Szakdolgozatok

A dolgozatom elkészítése során igyekeztem minél pontosabb képet nyújtani az olvasók számára az 1801-1802-es évek gyülekezeti életéről és egyházszervezetéről, ugyanakkor a 18. és a 19. századi egyház történelméről is. A jegyzőkönyvek betekintést engednek a múltba és elénk tárják az akkori gyülekezeti tagok igényeit, milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük egyházuk fennmaradása érdekében és milyen megoldásokat találtak ezekre. Számunkra is példaértékű lehet elődeink kitartása, ahogyan küzdöttek a katolikus egyházzal szemben. Voltak, akik inkább vállalták a börtönt, semhogy beletörődjenek az elnyomásba.

A bevezető részben betekintést nyerhettünk az I. században élő nők helyzetébe, így láthattuk, hogy életmódjuk eltérő volt a különböző országokban, tartományokban. Általános következtetésként azonban levonható az, hogy a férfi jellemétől megkülönböztetett, alacsonyabb státuszt tölthettek be, s így kevesebb joggal rendelkeztek. A második részben azokra az igeversek megvizsgálására került sor, amelyeket Pál apostol és az 1Tim szerzője intézett két különböző gyülekezethez, s amelyekben hallgatásra inti az asszonyokat. A gyülekezetek helyzetét, valamint a kutatók magyarázatát összevetve az 1Kor 14,33–35-tel azzal a magyarázattal értek egyet, miszerint a nők kíváncsi természete, fecsegő beszéde zavarta a gyülekezeti alkalmak rendjét, s így akadályozta az ige magyarázatát. A másik fontos ok, amelyre az apostol már korábban is utal a nyelveken szólás kapcsán, az az „avatatlanok” megbotránkoztatása.

A Brassói reformátusság múltja a leírtak ismeretében igencsak viszontagságosnak nevezhető. Számos veszteség sújtotta őket, de mindig volt erejük felállni és újrakezdeni. A belvárosi Alpár Ignác tervezte templom lebontása után kétségbeesés helyett azon dolgoztak, hogy „templommá”, lelki házzá alakítsák a kapott tornatermet. Majd évtizedek múltán, mikor már úgy tűnt a kis imaházukat is elveszítik, Isten kegyelméből annak helyén építhettek templomot, egy fiatal lelkes lelkipásztor ösztönzésére, aki brassóiként maga is hordozta a veszteségek sebeit, aki eszköz volt Isten kezében, hogy a város református közösségnek végre kárpótlásként lehessen egy saját építésű temploma.

Az első fejezetben a médiaelméleti alapismereteket mutattam be, hiszen ez elengedhetetlen a továbbiakban ahhoz, hogy összefüggéseket keressük és kapjunk a médiatermékek fogyasztása és a fogyasztók magatartása között. A második fejezetben a média és a befogadó közönség viszonyáról írtam, különböző hatáselméleteket bemutatva. A harmadik részben a tömegmédia átalakulását mutattam be, hiszen napjainkban nem csak írott sajtó létezik és nem csak a professzionális újságírók osztanak meg tartalmakat. A negyedik fejezetben bemutattam, hogyan kerül a médiával kapcsolatba az egyén, hogyan kerül a hatása alá, milyen kommunikációs struktúrák mentén szerveződnek meg a kommunikációs erőforrások. A dolgozatom ötödik részében az etika és a média viszonyát vizsgáltam. A hatodik részben az erdélyi magyar történelmi egyházak és a média viszonyával foglalkoztam.

