Repozitórium index

This article discusses the MT of Isa 33,12 and argues that the verse line "the nations will be burned to lime (שִׂיד)" is difficult in its context and distorts the parallelism, describing the fall of the enemy of Judah with the help of plant-imagery. Although Am 2,1 is often mentioned in connection with Isa 33,12, closer analysis shows that there are differences between the two texts. It is suggested that the LXX should be followed here, which goes back to a Hebrew text reading שָׂדַי, "field", "(agricultural) land" instead of שִׂיד, "lime". This emendation (metathesis) is most likely also supported by the independent tradition of the Targum (ניר, "field, land (to be ploughed)" < נור). The metaphor of burning field not only fits its present context well, but it has biblical parallels and it is supported by agricultural customs known from the Near East.

A Dávid és Góliát-elbeszélés ókori szövegtanúi között nagy eltérések vannak, ti. a Codex Vaticanus (LXXB) egy jóval rövidebb tudósítást tartalmaz Góliát legyőzéséről. A 12–31; 41; 48b; 50; 55–58 versek hiányoznak a LXXB 17. fejezetéből, melyeket csak a masszoréta szöveg (MSZ) tartalmaz: . Ezzel kapcsolatosan felmerül a kérdés: melyik a régebbi olvasat? Hogyan és miért jön létre ekkora eltérés? A tanulmány ezekre a kérdésekre keresi a választ, és közöl egy új magyarázati lehetőséget.

Adorjáni Zoltán, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet újszövetséges professzora 2021. november 13-án töltötte a 65. életévét. A tiszteletére megjelent könyv 43 szerző tanulmányát tartalmazza. A kötet szerzői több szálon kötődnek az ünnepelthez: jelenlegi kollégák és egykori kollégák, testvérintézmények tanárai, tanítványok, barátok. Az itt megjelenített tanulmányok tartalmilag érintik a biblicum, a rendszeres teológia, a gyakorlati teológia, az egyháztörténet, a művészettörténet és művelődéstörténet területeit.

Nebukadneccar egyik terjedelmesebb felirata a brisai sziklafelirat, az észak-libánoni térségből. A tanulmány ennek a feliratnak az akkád nyelven írt verzióját és annak magyar fordítását tartalmazza, bevezetővel és mindenekelőtt az Ószövetség olvasóit szem előtt tartó jegyzetanyaggal. A brisai felirat egyrészt a babiloni fogság előtti korszak története, másrészt általában a bibliai történetírás és szellemtörténet szempontjából is fontos kordokumentum. A felirat helyenként reflektál az Újbabiloni Birodalom nyugati térséggel kapcsolatos ténykedéseire és politikájára is.

Ez a tanulmány a Gal 3,6 és Gal 3,8 szövegének elemzését tartalmazza, az ószövetségi idézetek fényében.

A címben feltüntetett hármas felosztás szerint az esszénus közösség életmódjának, a gyógyításaiknak és angyaltanuknak kérdésköreivel kívánok foglalkozni, nem térve ki e mozgalom sok-sok egyéb vonatkozására.

Dolgozatom fő kérdése az, hogy mit ért Hóseás könyve Isten ismeretén. E fő kérdés megválaszolása rendjén, egy nagyobb ívű bevezetésben részletesebben is tárgyalom Hóseás könyvében az istenismeret tematika megjelenését. Pontosan, arra keresem a választ, hogy mit is jelent az, amikor Hóseás így nyilatkozik: „megismered az Urat” (Hós 2,19).

A XX. század második felétől a formatörténeti kutatás feltételezte az elhívástörténet műfajának létezését, miután egy adott sémát fedeztek fel a bibliai elhívástörténetekben. Az általam vizsgált perikópa (Ex 2,23–4,17) is egy ilyen elhívástörténetként van számon tartva. Az Ex 2,23–4,17 azonban a elhívástörténet ismerős elemein túl számos egyéb részletet tartalmaz, amely kérdéseket vet fel a műfaj helyes azonosítását illetően. E kérdésekben vizsgálódásom alapjául Erhard Blumnak a Tóra kialakulására vonatkozó megállapításai szolgálnak, aki hagyománytörténeti modelljében két kompozíció létét igazolja a Tórában. A két kompozíció sajátos nézőpontja érvényesül Mózes elhívástörténetében is, lehetővé téve egy jellegzetesen deuteronomista alapszöveg rekonstruálását, mely a formatörténeti elemzés alapjául szolgál.

