Repozitórium index
Szakdolgozat › Ungvári Rebeka › 2025 › Pages: 77 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefA dolgozat rávilágít arra, hogy az Uzoni Református Egyházközség 18. századi élete korántsem volt problémamentes. A közösséget tűzvészek és háborús események sújtották, emellett belső feszültségek és konfliktusok (például a templomi ülésrend körüli viták) is nehezítették működését. A mélyebb megértést a Sepsi egyházmegye történetének feldolgozása segíti, elsősorban Kolumbán, Tóth, Pokoly és Juhász munkái alapján. A dolgozat foglalkozik az egyházközség korabeli ingó és ingatlan vagyonával is, elsősorban az Annotamenta Ecclesiae Uzoniensis Reformatorum (1648–1717), valamint az 1744-ig vezetett Liber Ecclesiae alapján. További fontos források közé tartoznak Csáki Árpád tanulmányai, Tüdős Kinga templomleírása, valamint Ungvári Barna-András, a jelenlegi lelkipásztor által közölt adatok. A kutatás során digitalizálásra kerültek olyan dokumentumértékű feljegyzések, amelyek korábban kizárólag az egyházközség levéltárában voltak elérhetők.
Szakdolgozat › Molnár-Mikola Andrea › 2025 › Pages: 108 › Supervisor: Kiss JenőA fogyatékossággal élő személyek Isten szeretett gyermekei, akik Isten képmására teremtettek. Ebből a meggyőződésből született az alábbi dolgozat, amelynek célja, hogy a speciális nevelési igényű (SNI) személyek lelkigondozásának elméleti és gyakorlati megközelítéseit vizsgálva segítséget nyújtson azoknak a lelkipásztoroknak és lelkigondozóknak, akik fogyatékossággal élő emberek kísérésére kaptak elhívást. A dolgozat első két nagyobb fejezete tárgyalja többek között az SNI definícióját, modelljeit és típusait, valamint az SNI-vel élők helyzetét a társadalomban és az egyházban, emellett bemutatásra kerül a lelkigondozás fogalma, irányzatai és célkitűzései is. Ezután a dolgozat külön fejezetben tér ki a fogyatékossággal élők lelkigondozásának sajátosságaira. Az elméleti alapvetést a kutatás gyakorlati szakasza követi: mélyinterjúk elemzése olyan lelkigondozókkal, akik rendelkeznek tapasztalattal fogyatékossággal élő személyek lelkigondozásában.
Szakdolgozat › Őrdőg Andrea-Ilona › 2025 › Pages: 52 › Supervisor: Kiss JenőDolgozatom középpontjában a veszteségek és azok feldolgozásának folyamata áll, különös tekintettel két fő veszteségtípus, tárgyi veszteségek és az élők elvesztése, összehasonlítására. A dolgozatom célja feltárni, mit is jelent a gyász, milyen típusai léteznek, továbbá hogyan hat az egyénre pszichésen és társadalmilag. A halál, a gyász kérdésére teológiailag is kitérek. A dolgozat rávilágít arra, hogy a gyász nem kizárólag halálesetekhez kötődik, hanem más jellegű veszteségekhez is. A két típus összevetése során vizsgálom a hasonlóságokat és különbségeket, mint például az érzelmi reakciók intenzitását, a feldolgozási folyamat hosszát, vagy a társadalom hozzáállásának szerepét. A dolgozatom végén arra a következtetésre jutottam, hogy bár mindenki gyászol, ezt nem egyformán és azonos időn belül tesszük. A gyász egy természetes, elkerülhetetlen folyamat, amelyet meg kell élni ahhoz, hogy valóban túl tudjunk lépni rajta.
Szakdolgozat › Bogdán Gergő › 2025 › Pages: 45 › Supervisor: Ősz Sándor ElődEz a dolgozat a 17. századi református egyház lelkipásztori gondozását vizsgálja, valamint értékeli annak hasonlóságait a mai lelkigondozói modellekkel. A kutatás középpontjában Nyilas Melotai István 1621-es agendája, zsinati határozatok és egyházi fegyelmi iratok állnak. E források azt mutatják, hogy bár a „lelkipásztori gondozás” kifejezést akkor még nem használták, a tevékenység maga a lelkipásztori munka lényeges része volt. Melotai kérdés-felelet formájú tanításai, az úrvacsora előtti önvizsgálatra való hangsúly, a betegek látogatása és az elítéltek vigasztalása mind arról tanúskodnak, hogy a lelkészek komolyan vették gyülekezeteik lelki nehézségeit és bizonytalanságait. Ugyanakkor a fegyelmi iratok azt is jelzik, hogy a lelkipásztori gondozás elhanyagolása súlyos következményekkel járt, és az egyházi vezetők a lelkészeket felelősségre vonták.
Publikáció › Kiss Jenő › 2023 › Pages: 189--200Din perspectiva mea, obstacolul care ne împiedică să căutăm din nou ceea ce considerăm a fi corect pentru fiecare dintre noi reprezintă, în realitate, o altă problemă, mai precis, o atitudine greșită față de nedreptățile comise. Această atitudine poate implica negarea, minimalizarea sau amplificarea gravității infracțiunilor, evitarea asumării responsabilităților sau transferul acestora către alții. O astfel de abordare a păcatului este una dintre cele care pot da naștere la situații foarte complexe și descurajatoare în consilierea pastorală (pastorație). În ceea ce privește cercetarea mea, voi concentra atenția asupra conceptului de speranță în contextul apariției acestor situații și voi căuta sursele valide ale acestei speranțe.
Publikáció › Kovács Sándor › 2023 › Pages: 135--145Acest scurt studiu aduce în atenție evoluția predării și practicii muzicale în cadrul colegiului unitarian din Cluj în perioada secolelor XVI–XIX. De la interdicția instrumentelor muzicale și a cântatului indecent la permisiunea treptată a practicii muzicale în incinta colegiului și introducerea predării muzicii, evoluția reflectă schimbările sociale și culturale din acele vremuri. Muzica a devenit, în cele din urmă, o parte acceptată și chiar integrată în viața colegiului, marcând o tranziție importantă în percepția și practica muzicală în colegiul unitarian din Cluj și comunitatea unitariană din Transilvania.