A dolgozat nemcsak a tábori lelkészi szolgálatról, hanem arról a kapcsolattartásról is értekezik, amely a katonalelkész és a hátországban maradottak között fennállt. A téma kiválasztását megelőzte egy folyamat. Előző tanévekben lehetőségem volt Kováts Benedek, református lelkipásztor naplóinak digitalizálásában tapasztalatokat szerezni. Irataiból kiderülő színes életpályája és gazdag munkássága adott okot arra az ötletre, hogy az ő személyével és életeseményeivel kapcsolatos témát válasszak a szakdolgozathoz. Kovács Benedek az első világháborúban szolgált tábori lelkészként, illetve az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárában megtalálhatók azok a levelek, melyeket ő küldött haza a frontról Kolozsváron tanuló diákjainak, tanítványainak. Ugyanakkor a tanítványok, illetve kolléganőjének, hozzá címzett levelei is rendelkezésre álltak. A dolgozat függelékében ezeket a leveleket teszem közzé digitalizált formában.

Elérkeztünk a dolgozat utolsó pontjához melyben összegezzük a kutatás során vizsgált kérdések eredményeit, melyek által szerettük volna bemutatni az adott kor (19. század) körülményeit egyházi szemszögből nézve, mégpedig református nézetből. Az első részben a kor református egyháztörténetét tekintettük át röviden. Láthattuk azt, hogy nem volt gondtalan időszak az erdélyi protestantizmus számára a 18 – 19-ik századforduló, ugyanis Habsburg részről komoly megszigorítások jelentkeztek Erdélyre nézve, különösen a protestáns felekezetekre.

Dolgozatomban alapvetően két fontos következtetésre jutottam. Először is ahhoz, hogy az ifjúságnak teret adjunk az istentiszteletek keretében, nem a hagyományos istentiszteletet kell megváltoztatni, amely elsősorban az idősebb generációt szólítja meg, hanem sokkal inkább az egyházaknak az istentiszteleti liturgiai rendben különböző alternatív istentiszteleti alkalmakat kell elérhetővé tennie, ahol helyet kap az ifjúsági istentisztelet is. Másodszor pedig az istentiszteletnek az alapvető liturgiai elemeit nem szerencsés megváltoztatni, és újakat tenni a helyébe, mivel e tényezők nélkül már nem beszélhetünk a keresztény istentiszteletről. Ezért dolgozatomban kifejtem, hogy sokkal inkább járható útnak vélem azt, hogy az ifjúsági istentisztelet mindenkori liturgiai formáit a fiatalok nyelvén szólaltassuk meg, róluk szóljon, és rajtuk keresztül a teremtő Istenhez.

A dolgozat a házasság szentségének értelmezéseit tárgyalja a Római Katolikus Egyház és a Református Egyház tanításaiban. A kutatásom legfőbb kérdése a két felekezet házassághoz való viszonyulása, illetve annak összehasonlítása. A Római Katolikus Egyház a házasságot a hét sákramentum egyikének ismeri el, ami magával hordoz nagyon sok tulajdonságot, sajátosságot és dogmatikai értelmezést. Mint sákramentum, szentség, ami nem csak a tanításbéli sajátosságok miatt fontos, hanem annak gyakorlati része miatt is: felbonthatóság, érvényesség, társadalmi szerep. A Református Egyház a házasságot nem tekinti sákramentumnak, mivel nem tesz eleget a sákramentumokhoz szükséges és elégséges feltételeknek. Viszont ez a tény azt is magával hozza, hogy a házasságértelmezésnek egy új helyet kell találni, mivel az már nem a sákramentumtanban helyezkedik el, hanem a protestáns teológiában az etikában.

Jelen dolgozatunkban Heinrich Bullinger megigazulás-tanával foglalkoztunk. A reformátor 1543-ban írt egy János-kommentárt, aminek terjedelmes előszavában a megigazítást részletezte. Mivel a 16. században a különösen vitatott témák közé tartozott a megigazulás, ezt az előszót egy külön könyvecskében, füzetben is kiadták. A füzet tartalma ezidáig nem jelent meg magyar nyelven egységes formában. A tudomásunk szerinti egyetlen fordítás, vagy fordítás-próbálkozás Tőkés Istvánnak tulajdonítható. Ő, amikor a Bullinger egyéb műveiből vett idézetekkel magyarázta a Második Helvét Hitvallás című írásban megjelent fejezeteket, lefordított néhány részletet a Iustificatio című alkotásból is. A magyar egységes fordítás hiányában úgy gondoltuk, mindenképp foglalkoznunk kell ezzel a szöveggel. Munkánk során feltűnt, hogy Bullinger megigazulás-tanáról nagyon kevés forrás található a Bullinger-kutatásban, úgy a magyar, mint a német vagy angol, teológiailag vett értelemben fő nyelveken is.