Dolgozatomban a prozelitizmus kérdéskörét kutatom. Főként az ószövetségi „jövevény” (gér) és intertestamentális kori prozelita (proszelüthosz) fogalmakkal foglalkozom. Fő kérdésem a témával kapcsolatban, hogy milyen megítélése volt a prozelitáknak a zsidó és nem zsidó társadalmon belül az említett időszakokban. Ugyanakkor vizsgálom a prozelita jog és betérés kérdéskörét is. Dolgozatom első részében azokat az ószövetségi helyeket vizsgáltam meg, amelyekben megjelennek a görög „prozelita” szóval megfeleltethető héber (gér, gerim) kifejezések. Elsősorban a kifejezések vallási és jogi tartalmára fordítottam a figyelmet. Az intertestamentális kori források, amelyek a kutatás fő részét képezik, a Kr.e. első század két meghatározó zsidó szerzőjének Alexandriai Philón és Josephus Flavius munkáira alapoznak. A prozelita jog és a prozelita kultuszi élet meghatározására a rabbinikus irodalom, főként a babiloni és palesztin Talmud nyújt kiindulási alapot.

Fiorenza 1964-től mostanáig ír aktívan. A dolgozat terjedelme, illetve a források nehezen hozzáférhetősége nem tette lehetővé, hogy minden művét közelebbről szemügyre vegyem. Ezért igyekeztem arra, hogy a feminista hermenutika területén végzett munkásságában megfigyelhető fejlődésre összpontosítani. A dolgozatban a feminista teológia egyik kulcsfogalmát emeltem ki, amelyet Fiorenza a főművében már megfogalmazott, és amely meghatározó maradt a későbbi könyveiben is. Azért vizsgálom közelebbről ezt a képet, mert jól szemlélteti, ahogyan a nők patriarchátus alól való felszabadulásáért harcoló, teológiai egyetemre az elsők között beiratkozott Fiorenza írása a szenvedélyes vallomástól a politikai, retorikai értelmezésekig fejlődik. Az utolsó fejezetben összegzem Fiorenza munkásságával kapcsolatos észrevételeimet.

Az angyaloknál kissebbé tétetett Messiás főpapi-megváltói munkáját elvégezve méltóképpen foglalta el helyét Isten jobbján. Személyét igaz emberségét, szenvedését és egész földi életútját vizsgálva bebizonyosodott az, hogy egyedül neki van joga a kegyelem királyi székét elfoglalni. Azért lett emberré, hogy az Isten emberrel való szövetsége a maga teljes mélységében megvalósuljon. Ennek a szövetségnek a közbenjárója és kezese a Messiás. Jahve személyében és tekintélyével jött el és lett nemcsak az új szövetség mediátora, hanem áldozata is, amelyben a Jeremiás által megígért bűnök bocsánata megvalósul. A Messiás ember, főpap, közbenjáró és áldozat. Az, ami eddig csak árnyék volt, itt ragyog most teljes dicsőségében.

Dolgozatomban az ószövetségi pesaḥ ünnep Misnában, és ezen belül a Pesaḥîm traktátusban való megjelenését vizsgálom. Mint minden hagyomány, a pesaḥ is alkalmazkodott a történelem bizonyos helyzeteihez. Jó példa erre, hogy az újszövetségi tudósításokban ezt az ünnepet már bor fogyasztásával tartják meg, amiről a korai Exod 12-ben még nem olvasunk. A változtatások milyenségére a Misna, és ezen belül a Pesaḥîm traktátus is rámutat. Mivel eddig magyar nyelven nem jelent meg ez a traktátos, ezért itt teszem közzé ennek magyar fordítását is. Ezáltal a magyar olvasó jobban megértheti a Misna bölcseinek a pesaḥ ünnepére vonatkozó tanításait. A fordításban a Mishnah, ed. Romm, Vilna 1913-as kiadás Torat Emet 357 által pontozott szövegét használtam. Önellenőrzés szempontjából dr. Joshua Kulp: Mishnah Yomit angol fordítása megfelelőnek bizonyult. A Misna tanítását egybevetem az ószövetségi-, újszövetségi kanonikus iratok, illetve biblián kívüli szövegek tanításaival.

Ezékiel próféta könyvének problematikus szövegegysége ez a siratóének. A dolgozatom nyelvi jelenségek, stíluseszközök és fordítástechnika szempontjából vizsgálja héber, görög, arám, illetve latin szövegvariánsait az Ez 28, 11-19-nek, és ezeket összehasonlítja.

