Repository index
Thesis › Telegdi István › 2022 › Pages: 80 › Supervisor: Kiss JenőDolgozatomban a szülők válásának hatását vizsgáltam a gyermek istenképének kialakulására nézve. Az istenreprezentációs folyamat előzményeiként felvázoltam a különféle reprezentációs folyamatok kialakulását, így az ikonikus és szimbolikus reprezentációs folyamatokkal is foglalkoztam. Ezek mellett a tárgyi reprezentációt is kutattam, melyben James Martel, Winnicott tárgykapcsolat elméletével foglalkozó észrevételei voltak segítségemre. Mindez szükséges volt, mivelhogy az istenreprezentációs folyamattal foglalkozó szakirodalomban többen, így például Robu Magda és Pál Ferenc is hivatkoznak Ana-Maria Rizzuto kutatási eredményeire, aki az említett tárgykapcsolat elmélet énfejlődésére vonatkozó nézetei alapján építette fel saját megfigyelési rendszerét.
Thesis › Jónás Norbert-Ferenc › 2022 › Pages: 45 › Supervisor: Adorjáni ZoltánDolgozatomban a prozelitizmus kérdéskörét kutatom. Főként az ószövetségi „jövevény” (gér) és intertestamentális kori prozelita (proszelüthosz) fogalmakkal foglalkozom. Fő kérdésem a témával kapcsolatban, hogy milyen megítélése volt a prozelitáknak a zsidó és nem zsidó társadalmon belül az említett időszakokban. Ugyanakkor vizsgálom a prozelita jog és betérés kérdéskörét is. Dolgozatom első részében azokat az ószövetségi helyeket vizsgáltam meg, amelyekben megjelennek a görög „prozelita” szóval megfeleltethető héber (gér, gerim) kifejezések. Elsősorban a kifejezések vallási és jogi tartalmára fordítottam a figyelmet. Az intertestamentális kori források, amelyek a kutatás fő részét képezik, a Kr.e. első század két meghatározó zsidó szerzőjének Alexandriai Philón és Josephus Flavius munkáira alapoznak. A prozelita jog és a prozelita kultuszi élet meghatározására a rabbinikus irodalom, főként a babiloni és palesztin Talmud nyújt kiindulási alapot.
Thesis › Nagy Eszter › 2022 › Pages: 149 › Supervisor: Kiss Jenő„A kötődés a bölcsőtől a sírig létfontosságú szerepet játszik az ember életében.”– vallja John Bowlby pszichológus, a kötődéselmélet atyja. A korai anya–gyerek kapcsolat és annak kihatása a gyermek lelki fejlődésére és a felnőtt létre a kötődéselmélet fényében, különös tekintettel a lelkipásztor szolgálatára című dolgozatomban hidat képezek a kötődéselmélet pszichológiai síkon megalapozott elmélete és a pásztorálteológia között. Célom arra rávilágítani, hogy a gyermekkorban kialakuló kötődési minták (biztonságos, szorongó–elkerülő, szorongó–ambivalens és dezorganizált) hatással vannak a felnőtt létre, jelen esetben a lelkipásztorok, mint a gyülekezet élén álló vezető személyek kapcsolati rendszereire. Ennek feltérképezéséhez az empirikus kutatás módszereit segítségül hívva, kérdőívek és azok eredményeinek SPSS-módszerrel való feldolgozása által kívánom felmérni a lelkipásztoroknál megnyilvánuló kötődési mintákat, különös tekintettel a nem biztonságos kötődési mintákra.
Thesis › Lacatos Norbert › 2022 › Pages: 73 › Supervisor: Somfalvi EditDolgozatom a mára már nagy népszerűségnek örvendő érzelmi intelligencia témakörét járja körül. Vizsgálódásom fő célja, hogy felhívja a lelkipásztorok figyelmét érzelmi intelligenciájuk fejlesztésének fontosságára a szolgálatban. Feltételezésem szerint a lelkipásztorok többsége nem számol tudatosan az érzelmi intelligenciával, ezért nem fordít hangsúlyt a fejlesztésére sem. A célom eléréséhez először kvalitatív kutatási módszerként a mélyinterjút alkalmaztam, majd ennek tükrében kvantitatív kutatást végeztem, kiértékelő kérdőív segítségével. Felmérésem célcsoportja az Erdélyi és Királyhágómelléki Református Egyházkerületek lelkipásztorai voltak. A két Egyházkerületből összesen tizenkét lelkipásztorral készítettem mélyinterjút. A kiértékelő kitöltésében százhetvenegy lelkipásztor vett részt, amely a két Egyházkerület lelkészeinek több mint húsz százalékát teszi ki.