A dolgozat megírásával az volt a célom, hogy átfogó képet adjak Benczédi Pál prédikációiról, és ezzel együtt bepillantást nyújtsak a 20. század elei világba, bemutassam annak társadalmát, az akkori egyházat, a lelkészt, annak szerepét és hivatását. A dolgozat célja volt az is, hogy Benczédi prédikációit homiletikai szempontból is megvizsgálja. A homiletika is arra ösztönzi az írót, hogy a bemutatott társadalmat sokkal jobban próbálja megérteni, azzal együtt, hogy milyen kontextusban íródott a prédikáció. A prédikációk vizsgálata után megállapíthatjuk, hogy azok egy olyan világban íródtak, amely folyamatosan fejlődik, tudománya, kultúrája egyre korszerűbbé válik, a perspektívák egyre szélesednek. Ezek a prédikációk akkor íródtak, amikor az emberek előtt új lehetőségek nyíltak meg, sokan kivándoroltak, később az embereknek szembe kellett nézniük a két világháború borzalmaival, a megkülönböztetés és az elnyomás hatalmával.

Dolgozatomban Verestói György életét és püspöki tevékenységét vizsgálom. Célom feltérképezni, hogy Verestói György önéletírásában hogyan foglalja össze életét, valamint a szűk öt évet felölelő püspöki tevékenysége során (1760–1765) milyen szerepet töltött be az egyház vezetésében. Munkám elsősorban forrásfeltáró és -rendező jellegű, mivel eddig ki nem adott és fel nem dolgozott levéltári adatokra (jegyzőkönyvek, levelezések) épül. Ezek közül kiemelkedő Verestói György latin nyelvű önéletírásának fordítása, amelyet teljes terjedelemben közlök a dolgozatban. Noha Török István már lefordította az említett kéziratot, a szöveget több szempontból (nyelvezet, szöveghűség, pontosság) is indokolt volt újrafordítani, illetve a szélesebb közönség számára is elérhetővé tenni. A dolgozat továbbá részletesen foglalkozik a püspöki tisztség kérdésével.

Egy olyan államban, amelyben egyszerre több nép és különböző felekezetek élnek meg egymás mellett az élet nem lehet konfliktusmentes. De a különböző népek és nemzetek nemcsak elszenvedik a másik szomszédságát, hanem tanulnak egymástól, kisegítik egymást. A dolgozatom megírásával célom az volt, hogy betekintést adhassak az olvasónak Erdély vallási életéről a 17. századból, még pontosabban ismertessem a román reformációt és annak történetírását. Fontos ismernünk egy nép múltját ahhoz, hogy megértsük jelenjét, döntéseit, ezért fontosnak tartottam bemutatni a román nép eredetét röviden az érdeklődők számára. A református missziónak egyik pozitív hozadéka, amelyet mind a román, mind a magyar történészek elismernek, az a román nyelvű nyomtatott szövegek megjelenése, melynek kezdeményezői a protestánsok voltak. Ez már a 16. században megkezdődött és a 17. században virágkorát élte.

