkalmazhatóságával foglalkozik. Protestáns körökben sem történt lényeges áttörés a fogalom körül. Kierkegaard mondja a Filozófiai töredékekben, hogy Isten a hitben, Igéjében, Jézus Krisztusban újjáteremti az embert: megszűnteti a köztük lévő hasonlótlanságot azáltal, hogy megérteti és megszeretteti önmagát. Különösen a szeretetben valósul meg az új analógia Isten és az ember között, mert Isten természete a szeretet. A szeretet által mozgatva Isten így örökké elhatározza, hogy kinyilatkoztatja Önmagát.

A Radikális Ortodoxia kortárs teológiai irányzat az angolszász akadémiákon. Legmeghatározóbb alakjának, John Milbanknak egyik programadó írását vizsgálom, melyet ’Posztmodern kritikai augusztinianizmus’ címmel tett közzé. Az írás alcíme: rövid summa negyvenkét válaszban fel nem tett kérdésekre. Az áttekinthetőség kedvéért a szerteágazó három és féltucatnyi választ négy nagyobb tematikus egységbe tömörítem, melyek a teológia új helyzetéről, a posztmodern teológiáról, az ontológiai erőszak és az Ágoston-féle mennyei béke szembeállításáról, valamint Krisztus áldozatának és feltámadásának értelméről szólnak.

The aim of this thesis is to examine the extent to which the elusive postmodern zeitgeist influences ordinary people's faith in God, their relationship to the church, and the congregational demands of the Christian church. It also seeks to answer how far the teachings of Dietrich Bonhoeffer, the influential theologian who was martyred during World War II, can respond to these congregational needs. The topicality of the paper lies in its aim to provide a systematic theological framework for Reformed congregational pastors and members, with the aim of providing them with a theoretical basis for confronting postmodern problems. One such problem may be the scepticism and relativism that is characteristic of postmodernism and that is present in the life of the average church member today. A further challenge for the church may be the change in postmodern language and the isolation of individuals from one another.

Jézus Krisztus feltámadása, mint apologetikai kérdés egy igen bonyolult kérdés. A felvilágosodás kora óta viták folynak ezzel kapcslatosan, és egészen biztos vagyok abban, hogy ezután is kétségeket és kérdéseket fog ébreszteni a hívő és hitetlen emberekben egyaránt. Mégis úgy érzem, hogy van létjogosultsága annak a kérdésnek, amely a húsvéti eseményeknek a történetiségére vonatkozik, de kizárólag akkor, ha a választól nem várjuk el azt, hogy biztos alapja legyen a mi hitünknek vagy mások hitének. Le kell tisztáznunk önmagukban, hogy mit keresünk akkor, amikor ennek a rendkívüli eseménynek szeretnénk utána járni. Ha egy mértani pontosságú mérlegre szeretnénk helyezni azokat az érveket, amelyek a feltámadás valósága mellett szólnak és azokat, amelyek ellene, ezután pedig a mérleg nyelvének a helyzetéből kiindulva szeretnénk eldönteni a keresztény hit és az evangélium igazságának a mértékét, fel kell készülnünk arra, hogy csalódás ér bennünket.

A feltámadás a keresztyén hit alaptétele. Az Újszövetség nemcsak Jézus halálból való feltámadását hirdeti, hanem a benne hívőkét is f. Jelen tanulmány ennek a hitnek gyökereit keresi: mi előzte meg ezt a szilárd újszövetségi hittételt? Ezért kanonikus sorrendben és szerzőcsoportokra bontva ismertetem Ószövetség könyveiben fellehető előzményeket, és kitérek a deuterokanonikus és pszeudoepigráf iratokban fellelhető felfogásokra is.

Az 1996-os III. Magyar Református Világtalálkozó alkalmával kiadott énekeskönyv komoly szakmai viták célpontja lett. A korabeli sajtóban megjelent írások egyaránt méltatták és illették kritikával. Eredendően csak a találkozóra szánták volna, de később egy szerencsés kompromisszum eredményeként az elcsatolt egyháztestek egy részének egyházzenei megújulásában játszhatott komoly szerepet. A tanulmány azt a folyamatot elemzi, ahogy a kiadvány hivatalos énekeskönyvvé válhatott Erdély és Kárpátalja reformátusai számára.