A korai anya–gyermek kapcsolat és annak hatása a gyermek lelki fejlődésére és a felnőtt létre a kötődéselmélet fényében, különös tekintettel a lelkipásztor szolgálatára. A romániai református lelkipásztorok kötődési mintái. II. rész
Publikáció › Nagy Eszter › 2023 › 116 › 3 › Pages: 237--266A kutatásom fő célja az volt, hogy a kötődéselmélet pszichológiai dimenzióit teológiai keretbe helyezzem. Konkrétan azt céloztam meg, hogy Bowlby munkájából eredő széles körű értelmezéseket vizsgáljam gyakorlati-teológiai szempontból, különös hangsúllyal a lelkészi és lelkészi-teológiai szempontokra. Így kívánok hidat építeni a pszichológia és a teológia szakterületei között. Környezetünkben bizonyos értékek hiteles követeiként a lelkipásztorok kiemelkedő szerepet töltenek be a gyülekezeti közösségekben. Az értékeket, amelyeket képviselnek, és azt, ahogyan ezt teszik, jelentős mértékben befolyásolják az egyéni jellemzőik, beleértve az uralkodó kötődési mintázataikat és azokat az érzéseket, amelyeket szakmájuk során tapasztalnak. A kutatásom első része egy rövid áttekintést nyújt John Bowlby kötődéselméletéről és az általa körvonalazott különböző kötődési mintázatokról.
A biblioterápia és a "bibliaterápia". A bibliai szövegek alkalmazása a biblioterápia módszerével a gyülekezeti pasztoráció gyakorlatában. I. rész
Publikáció › Bíró Beatrix › 2023 › 116 › 3 › Pages: 267--294A biblioterápia kompakt fogalma magába sűríti a fogalom által jelölt terápiás módszer leglényegesebb elemeit: irodalom által gyógyítani. A biblioterápiás módszer alkalmazásának pozitív eredményei az elmúlt évtizedekben a biblioterápiás kutatás és képzés, illetve a biblioterápia gyakorlati alkalmazásának fellendüléséhez vezettek. Magyarországon a módszer alkalmazása gyümölcsözőnek bizonyult, és a hagyományos pszichológiai ülések, valamint más jellegű egyéni és csoportos segítő foglalkozások színesebbé tétele sokakat vonzott a segítségkérés felé. Olyan személyeket is, akik addig talán idegenkedtek ettől, noha szükségét érezték ennek. A gyülekezeti pasztoráció gyakorlatában is elképzelhetőnek tartok egy hasonló fellendülést, ha a módszer alkalmazása által újszerű keretet teremtünk mind az egyéni, mind a gyülekezeti csoportokon belül zajló beszélgetéseknek. Jelen tanulmány ennek a lehetőségeit vizsgálja.
Szakdolgozat › Török-Buzdug Sándor › 2023 › Pages: 60 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefA dolgozatom célja az IKE ifjúsági keresztyén egylet történetének megvizsgálása. A célom eléréséhez összegyűjtöttem az elérhető forrásokat (jegyzőkönyvek és sajtó). Az IKE kialakulását nagyban meghatározta az angol YMCA megalakulása George Williams vezetésével, illetve a magyarországi KIE létrejötte. Szükséges volt továbbá az erdélyi egyházi megmozdulás és a Bethlen Gábor Kör virágzása és bukása. A kutatásom végett arra a következtetésre jutottam, hogy az ifjúsági munkát mindig a szükség hívja életre, egy kritikus élethelyzet, legyen az világháború, vagy válság. A múltban végzett ifjúsági munka a jelenlegi helyzethez adaptálva kiindulópont lehet a fiatalság buzdítására és nevelésére irányuló egyházi tevékenységben.
Szakdolgozat › Lukács Róbert-Zoltán › 2023 › Pages: 120 › Supervisor: Horváth LeventeA pojmenika gyakorlása, különösképpen a „coram Deo” vonatkozásában, a szakembereknek, valamint a lelkigondozóknak a felelősségteljes és aktuális viszonyulását tekintve rendszerint kérdések egyvelegét fogalmazza meg avégett, hogy az általuk biztosított kísérés folyamatában a kívánt változás emberi oldalát tekintve optimálisan megtörténhessen. A dolgozatomban elsősorban a Motivációs Interjú, mint lelkigondozói módszer által képviselt és tanúsított lelkiségből fakadó lelkigondozói viszonyulási lehetőséget vizsgáltam. Némi pszichológiai és teológiai reflexió kíséretében egyértelművé vált, hogy azon túl, hogy a segítő szakemberek a változásra vágyó, de egyben ambivalenciában élő személyek belülről fakadó indittatásukat elhőhívják, tehetik ezt Krisztusi attitűd gyakorlásával. Hangsúlyossá vált, azonban, hogy a gyakorlatban megélhető lelkiség egy meghatározó faktora az az emberkép (Menschenbild), amivel a lelkigondozó rendelkezik.
Szakdolgozat › Őrdőg Andrea-Ilona › 2023 › Pages: 74 › Supervisor: Kiss JenőA dolgozatom a depresszió, valamint a depresszió és a hit kapcsolatának témáját járja körül. A dolgozat célja felmérni, hogy az egyetemisták körében hányan szenvednek depresszióban, valamint ez milyen hatással van a hitéletükre. Kutatásomhoz kérdőíves felmérést alkalmaztam, amelyet egyetemistákkal töltettem ki. Kutatásom kiértékeléséhez az SPSS programot használtam. A dolgozatomban bemutatom a depresszió jelenségét, valamint annak pszichológiai és biológiai vonzatait, továbbá a depresszió és a vallás, a depresszió és a hit kapcsolatát. A továbbiákban ismertetem a gyakorlati kutatás eredményeit. A kutatásom végére arra a következtetésre jutottam, hogy számos egyetemista korú diák szenved ebben a betegségben, valamint, hogy szoros kapcsolat áll fent a depresszió és a hit között.