A roma kérdés egy összetett és sürgető kérdés. Ezt mindenképp szem előtt kell tartani. A dolgozatírás folyamatában számos pozitív és negatív tényezőre bukkantam. Többek között negatív, hogy óriási a szakadék magyarok és romák között. A magyar etnikum hallani sem akar az integrálásról, a romák segítéséről – mert így is ingyen élnek az állam segítségével. Másik negatív tényező az évek során kialakult felfogás és sztereotípia, hogy a romák mocskosak, büdösek, nem szeretnek dolgozni stb. Voltak példák, ahol beigazolódnak az állítások, de voltak esetek, ahol az ellenkezője történt. Egy végtelenül színes kultúrával rendelkeznek – azok, akik nem integrálódtak, hanem megtartották szokásaikat – amelyről mi nagyon keveset tudunk. Ebből a kultúrából kiindulva jönnek a hátrányok, melyeket nem veszünk figyelembe és negatív jelzőkkel aggatjuk tele a romák összességét. Példának vehetjük az iskolázottságot. A roma gyerekek óriási hátránnyal kerülnek be az iskolába.

Jézus történetével, a vallásos képzetekkel manapság már a vizuális média csatornáin keresztül értesülnek az emberek. Onnan gyűjtenek információt, az ott ábrázolt alakok, gondolatok, képzetek határozzák meg a bemutatott témáról kialakult véleményeiket. S mivel nekünk, unitáriusoknak, is vallásunk központi tengelyében ott van Jézus tanítása és személye, ezért nem mellékes tisztába lenni azzal, hogy milyen Jézus-portrékkal, reprezentációkkal találkoztak az emberek a vizuális médiában, mesékben, filmekben. S mivel nekünk kiemelten fontos a történeti Jézus alakja, ezért felmerül a kérdés, hogy a vizuális médiában, a jelenlegi dolgozat esetében a játékfilmekben, megjelenik-e a történeti Jézus alakja, egyes árnyalatai, az ember Jézus-portrék? A dolgozatban azt a témát próbálom meg körül járni: az elmúlt század és napjaink játékfilmjeiben hogyan jelenik meg Jézus alakja.

A dolgozatomban arra a kérdésre keresem a választ, hogy a keresztelési és esketési liturgiának, valamint az ezeken az alkalmakon elhangzó imáknak milyen jellegzetességeik vannak? A kérdés az, hogy az adott keretek között, az imádságok hogy tudnának olyan formát ölteni, ami egyrészt biblikus, másrészt megérinti az imádkozót és a hallgatókat? A kötetlen formájú imádságoknak általános szabályaik vannak, amit sokan belesűrítenek liturgikai, illetve más jellegű, de ugyancsak istentiszteleti elemekkel foglakozó könyvek alcímeibe, de ott is csak általánosságban beszélnek az imádságról. A dolgozat egy próbálkozás arra nézve, hogy a medertelennek tűnő elemeket hogyan lehet olyan keretek közé tenni, amelyek megadják azt a szabadságot a híveknek, hogy belemélyülhessenek az imádkozás folyamatába. Ennek az lehet a hosszútávú célja, hogy az imádkozás is olyan átéléssé válhasson, amilyenről Ezékiel számol be akkor, amikor életre kelnek körülötte a száraz csontok.

Jelen dolgozatomban C.S. Lewis gondolkodását vizsgálva három fogalom kerül a nagyító alá: a hit, a remény és a szeretet. C.S. Lewis, a 20. század legismertebb keresztény apologétája bejárta az ateizmus, a teizmus és a kereszténység nagy útját. Műveivel hitetlenek és hívők ezreit segítette közelebb Istenhez. Dolgozatom célja pont az, hogy megvizsgáljam közelebbről, hogy mit is jelentettek számára a keresztény hit központi fogalmai. A dolgozat megírásához Lewis nevesebb munkáit vettem alapul, valamint olyan más szerzőktől való műveket és írásokat, amelyek segítenek ezek magyarázatában. Lewis a Bibliához mindvégig hű marad fejtegetéseiben, így számára is a legfontosabb fogalom a szeretet lesz, de mindvégig szem előtt kell tartani azt, hogy ez Istenből indul ki, s mindenek előbb felé kell ezt kimutassuk.