A posztmodern önmeghatározásának negatív előjele van. A modernséggel szemben, a modern eszmék tagadásaként, a modern „zsákutcáira” való reakcióként határozza meg önmagát. A posztmodern ember tagadja a modern világ eszméinek érvényességét, szkeptikusan tekint az egyetemes és abszolút igazságokra. Ezen szellemiség kétségtelenül jelen van egyházunk életében. Az értékek viszonylagossága, a vallási pluralizmus nem kerülte el a mai egyháztagokat. A tanulmány során arra a kérdésre keresem a választ, hogy a 20. században mártírhalált halt német teológus egyháztana kiállta-e annyira az idő próbáját, hogy kapaszkodókat nyújtson a posztmodern világban élő egyház számára.

A feltámadás csodája olyan keresztény hittétel, amely a felvilágosodás kora és a természettudomány térhódítása óta számos kérdést vet fel. A 21. század emberének is szüksége lehet olyan támpontokra, amelyek segítenek tisztázni, hogy miként tekinthetünk a húsvéti eseményekre. Az előadás során a címben említett három neves kutató munkáira támaszkodva keressük ezeket.

Olyan korban élünk, melyet sok szociológus posztindusztriális kornak nevez. Ez azt jelenti, hogy a gazdaság eddigi törvényszerűsége ellenére már nem az ember igényei és szükségletei határozzák meg a termelés mértékét. A kereslet és kínálat közti egyensúly és időrendi sorrend teljesen felborult. A 21. század em berének szükségleteit marketingesek állítják elő, azzal a kimondott vagy kimondatlan elgondolással, hogy az ember identitása a fogyasztói kosarával azonos. ,,Az vagy, amit megvásárolsz!” Ezen jelenséggel gyakran a ,,fogyasztói kultúra” fogalmaiba zárva találkozhatunk. Az előadás célja, hogy választ keressen arra a kérdésre: milyen hatásai vannak ezen kultúrának a 21. század egyházában?

Jelen tanulmány fő témája a hollandiai Gereformeerde Kerken ösztöndíjalapjának létrejötte, amelynek célja az volt, hogy magyar teológushallgatók az amszterdami Vrije Universiteiten és a Kampeni Teológiai Főiskolán folytathassanak tanulmányokat. Az alap 1921-ben jött létre és az 1761-ben létrejött Stipendium Bernardinum hagyományait folytatta, amely magyar származású és a németországi Pfalz tartományból érkező hallgatók utrechti tanulmányait támogatta. Ennek az alapnak a létrejöttét Sebestyén Jenő, a neokálvinista Abraham Kuypernak, a Vrije Universiteitnek, valamint a Gereformeerde Kerken in Nederland alapítójának és fontos vezető személyiségének magyarországi követője kezdeményezte. A Gereformeerde Kerkent az államegyházként működő Hervormde Kerkből kivált gyülekezetek 1892-ben hozták létre. A tanulmány az egyházszakadás hátterével, a holland-magyar kapcsolatoknak az első világháborút követő fokozódásával, valamint az ösztöndíjalap létrejöttével foglalkozik.

Orbán Imola (Kézdivásárhely, 1971) pszichológus, pasztorálpszichológus és tréner. Segítő szakemberként művészetterápiás szemléletű önismereti csoportokat vezet, és pedagógusok számára tart képzéseket. A Kézdivásárhelyen működő Bóbita Egyesület alapítója (2010), amely az első élménypedagógiai központként jött létre a térségben. Munkájában kiemelt hangsúlyt kap a művészet mediáló szerepe az önismereti, közösségi és lelki kísérési folyamatokban. 2020-től a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének munkatársa, ahol szakmódszertani tanácsadóként és fejlesztőként tevékenykedik. Kutatási területe: a művészetterápia alkalmazási területei a segítői kapcsolatokban.

A művészetterápia gazdag tárház, amelyben az ősi motívumok, szimbólumok és rituálék együtt élnek a modern kor vizuális és kifejezésbeli megnyilvánulásaival. Ez az összetett megközelítés különösen alkalmas a segítő kapcsolatok különféle formáiban való alkalmazásra. A komplex vagy integratív művészetterápia különösen tág teret biztosít az új médiumok bevonására, és lehetővé teszik a hagyományos és a kortárs elemek összekapcsolását. A tanulmány a textilalapú művészetterápiás módszerek és a moldvai csángó közösség gyászrituáléi közötti kapcsolatot vizsgálja, különös tekintettel azoknak spirituális és transzgenerációs jelentésrétegeire. Emellett reflektál a kortárs képzőművészeti gyakorlatokra, és azt kutatja, hogy ezek a megközelítések miként alkalmazhatók hatékonyan a serdülők lelkipásztori kísérésében és önismereti munkájában.

