Repository index

What is the Reformed prayer, and how does it look like? In my opinion, every Reformed believer should ask themselves this question sometimes, but they can not find an answer. However, we have Confessions, and so there is some guidance, but not a clear model by which we can put the theology of prayer into practice. This thesis aims to fill this gap. If we try to discover something about Reformed spirituality, we need to start from John Calvin, and the confessions of our Church. To see a clearer picture, I studied all the confessions that were available for me, from the Irish Confession and the Hungarian confession from Debrecen-Egervölgy to the two Westminster Catechisms. Most of them have a theological perception about prayer and this is what we can put into practice in our everyday spirituality.

Hogyan kell református módon imádkozni? Meggyőződésem, hogy ez egy olyan kérdés, amit időnként feltesz magának egy református hívő, ám sok esetben konkrét választ nem tudunk rá adni. Vannak ugyanis hitvallásaink, vannak irányelveink, de nem rendelkezünk olyan módszerrel, ami esetlegesen ezeket a gyakorlat nyelvére fordítja. Dolgozatom e hiányt igyekszik pótolni. Ha a református spiritualitásból indulunk ki, Kálvin megkerülhetetlen, ugyanúgy az egyházunk által elismert hitvallások is. Annak érdekében azonban, hogy minél teljesebb képet nyerhessek, igyekeztem minden rendelkezésemre álló hitvallás imádságról szóló tanítását összegezni. Az Ír Hitvallástól kezdve a Debrecen-Egervölgyi Hitvalláson át a Westminsteri Kátékon át látható, hogy szinte minden hitvallás megfogalmazza az imádság elvi alapjait, amik lefordíthatóak a kegyesség életére. Igyekszem tehát az alapelveket felsorakoztatni, oly módon, hogy az alkalmazható legyen a spiritualitás nyelvére.

A kötetben közzétett 10 exegetikai tanulmány mindegyike az Igazság és Élet című lelkipásztori szakfolyóiratban jelent meg 2008–2024 között. Tartalmukat tekintve a szövegek az említett folyóirat szerkezeti alapegységeit követik: exegetikai megértés, teológiai összefüggések feltárása, prédikációvázlat, példák és szemelvények, szempontok az istentisztelet alakításához, illetve bibliográfiai hivatkozások. A szövegek a folyóiratban eredetileg megjelent formájukban, a textusok kanonikus sorrendje szerint kerülnek itt közlésre.

A tanulmány a 2Kor 8,7–9 homiletikai exegézisével indul. Az első nagyobb egységben az előkészületi elemek kapnak helyet. A perikópa kortörténeti, exegetikai és teológiai vonatkozásainak feltérképezése során közelebbről érintjük Pál és a korinthusiak viszonyát, a jeruzsálemi gyűjtést, és olyan teológiai motívumokat, mint az inkarnáció és az adakozás. A homiletikai exegézist egy karácsonyi prédikáció vázlata követi. A tanulmány utolsó pontjai az istentisztelet alakításához nyújtanak további szempontokat és szemléltetéseket.

În acest eseu, îmi propun să conturez doctrina referitoare la întruparea lui Isus Hristos așa cum este reflectată în cele mai semnificative crezuri ale creștinismului. Totuși, pentru a înțelege evoluția acestei doctrine, voi începe prin a prezenta câteva imagini din lumea primelor declarații asemănătoare cu crezul care au apărut în perioada post-biblică.

Barcaföldvár Brassóhoz közel helyezkedik el, az Olt folyó bal partján. A település határában 1942 és 1944 között szovjet hadifoglyokat őriztek, Románia átállását követően pedig magyar és német hadifoglyok, de legfőképpen észak-erdélyi magyar és (részben) sváb (németakjú) civilek szenvedtek itt 1944 októberétől egészen 1945 őszéig. A szakdolgozat próbálja feltárni az internáló központok létrejöttének történelmi okait és az észak-erdélyi internálásokat megelőző eseményeket. Szó esik a Maniu-gárda által vezetett magyarellenes atrocitásokról, Románia kiugrásáról a második világháborúból, a szabadon engedés körülményeiről, a foglyok segélyezéséről, valamint létszámáról, a történtek sajtó visszhangjáról, a Barcaföldváron létrejött emlékhelyről és a hídvégi emlékszobáról is. A dolgozat betekintést nyújt az 1944-45 közötti siralmas egyházi helyzetbe, amikor a falvak üresen, a gyülekezetek pásztorok és vezetők nélkül maradtak. Mindezt négy háromszéki lelkipásztor élettörténete szemlélteti.