Thesis › Nagy Norbert › 2022 › Pages: 64 › Supervisor: Kovács SándorFelvinczi Györgyöt a 16–17. század egyik legkiemelkedőbb költőjének tartja a szakirodalom, életműve azonban ennél sokkal szerteágazóbb és érdekesebb. A kolozsvári unitárius kollégiumból induló életpálya egy szerelmi botránynak köszönhetően hirtelen irányt váltott, így Felvinczi az egyház helyett a kultúra szolgálatába állt. Az intézményes magyar színjátszás elindítójáról, és az első magyar opera megírójáról a korábbi kutatások azt feltételezték, hogy elhagyta az unitárius vallást. Néhány nemrégiben előkerült levéltári forrás felhasználásával azonban bizonyítható, hogy Felvinczi unitárius maradt haláláig. Dolgozatomban az életpálya és az iskolai színjátszás történetének bemutatása mellett ezeket az új forrásokat ismertetem és a mellékletben közlöm őket. A dolgozat felépítése lineáris, kronológiukus sorrendben mutatom be Felvinczi életútját, különböző tevékenységeit és irodalmi munkásságát.
Thesis › Pál Orsolya › 2022 › Pages: 62 › Supervisor: Somfalvi EditDolgozatom témája az istenképek kialakulása és jellemzői a IV. osztályosok életében. Fő kérdése az, hogy „Mit lát a gyerek, ha Istenre gondol?”. A munkám első részében a gyerekek pszichológiai fejlődésével foglalkozok, mely magyarázza, hogy bizonyos információkat hogyan értelmeznek, és hogy azok milyen hatással vannak rájuk. Ezt követően – kérdőívek által – a főként külső interakciók hatására kialakult istenképek Frielingsdorf szerinti nyolc típusát vizsgálom, majd a kutatási eredmények ismertetése következik. A dolgozat elején feltett kérdésre válaszolva a gyerekek, pontosabban az iskoláskorúak pozitív istenképekkel rendelkeznek. Azonban az is kiderült, hogy a mozaik családban felnövő gyerekeknél az egyes kérdések megválaszolásánál a döntési képtelenség állapota lép fel. Úgy vélem, hogy ezen információk tudatában sokkal hatékonyabban tudja végezni munkáját a katechéta, lelkipásztor, hittanoktató.
Thesis › Birizdó Szabolcs-Mihály › 2022 › Pages: 66 › Supervisor: Buzogány DezsőA Görgényi Református Egyházmegye 1806-os évi jegyzőkönyvéből 18 egyházközség jegyzőkönyvét vizsgáltam. A kutatás során megvizsgáltam az egyházmegye kialakulását, templomok építését, lélekszámok változását. Láthatjuk, hogy a kor református egyháztörténete nagy hatást gyakorolt a Görgényi Egyházmegyére is. A kutatás fontosabb eredményei: a lelkipásztorok szolgálatainak minősége, az egyházi javak számbavétele, a fegyelmi ügyek tisztázása, valamint az iskolalátogatásról szóló rendelkezések feltárása. A kutatáshoz segítséget nyújtott az 1806-os évi vizitációs jegyzőkönyv, ahol pontos információkat szerezhettem a kor sajátosságairól, egyházkormányzati rendszeréről.