Szakdolgozat › Dinka Levente › 2023 › Pages: 113 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefA dolgozatom témája a Brassóban kiadott magyar evangélikus káték a 18-19. században. A dolgozat célja, hogy felkutassa, összesítse az idők folyamán már feledésbe merült brassói magyar evangélikus kátékról rendelkezésre álló adatokat, valamint, hogy a dolgozat eredményeinek népszerűsítése révén visszahozza a köztudatba az erdélyi magyar evangélikus vallásos irodalomnak ezeket a példáit. Kutatásomhoz szükség volt levéltári kutatómunkára, valamint különböző szakirodalom elolvasására és feldolgozására is (egyháztörténet, teológiatörténet, liturgika, kateketika). Kutatásom célcsoportjához tartoznak mindazok, akik érdeklődnek az erdélyi magyar evangélikus egyháztörténelem, a katekizmus kialakulása és magyar területen való elterjedése, valamint az erdélyi magyar evangélikus vallásos irodalom iránt.
A Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség klenódiumainak történeti áttekintése a 16–18. században
Szakdolgozat › László Orsolya › 2023 › Pages: 45 › Supervisor: Kovács SándorDolgozatomban a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség klenódiumaival foglalkozom. A különböző kelyhek, poharak, kannák és tányérok adományozási körülményeiről gyűjtök adatokat, valamint azok eladásáról vagy eltünéséről. A tárgyalt ezüstnemük egy része nem liturgikus céllal, hanem zálog gyanánt került az egyházközség birtokába, a dolgozat célja, hogy felmérje a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség ezüstneműit és klenódiumait, azaz mindazt, amiről ma már csak a kéziratos jegyzőkönyvekben olvashatunk. A 17. századtól az 1807–1813-ben készült leltárig a különféle számadás- és jegyzőkönyvek őriztek meg fontos adatokat. Ezek vizsgálata során talán felmérhetjük, hogy melyek azok a kegyszerek, klenódiumok, amelyek egykor a leltárakban szerepeltek ma azonban már nincsenek az egyházközség tulajdonában. A dolgozatban elősorban történeti megközelítésből kívánok a klenódiumokkal foglalkozni, és nem művészettörténeti szempontból.
Szakdolgozat › Demeter Ágnes › 2023 › Pages: 38 › Supervisor: Kovács SándorA dolgozat a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség textíliáinak adományozói közül a 16–18. században élt kiemelkedő személyiségeinek rövid bemutatására összpontosít. Az egyházközség életében fontos szerepet töltöttek be a patrónusok, mivel más feladataik és funkcióik mellett a tőlük származó adományokból tevődött össze az egyházközség ingó és ingatlan vagyonának számottevő része. A dolgozat az egyházközség régi számadáskönyveinek és leltárjegyzékeinek vizsgálata alapján igyekszik ismertetni az adományozókról fennmaradt információkat és az adományozások körülményeit. Az egyházközségnek adományozott textíliák jelentős részét nők ajándékozták, ez a jelenség sok más protestáns egyházközség esetében megfigyelhető. Az egyházközség textíliái művészettörténeti szempontból is értékes darabok, szakemberek már foglalkoztak a vizsgálatukkal, így én a dolgozatban nem kívánok ezzel foglalkozni.
Szakdolgozat › Nagy Eszter › 2022 › Pages: 101 › Supervisor: Kiss Jenő(Ez a dolgozat bemutatásra került a 25. Reál- és Humántudományok ETDK, illetve a 36. OTDK Társadalomtudományi Szekciójának keretében. A dolgozat mindkét rendezvényen második helyezést ért el.)
Életünk korai szakaszában a szüleinkkel, főleg az édesanyánkkal való szoros kapcsolat által olyan kötődési mintákat alakítunk ki, amelyek jelentősen meghatározzák felnőttkori életünket, alkalmazkodásunkat, munkavégzésünket és kapcsolatainkat. A kötődéselmélet több mint fél évszázados fennállása óta népszerű kutatási témává vált, elméletek, kutatások és terápiás eljárások tucatja használja alapul a John Bowlby, 20.századi angol pszichiáter által megalapozott kötődéselméletet. „A kötődés a bölcsőtől a sírig létfontosságú szerepet játszik az ember életében.” Ennek függvényében beszélhetünk a gyermekkoron túli kötődésről is, így a kötődéselmélet a felnőttkor vizsgálásában is releváns.
Bevezetés a rövid tartamú lelkigondozásba Rolf Theobold Kurzzeit-seelsorge. Ein Praxisbuch című könyve alapján. I. rész
Publikáció › Nagy Eszter › 2022 › 115 › 5 › Pages: 511--532Rolf Theobold Kurzzeit-seelsorge című könyvének első hat fejezete főként a rövid tartamú lelkigondozás elméleti megalapozását tartalmazza. A könyv következő fejezeteinek tartalmi ismertetése a rövid tartamú lelkigondozás gyakorlatának ismertetése során fog nagyobb hangsúlyt kapni. Az elméleti megalapozása során betekintést nyerhettünk Milton Erickson és utódai által kidolgozott rövid terápia azon lépéseibe, amelyek alapját képezik a rövid tartamú lelkigondozói beszélgetésnek is. Ezen kívül a szerző külön alfejezetben tárgyalja a rendszerszemlélet és a konstruktivizmus alapjait, amelyek a rövid tartamú lelkigondozás filozófiai hátterét képező elméletek. Timm H. Lohse Villámbeszélgetések című könyvére többször is történik utalás, ugyanis ez alap referencia egy olyan szintű lelkigondozói beszélgetésnek, amely jó, ha a rövid idő ellenére is hatásosnak bizonyul.
Publikáció › Ősz Sándor Előd › 2022 › 29 › Pages: 483Jelen értekezésben az Erdélyi Református Egyházban tartott esperesi (particularis) vizitációkról szólunk. Ennek az intézménynek a fejlődéstörténetét kívánjuk témakörök szerint megrajzolni a 16. század közepétől 1780-ig. 1780 korszakhatárnak tekinthető a vizitáció történetében, ugyanis ez év június 4-én a Désen tartott generális zsinat több évi tárgyalás után részletes vizitációs szabályzatot fogadott el. E rendelkezés eredményeképpen lassan megváltozott, egységesebbé vált az egyes egyházmegyék vizitációs gyakorlata. Ez az egységesítés viszont bizonyos mértékig sablonosodást is jelentett, az egyes traktusok éppen vizitációik különleges vagy specifikus részeit hagyták el. A jegyzőkönyvek jóval áttekinthetőbbek, de már másfajta szemléletmódot tükröznek.