A dolgozatom témája a Brassóban kiadott magyar evangélikus káték a 18-19. században. A dolgozat célja, hogy felkutassa, összesítse az idők folyamán már feledésbe merült brassói magyar evangélikus kátékról rendelkezésre álló adatokat, valamint, hogy a dolgozat eredményeinek népszerűsítése révén visszahozza a köztudatba az erdélyi magyar evangélikus vallásos irodalomnak ezeket a példáit. Kutatásomhoz szükség volt levéltári kutatómunkára, valamint különböző szakirodalom elolvasására és feldolgozására is (egyháztörténet, teológiatörténet, liturgika, kateketika). Kutatásom célcsoportjához tartoznak mindazok, akik érdeklődnek az erdélyi magyar evangélikus egyháztörténelem, a katekizmus kialakulása és magyar területen való elterjedése, valamint az erdélyi magyar evangélikus vallásos irodalom iránt.

Ez a tanulmány a Kol 3,11 jelentését tisztázza, összehasonlítva azt a Gal 3,28 és az 1 Kor 12,13 verseivel. A visszatérő "görög és zsidó" vagy "rabszolga és szabad" kifejezések ellenére sem bizonyítható, hogy e három szöveg valamilyen rögzített beszédmódot képvisel. Ez pedig azt jelenti, hogy mindhárom felsorolás az adott szövegösszefüggésben nyeri el értelmét. Ennek megfelelően a Kolossébeliekhez írt levél, és különösen a Kol 3,5-17 kontextusának összefüggésében megállapítható, hogy az 5. és 8-9. versekben említett bűnök katalógusával ellentétben a Kol 3,11-ben felsorolt személyi jellemzők egyike sem összeegyeztethetetlen az új emberrel, sem a 12-17. versekben szereplő keresztény erények sorával. A rendelkezésre álló adatoktól függően a 11. v. egyes kifejezéseit a nagyobb páli korpuszon belül is értelmezzük.

Dolgozatom az 1947-es párizsi békeszerződés utáni időszakkal foglalkozik, melyben hivatalosan is visszaállították a trianoni határokat. Fő kérdésem a kutatás során az volt, hogy az ezt követő időszakban érzékelhetők-e az Igazgatótanács jegyzőkönyveiben a békeszerződés utóhatásai, s hogy miként kezelte a vezetőség az erőt próbáló időket. Ennek érdekében feldolgoztam a mellékletként is csatolt 1947-es, illetve 1948-as igazgatótanácsi jegyzőkönyveket, s a történelmi időszak rövid ismertetése után ezeknek főbb ügyeit gyűjtöttem össze és rendszereztem. Néhol a Református Szemle cikkeit, lapjait használtam fel ahhoz, hogy teljes képet kapjak egy említett ügyről, határozatról, közleményről vagy körlevélről. A kutatás során a párizsi békeszerződéssel, mint említett üggyel nem találkoztam. Határozottan érezhető annak hatása, következményei, melyek a kommunizmus fellendüléséhez vezetnek.