Thesis › Szilágyi Alpár › 2025 › Pages: 64 › Supervisor: Czire SzabolcsThis study investigates the concept of humility (ʿānāw) as a religious virtue in the Old Testament, analyzing its linguistic, theological, and ethical dimensions. The Hebrew term ʿānāw, far from denoting weakness, reflects a spiritual disposition that shapes human relationships with God, others, and self. Through a comprehensive exegetical and theological framework, the thesis explores humility across prophetic, wisdom, and historical literature, with particular focus on the figures of Joseph, Moses, and David. Their narratives illustrate humility as a moral strength in leadership, divine calling, and repentance. The research applies historical-critical, narrative, and comparative methods, engaging key scholarly voices such as Gerhard von Rad, Walter Brueggemann, and Christopher J. H. Wright. The analysis highlights the dual character of humility: it is both a personal moral stance and a communal ethical imperative.
Thesis › Szántó Szilárd › 2025 › Pages: 78 › Supervisor: Somfalvi EditThis thesis investigates the paraliturgical practices associated with funerals in selected congregations of the Maros Reformed Church County. These customs, though situated outside the framework of the official funeral liturgy, nevertheless bear significant religious meaning—manifesting in practices such as night vigils, various forms of farewell, and communal support for the bereaved. The study examines both their theological and practical dimensions: how these practices are embodied in congregational life, how they interact with the Reformed funeral tradition, and what role they play within the grieving process. The overarching aim of the thesis is to enrich the understanding of Reformed ecclesiastical practice and tradition, with particular attention to perspectives on death and dying.
Thesis › Vidám Lívia › 2025 › Pages: 80 › Supervisor: Tódor CsabaThis thesis explores the concept of the immortality of the soul within the framework of Unitarian theology, integrating philosophical, theological, and contemporary scientific perspectives. Drawing upon both classical philosophical traditions and Christian theological reflections, the study investigates how the belief in the soul’s continuity after death has evolved and how it is interpreted today, particularly within Unitarian religious thought. The dissertation adopts an interdisciplinary and hermeneutical approach, with a particular emphasis on the existential and ethical implications of the doctrine of immortality. Rooted in the dignity of human reason and moral development, Unitarian theology emphasizes a rational faith dialogue over rigid dogma. The research highlights how this theological tradition addresses the question of immortality not merely as a metaphysical hypothesis but as a deeply human concern shaped by grief, hope, and the longing for transcendence.
Thesis › Virginás Ervin › 2025 › Pages: 60 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefThe aim of this thesis is to present the history of the Reformed Church of Magyaró between 1820 and 1921. The research examines the religious, social and institutional life of the congregation based on archival sources, registry data and local traditions. Special attention is given to the parish's real estate and asset management, the condition of the church, school, rectory and mill, and the community significance of their maintenance. The development of religious life was shaped by the ministry of pastors, the order of worship, episcopal visitations and education. The thesis provides a detailed picture of the demographic changes in the congregation, the challenges caused by epidemics and wars, and the historical background of community self-organisation and identity preservation. The research highlights how the Reformed community in Magyaró preserved its faith and institutional independence in the changing political and social environment of Transylvania.
Publication › 2023 › 14 › Pages: 107A Studia 2023-as száma két év késéssel jelenik meg, három tanulmánnyal.
Thesis › Gerendi Győző › 2020 › Pages: 81 › Supervisor: Buzogány DezsőA szakdolgozatomat a Nagyenyedi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvének feldolgozásából készítettem. A dolgozatom elején bemutattam az egyházmegye kialakulását, illetve ismertettem a 18. század történéseit, eseményeit, illetve uralkodóinak kormányzását és egyházpolitákáját. Továbbá a vizitációs jegyzőkönyvben foglalt és tárgyalt ügyeket ismertettem és dolgoztam fel. A feldolgozott jegyzőkönyvi ügyeket több szempont szerint kategorizáltam. A jegyzőkönyv feldolgozása során kirajzolódnak és nyílvánvalóvá válnak a gyülekezetek helyzete és élete. A történelmi áttekintés pedig segít megérteni és behatárolni az adott korszakot. A dolgozat így egy teljes tájkékoztatot nyújt az olvasónak a korszak gyülkezeteinek helyzetéről.