Publikáció › Bartha Éva, Horváth Levente › 2021 › Pages: 40--63Az ember az Istennel való együtt járásában létezik („létrejön”, pontosabban identitása ebben „jön létre”), következésképpen mind a lelkigondozó, mind a gondozottja identitása is, antropológiai értelemben (mint szerény kalauz / kísérő a klienssel való együtt-haladása sajátos történetében), e dinamikus reláció kontextusában valósul meg, azaz létezik, és abszolút értelemben ezt nevezhetjük terápiának, illetve bármilyen legitim lelkigondozói intervenció sajátos útjának és a lelki „egészség” teológiailag indokolt helyreállításának (azaz Istenképűségünk eszkatológiailag anticipált helyreállításának). A kliens gyógyulása ugyanígy „jön létre” és válik apró emberi története részévé az „Isten nagy történetének”, és ezzel mintegy a szabadulástörténetnek konkrét részesévé.
Publikáció › Kolumbán Vilmos József › 2018 › Pages: 65--8318. század erdélyi református teológiatörténetének utolsó jelentősebb eseménye az Endemann-per volt. Jelentősége abban áll, hogy ez volt az utolsó tanfegyelmi kivizsgálás, amely a református hitvallások érintetlenségét és tisztaságát kívánta védelmezni a felvilágosult, racionális ortodoxiával szemben. Éppen ezért furcsa az, hogy a per történetével kevesen foglalkoztak, valahogy elkerülte a kutatók figyelmét.
Publikáció › Rácz Emese › 2018 › Pages: 9--21A reformáció ötszáz éves jubileumát övező nagyszabású emlékünnepélyek során gyakran elhangzott az a megállapítás, hogy ez az első olyan jellegű évforduló, amely az ökumené jegyében zajlott: a történelmi egyházak együtt idézték meg a reformáció kezdetét, a wittenbergi tézisek kibocsátását, és ugyanekkor az egyházzal együtt emlékezett a politikum is. Belelapozva a jubileumi ünnepségek történeti összefoglalóiba, végigkísérhetjük, hogy az adott korszakok vallási és politikai viszonyai milyen hatást gyakoroltak az egyes centenáriumi ünnepségekre. Az első ünneplő évszázadokban a nyomtatásban megjelenő ünnepi kiadványokat az erőteljes felekezetközi (protestáns-katolikus) polémia jellemezte.
Publikáció › Lakatos Sándor › 2017 › Pages: 275--280A családrekonstitúció módszerét használó mikroregionális történeti kutatás tehát, a 18–19. század időszakára és az állami anyakönyvezés előtti időszak anyakönyvi adathalmazaira összpontosít és teszi alkalmassá a történeti demográfiai vizsgálatra.
Kemény Simonné Teleki Anna, Erdély „egyik legnemesebb és legeszesebb asszonya”. III. Az özvegység évei
Publikáció › Viczián István › 2021 › 114 › 4 › Pages: 428--448Báró Kemény Simonné gróf Teleki Anna (1783–1851) életét 3 részletben közöltük. Az I. részben fiatalkorával, a II. részben Kemény Simonnal való házasságával, ebben a, utolsó, III. részben özvegyi éveivel foglalkoztunk. Férje halála után Teleki Anna Enyedre költözött. ahol otthona, a „Burg” nemcsak a család, hanem a kulturális és politikai élet egyik központja lett. Rendezte Bolyai Farkas anyagi támogatását. Fiai és vejei az unió ügyében és a szabadságharc alatt országos jelentőségű szerepet játszottak. Enyedről a móc támadás miatt el kellett menekülniük, a szabadságharc után Tiszaroffon és Érmihályfalván bujdosott a család. Itt kapta meg Bolyai Farkasnak az eseményeket értékelő levelét. Kolozsvárra hazatérve halt meg 1851-ben. Élete, erkölcsi példája bibliai mértékkel mérve is tiszteletet érdemel.
Kemény Simonné Teleki Anna, Erdély „egyik legnemesebb és legeszesebb asszonya”. II. Házassága ifjú Báró Kemény Simonnal
Publikáció › Viczián István › 2021 › 114 › 3 › Pages: 304--338Báró Kemény Simonné gróf Teleki Anna (1783–1851) életét 3 részletben közöljük. Miután az I. részben fiatalkorát mutattuk be, e II. részben Kemény Simonnal kötött házasságával foglalkozunk.
Gróf Teleki Anna 1801-ben házasságot kötött ifj. br. Kemény Simonnal, aki előzőleg tanulótársával, Bolyai Farkassal Göttingenben végezte egyetemi tanulmányait. Kemény Simon később is megmaradt Bolyai segítő barátjának és szellemi társának. A fiatal pár Marosvásárhelyen, Apanagyfaluban, majd főként az Alsó-Fehér megyei Csombordon lakott. Hat gyerekük született, akik közül öt elérte a felnőttkort. Teleki Anna olyan erényekre nevelte a gyermekeit, mint jószívűség, becsületesség, szorgalom, szerénység. Fennmaradt neveléssel kapcsolatos írása és imádsága.
Szakdolgozat › Tasnádi István › 2021 › Pages: 54 › Supervisor: Buzogány DezsőDolgozatomban Verestói György életét és püspöki tevékenységét vizsgálom. Célom feltérképezni, hogy Verestói György önéletírásában hogyan foglalja össze életét, valamint a szűk öt évet felölelő püspöki tevékenysége során (1760–1765) milyen szerepet töltött be az egyház vezetésében. Munkám elsősorban forrásfeltáró és -rendező jellegű, mivel eddig ki nem adott és fel nem dolgozott levéltári adatokra (jegyzőkönyvek, levelezések) épül. Ezek közül kiemelkedő Verestói György latin nyelvű önéletírásának fordítása, amelyet teljes terjedelemben közlök a dolgozatban. Noha Török István már lefordította az említett kéziratot, a szöveget több szempontból (nyelvezet, szöveghűség, pontosság) is indokolt volt újrafordítani, illetve a szélesebb közönség számára is elérhetővé tenni. A dolgozat továbbá részletesen foglalkozik a püspöki tisztség kérdésével.