A tanulmány az i. sz. 476-os év, a Nyugatrómai Birodalom „bukásának” hagyományos történetírói toposzát vizsgálja felül. Politikatörténeti, egyháztörténeti és historiográfiai szempontokat ötvözve rámutat, hogy Romulus Augustulus trónfosztása a kortársak számára nem jelentett korszakhatárt, sokkal inkább egy évszázadokon át ívelő államigazgatási és társadalmi átalakulás egyik pragmatikus állomása volt. A fennmaradt források (többek között Malchosz, Marcellinus Comes és Evagriosz) kritikai elemzése feltárja, hogyan vált egy alkotmányos fikciókkal leplezett itáliai hatalomátvétel – a későbbi krónikások és a humanisták szimbolikus keretalkotása nyomán – a birodalom végének drámai mítoszává. A dolgozat mindemellett külön kitér az események egyházi recepciójára, kiemelve a római struktúrák püspöki és egyházigazgatási szinten történő továbbélését.

Ez a tanulmány MissioDome nevet viselő innovatív missziós projektet mutatja be, amely a keresztény egyház küldetését, a Missio Dei-t a 21. század technológiai és társadalmi kontextusába helyezi. A kutatásunk alapfeltevése az, hogy bár az evangélium üzenete változatlan és örök, annak közvetítési módja és nyelvezete folyamatos megújulást igényel a misszió hatékonyságának növelése érdekében. A MissioDome egy különleges audiovizuális tér, planetárium vagy geodéziai kupola, amelyben az Ige hirdetése úgy történik a legkorszerűbb technológiai vívmányok segítségével, hogy eközben nem csorbul a tiszta evangélium szellemisége. Ez a módszer a metamodern világ emberét kívánja megszólítani, különösen a digitális Z, Y és Alfa generáció, és tudatosan alkalmazza a komplex, audiovizuális befogadás és az élménypedagógia eszközeit. A David J.

A tanulmány második része Vásárhelyi János kolozsvári lelkészi és egyházvezetői szolgálatát mutatja be. Egy évszázaddal ezelőtt nehéz kisebbségi körülmények között szolgált kolozsvár-alsóvárosi parókiális kör gyülekezetében. Az egyházat közösségmegtartó erőként értelmezte, és írásaival, szerkesztői tevékenységével, valamint szervező munkájával erősítette a református közösséget. 1924-ben az esperesi majd két év múlva, a Nagy Károly püspök halálát követő tisztújítás alkalmával egyöntetű támogatással a főjegyzői tisztségre méltatták, s ezáltal gyakorlatilag Makkai Sándor püspök helyettesévé lett. Kiemelten hangsúlyozta az egyház gyakorlati küldetését, a tanítást, a szociális felelősséget és az áldozatvállalást, politikailag pedig a realista alkalmazkodást és az igazság képviseletét vallotta.

Gáspár Ildikó (Erdőszentgyörgy, 1974) kántor és tanító, közel harminc éve lelkészfeleség, jelenleg a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Kara és Római Katolikus Teológia Kara által működtetett Ökumené Doktori Iskola hallgatója. Kutatásának középpontjában a lelkészfeleségek szerepei, szolgálati területei és a velük szemben megfogalmazott elvárások állnak

A tanulmányban bemutatott bibliai modellek felállításának és vizsgálatának az a célja, hogy teológiailag megalapozott segítséget nyútson a lelkészfeleségeknek önazonosságuk keresésében és önértelmezésük elmélyítésében. A Szentírás nőalakjai nem egyetlen normatív modellt, hanem sokféle, egymással párhuzamosan létező szolgálati mintázatot kínálnak a mai lelkészfeleségek számára. A tanulmány öt fő működésmintázatot különít el: a rejtett stabilizátort (Sára), a kapcsolati hídépítőt (Abigél), a prófétikus hangot (Debóra), a szolgáló jelenlétet (a súnémi asszony) és a tanúságtevő tanítványt (Priszcilla). Ezek a tipológiák nem kirekesztő kategóriák vagy normatív előírások, hanem önreflexiós keretként szolgálnak, amelyek segítenek feloldani a lelkészfeleségekre nehezedő identitásnyomást, és teológiailag igazolják elhívásuk sokszínűségét és értékét.

R. Szabó István (Szászrégen, 1967) 1995-ben szerzett vallástanári oklevelet a kolozsvári Babeş– Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Református Tanárképző Karán, lelkészi oklevelet pedig 2005- ben a révkomáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Karán. Lelkésszé 2007-ben szentelték a Szlovákiai Keresztyén Református Egyház rimaszombati zsinati ülésén. Jelenleg az Erdélyi Református Egyházkerület által támogatott Bonus Pastor Alapítvány magyarózdi Terápiás Otthonának lelkésze. 2021 óta a BBTE Református Tanárképző és Zeneművészeti Kara és Római Katolikus Teológia Kara által működtetett Ökumené Doktori Iskola hallgatója.