Hány férfi lefejezésével lesz egy nő bölcs a Biblia szerint?. Régi kérdések és új perspektívák egy bibliai történet kapcsán
Publication › Egeresi László Sándor › 2023 › 14 › Pages: 7--17A nők által vezetett társadalom és közösség régi, ugyanakkor a történészek körében gyakran vitatott kérdés. A téma iránt elkötelezett biblikus kutatók rendszerint a héber „anyja háza” kifejezést vizsgálják. Általában négy szöveghely kerül előtérbe: Gen 38,11; Én 3,4; 8,2, valamint a Ruth könyve. Már a ritka előfordulás is a fogalom esetlegességére utal, mégis érdemes felhívni a figyelmet a Biblia egy sokkal beszédesebb történetére: Séba, Bíkri fia lázadására (2Sám 20). A lázadó vezér Dávid ellen fordul, végül északra menekül, és Ábél-Bét-Maaká városában talál menedéket. A tanulmány amellett érvel, hogy a történet női főszereplője valójában a város vezetője. Az írás filológiai és régészeti szempontból vizsgálja a történetet, kiemelve a nő és a város vezető szerepét.
Publication › Kállay Dezső › 2023 › 14 › Pages: 19--61A Filippiekhez írt levél tömör, mégis teológiailag gazdag írás, amelynek középpontjában az öröm, a hála és az evangélium szolgálatában való kitartás áll. Pál Krisztus önkéntes megalázkodását és felmagasztalását (Fil 2,6–11) mutatja be az evangélium lényegeként, mint amely a keresztény élet alapja és bizonyos mértékig annak mintája. A szenvedés, az egység és az erkölcsi magatartás témáit érintve arra buzdítja a gyülekezetet, hogy maradjon szilárdan a hitben, és éljen örömteli bizalommal Istenben. Pál személyes körülményei és a filippi gyülekezetnek az evangélium szolgálatában való aktív részvétele kézzelfogható hátteret ad ennek a teológiai buzdításnak. A levél összefonja a lelkipásztori gondoskodást, az eszkatológiai reménységet és a Krisztus-központú etikai szemléletet.
„Holtomiglan vagy holtáiglan”?. A jegyesbeszélgetés mint a házasságkötésre való felkészítés gyakorlatának ismerete keresztyén fiatal házasok körében
Publication › Nagy Eszter › 2023 › 14 › Pages: 65--107A relációs etika szerint az emberi lét az interperszonális kapcsolatok által formálódik. Az ideális házasság tartós, bensőséges kapcsolat, amely elősegíti a kölcsönös növekedést. A lelkipásztori rítusok (casualia) fontos szerepet játszanak a családi életciklus váltópontjaiban, különösen a kapcsolati kötelékek elmélyítésében. A mai rohanó, elidegenítő társadalomban a valódi szeretet képessége, valamint a házasság intézménye is gyengül. Az értékek relativizálódása hozzájárul a válságban lévő keresztény házasságok számának növekedéséhez. A fiatal pároknak támogatásra van szükségük az értelmi, érzelmi és erkölcsi nyomás közepette, ami egyre fontosabbá teszi az egyház és a lelkipásztori gondozás szerepét. A jegyesoktatás megelőző lelkipásztori eszközként szolgál, célja a párok elvárásainak feltárása és a strukturált útmutatás nyújtása. A kutatás a jegyesoktatás tudatosítását és tematikus relevanciáját vizsgálja fiatal keresztény házasok körében.
Thesis › Török-Buzdug Sándor › 2025 › Pages: 53 › Supervisor: Somfalvi EditIn my thesis, I examine funeral practices in nine Reformed congregations of Kalotaszeg, focusing on paraliturgical elements and their communal role. The topic is relevant from both ethnographic and theological perspectives, as it reveals living traditions of the congregations, shows how acts of diaconal service are expressed, and highlights local attitudes toward death and mourning. The research, based on questionnaires, explores the theological, cultural, and practical aspects of funeral customs, analyzing how these rites take shape in practice and how they involve grieving families, relatives, neighbors, church officials, and congregation members. My findings show that traditional community-based practices once centered around the family home have gradually been replaced by more formal and simplified customs, a process accelerated by the Covid-19 pandemic and the rise of chapels.