Jób 19,25–27 talán a könyv legismertebb szövegrésze. Ez a perikópa számos alkalommal hangzik el temetéseken, s minden bizonnyal, a halál kérdéséről gondolkodó keresztyének is szoktak róla elmélkedni. Az itt írottak nem kívánják a hit korrekcióját végezni. Mert – rendszeres teológiai megközelítésben – a mindenkori Jób szenvedésből, bűnből, halálból való megváltója ugyanaz: a Krisztus. Ez a tanulmány nyelvészeti-poétikai vizsgálattal törekszik körvonalazni a szöveg jelentését. Egy (akár spontán) szöveg megalkotottságának mikéntje révén is üzen. Mennyivel inkább érvényes ez az írott, hagyományozott, szerkesztett, szövegváltozatában rögzített alkotásra. (Természetesen, fennáll a hibák lehetősége, de azok azonosításáig legyen érvényes a lectio difficilior elve.) E tanulmány tehát Jób azon szavait igyekszik megérteni, amelyek az ő helyreállítójáról szólnak, aki akkor is képes megváltani, amikor már elfogyatkozik a test és a szív.

The “Why?” question emerges inevitably whenever a tragedy or trauma happens in our human lives. The case was hardly different in prehistoric times, in the Old Testament, or in Jesus’s era. It is an intriguing question therefore what Jesus’ attitude and approach would have been to such unexpected disasters.

Az alábbi sorok azt kísérlik meg, hogy formai és műfaji szempontból vegyék újra górcső alá a 116. zsoltárt, s a két módszer konkurenciájában próbáljanak döntésre jutni – persze nem egyik vagy másik módszer, hanem inkább a jobb értelmezés érdekében.

A könyörülő Úrról festett portré meghatározó vonása Máté Jézusról szóló beszámolójának. A Mt 8,1–15 éppen ezt az alapgondolatot villantja fel elsőként az evangéliumi elbeszélések sorában, hogy egyértelművé tegye: aki hatalommal tanít Isten akaratára, és aki ezt a hatalmat kézzelfoghatóvá is teszi gyógyító tettei-ben, nos ez a Jézus, a könyörülő Úr, Isten mennyei uralmának letéteményese az emberek között. Mindezt Máté úgy juttatja kifejezésre, hogy gondosan elkerüli, hogy a Jézus könyörülő jóindulatára konkrét fogalommal utaljon. Még ott sem él a kínálkozó lehetőséggel, ahol természetes módon követhetné forrása szóhasználatát. Inkább eltekint attól, talán azért, nehogy olvasói a Jézus irgalmasságának megnyilvánulását egyetlen konkrét egyéni gyógyítási esetre korlátozzák. E szakasznak éppen ez a fő jellegzetessége a Jézus könyörületét központba állító elbeszélő egységek között.

A vallás nem megoldás. A vallás a probléma maga! – hangzik korunk vallás-kritikájának tenorja, amely világunk, s benne életünk, szabadságunk és békességünk veszélyeztetettségét és fenyegetettségét a fundamentalista vallási meggyőződés számlájára írja. Valóban, egyrészt nem kevés azon megnyilvánulások száma, amelyekben félelem tükröződik a vallásokkal, különösen az iszlám fundamentalizmussal szemben, amely egy isteni vagy vallási tekintély nevében abszolút engedelmességet és alávetettséget követel, s ennek eléréséhez az erőszak alkalmazásától sem riad vissza. De már az újkori vallási fundamentalizmus előtt is közkedvelt narratíva volt, hogy a vallás és politika szimbiózisa, illetve a reformáció által kiváltott konfesszionális ellentétek és brutális vallásháborúk csak pusztulást és romokat hagytak maguk után az öreg kontinens társadalmaiban.

A csodaelbeszélések a mindenkori gyülekezetek életében szólaltak meg, az adott kor történelmi keretei között, a teljes evangélium, kor, ha-tások és Biblia összefüggésében. A gyülekezetek megértési folyamata épített a keresztyén közösség hitfelfogására, krisztológiájára és teológiai gondolkodására, az átélt tapasztalatokra, és reménységére. Az elvégzett tárgyalás megmutatta, hogy a történeti kutatás eredményei az új hermeneutikai felismerések között és az új írásértelmezési szempontok által is hasznosíthatóak, és felhasználásuk nélkülözhetetlen a tudományos igénnyel végzett teológiai munkában, amely az igehirdetés szolgálatában áll.