Mi az élet, hogyan keletkezik az, hogyan lehet elősegíteni, illetve szabályozni az élet megjenesét, születését? Vajon az ember beleavatkozik a természet rendjébe, amikor mesterséges úton hoz lére életet? Dolgozatomban a bioetika tudományágában fellelhető kérdésekkel foglalkozom: hogyan kapcsolódik az orvostudomány és a teológia, ezen belül az etika diszciplína egymáshoz? Dolgozatomban arra a következtetésre jutottam, hogy az ember, magzat kétféleképpen foganhat: természetes úton és mesterséges úton. De mindkét úton ott van Isten, a benne való bizalom és hit, amely mindvégig segíthet, erőt adhat, a nehézségekkel szembenézni, valamit az öröm érzését megélni. Kiemelem, hogy unitáriusként mindig a végeredményt vizsgálom, azt, hogy egy párból szülő válhasson, nagyon sok mindent megtesz az ember, minden lehetséges eszközt megragad, hogy családot alapíthasson, s ebben pedig segíteni kell őket.

Az egyház-história úgy kezelendő, hogy életet adjon és életet ébresszen. Ezekkel a szavakkal mutatta be az egyháztörténet-oktatást Kenessey Béla, a kolozsvári református teológiai fakultás igazgatója, későbbi református püspök 1896. október 1-én a tanévnyitó beszédében. Eme dolgozat is erre a megállapításra épít. Célja az, hogy feltárja és bemutassa az egyháztörténet-oktatás történetét a fakultás alapításától a második világháború utáni változásokig. A dolgozat négy korszakot ölel át, amelyeket ebben az időszakban oktató egyháztörténészek működési idejéhez szabtunk. A dolgozat ezt a négy korszakot mutatja be, illetve pontos kimutatást közöl az ebben a jelzett időszakban oktatott egyháztörténeti tárgyak tananyagáról, óraszámairól. Mindezt olyan történelmi keretbe ágyazva, amely áttekinti a tanárok itteni munkásságát és az egyházi, társadalmi, történelmi változásokat.

Dolgozatom tárgya a Nagyenyedi Református Egyházmegye 1801. évi vizitációs jegyzőkönyvei. Bevezető tanulmányt, történelmi háttér ismertetését, az esperesi tisztség – hatáskör és a vizitációs jegyzőkönyvek feldolgozását tartalmazza a dolgozat. Ezeknek a jegyzőkönyveknek tanulmányozása során átfogó képet nyertem a nevezett egyházmegye egészének életéről a 19. század legelejéről, valamint a megyéhez tartozó egyházközségek hitéletéről és a különböző területeken felmerülő problémáiról. Mindezen információk birtokában – és korom egyházi életének ismeretében, párhuzamot tudtam vonni, esetenként az akkori egyházi élet javára. Példaértékűnek láttam az akkori ember ragaszkodását egyházához, hitéhez, és tiszteletét a tisztségviselőkkel szemben, felelősségérzetét és vállalását az egyházi javak iránt, valamint hűségét az ősi hithez, egyházához, templomához. Végül elmondhatom: sok információ birtokába jutottam, és gazdagodtam valamennyivel.

Szakdolgozatomban a XVII. és XVIII. század, illetve ez utóbbi fordulójának református egyházában az egyházi fegyelem betartatását és gyakorlását tárgyaltam. Ebből a szemszögből vizsgáltam az esperes, illetve a különböző egyházi szolgák személyét és jogkörét, az egyházmegyék és egyházközségek viszonyát, valamint a parciális zsinat, a consistorium és az egyházmegyei vizitáció feladatkörét és működését. Ezeknek tárgyalása után rátértem a vizitációs jegyzőkönyvben tárgyalt konkrét esetek leírására. Ezeket az eseteket különböző kategóriákra osztottam annak alapján, hogy példának okáért az egyházi szolgákat, vagy a gyülekezeti tagokat érintő fegyelmi ügyeket, illetve bárminemű anyagi vonatkozású ügyeket írnak-e le. Dolgozatom végén pedig az általam átírt jegyzőkönyvek teljes szövegét ismertettem.