Thesis › Ungvári Rebeka › 2025 › Pages: 77 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefThis thesis highlights that the life of the Reformed Church of Uzon in the 18th century was far from free of difficulties. The community was struck by fires and wars, while internal tensions and conflicts (such as disputes over the seating order in church) also undermined its cohesion. A deeper understanding is provided through the study of the history of the Sepsi Church District, primarily on the basis of the works of Kolumbán, Tóth, Pokoly, and Juhász. The thesis also examines the movable and immovable property of the congregation, relying chiefly on the Annotamenta Ecclesiae Uzoniensis Reformatorum (1648–1717) and the Liber Ecclesiae, which continues up to 1744. Further important sources include the studies of Árpád Csáki, the description of the church by Kinga Tüdős, and data provided by Barna-András Ungvári, the current pastor. As part of the research, document-value records preserved exclusively in the parish archives have been digitized.
Publication › Tunyogi Lehel › 2009 › Pages: 313Ez a kérdezz-felelek kötet az emberi hiúság és a nem felejtendő történelmi hűség kényszerének a kohójában született. Tunyogi Lehel egykori tanítványom és szellemi-lelki rokonon kérdéseire próbáltam őszintén válaszolni. Elég-e ez a néhány oldal, hogy majd a fiak bepillantsanak az atyák intimitásába? Vagy ez is csak egy amolyan kirakat-önéletrajz? Az emlékek felidézése közben önmagammal is szembenéztem, s többet nem mondhatok ennél: örökölt bűnök és megtanult erények gyurmája vagyok az (újja) Alkotó kezében. Vallom, hogy a sorsot hibáztatható bűnökért is felelősnek érzem magamat, a lelki-szellemi erények plecsníjét pedig Isten tűzte mellemre. De ehhez az kellett, hogy levesszem a gőg nagymellényét. Tárgyilagosság: jobb vagyok, mint amilyennek kisszámú ellenségeim tartanak, de rosszabb, mint amilyenre nagyszámú barátaim értékelnek. És mégsem ez az átlag eredményezi személyiségemet. Hogy ki voltam-vagyok, azt egyedül ő, az időtlen és mégis Mindenkori Számonkérő fogja megmondani. Majd.
Publication › Kozma Zsolt, Tunyogi Lehel › 2017 › Pages: 119Az egész életutam nem a környezetem, barátaim, családom és nem is a lelkiismeretem mérlegén van, hanem azén, Aki „hiteles mérleggel” mér engem (Jób 31,6). Csak bízhatom abban, hogy ha az egyik serpenyőben az eddigi 82 évem van, a másikban Isten kegyelme. (...) A nyugdíjkor kezdete kiszámítható, a vége nem. Csak Isten tudja az ember „hónapjainak számát” (Jób 14,5), s ahogyan tudatosan készültem a nyugdíjasom napjára, próbálok ugyanúgy tudatosan készülni annak utolsó napjára. Ha minden nem, hát azért, mert arra gondolok, hogy a kisebb-nagyobb viszagságok előre küldött emlékeztető és figyelmeztető jelek. Próbalom annál nagyobb tudatossággal megérteni és elviselni. Az egyik fiam azt mondta: édesapám nagyon tudatosan készül a halálra. És ezt így igaz. Ez a „készülés” munkás is élet, amit nem hagyok abba, amíg csak tett és érv eléri az értelmemig mondom: Isten a legjobb mindent elrendező.
Liturgiai szolgálati minimum 1938-ban a Trianon utáni időkben Romániában. Farkas Jenő marosvásárhelyi esperes munkanaplója alapján
Thesis › Aszalos Szidónia Honoráta › 2020 › Pages: 48 › Supervisor: Somfalvi EditDolgozatomban Farkas Jenő marosi református esperes évenként ismétlőső határidős munkarendjével foglalkozom. Eőször a munkarend kiadása előtti liturgiai állapotokat összegeztem. Az 1920-as évek liturgiáját, a rendszertelenség jellemezte. Továbbá ekkor jelentek meg a belmissziós törekvések erdélyben. A belmisszió elindulása és a gyülekezetenként változó liturgia szükségessé tette egy új liturgia és egy új rendszer felállítását. Farkas Jenő esperes úr 1938. március 15-én adta ki határidős munkarendjét, amelyben rendszerezte a lelkipásztorok egész éves teendőit. A munkarendben részletesen leírja azt, hogy az események mikor, hol és hogyan kell megtörténjenek. Sok helyen hivatkozik az Erdélyi Református Egyházkerület körleveleire, amelyek még több információval szolgálnak a lelkipásztorok számára. A belmissziói események esetében ,,A lelkipásztor kézikönyve”-re hivatkozik.