A Zsoltárok könyvének 90. fejezete egyike azoknak a bibliai szakaszoknak, amelyekben jelentős eltérések figyelhetőek meg a(z eredeti) héber szöveg, valamint annak görög Septuaginta-beli (a továbbiakban: LXX) és magyar nyelvű fordítása között. Írásomban rövid „nyelvészeti kalandra” hívom a kedves olvasót, annak érdekében, hogy feltérképezhessük ezeket az eltéréseket. Jól tudom, hogy a zsoltár szerkesztéstörténetének feltárása igencsak hosszadalmas és sok akadályba ütköző vállalkozás lenne, amely meghaladná egy tanulmány kereteit, ezért ebben az írásban a jelenleg előttünk álló szöveg első nagyobb egységére (Zsolt 90,1–6), és ezen belül is elsősorban a felmerülő fordítási kérdéseire összpontosítok.

Jób 42,1-6 Jób Istennek címzett utolsó, ebben a retorikai funkcióban második válaszát tartalmazza (Jób 40,3-5-ben található egy első válasz). Önmagában véve ez az elhelyezés is kiemelt jelentőséget kölcsönöz ennek a perikópának a könyv összefüggésében, és ezért különös figyelmet igényel az olvasó részéről, akinek viszont a szöveg értelmezését tekintve rendkívül nehéz dolga van. Az egyes szavak pontos jelentésének megfejtése még a kisebbik gond. Ennél nagyobb kihívás elé állít a szöveg értelmi haladványának, a sorok egymással való logikai kapcsolatának a körvonalazása, a megelőző, a JHVH beszédét tartalmazó szövegegységgel (Jób 38—41) való kapcsolat, illetve Jób Istennek szóló első válaszával (40,3-5) való kapcsolat. Márpedig ezeknek a retorikai kapcsolópontoknak a tisztázása közvetlenül járul hozzá a szöveg értelmezéséhez, ezért tárgyalása nem mellőzhető.

2012. áprilisában lehetőségem nyílt találkozni „Bapóka bácsival”, a 85 éves Bükkös János ajtoni lakossal. Találkozásunk elsődleges célja nem a második világháború eseményeinek felidézése volt, de az idős ember személyes érintettsége miatt rövidesen mégis arra terelődött a szó, és megtudtam: azon román állampolgárok közé tartozik, akiket 1944 őszén nemzetiségük miatt háborús bűnösök módjára hurcoltak lágerbe, ő pedig onnan két hónap múlva kalandos úton szabadult. Ez a beszélgetés adta a 2012–2015 között három éven át végzett kutatás ötletét, tudniillik, hogy az utolsó pillanatban megszólítsam azokat, akik a hasonló traumákat elszenvedők közül akkor még életben voltak, és rögzítsem vallomásaikat.

E rövid tanulmány a Karl Barth Egyházi Dogmatikájának III/4-es kötetében bemutatott hitvallás és imádság értelemzésére összpontosít. A hitvallás és az imádság a keresztyén gondolkodás központi kérdése, de legtöbbször csupán a keresztyén hitvallásos kegyesség témájaként jelenik meg a theológiai irodalomban. E rövid tanulmány arra keres választ, hogy az imádság és a hitvallás hordoz-e egyszerre kifelé és befelé ható etikai töltetet a keresztyén gondolkodásban. E témát Barth a sajátos etika területéhez illesztve tárgyalja. A hitvallás – legyen az elrejtett, vagy pedig kimondott – mindig Krisztusra mutat, s mint ilyen nem kerülheti meg a világ valóságának megerősítését, illetve annak kritikai értékelését. Így alapvetően az etikai tudatosság kifejezőjévé válik. Ehhez hasonlóan az Isten kijelentésében gyökerező imádáság, amely az Isten és ember kapcsolatát aktualizálja, minden helyzetben az Isten és a felebarát melletti döntés alkalmává lesz.