(Ez a dolgozat a 27. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián III. helyezést ért el.)

A hipotézisem a következő: Jób könyve tragédia. Mivel a biblikus irodalomra a tragédia műfaján keresztül csak feltételes módban tekintek, választanom kellett egy, a műfajba beleillő alkotást, amely alappilléreként szolgál a tanulmányomnak és a bibliai könyv mellé állíthatom folyamatos referenciaként. Tematikusan esett a választásom Szophoklész Oidipiusz királyára, hisz ahogyan Jób Isten akaratából jut olyan élethelyzetbe, amin önerőből nem tud változtatni és szenved, úgy Oidipusz is hasonlóképp egy beteljesült jóslat, a sors hatására került oda és cselekedett úgy, ahogy az fölötte elrendeltetett.

(Ez a dolgozat a 27. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián különdíjban részesült.)

Az Ószövetségben található Bírák könyvének egy igen izgalmas jelenségével találkozhatunk a negyedik és ötödik fejezet esetében. Mindkét fejezet Izráelnek egy kánaáni városállam, Hácor általi elnyomását dolgozza fel, Debóra prófétanő vezetésének idején. A fejezetek a szereplők és a leírt esemény tekintetében nem mutatnak szembetűnő eltéréseket, azonban a műnem és némely cselekményelem esetében jelentős különbséget figyelhetünk meg. Az sem elhanyagolható tény, hogy nemcsak prózai, de lírai megfogalmazásban is feldolgozásra kerül Izráel írásba foglalt történetének ezen epizódja. Bár nem ismeretlen számunkra a jelenség, hogy az Ószövetség könyveiben párhuzamos történetek is helyet kapnak, szövegtörténeti szempontból mégis kiemelkedő fontosságú ez a két fejezet.

Yohanna Katanacho az izraeli zsidó (őslakos, illetve telepes) honpolgár, valamint a többi (idegenként besorolt) őslakos egymáshoz való viszonyulását taglalja cikkében. Gondolatainak középpontjában az ország egyenjogú birtoklásának kérdése áll. Nézete szerint a zsidók eredetileg Isten szövetségének, közelebbről szeretetének és irgalmának köszönhetik földjüket, nem pedig hadi sikereiknek. Írásában kimondatlanul is hangot kap ama deuteronomiumi kijelentés, amely szerint a nép az Úrtól kapta az országot lakóhelyül. Az ország birtoklását biztosító jogcímet Ezékiel könyvéből vezeti le (33,23–29). Érvelése rendjén elutasítja a másodrendű állampolgár besorolást, ahova a politikum nem zsidó állampolgárokat utalja. Megnyugtató megoldásként a szerző az etnikai, illetve vallási-multikulturalitás bevezetését javasolja.

A kötetben közzétett 10 exegetikai tanulmány mindegyike az Igazság és Élet című lelkipásztori szakfolyóiratban jelent meg 2008–2024 között. Tartalmukat tekintve a szövegek az említett folyóirat szerkezeti alapegységeit követik: exegetikai megértés, teológiai összefüggések feltárása, prédikációvázlat, példák és szemelvények, szempontok az istentisztelet alakításához, illetve bibliográfiai hivatkozások. A szövegek a folyóiratban eredetileg megjelent formájukban, a textusok kanonikus sorrendje szerint kerülnek itt közlésre.

Ábrahám személye nem csupán az ószövetségi zsidó ember számára bírt nagy jelentőséggel, hanem ő a keresztyén kultúra egyik meghatározó alakja is egyben. Ugyanis a pátriárka magatartása, amelyet a Genesis 15,6-ban a szentíró szavak szintjén juttat kifejezésre, követendő példaként tárult egykor a választott nép, és tárul ma a keresztyén ember elé. Ez a magatartás, amelyet Ábrahám Istennel szemben tanúsított, egyetlen kifejezésben tömörül: Ábrahám hitt. Az Ószövetség szemüvegén keresztül ezt a kifejezést vizsgáljuk meg közelebbről, és különösen a Gen 15,1–6 kontextusában keressük a választ fő kérdésünkre: Mit foglalt magában Ábrahám hite?