Hat gyülekezet. Hat marosszéki gyülekezet a Marosi Református egyházmegyében az 1681-es összeírásban
Szakdolgozat › Bányai Csaba Attila › 2021 › Pages: 67 › Supervisor: Buzogány DezsőMesteri dolgozatom hat marosszéki gyülekezet 1681-es összeírásáról szól. Alapja a régi Marosi Református Egyházmegye legrégibb matriculája, amelybe annyi határozat, különböző oklevél, adományfeljegyzés, díjlevél van bemásolva, hogy Kelemen Lajos fioklevéltárnak mondta. A hat marosszéki gyülekezet, név szerint: Nyárdtő, Lőrincfalva, Lukafalva, Káposztásszentmiklós, Fintaháza, Kakasd-Meggyesfalva. A Matriculában található feljegyzések főként a 17-18. századból származnak, ritkán találunk 19. századi feljegyzéseket.
Szakdolgozat › Csalai Rebeka Júlia › 2021 › Pages: 90 › Supervisor: Buzogány DezsőAz erdélyi IKE történelmének egy olyan szakaszával foglalkozunk a dolgozatban, ami egyáltalán nem volt egy könnyű időszak, hisz a két világháború közötti és a II. világháború kitörésének a kezdetét fedi az a négy és fél év, amit közelebbről megvizsgáltunk. Megfigyelhetjük, hogy 85 évvel ezelőtt melyek voltak azok az ifjúsági munkák, amelyek jól beváltak: ide tartozik az ifjúság imahete, a különféle konferenciák, nyári táborok szervezése, ugyanakkor azt is megfigyelhetjük, hogy nem csak lelki téren foglalkoztak az ifjúsággal, hanem a szellemi, identitást formáló munkára is hangsúlyt fektettek. A fiatalok dolgozatokat küldhettek be az Ifjú Erdély (az ifjúság lapjának) a szerkesztőségébe, s a különösen jó dolgozatokat jutalomban részesítették. Fontos látni azt a fajta igyekezetet, s erőfeszítést, amellyel az ifjúsági vezetők az IKE munka életben tartásáért, megmaradásáért harcoltak egy olyan időszakban, amikor sokszor a hatóság akadályozta a munkát.
Szakdolgozat › Gál Krisztián Rudolf › 2021 › Pages: 79 › Supervisor: Buzogány DezsőA dolgozatunkban 3 év időszakát vizsgáltuk meg, az 1933-35 között működő IKE tevékenységeiről, programjairól, illetve nehézségeiről akartunk információkat gyűjteni, ezzel is jobban megismerve egyházunk, magyarságunk, illetve az ifjúsági munkánk történetét. Az említett 3 év feltérképzése céljából az erdélyi IKE tevékenységét közvetítő iratokat vizsgáltuk, név szerint a Református Szemle, az Ifjú Erdély, illetve a levéltári adatok voltak azok, melyek segítségével betekintést nyerhettünk az erdélyi ifjúsági munka hétköznapjaiba, tevékenységeibe, esetleges nehézségeibe. A tevékenységek tanulmányozása során szembesültünk az ifjúsági munka összetettségével, a háború előtti időkben szembejövő nehézségekkel, az állami szigor mellett való munkálkodással, és örömmel láttuk, hogy mindezen nehézségek ellenére is töretlen lelkesedéssel folyt tovább az ifjúsági munka.
Szakdolgozat › Gál Lídia Hajnal › 2021 › Pages: 89 › Supervisor: Buzogány DezsőA dolgozat az IKE történetét tárja fel az 1940-1944-es évek között. Az „Ifjú Erdélyt”, a „Református Szemlét” és a levéltári adatokat használtuk, hogy egy átfogó és átlátható képet alkossunk e négy évről. Talán nem is gondolnánk, hogy az IKE munka ezekben a nehéz időkben is folyt. Gazdag volt mind a konferenciák szervezésében, mind a missziós alkalmak megtartásában, sőt egyéb látogatásokban és szervezkedésekben. Rengeteget tevékenykedtek. Az IKE célja az volt, hogy Istenhez vezesse a fiatalokat, s hogy ezek a fiatalok aztán másokhoz is odaforduljanak. A dolgozat bemutatja a régiek módszereit, buzgóságát, és hitét, melyek inspirálóak lehetnek a mai olvasók számára is. De ugyanakkor felbátorítanak arra, hogy a fiatalokkal és a fiatalok között szolgáljunk, még akkor is, ha sokszor nehéz, elakadunk, vagy akadályoztatva vagyunk. Isten minden időben munkálkodik. Ezt bizonyítja az is, hogy idén ünnepeltük az IKE fennállásának 100. évfordulóját.
Hagyomány és haladás. Egy öregedő ifjú gondolatai az Ifjúsági Keresztyén Egyesület 100 éves jubileumán
Publikáció › Buzogány Dezső › 2021 › 114 › 1 › Pages: 108--113Az Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE) történetéről írt és 2000-ben megjelent könyvem bevezetőjében ezt írtam: „Sokszor csodálattal és elcsodálkozva tekintünk vissza az erdélyi református gyülekezeti tagok, presbiterek, gondnokok példamutató egyház melletti kiállására a kommunista évtizedek alatt. A sorozatos fenyegetések ellenére is hősies kitartással vállalták szinte valamennyien egyházukat és hitüket. Honnan az erő, a helytállást tápláló erkölcsi tartalék? Meggyőződésem, hogy a református egyházban a két világháború között beindult belmisszió ifjúságot célzó szolgálatában találtak erőforrásra. [...] Ez a mozgalom közvetítette számukra Isten megtartó igéjét. Lelkészi szolgálatom ideje alatt nem egy olyan gyülekezeti taggal és presbiterrel beszélgettem, aki lelkesedéssel szólt a mozgalomról, és hálás szívvel emlékezett vissza arra, amit az IKÉ-től kapott.
Publikáció › Kiss Jenő › 2015 › 6 › Pages: 121--133A lelkigondozás olyan keresztyén hiten alapuló segítségnyújtás, a lelkigondozástan (pojmenika) pedig olyan gyakorlati teológiai diszciplína, amely a Szentírásban gyökerezik, de amelynek tartalmát és gyakorlatát a Szentírás nem írja körül pontosan. Így adódik az a kérdés, hogy ez a viszonylag fiatal teológiai tudományág és annak gyakorlata, a lelkigondozás milyen ismérvek segítségével határozhatja meg önmagát. Szem előtt tartva a lelkigondozás, illetve a lelkigondozástan bibliai gyökereit, ebben a tanulmányban azt állítjuk, hogy ezek elsősorban „tárgyuk” alapján határozhatják meg önmagukat, vagyis afelől, akire néznek: az ember felől. Tehát ahhoz, hogy meghatározzuk a lelkigondozás célját, először azt kell körülírnunk, hogy kicsoda az ember.