Thesis › Barticel-Kiss Benjámin › 2020 › Pages: 44 › Supervisor: Pásztori-Kupán IstvánNüsszai Gergely a negyedik század egyik fontos gondolkodója volt. A kappadókiai atya társaival együtt (Nagy Baszileiosz és Nazianzoszi Gergely) fontos szerepet játszott a keresztyén dogmák alakulásában. Élete végére az ortodoxia védelmezőjének is nevezték. Jelen dolgozatban a halálhoz és a feltámadáshoz kapcsolódó tanítását vizsgáltuk, elsősorban antropológiai szempontból. Ehhez kapcsolódóan fontos volt a teremtés témakörének vizsgálata is, mert a kérdés mélyebb vizsgálata során kiderült, hogy Gergely teremtésről szóló tanítása szervesen összefügg a halál és feltámadás kérdéskörével. A Szentírást zsinórmértékként használva Gergely többek közt válaszokat keres az alábbi kérdésekre: mi lesz a testtel és a lélekkel a halál után? Hogyan történik a feltámadás? Ki támad fel? Milyen mértékben azonos a meghalt személy a feltámadottal? Ilyen és ehhez hasonló kérdések mentén halad dolgozatunk is.
Publication › Simon János › 2025 › 118 › 3 › Pages: 247--257A 2019-es évben kiemelkedően gazdag bibliai archeológiai leletanyag került felszínre. Hérodotosz tengerjáró hajójának (Barisz) előkerülése igazolta az ókori történetíró hitelességét. Jeruzsálemben a Kr. e. 586-os babiloni ostrom tárgyi bizonyítékai kerültek elő, köztük pecsétnyomatos edények és egzotikus vanília nyomai. Lákis városkapujában Ezékiás király vallási reformjainak kézzelfogható nyomaira bukkantak. A jeruzsálemi zarándokút (Siloám–Templom-hegy) feltárása Josephus Flavius leírását erősítette meg. A tenger alá süllyedt Thonisz–Hérakleion városrészlete az egyiptomi–hellén kereskedelem központját tárta fel. Saqqarában egy aranyozott ezüst halotti maszk került elő, amely új fényt vet az egyiptomi temetkezési rítusokra. Ezek a leletek Jeruzsálem, Lákis, Thonisz–Hérakleion és Saqqara helyszínein hozzájárulnak a prófétai utalások pontosabb megértéséhez, a történeti leírások és leletek összevetése pedig a datált események pontosabb megértését és körülírását eredményezik.
A feltétlen és a feltételes fogalma Paul Tillich teológiájában. Összevetés a református hagyománnyal
Publication › Jónás Norbert-Ferenc › 2025 › 118 › 3 › Pages: 258--287Ebben dolgozatban Paul Johannes Tillich egzitencialista meghatározottságú teológiáját hasonlítom össze a hagyományos, tradicionalista protestáns teológia álláspontjával. Az összehasonlítás Tillich Isten- és létértelmezésből indul ki, amelyet a Második Helvét Hitvallás megfelelő pontjaival vetettem össze. A dolgozat fő célja Paul Tillich teológiájának megismertetése, értelmezése. Elsősorban Paul Tillich alapműveire, illetve az azokról született tanulmányokra támaszkodtam. A hagyományos protestáns szemszöget a Második Helvét Hitvallás és kommentárjai alapján mutatom be.
Publication › Imreh Jenő László › 2025 › 118 › 3 › Pages: 286--301Az 1848-as forradalom és szabadságharc leverését követően Basa Mihály új szolgálati helyén, Harasztoson folytatta lelkipásztori szolgálatát. Munkássága gyümölcsöző volt. A közösség életé-ben fejlődés és változás mutatkozott, és esperesi tisztségé együtt járó fealadatait is hűséggel, odaadással látta el. Lelki, közösségi, személyi és adminisztrációs vonatkozású ügyeket kellett megoldania. Döntéseit mindig úgy igyekezett meghozni, hogy azokkal anyaszentegyházának ügyét és védelmezését szolgálja. Szolgálatát kortársai is értékelték és elismerték. Személyes életútja a 19. századi lelkipásztori sors szép példája.