Az Exodus 4,24–26 egyike azoknak az ószövetségi történeteknek, amelyek a mai bibliaolvasóban kérdések sorozatát indítják el. Ez a rövid epizód egy félelmetes Isten képzetét tárja elénk, aki látszólag minden ok nélkül tör rá a néhány sorral előbb komoly feladattal megbízott Mózesre azzal a szándékkal, hogy megölje őt. Sem ez az epizód, sem annak közvetlen kontextusa látszólag nem ad magyarázatot erre a szokatlan isteni megnyilvánulásra. Ez a tanulmány amellett érvel, hogy e történet eredeti formája a 4,19.24-26 versekből állt, s Exodus 2,23a közvetlen folytatása lehetett. Eszerint az Ex 4,19.24–26 eredeti értelmét nem az aktuális összefüggésben, hanem az Ex 2 kontextusában kell keresnünk. Az ókorban (az Ószövetségben is) jól ismert „életért életet adj” elvet képviselő bűnarányos büntetési forma, az úgynevezett talió-törvény értelmében Mózesnek az életével kellene fizetnie az elkövetett gyilkosságért.

Protestáns hagyományunkban hangsúlyos tantétel a sola scriptura elve, azaz, hogy mind az egyházi tanításunknak mind a tanítás tettekbe átültetett megnyilvánulásainak bibliai alapja kell hogy legyen. Nem lehet ez másként a hitvallás esetében sem. Annak, hogy megvalljuk a hitünket nyilvánosan, pontokba szedetten kinyilvánítjuk az álláspontunkat vallási és abból kiindulva más, társadalmi téren, bibliai gyökere kell hogy legyen. Nemcsak a tartalomnak kell a Bibliából kiindulnia, hanem a a megvallott hit gyakorlatának is. A kutatásban konszenzus, hogy e téren a deuteronomista mozgalom csúcspontot képvisel, éppen ezért kézenfekvő innen kiindulva vizsgálni a kérdést. E tanulmány az Ószövetségben keresi a hitvallásosság bibliai gyökereit.

Az előadás első felében azt szeretnénk megvizsgálni, hogy Szentírás milyen közlést kifejező igékkel írja körül a hit megvallásának folyamatát, ezeket milyen szövegösszefüggésbe és élethelyzetbe ágyazza bele, illetve hogy ez milyen teológiai következményekkel jár. Ez a vizsgálódás hozzájárulhat ahhoz, hogy a hitvallást mint műfajt pontosabban tudjuk körülírni és elhatárolni más szövegtípusoktól. Az előadás másik fele arra keresi a választ, hogy milyen bibliai gyökerük van azoknak a kifejezéseknek, amelyek az ókeresztyén teológiai irodalomban jelölték a hitvallás fogalmát. Ezáltal egyrészt jobban megértjük az óegyház hitvallásról alkotott felfogását, másrészt pedig hozzájárulunk a jelenkori hitvalláskép értelmezéséhez.

E tanulmány azzal a céllal követi a Genfi Káté útját, hogy a fellelhető nyomoknak, de főleg a fordításoknak köszönhetően jelezhessük, hogy mikor jelenhettek meg a „kálvini vonások a magyarság lelki arcán”. Az Institutio 1624-es magyar szövegének megjelenése Szenczi Molnár Alberthez kötődik. Ezután hosszúnak vagy éppen túl hosszúnak mondható szünet állt be Kálvin műveinek magyar nyelvre történő fordításai tekintetében, ez viszont nem aka­dályozta meg a magyar református egyház önazonosságának kialakulását.

Huszti Andrást, Nádudvari Pétert és Makfalvi Józsefet a szakirodalom az univerzalista tanok vagy más néven a remonstráns teológia erdélyi követőjeként tartja számon. Huszti András és Nádudvari Péter története többé-kevésbé már feldolgozott, de ezekből éppen teológiai tévelygésük pontos rekonstruálása maradt ki. Makfalvi Józsefről viszont keveset tudunk. Róla csupán néhány közlemény jelent meg, s így neve szinte ismeretlen a szakirodalomban.