Publikáció › Somfalvi Edit › 2015 › 6 › Pages: 135--151Jónás története ma is erőteljesen hat a képzelőerőre, a főszereplő ellentmondásos jelleme pedig kiváló azonosulási lehetőséget kínál a mai olvasó számára is, s talán éppen ez a magyarázata annak, hogy a próféta történetét azok is ismerik, akik nem különösképpen ismerik a Bibliát, azonban üzenetét még akkor is megértik, ha nem vallják magukénak a keresztyén értékrendet. A történet és a főszereplő ismertsége szinte kézenfekvő lehetőségként kínálja fel Jónás könyvét a lelkigondozás eszközéül, ugyanis a kétségekkel, félelmekkel és a maga számára is ellentmondásos érzelmekkel, indulatokkal küzdő mai ember megnyugtató válaszokat találhat Jónás történetében. Ez a dolgozat tehát Jónás könyvének és történetének lelkigondozói aspektusait igyekszik feltárni, éspedig azzal a reménységgel, hogy ez az ószövetségi írás – sok egyéb mellett – nemcsak esztétikai élményt nyújt, hanem gyógyítani is képes.
Publikáció › Kurta József Tibor › 2014 › 107 › 6 › Pages: 699--704Az erdélyi protestáns egyházak a zsinatok keretében vizsgáztatták, iktatták be és bocsátották ki szolgálatra lelkészeiket. Ennek voltak igazoló okmányai azok az egyleveles lelkészszentelési bizonyítványok – latinból átvett néven formáták, amelyeket a zsinat adott ki, és amelyeknek célját a jelen tanulmányban bemutatott nyomtatvány fogalmazza meg.
Publikáció › Simon János › 2015 › 108 › 3 › Pages: 256--276A szorongásos betegségek elszaporodásáról szakemberek egész sora számol be. Így nem számít kuriózumnak, ha gyülekezeti tagjaink körében is találkozunk agorafóbiásokkal, pánikrohamot átélt gyülekezeti tagokkal, terápiás és/vagy gyógyszeres kezeléssel élő szorongókkal és pánikbetegekkel. Amikor a lelkipásztor pánikos esetekkel találkozik, kérdések sorával szembesül. Hogyan viszonyuljon a beteghez? Mit tanácsolhat annak, aki az istentisztelettől való távolmaradást választotta? Ha pedig nem mer elmenni az istentiszteletre, a gyülekezet miként lehet továbbra is az ő közössége? Milyen közösségi alkalmakat lehet kialakítani a pánikbeteg vagy más szorongásos betegek közösséggyakorlása érdekében? És nem utolsósorban: hogyan történjék lelkigondozásuk? Mivel az előbb felsorolt kérdések részletes megválaszolása túlfeszítené egy tanulmány keretét, itt mindössze a pánik pszichológiáját, terápiás lehetőségeit és a lelkigondozás főbb szempontjait vizsgáljuk.
Publikáció › Simon János › 2015 › 108 › 4 › Pages: 371--386Jelen tanulmányban a gyülekezeti együttléteken jelentkező pánikroham jellemzőit mutattam be, valamint a krízishelyzetben való segítés szempontjait tekintettem át, valamint a pániktapasztalatok megosztásának és az arra való reagálásnak néhány nehézségét és veszélyét, illetve a gyülekezeti szálak megerősítésének lehetőségét vizsgáltam.
Publikáció › Kovács Szabolcs › 2015 › 108 › 6 › Pages: 699--710Az iskolai lelkigondozás paradigmaváltást jelent az individualizmustól a perszonalizmus irányába. A lelkigondozás által rámutatunk arra, hogy az ember több mint individuális lény. Az embert kapcsolatai, igényei és vágyai alapján lehet megérteni és megközelíteni. Az erőfeszítés eredménye nem minden esetben egy boldog ember, hanem egy olyan személy, aki érzékennyé válik a mások igénye iránt. Ez pedig a misszió lehetőségét vetíti elő.
Publikáció › Kolumbán Vilmos József › 2018 › 111 › 1 › Pages: 56--611791 és 1793 között zajló, Endemann-perként ismert tanfegyelmi kivizsgálás az erdélyi református ortodoxia utolsó kísérlete volt a két évszázadig tartó teológiai irányzat fenntartására. A per történetével mindössze két tanulmány foglalkozott. 1973-ban Juhász István Christian Wolff és az erdélyi református teológia című tanulmányának egyik alfejezetében röviden ismertette a Zilahi Sebes János és Bodola János ellen 1791-ben indított tanfegyelmi eljárást. Juhász István úgy vélte, hogy a Zilahi és Bodola ellen indított kivizsgálás a wolffianus filozófia erdélyi térhódítását próbálta meggátolni. Kutatása nem terjedt ki a református ortodoxia vizsgálatára, de ugyanakkor rámutatott a teológiai felvilágosodás jelentőségére.
Publikáció › Kolumbán Vilmos József › 2018 › 111 › 2 › Pages: 194--2021791. évi küküllővári zsinaton határozatban tiltották meg Endemann Sámuel németországi egyetemi tanár tankönyveinek erdélyi használatát. Az ügynek semmiféle előzménye nem volt, a két hazai érintett tanár, Zilahi Sebes János és Bodola János pedig meglepődve vette tudomásul a zsinat határozatát. Mindketten hosszú levelet írtak a maguk mentségére, amelyben elutasították az eretnekség vádját, és procedurális hibák elkövetésével vádolták a zsinatot. Egyetértettek abban is, hogy Endemann Sámuel a református ortodoxia kiemelkedő teológusa volt, akinek igazhitűségét sem Németországban, sem máshol nem kérdőjelezték meg, viszont elismerték, hogy teológiai rendszerében olyan kérdésekkel is foglalkozott, illetve olyan válaszokat adott, amelyek eltértek a hagyományos református hitvallási iratoktól.