A dolgozat a Zsidókhoz írt levélben található Zsoltáridézetekről szól. Első olvasásra már feltűnik, hogy a Zsoltárok könyvéből vett idézetek száma kiemelkedik az ószövetségi iratok közül. A dolgozat célja az idézett zsoltárszövegek elemzése, illetve a forrásszövegek megvizsgálása. A kutatás abból áll, hogy a három szöveget (a levélben megtalálható idézetet, az idézett zsoltár görög szövegét és a héber szöveget) egymás mellé állítjuk és meghatározzuk az azonosságokat és az eltéréseket, valamint elemezzük a kritikai apparátust is. Az eddigi kutatásokat, tanulmányokat és kommentárirodalmat felhasználva arra a kérdésre is rávilágítunk, hogy milyen céllal használja fel a Zsidókhoz írt levél írója ezeket a Zsoltárokat. A levél pontosabb és alaposabb megértése végett végezzük ezt a kutatói munkát, hiszen egy olyan műről van szó, amelyben az Ó- és Újszövetség egyedi módon fonódik össze.

A szenvedés titok is. Szenved az istenkáromló és az igaz is. Jézus sem fedte fel annak okát, hogy az a jeruzsálemi ember miért született vakon. Azt viszont felfedte és számtalanszor példázta, hogy mit kell tenni a szenvedőkkel. Aki pedig felkarol bármely nyomorúságba esett embert, abban Isten hatalma cselekszik. Ez a mi felkarolásunk ugyanaz az a felkaroló, vigasztaló, testet lelket gyógyító csodatett, amelyet Isten tett és tesz. Az itt közölt írás, amely egy előadás kibővített és szerkesztett változata, a szkólékobrótosz (σκωληκόβρωτος) néven ismert betegség kérdéskörébe enged betekintés kanonikus bibliai, A Makkabeusok második könyve, Josephus Flavius írásai, a rabbinikus források és a Jób testamentuma apokrifus könyv alapján.

A dolgozat deduktív gondolatvezetést követ. Ennek megfelelően az első fejezetben megvizsgáljuk a רוח ószövetségi jelentéskörét. Mivel ez nagyon sokrétű, a második részben néhány olyan textusra világítunk rá, melyekben a רוח, mint Isten lelke jelenik meg: Isten lelke a teremtésben, az Istentől küldött gonosz lélek, a lélek gyümölcsei, ill. a szellemi vagy fizikai értelemben vett elragadtatást eszközlő lélek. A harmadik fejezetben két konkrét szöveg, Numeri 11–12 alapján arra a kérdésre keressük a választ, hogy milyen szerepet játszott a רוח Izrael vezetésében, ill. milyen összefüggés fedezhető fel a lélek és a vezetői tekintély között?

A dolgozatom során ismertetem a lévita énekesek szerepét, munkakörét. Nagyobb hangsúlyt fektettem a Krónikák könyvére, leginkább azért, mert itt található a lévitákról a legtöbb leírás.

Az özönvíztörténet mint olyan, meglepően nagy népszerűségnek örvend a Föld számtalan népének folklórjában, mondakörében. Ezért mindenekelőtt e fogalom jelentésére és jelentőségére próbálok rávilágítani a dolgozat első alcíme alatt. Egyszersmint, a meghatározás során említésre kerül néhány népcsoport és azok sajátos özönvízelbeszélése, vagy legendájukban őrzött özönvízmotívumok. Noha ezek nem közeli rokonai a dolgozatban alaposabban tárgyalt történeteknek, hogy néhol részletekbe menő hasonlóságok is felfedezhetők, esetenként olyan embercsoportok esetében is, melyeket eddig áthidalhatatlannak vélt távolságok választottak el egymástól. E jelenség okáról és lehetséges következtetéseiről is esik pár szó. A bibliai történet elemzése során is megemlítek néhány olyan idegen mítosz, melynek valamelyik eleme párhuzamos a Noé elbeszélésével.

A dolgozatom célja a 'Sátán' fogalmának, tevékenységének és szerepének értelmezése a Szentírásban.

A Dávid és Góliát elbeszélés (1Sám 17) egyike az Ószövetség legismertebb, de ugyanakkor legvitatottabb fejezeteinek. Ha a Sámuel könyvének 16–18 fejezeteit vizsgálja az olvasó, akkor az elbeszélt cselekményekben nem egyszer ismétlésekkel, redundaciával, ellentmondásokkal, összeférhetetlenségekkel találkozik. Ezek a fejezetek nemcsak Sámuel első és második könyvének összkompozíciója szempontjából mutatnak egyenetlenségeket, hanem az azokat közvetlenül megelőző elbeszélésekhez viszonyítva is.