A dolgozat a biblika-egzegézis, teológiai, hermeneutikai és tudományos-történelmi kérdéseivel foglalkozik. Miért van szüksége a Biblia értelmezésére, és miért lenne tudományos? E kérdések szerint a történeti-kritikai exegézis a legmegfelelőbb módszer a bibliai szövegek értelmezésére, valamint a strukturális, olvasóközpontú és tárgyi módszerek szerepére a homiletikában.

Idős Hermán János lelkész könyvtári hagyatékából 2017-ben került elő egy beszámoló a györgyfalviak második bécsi döntést követő helyzetéről. A menekülteket felkaroló tevékenység rejtegetett dokumentumának közlését nemcsak azon szubjektív ok miatt tartom fontosnak, hogy édesapám, idős Hermán János györgyfalvi lelkipásztor volt 1945 és 1950 között, hanem főleg azért, mert az abban olvasható adatok beszédesen tanúskodnak Györgyfalva népének megpróbáltatásairól, túlélési küzdelméről és arról, ahogyan az otthon maradottakról és a nyomorúságba esett személyek felől gondoskodtak Kolozsváron vagy a fronton.

János evangélista előszeretettel használ kettős vagy többszörös értelmű szavakat. Perikópánkban két ilyennel is találkozunk, amelyek döntően befolyásolhatják a szöveg értelmét. Eddig ezt az igerészt és azon belül e két kritikus szót: katalambano és anamarthetos egyféleképpen fordítottuk és értelmeztük, ezért egy összetett, sokrétű, több síkon mozgó történetet próbáltunk meg egysíkúan értelmezni. Ezeket a rejtett dimenziókat fel lehet és fel kell tárni azáltal, hogy a többértelmű vagy több mindenre utaló szavak üzenetét megfejtjük, és komolyan vesszük

Az angolszász nyelvterületen reader response criticism néven ismertté vált szempont a Rezeptionsästhetik, illetve Rezeptionskritik formában jelenik meg a német exegetikai irodalom- ban. Magyar nyelvterületen az olvasóközpontú, olvasó szempont szerinti fogalomhasználat vált általánossá. Irányadónak tekintem M. Mayordomo bázeli újszövetséges javaslatát, hogy a teológiában tanácsos lenne a recepciókritika használata, amely nem a recepció/befogadás kritikáját, hanem a recepció vizsgálatát jelenti.

A tanulmány Lk 24,31 és a 2Tim 4,17 ószövetségi idézeteinek hátterét elemzi.

Ez a tanulmány Jób 29,18 fordítási kérdéseit vizsgálja. A szerző szerint az említett vers így fordítandó: „És mondtam: fészkemben halok meg, és [addig,] mint a homokot/mint a főnix, megsokasítok napokat.” A Héber Biblia szövege egyszerre hordozza mindkét szemémát − miközben a masszoréták egyértelműsíteni igyekeztek, egyúttal igazolták az általuk el nem fogadott jelentés valószínűségét is. Továbbá megállapíthatjuk, hogy valamely mű – jelen esetben a Héber Biblia – és az azt értelmező közösség intertextualitásában természetes a szöveg által előidézett konnotációkkal történő kísérletezés szándéka, főként a szerzők részéről. Ha a Jób könyve szerzőjének annak idején nem állt szándékában kiaknázni az itt felismert kettős jelentés lehetőségét (bár nem zárhatjuk ki, hogy ismerhette a főnixlegendát), akkor itt a talhinnak olyan esetét kell látnunk, amelyet a recepció alakított ki.

Az elmúlt évtizedekben megnőtt az érdeklődés a kora újkori református identitás alkotóelemei iránt. Kevesebb figyelem fordult az „önelnevezés” irányába. Meghatározó volt ifjabb Révész Imre (1889–1967) 1934-ben megjelent tanulmánya, amely bemutatta, hogy idővel miként lett az egyháztörténeti hagyományokon alapuló eretnekbélyegből karakteres nemzeti vonással rendelkező értékjelző. A szerző a református egyházak között kivételként határozta meg a magyarországi gyakorlatot, ahol a felekezet (nem hivatalosan) önmagára is alkalmazta a Kálvin nevéből képzett, eredetileg negatív jelzőt. Korábban teológusaink kifejezetten tiltakoztak ellene, és helyette a „keresztyén”, a „helvét hitvallású”, az „evangelicus” és az „ortodoxa reformata” elnevezéseket használták. Ezúttal a „kálvinista” jelzőt tesszük a vizsgálat tárgyává a 17. századi református teológiai szövegekben.