Publikáció › Bustya Dezső › 2006 › 32 › 2 › Pages: 65--75Az igehirdetés mindig kritikus helyzetben van, s ennek fő oka, hogy maguk az igehirdetők krízisben, válságban élő emberek. Egyszerűbben szólva: bűnös emberek kísérlik meg hétről hétre és istentiszteletről istentiszteletre, hogy más bűnös embereknek a szent, tiszta, tökéletes Isten beszédét közvetítsék. Igehirdetési alapelvként azt vallom, hogy a prédikáció a Szentlélektől fogantatik és az igehirdetőtől születik. Ilyen értelemben – és csakis így – állítható, hogy a prédikáció Isten és ember közös műve az embertársak üdvösségre jutása érdekében.
Publikáció › Székely József › 2004 › 30 › 2 › Pages: 86--94Aki a címben megjelölt témával foglalkozik, meglepődve tapasztalja, hogy milyen elenyészően kevés irodalma van a lelkipásztorok lelkigondozásának. Könyvtárnyi írás szól arról, hogy mit és hogyan tegyen vagy ne tegyen a lelkipásztor a gyülekezet gondozása rendjén, de arról, hogy a lelkigondozóval mi lesz, hogy vele ki törődik, szinte senki sem ír.
Publikáció › Bereczky Sándor › 1940 › Pages: 39--45Az erdélyi egyházaink végváraiban, a református szórványokban a pásztoráció szerepe még nagyobb jelentőségre jut. Ezeken a pontokon vagy már, vagy még nincsenek meg azok a külső keretek, amelyek Krisztus egyházának kicsi közösségeit összefognák, aszerint, amint pusztuló, vagy épülőfélben levő szórvanyról van sző A „desolata ecclesiákban“ az örökölt keretek inkább jelentik keserű és lehangoló emlékek sorát, mintsem összetartó erőt.
Szakdolgozat › Bencze Zsuzsánna › 2014 › Pages: 64 › Supervisor: Koppándi Botond PéterA mai társadalmi viszonyok között, amikor a lelki „megbetegedések” megszokottá válnak, a lelkész a lelkek gondozásával tehet a legtöbbet híveiért. A családlátogatás egyik lehetősége a gyülekezeti lelkigondozásnak. Dolgozatomban a családlátogatással mint lelkigondozói eseménnyel foglalkozom, részletesen tárgyalva a családlátogatás módszerét, majd kiemelten foglalkozom a családlátogatás gyülekezetépítő szerepével.
Szakdolgozat › Vékony Zsolt József › 2014 › Pages: 121 › Supervisor: Kiss JenőA fiatalság a jövő gyülekezete – sokat hangoztatott szlogen ez egyházi körökben, főleg akkor, amikor az ifjúsági munka kerül a figyelem középpontjába. Magyar református egyházunk legkényesebb és talán egyik legvitatottabb területe az ifjúsággal való foglalkozás. Számos erdélyi gyülekezetben óriási probléma a fiatalok távolmaradása az istentiszteleti közösségektől, és egyáltalán az egyházi élettől. Ebből kifolyólag egyre többször kerül terítékre az ifjúsági munka kérdése.
Szakdolgozat › Csikai Annamária › 2014 › Pages: 65 › Supervisor: Kiss JenőMesteri dolgozatom témája az ekkléziogén neurózis. A kifejezés a vallásosság torzult formáira utal, olyan negatív viselkedés- vagy gondolkodásmódra, amelynek hátterében a vallást vélik felfedezni.
Szakdolgozat › Palkó Zalán Koppány › 2017 › Pages: 113 › Supervisor: Koppándi Botond PéterA gyermekek naponta különböző nehézségeken mennek keresztül: félnek, szoronganak, pánikolnak, megvan az ő életükben is a veszély arra, hogy bizonyos krízishelyzeteket éljenek át. Legtöbbször nem vesszük figyelembe a családi gondokat, az életükben adódó pillanatnyi nehézségeket. Ilyen problémák esetén a XXI. század felnőtt embere segítséget kér, legtöbbször szakembertől, vagy segítő csoportokhoz csatlakozik, de a gyermekeknek van kihez fordulni? Ki tudna segíteni ebben a helyzetben a jövendő gyermekének?
Szakdolgozat › Gál Adél › 2018 › Pages: 73 › Supervisor: Buzogány DezsőIgen izgalmas és eseménydús időszak tárul a szemünk elé, ha az Erdélyi IKE történetét szemléljük az 1930-as évek elején. Rengeteg találkozóra, konferenciára, sporteseményre, nemzetközi összejövetelre került sor. Egy-egy ilyen konferencián nem egyszerűen a találkozás lehetősége volt fontos, hanem az is, hogy közösen tárgyalhassanak meg számukra égetően fontos témákat. Csodálattal töltheti el az olvasót, ha a témák sokféleségére tekint, ha felismeri, hogy az Erdélyi IKE már ebben az időszakban tudatosságra, odafigyelésre, felelősségteljes életre próbálta nevelni a fiataljait. A felelősségteljes élet két irányban figyelhető meg: egyrészt a szervezet alapiratának megfelelően Krisztushoz vezetni a fiatalokat, emellett pedig különösen hangsúlyos az erdélyi magyarság szerepének és fontosságának felismerése, fenntartása.
Szakdolgozat › Demeter Szabolcs István › 2018 › Pages: 70 › Supervisor: Kiss JenőA dolgozat rámutat azokra a pontokra, ahol a lelkigondozó a gyász feldolgozásának folyamatában a gyászolók segítségére siethet. A dolgozat első felében a Szentírás alapján keressük a választ arra, hogy mit tanít a Biblia az emberről, a halálról és a gyászról. Ezt követően a gyászolás történetét dolgoztuk fel, hogy rálátásunk legyen, hogy az idők során, hogyan is alakult a gyászolás folyamata és a lelkigondozás hozzáállása. A dolgozat második felében a gyász pszichológiai vonatkozásait vizsgáljuk és inkább a gyászolóra tekintünk. Ebben a részben a gyászfolyamatok szakaszaival, valamint a rendszerszemlélet áttekintésével, lélektani feldolgozásával foglalkozunk.