A Gen 46:8-27 azon személyek névsorát tartalmazza, akik a kánaáni éhínség idején Jákóbbal együtt mentek le Egyiptom földjére. Az említett szövegrész viszont néhány olyan jellegzetességgel bír, amely további vizsgálatra ösztönöz. Ilyenek az értelmetlennek tűnő ismétlések, a szövegen belüli feszültségek és a Genezis könyvének más igeverseivel ellentmondásban levő adatok is, amelyek alapján joggal következtethetünk arra, hogy a szóban forgó perikópa szövege, az idők során jelentős változásokon ment keresztül. Ebben a dolgozatban, amely a fenti szempontok alapján a Gen 46:8-27-et először teszi kimerítő vizsgálat tárgyává, a perikópa szöveg- és redakciótörténetének járunk utána. Ebből a szempontból előbb áttekintjük az ókori forrásokat és bibliai szövegtanúkat, beleértve a Gen 46:8b-27 Septuaginta fordításának harmonizáló törekvéseit is.

“The one who believes in him will not be put to shame”. Reinterpreting Isaiah 28:16 in Romans 9:33 and 1Peter 2:6. This study delves into the meaning of Isaiah 28:16, examining its original context and subsequent interpretation in the New Testament, with a particular emphasis on the stone metaphor. The first part scrutinises text-critical and semantic issues, considering the Masoretic Texts alongside variant non-Masoretic readings. The latter section assesses the incorporation of the Isaianic text within two New Testament excerpts. This process is mediated through the Septuagint, specifically, a revised edition thereof. The study posits that the New Testament authors, with their different contextualisations, did not seek to innovate but rather aimed to integrate their approaches into an established hermeneutical lineage, commencing with Isaiah’s earlier interpreters.

The hermeneutics of István Tőkés. Following the First World War, the theological stance of the Transylvanian Reformed Church underwent a significant shift. Faculty members at the Reformed Theological Faculty of Cluj-Napoca embraced a “confessional, biblical, constructive” approach, realigning with core Reformed principles, and subsequently, in 1925, they began to follow Karl Barth’s New Reformed theology. István Tőkés, a New Testament professor at the Protestant Theological Institute in Cluj from 1973 to 1983, was mentored by these teachers. This paper explores the evolution of Tőkés’ hermeneutics and exegesis, particularly influenced by Albert Maksay.

Dolgozatomban azt vizsgálom, hogy a kutatók hogyan vélekednek az Ószövetség és mítosz kapcsolatáról. Előbb a Genezis 1-ben lévő teremtéstörténet és mítosz kapcsolatát fogom tárgyalni. Ezután, Ezékiel Tírusz elleni jövendölésében lévő mitikus elemeket fogom megvizsgálni. Végül, a Dániel 7-ben lévő mitikus elemeket fogom elemezni.

Dolgozatomban azt igyekszem felfedni, hogy miképpen gondolkodtak az emberek az életről és halálról, illetve a feltámadásról az intertestamentális korban, a Deuterokanonikus bibliai könyvek alapján.

A kanonikus ószövetségi könyvekben felbukkanó angyalok és az Újszövetségben olvasható angyaljelenések közötti eltérés minden bibliaolvasó ember számára szembetűnő. Az Újszövetségben csak nyomaiban felbukkanó angyaltan, a babiloni fogságra viteltől el egészen az újszövetségi iratok keletkezéséig alakult ki. Ennek megértése szinte lehetetlen az újszövetségi lokusok alapján, ugyanis az újszövetségi szerzők nem törekedtek e számukra magától értetődő hagyománynak magyarázására. Szakdolgozatomnak az a célja, hogy olyan átfogóbb képet nyújtson a deuterokanonikus és pszeudoepigráf iratok vizsgálata alapján, amely minden olvasó számára rendszerezett formában ad betekintést a korabeli zsidóság angyaltanáról.

„Észak felől támad a veszedelem e föld minden lakosára…” - hirdette Jeremiás próféta az ítéletet Júda JHVH-tól elfordult népének. De annak ellenére, hogy több próféciája is arról szólt, hogy JHVH egy északi nép által fogja megbüntetni bűnös népét, mégsem nevezte meg konkrétan az ítélet végrehajtóját. Így megválaszolatlan kérdést hagyott az utókorra, amelyre a bibliakutatók igyekeztek választ adni. Ebből fakadóan több elmélet is napvilágot látott az északi ellenség beazonosítását illetően, de a témát kutató teológusok nem jutottak közös nevezőre. Ebbe a kutatómunkába kapcsolódik be e dolgozat is.