Jefte történetében a bibliaolvasó több botránkoztató ténnyel szembesül. Az első Jefte származása. Lehet-e karizmatikus vezető egy parázna asszony fia? Hogyan lehet egy övéitől eltaszított személy hőssé magasztosult vezérré a veszedelem idején? A harcba induló Jefte miért akarja lekötelezni Istent egy könnyelműen tett fogadalommal, s amikor győztesen tért haza, vajon tényleg emberáldozatra volt képes, és feláldozta egyetlen leányát? Vagy pedig „csupán” élő áldozatként szentelte oda Istennek egész életére? Ezekre a kérdésekre szeretnénk választ adni ebben a tanulmányban.

János evangéliumának jelképes nyelvezete komoly kihívás az olvasó számára, ezért a bibliamagyarázók már a korai egyház korában, vagyis az evangélium egyházi használatának kezdete óta „lelki evangéliumként” utaltak rá, és élesen megkülönböztették azt a másik három evangéliumtól. Ez a lelkiség a metaforikus nyelvezetben nyilvánul meg, értelmezése pedig nem evidens. A kutatók között mai napig nem csillapodik a heves vita az átvitt értelmű szavak, kifejezések és perikópák meghatározásáról, azoknak szövegbeli funkcionalitásáról és céljáról, teológiai értelmezéséről, a metaforikus képek forrásanyagáról, illetve az „Én vagyok” mondások típusairól.

Napjaink szövegértelmezési eljárásai között a történetkritika jelenti a klasszikus és követendő utat. A mögöttünk hagyott évtizedekben megjelent új impulzusok és szövegértelmezési szempontok nemhogy gyengítették volna a jól bevált irányt, hanem erősítették annak eredményeit. A lélektantól, szociológiától és irodalomtudománytól nyert felismerések egyre hatékonyabban beilleszkedtek az eddigi irányzatokba, sőt a régiek is új felismeréseket kaptak. A Református Szemle már jelentetett meg tanulmányokat az új hermeneutikai szempontokról, valamint azoknak a szövegértelmezésben alkalmazott felismeréseiről. Többek között esett már szó a hatástörténetről, de a recepciókritikáról is. Ez utóbbi foglalkozik az olvasó értelmezésbeli tevékenységével és az olvasási folyamattal, amelynek során előáll a szöveg jelentése. Világi képviselői között találjuk Wolfgang Iser, Umberto Eco és Hans Robert Jauss nevét.

„Minden református pap gyanús, aki csak él – érezte lelkipásztor seregünk, és csendesen, szótlanul tűrte a szidalmat, fenyegetést, támadást” – írja Nagy Ferenc 1943-ban. Jelen tanulmányunk célja bemutatni a dél-erdélyi (nem csak) református lelkészek elleni hatósági túlkapásokat. A lelkészek ebben az időben a magyar közösség exponált személyiségei voltak, némelyik településen szinte az egyetlen magyar értelmiséginek és vezetőnek számítottak. Ez a státusuk számtalan szenvedést és meghurcoltatást eredményezett számukra, mely a zaklatásoktól a hadbírósági perekig különböző formában nyilvánult meg.