Publication › Kállai Benedek › 2025 › 118 › 3 › Pages: 302--309Tanulmányomban Vásárhelyi János püspök dési szolgálatát mutatom be, ahol a belmissziói és iskolafelügyelői lelkészi állást töltötte be. A Désen töltött évek Vásárhelyi János számára a belső erőgyűjtés időszaka volt, ugyanakkor megszervezte a gyülekezet szeretetszolgálatát, beindította az ifjúsági munkát, újjászervezte a Konfirmáltak Egyesületét és a déscichegyi gyülekezeti életet is felvirágoztatta. Az impériumváltást követően református középiskolát alapított, amely Szolnok-Doboka és Beszterce-Naszód vármagyék egyetlen magyar középfokú tanintézménye volt abban az időben. A Vécsi Szövetség és a Lelkész Egyesület tagjaként bekapcsolódott az egyetemes egyházi közéletbe és ezzel párhuzamosan a Dési Nemzeti Tanács tagjaként a város közéletben is szerepet vállalt.
Thesis › Tatár Ágnes-Tekla › 2020 › Pages: 91 › Supervisor: Czire SzabolcsA bibliai hagyományban fogant spiritualitás fogalma, a két évezred folyamán leképezte az egyes korok szellemi mozgását. A Bibliában még nem találkozhatunk a konkrét fogalommal, viszont tartalmának és szerkezetének alapjait ott találhatjuk meg, a jelen kor fogalomhasználatának mintegy kiindulási pontjaként. Az idők folyamán spiritualitás egyre jobban az érdeklődés és a kutatások középpontjába kerül. A jelen kor liberális és ember centrikus szellemisége maga után vonta az egyénnek az intézményes egyháztól való eltávolodását, s így a spiritualitás fogalma is kilépett az egyházi közegből és szélet körben elterjedve alakul a társadalom igényeihez. A XX. századtól a fogalom kilépett a vallásos és egyházi közegből és más olyan területeken is elterjed, ahol addig nem tulajdonítottak neki nagy szerepet, s így új jelentéskörrel ruházódik fel.
Thesis › Szász Ferenc › 2019 › Pages: 76 › Supervisor: Buzogány DezsőSzakdolgozatom témája a katonai, tábori lelkészség hivatása, körülményei. A dolgozat különös figyelmet fordít az első világháború időszakára, mégpedig az Osztrák-Magyar Monarchia császári és királyi hadsereg keretén belül fennálló katonai lelkészségre. Természetesen, mielőtt tárgyalja az említett történelmi korszakot, kitér arra a hosszú történelmi folyamatra, amelyben kialakult a tábori lelkészség intézménye. Miután általánosan kifejtésre kerül a tábori lelkészség az első világháború időszakában, különös figyelmet kap a téma református aspektusban való megvilágítása. Ezek után a melléklet tartalmazza azokat a leveleket, melyeket az első világháborúban szolgáló Kovács Benedek, református tábori lelkipásztor írt haza a frontról az otthoni tanítványainak.
Thesis › Andrei Imelda Paula › 2019 › Pages: 63 › Supervisor: Somfalvi EditLicenciátusi dolgozatunkat három nagy fejezet alkotja. Mindegyik fejezet középpontja egyetlen nagy kérdés, mégpedig az iskolai katechézis relevanciája. Három fejezet, három más ágazat és megközelítési szempont. a hipotézisünk a dolgozat megírása előtt ugyanis az volt, hogy az iskolai katechézisünk a XXI. században nem releváns sem az egyház szempontjából, sem a fejlődéslélektan tükrében, sem pedig a diákok véleményének szemszögéből. Elkezdtük Jézus tanítványi kiküldésétől, történelmi korszakokon át, megfigyelve, mikor, hogyan végezték a katechézis szolgálatát; majd az iskolai katechézisről is ejtve pár szót, alátámasztottuk a II.