Jelen írásunk a próféta életrajzának egy különleges szeletével foglalkozik. Ez a tanulmány a próféta és szülőhelye kapcsolatáról szól. A könyv nyitánya szerint Jeremiás az „Anátótban lakó papok közül való volt” (1,1). A 32. fejezet tudósítása szerint egy rokona földet kínált neki eladásra, igaz, meglehetősen ellentmondásos kontextusban: a próféta ekkor már raboskodott, a hódító babiloni sereg pedig már szó szerint a kertek alatt járt. Írásunk erre az elbeszélői elemre, a földszerzés motívumára fókuszál.

Az alábbi sorok azt kísérlik meg, hogy formai és műfaji szempontból vegyék újra górcső alá a 116. zsoltárt, s a két módszer konkurenciájában próbáljanak döntésre jutni – persze nem egyik vagy másik módszer, hanem inkább a jobb értelmezés érdekében.

Pál apostol az 1Kor 15,20-ban azt írja Jézusról, hogy feltámadása által az „el-aludtak első zsengéje lett”, azaz az örök életre való feltámadás első példája. Az itt megjelenő ἀπαρχή kifejezés az aratás első termését jelöli, a leghamarabb beérő kalászokat. A 15. fejezetben az apostol a feltámadás folyamatát a vetés és az új növény növekedésének képével érzékelteti (36–37. versek). Ehhez a képhez zökkenőmentesen simul az első kalász, az újzsenge képe, amely mintegy a végeredmény felől utal a későbbi metafora értelmére. Feltűnő azonban, hogy az újzsenge bemutatása különleges szereppel bír az Ószövetségben, és külön ünnepként szerepel az egyik ünnepkatalógusban, 3Móz 23,9–14-ben. A Septuagintában itt az 1Kor 15-ből Jézussal kapcsolatban használt ἀπαρχή „újzsenge” kifejezést találjuk. Felmerül tehát a kérdés, hogy vajon nincs-e valamilyen mélyebb kapcsolat az ószövetségi rendelkezés és Pál apostol képes beszéde között?

A napjainkban történő népvándorlásra lehet-e bibliai analógiát találni? Mostanában többször mondtam, hogy kényszeralkalmazások fogságában vagyunk, s ez elsősorban nemcsak a most felvetett kérdésre vonatozik, hanem homiletikai ficamként a teológiai minden tudományágát kísérti. Tudom, hogy ezek az alkalmazások, az időszerűsítés nyomása alatt jóhiszeműek, de megtörténhet, hogy tudománytalanok, s ezzel megerőszakolják a Szentírást. Nézzük meg a szóba jöhető történeteket.

Isten igazságosságának a kérdése mindig is foglalkoztatta Izrael bölcseit, de igazán élessé a kérdést a hellenizmus kihívása tette. Valóban van értelme a hitnek? Van haszna az istenfélelemnek, és valóban aszerint alakul kinek-kinek a földi élete, ahogyan Izrael Istenének akaratához viszonyul? A hellenizmus filozófiai irányzatai e kérdésekre nemmel feleltek. Ebben a tanulmányban a Prédikátor könyve sokat emlegetett „szkepszisét” és életigenlését kívánom a theodicea szemszögéből vizsgálódás alá venni. Meg-győződésem, hogy a könyv többlépcsős irodalmi folyamat eredményeként állt elő, s így a „Prédikátor” a theodicea kérdésére is több, egymást kiegészítő feleletet kínál a diakrón szövegolvasat iránt is fogékony olvasónak.

A Zsoltárok könyve irodalmi alkotás, amelyben az irodalom a maga módszereit, metodikáját, formáját és stiláris jellegzetességeit kínálja fel a formán és sablonon túlmutató lényeg, a hit kifejezésére és annak esztétikai megfogalmazására. Jelen tanulmány ezzel a felkínált irodalmi jellegzetességgel és sajáttal akar foglalkozni, tehát a zsoltárok irodalomtörténetével, azokkal a kérdésekkel, amelyek felvetődnek valamely irodalmi alkotás műelemzése során, de főleg a prédikációra néző exegézis keretében.