„Aki nem Romániában szerkeszt lapot, annak valóban még csak megközelítőleg sem lehet fogalma arról, hogy mit csinál ma itt a cenzúra!” – írta Nagy Ferenc püspökhelyettes. A Református Szemle hasábjain immár két éve elkezdett1 sorozatunkban rámutattunk arra, hogy milyen indokok és célok álltak a román kormánynak a bécsi döntés után alkalmazott kisebbségpolitikája mögött. Jelen tanulmány célja rámutatni arra, hogy a kölcsönösségi alapú nemzetiségi politika, és a magyarsággal szemben alkalmazott diszkriminatív kormányzati intézkedések közül a tendenciózus módon alkalmazott cenzúra miképpen bénította meg a korabeli református egyházi sajtó működését Romániában.

A Református Szemle korábbi számaiban közölt tanulmányainkban rámutattunk arra, hogy milyen indokok és célok álltak a román kormánynak a bécsi döntés után alkalmazott kisebbségpolitikája mögött.[1, 2, 3] Elmondtuk, hogy ez a politika a délerdélyi magyarságra és implicite a református egyházra a szenvedések sokaságát zúdította, majd részletesen, csoportosítva ismertettük mindazokat az atrocitásokat, melyek ebben az időszakban református lelkészeket, tanítókat vagy a híveket, illetve a templomokat, iskolákat, egyházi épületeket érték. Jelen tanulmányunk célja rámutatni arra, hogy a kölcsönösségen alapuló nemzetiségi politika, és a magyarsággal szemben alkalmazott diszkriminatív kormányzati intézkedések miként akadályozták az Erdélyi Református Egyházkerület Romániában maradt részének mindennapi életét.

Der Verfasser des Briefes warnt die Leser, im Glauben zu bleiben, die Hoffnung des Evangeliums fest zu behalten, so dass sie sich am Jüngsten Tag unbescholten vor Gott hinstellen können. Warum werden sie hinsichtlich der Danksagung gewarnt? Weil der Glaube der Gemeinde von der „Philosophie” der Irrlehrer auf die Probe gestellt wurde.

Community, Ecclesiastical and Political Circumstances between 1940–1945 . The study presents the relationship between the Romanian government and the Hungarian minority of Romania, especially the Hungarian Reformed Church between 1940 and 45. In August 1940 the Second Vienna Award tore Transylvania in two parts. Northern Transylvania became part of the Hungarian Kingdom, and Southern Transylvania remained under Romanian rule. About 500 000 ethnic Hungarians remained under Romanian rule and 200 000 of them were Calvinist Protestants. The relationship of these Hungarians with the Romanian majority was characterized by the wrath of the Romanians felt for the loss of considerable territories.

Tavaszy Sándor szellemi öröksége a maga teljes jelentőségében akkor áll előttünk, ha megvizsgáljuk az ő szellemi fejlődését és meglátjuk, honnan indult ki és hová érkezett meg. Az életrajzi adatát csak keretül említjük.

The First Two Months of Existence of the Southern Transylvanian Reformed Church District (September–October 1940) The study presents the first two months of the existence of the Southern Transylvanian Reformed Church District. This church district is not a historical part of the Hungarian Reformed Church, it was created after the Second Dictate of Vienna, which inorganically tore Transylvania in two. Northern Transylvania has become again part of Hungary, while Southern Transylvania remained under Romanian rule. Together with the country, the Reformed Church in Transylvania also tore in two: the northern part, with Kolozsvár, the center, became part of the Hungarian Reformed Church, but the southern part was left in Romania, without a center, a bishop or a theological institute. Chaos was to be expected in this area of the Reformed Church.

A 20. század harmadik és negyedik évtizedében Tavaszy Sándor volt az, aki felmérte, milyen hatással volt Kálvin a magyar népre: „A kálvinizmus belekapcsolta a magyar lelket Isten országa mindent átfogó világába anélkül, hogy a magyar lélek magyar nemzeti karakterét megölte volna. Kivirágoztatta a magyar lélekben Isten országa igazságát anélkül, hogy Isten országa egyetemes valóságát bármely vonatkozásban is elszűkítette volna.” De Kálvin nemcsak „magyar teológus”, hanem kisebbségi teológus is volt, hiszen köztudott, hogy Kálvin egy üldözött kisebbség, a francia reformátusok számára írta teológiai főművét, az Institutiót.