Szakdolgozat › Erdei Márk Sándor › 2019 › Pages: 76 › Supervisor: Kiss JenőA dolgozat a szorongás témájával foglalkozik, s arra keresi a választ, hogy a bibliai tanúságok tükrében miként lehet segítséget nyújtani azon embereknek, aki szorongásos panaszokkal küzdenek. A témával való foglalkozás szükségszerű, hisz a gyülekezeti közösségeinkben is sok ember van, akiket a szorongás érzése megkötöz. Ezért a lelkipásztoroknak, szükséges némi jártasságra szert tenni e témát illetően, hogy hatékony segítséget tudjanak nyújtani a szorongással viaskodóknak. A dolgozatban ennek érdekében a pszichológiai definíciók ismertetéséből kiindulva a teológusok fejtegetésein keresztül jutunk el a Biblia üzenetéig, levonva azt a következést, hogy az Istennel való kapcsolatunk rendezése révén, Krisztus útmutatását követve átélhetjük a szorongásinktól való szabadulás élményét, így már mindennapjainkat nem azok fogják meghatározni, hanem olyan felszabadult életvitel, amelyben Isten hűséggel munkálkodó sáfárai lehetünk.
Szakdolgozat › Tőtős Emese Brigitta › 2019 › Pages: 71 › Supervisor: Kiss JenőA lelkigondozásban, a veszteségek feldolgozása sosem egyszerű feladat, de még nehezebb a gyermekek lelkigondozása. Családterápiában, és kontextuális lelkigondozásban a gyermekek részei a lelkigondozásnak, de célzottan a gyerekek segítésére nincs recept. „Hogyan segítsünk a gyermekek veszteségeinek a feldolgozásában?” Erre a kérdésre keresem a választ, és a dolgozat végére érve egy következtetést tudok levonni: a gyermekek lelkigondozása az egyik legkönnyebb, de egyben legnehezebb segítői feladat. A dolgozatban nem kapunk erre a kérdésre egyértelmű választ, mert talán nem is létezik. Az viszont biztos, hogy ebben a munkában nagy szakmai felkészültségre, kreativitásra és érzékenységre van szükség. A veszteségek három formáját érintettem: gyász, szülők válása, gyermekbántalmazás. E három témán belül, de még ezeken kívül is sokfajta veszteségről beszélhetünk, és a veszteségekkel együtt a segítői lehetőségek is gyarapodnak.
Szakdolgozat › Törő Attila Miklós › 2020 › Pages: 84 › Supervisor: Kiss JenőA dolgozatban a kontextuális lelkigondozás módszereit alkalmazva mutatjuk be, hogy lehet segítséget nyújtani az apa nélkül fel növekvő fiataloknak. Ahhoz, hogy az egyén fejlődjön és kibontakozhasson az élete szüksége van mind az édesanyja, mind az édesapja jelenlétére. A statisztikák azt mutatják, hogy sok házasság válással ér véget és ez maga után vonhatja a törés az apa és gyermeke kapcsolatában. Az apanélküliség másik aspektusát is megvizsgáljuk, amikor az édesapa meghal. A dolgozatban bemutatjuk azt, hogy kellő empatikus jelenléttel és a kontextuális lelkigondozás módszerével hatékonyan lehetünk a sérült fiatal mellett. A terápia során a fiatal be tudja integrálni a megélt veszteséget az életébe. Azt, ami eddig szégyen volt az életében áldásként is elkönyvelheti.
Szakdolgozat › Lőrinczi Levente › 2011 › Pages: 47 › Supervisor: Koppándi Botond PéterÚgy érzem, saját genogramom elkészítése és ennek elemzése segített jobban megismerni családomat, de főként önmagamat, és ez nagymértékben segít abban a munkában, ahol elengedhetetlen, hogy első sorban saját magammal és családomból hozott tulajdonságaimmal tisztában legyek. Továbbá segít majd megérteni olyan folyamatokat, amelyek jövendőbeli családomban jelentkeznek, és segít elkerülni olyan hibákat, amelyeket a jószándék nevében, tudatlanul követünk el.
Szakdolgozat › Léta Zsolt › 2012 › Pages: 42 › Supervisor: Koppándi Botond PéterDolgozatomban sem pro sem kontra állást nem akarok foglalni, mert első sorban azok az emberek, pontosabban nők érdekelnek, akik átestek már az abortuszon, legyen az spontán, vagy művi abortusz. Ők képezik a dolgozatom célpontját.
Szakdolgozat › Demény Zita Ágnes › 2013 › Pages: 52 › Supervisor: Koppándi Botond PéterMit is jelent a segítő beszélgetés és hogyan kell azt alkalmazni? Mit jelent a gyülekezeti lelkigondozás és miért fontos ez? Ahhoz, hogy a lelkész segítő beszélgetést folytasson, lelkigondozást végezzen szükséges-e a mentálhigiénés szakosodás, pszichológiai végzettség? A dolgozat kutatása, megírása alatt végig arra törekedtem, hogy az imént feltett kérdésekre megtaláljam a választ.
Szakdolgozat › Gáti Tibor Levente › 2013 › Pages: 46 › Supervisor: Kállay DezsőÉrtekezésünk célja megvizsgálni és bemutatni a Jézus által véghezvitt csodák sajátosságait, és azt, hogy milyen lelkigondozói jellegzetességek nyilvánulnak meg ezekben.
Szakdolgozat › Gombos Gábor József › 2017 › Pages: 82 › Supervisor: Kiss JenőIsten az embert úgy teremtette, hogy párkapcsolatban éljen. A házasság az ember számára azt az alapot nyújtja, amelyet a föld biztosít a növény számára. Abban tud természetéből fakadóan igazán növekedni és kibontakozni. Istentől kapott felelősségünk alól nem szabad kibújnunk, nem várhatjuk el másoktól, hogy megtegyék azt, ami nekünk kényelmetlen helyzeteket jelent. Felelősséggel tartozunk azokért a gyermekekért, akiket Isten mireánk – és nem másra – bízott. Ha pedig a fiatalok eljönnek az ifjúsági bibliaórákra, táborokba, csendesnapokra, -hetekre illetve négy- vagy hatszemközti beszélgetésre, akkor azt használjuk fel a lehető leghasznosabban, azok épülésére. Lelkipásztorként kötelességünk a ránk bízott lelkeket pásztorolni minden téren, így a párkapcsolat terén is.