Székely Csilla Imola (Marosvásárhely, 1977) lőrincfalvi református lelkipásztor, vallástanár. Az egyház missziójának alternatív útjait keresi a legmodernebb technológiai eljárások és eszközök bevonása által annak érdekében, hogy az egyházon kívülieket, a fiatalokat és időseket, marginalizált csoportokat, különböző krízisben levőket és minden korosztályt megszólítson az evangélium üzenetével. A MissioDome elnevezésű program, illetve módszer mint a jövő egyházának, avagy az egyház jövőjének egyik útja – ennek felfedezése, leírása képezi kutatásának tárgyát.

Bohus-Kiss Ingrid (Margitta, 1997) 2022-ben szerzett lelkészi oklevelet a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen (DRHE). 2022-től a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Doktori Iskolájának hallgatója. Kutatási témája Az ászáfita zsoltárgyűjtemény (Zsolt 50, 73–83) traumairodalmi megközelítése. 2023–2025 között a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Karán folytatott tanulmányokat, ahol mentálhigiénés szakképzettséget szerzett. 2024. szeptember 1-től a Napkori Református Missziói Egyházközség lelkipásztora.

A tanulmány a mátéi szövetségi szemantikai háló szerkezeti és statisztikai elemzését végzi el az szerkesztésdinamikai jelentés analízis (SZDJA) nyolc szintjén. Kiindulópontja az ekléziogén attraktor fogalma, az a hermeneutikai erő, amely a Máté evangéliumának kutatásában elfedi annak eredeti zsidó szövetségi logikáját, s emiatt a szöveget az egyháztani előfeltevések irányába tolja el. A szövetségi szűrésen átesett előfordulásokra alkalmazott binomiális egzakt teszt azt igazolja, hogy a statisztikailag szignifikáns fogalmak, a πληρόω (5,78×), a μετανοέω (15,29×), a δικαιοσύνη (6,76×), a πίστις (6,34×) kivétel nélkül szövetségi-judaista terminusok, és meghatározott retorikai szegmensekben koncentrálódnak. A retorikai-strukturális elemzés kettős inklúziós architektúrát, kusztos-funkciót és háromszintű inklúziót azonosít. A szövegolvasatok igazolják: a mátéi δικαιοσύνη nem etikai norma, hanem szövetségi megfelelőség; a βασιλεία nem egyháztani tér, hanem szövetségi horizont.

A tanulmány a református lelkészfeleségekkel szemben megfogalmazódó elvárásrendszert vizsgálja szociológiai, pszichológiai és teológiai nézőpontok integrált alkalmazásával. Öt elvárásforrást azonosít: az önmaga által internalizált normákat, a lelkésztárs elvárásait, a gyülekezeti közösség kimondatlan követelményeit, a tágabb egyházi-kulturális kontextust, valamint a kollegiális lelkésztársi hálózatot. Történeti áttekintésében bemutatja, hogyan alakult a papné szerepe a reformációtól a kommunista diktatúra időszakán át a rendszerváltás utáni korig. Szociológiailag a „kétszemélyes egykarrieres modell” és a szerepkonfliktus fogalmával elemzi a szerep strukturális feszültségeit, és rámutat, hogy a lelkészfeleség esetében folyamatosan elmosódnak a magán- és közélet határai. Pszichológiai szempontból a kiégés, az identitásvesztés és az érzelmi kimerülés valódi veszélyként jelenik meg, különösen ott, ahol az elvárások reflektálatlanok maradnak.

A traumaorientált bibliakutatás az utóbbi évtizedekben a Zsoltárok könyvét is egyre inkább olyan vallási szöveggyűjteményként értelmezi, amely az egyéni és kollektív traumák tapasztalatait őrzi, és a megküzdés, valamint a felépülés narratív kereteit kínálja. Jelen tanulmány a 73. és 74. zsoltár traumafenomenológiai vizsgálatára vállalkozik, különös figyelemmel az egyéni és közösségi szenvedéstapasztalat megjelenésére. A 73. zsoltár az egyéni trauma sajátosságait tárja fel: a hit, az identitás és az erkölcsi rend megrendülésének folyamatát jeleníti meg. Ezzel szemben a 74. zsoltár a közösséget érő pusztítás és veszteség nyomán kibontakozó kollektív trauma jellegzetes vonásait mutatja be. A két szöveg összehasonlító elemzése rámutat arra, hogy az egyéni és kollektív trauma számos közös fenomenológiai mintázatot hordoz, ugyanakkor a stabilizáció és a gyógyulás útját eltérő módon ábrázolja.