Ebben a tanulmányban a Zsoltárok 90,1–6 (mint a zsoltár első nagyobb egységének) masszoréta szövegét hasonlítom össze a Targumban található szöveggel, feltérképezve a fordítási különbségeket, és bemutatva az arám fordítás fontosabb jellegzetességeit. Munkamódszerem: először párhuzamos olvasásban közlöm a szakaszokra bontott zsoltár masszoretikus és targumi szövegét és fordítását, majd ezt követően kiemelem a hasonlóságokat és a fontosabb különbségeket.

Ez a publikációs lista Adorjáni Zoltán közleményeit tartalmazza.

A feladat nem is olyan egyszerű: az elnevezések keverednek, sokszor még az sem bizonyos, hogy azonos elnevezés az adott szövegekben ugyanazt az állatot jelöli. Így hát nem árt – már az alapoknál – egy kis nyelvészkedés. Már az általános görög név is (ἡ γαλή) jelenthet menyétet és (erdei) nyestet egyaránt.

Mi a keresztség? A tisztulási szokás rituáléja? Vagy beavatási rituálé? Mindkettő esetleg? Milyen gyökerekkel rendelkezik? Csak zsidó háttérre tekint vissza, vagy ennél mélyebbre nyúlnak vissza gyökerei? E kérdésekre keressük a választ.

A mosakodás, mint rituális cselekedet, szinte minden vallásban megjelenik, bár különböző jelentésekkel. Eredetileg a testi szenny megtisztulásának rituáléjaként tekintettek erre, de a második templom korának irodalmában ez megváltozott. A dolgozat megvizsgálja mind a zsidó, mind a nem zsidó gyökereket. 

Jób 19,25–27 talán a könyv legismertebb szövegrésze. Ez a perikópa számos alkalommal hangzik el temetéseken, s minden bizonnyal, a halál kérdéséről gondolkodó keresztyének is szoktak róla elmélkedni. Az itt írottak nem kívánják a hit korrekcióját végezni. Mert – rendszeres teológiai megközelítésben – a mindenkori Jób szenvedésből, bűnből, halálból való megváltója ugyanaz: a Krisztus. Ez a tanulmány nyelvészeti-poétikai vizsgálattal törekszik körvonalazni a szöveg jelentését. Egy (akár spontán) szöveg megalkotottságának mikéntje révén is üzen. Mennyivel inkább érvényes ez az írott, hagyományozott, szerkesztett, szövegváltozatában rögzített alkotásra. (Természetesen, fennáll a hibák lehetősége, de azok azonosításáig legyen érvényes a lectio difficilior elve.) E tanulmány tehát Jób azon szavait igyekszik megérteni, amelyek az ő helyreállítójáról szólnak, aki akkor is képes megváltani, amikor már elfogyatkozik a test és a szív.

Habacuc 2:4 este un text de o importanță majoră pentru teologia apostolului Pavel. Avem de-a face însă cu un text extrem de dificil (o constatare valabilă de altfel pentru întreaga carte a profetului Habacuc), iar traducerile – sau mai degrabă parafrazele – din edițiile de Biblie sau comentarii reprezintă doar variații interpretative ale textului ebraic. Acest studiu este dedicat impactului și interpretării lui Habacuc 2:4b, în special a conceptului credinței, pentru literatura teologică din epoca Reformei.

În Vechiul Testament, Regatul de Nord este adesea considerat o regiune vinova-tă în care poporul s-a îndepărtat de Dumnezeu. Cu toate acestea, este notabil faptul că în descrierea întemeierii cultului din 1 Împărați 12, zeul venerat nu este numit, ci doar definit prin faptul că el a fost responsabil de exod. Un alt aspect deosebit de important este că acest cult nu era centralizat, ci Ieroboam a ridicat altare pentru această divinitate în întreaga țară, inclusiv, foarte probabil, în capi-tală, Samaria, unde exista un templu pentru această divinitate. Bazându-ne pe faptul că exodul este atribuit în toate textele lui Iahve, zeul venerat în Israel nu poate fi altul decât Iahve. El era zeul național și dinastic, inclusiv în Regatul de Nord. Acest lucru este susținut de prezența elementului teoforic iahvist în majo-ritatea numelor regale. Cu toate acestea, cel mai probabil erau tolerate și alte zeități canaanite. De exemplu, regele Ahab a introdus altarul lui Baal în templul lui Iahve.