A Biblia világos és átfogó tanításokat tartalmaz az alkoholfogyasztásról, a szerhasználatról és a mértékletességről. A Szentírás alapvető gondolatai és elvei normatívak mindazok számára, akik a próféták és Jézus tanításait követik. Mindazonáltal a keresztény egyház történelme során nagyon eltérő megközelítésekkel találkozhatunk az alkoholfogyasztás, a szerhasználat, valamint annak kérdése kapcsán, hogy miben szabad és miben nem szabad a keresztény embernek elmerülnie. Ebben a tanulmányban összegyűjtöttem és rendszereztem néhány nagy múltú teológus gondolatait és tanításait e témával kapcsolatban. Kronológiai sorrendben haladva közelebb jutottam napjainkhoz, és bemutattam néhány kortárs felekezet, valamint azok meghatározó teológusainak nézeteit is.

A tanulmány emlődaganatból felépülő nők alkotói és vizuális önkifejezési tapasztalatait vizsgálja interjúk és művészetterápiás szemléletben facilitált önismereti csoportfolyamatok alapján. Rámutat, hogy a művészeti tevékenységek a betegséget követő megküzdés, belső újrarendeződés és jelentésképzés fontos közegeivé válhatnak. Az alkotói folyamatok során a testi változások, a hiány tapasztalata, az emberi törékenység és az önazonosság átalakulása vizuális, anyagi és szimbolikus szinten is megjelenhet. A kutatás eredményei szerint az önismereti csoportokban alkalmazott vizuális önkifejezés és művészetterápiás szemlélet támogathatja az élet folytonosságának megélését, a kapcsolati kötődések megerősödését és a belső stabilitás újjáépülés

Halmágyi József Attila (Marosludas, 1976) 2001-ben szerzett teológiai oklevelet. Lelkipásztori szolgálatát Nyárádszeredában, Brassóban, Vajdaszentiványon, Marosludason és Szászrégenben végezte. 2005 és 2011 között rádiós és televíziós bibliai műsorok szakmai előkészítésében és kommentálásában is részt vett, valamint retorikai klubot vezetett. 2022-től a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Ökumené Doktori Iskolájának hallgatója. Kutatási területe Máté evangéliumának görög nyelvű retorikai, stilisztikai és szerkezeti elemzése. Teológiai munkája mellett életviteli, üzleti és felsővezetői coachként is tevékenykedik

A posztmodern és metamodern kor kulturális, illetve digitális kihívásai új megközelítéseket követelnek meg a keresztyén missziótól. A tanulmány kiindulópontja, hogy az evangélium kétezer éves üzenetét a ma emberének nyelvén és értelmi szintjén kell megszólaltatni, hűen a krisztusi és páli kontextualizációs mintákhoz. A szerző a Magyar Református Egyház gyakorlati kezdeményezéseiből (pl. az Ifjúság éve programjaiból), valamint az üzleti és marketingszféra hatékonyságnövelő módszertanából merítve mutatja be a megújulás lehetséges irányait. A tanulmány fókuszában a MissioDome nevű saját fejlesztésű, innovatív missziós módszer és térkoncepció áll. A geodéziai kupola, illetve planetárium fizikai és esztétikai adottságaira épülő projekt egy olyan komplex, multiszenzoros és interaktív közeget teremt, amely a digitális technológia, a virtuális valóság és a különböző művészeti ágak (bibliodráma, Láthatatlan Színház, dicsőítés) ötvözésével közvetíti a biblikus üzenetet.

A társfüggőség vagy kodependencia nehezen megragadható fogalom. Bár nagyon sokan érintettek, akik a társfüggőség „mókuskerekében” ugyanazokat a véget nem érő köröket futják évek óta, mégis ismeretlen sokak számára ez a jelenség, pszichológiai konstruktum, beleértve a segítő szakmabelieket is, nem csak a hétköznapi embert. A felkapottá vált kifejezés mögött, tulajdonképpen nem új, hanem korábban is ismert jelenség húzódik meg, amelyre azonban a régi generációk képviselői máshogy tekintettek, mint ahogy ezt ma napjainkban tesszük. Ebben a tanulmányban a társfüggőség jelenségét próbálom megragadni a jelenlegi tudományos írások alapján, felhasználva egy esettanulmány nyújtotta lehetőséget a gyakorlati bemutatásra, teológiai reflexiókkal egybekötve.