Repozitórium index

Rácsnézet | Táblanézet

A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a  dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.

Displaying 1 - 60 of 69 results.
PublikációJuhász Tamás2023Pages: 144--151

„Minél jobban érzi magát valamely földi egyház a világban, annál nagyobb a veszedelem, amely fenyegeti, mert ez azt jelenti, hogy elszakadóban van láthatatlan életfeltételeitől, láthatatlan alapjától. Az önmagában álló és az önmagában élő egyház hamarosan a hitnek és az evangéliumnak álpótlékává válik és hamarosan oda húzódik a polgári jóllét közelébe s a Kijelentéstől elszakadva. Szociális, vagy nemzeti hasznossági egyletté válik. Mindezekből egészen világos, hogy bármely látható egyház a láthatatlan egyház nélkül lehet nagyszerű szervezet, de nem egyház. [...] Amelyik egyház földi hatalommal és eszközökkel, emberi találékonysággal és megalkuvásokkal az Új-Jeruzsálemet, Isten országát megvalósíthatónak véli, annak az egyháznak nincs szüksége az isteni kegyelemre, vagy ha igen, akkor azt egyszer s mindenkorra birtokba vette és emberi-papi adminisztráció alatt tartja.

PublikációÉles Éva2023Pages: 69--79

Textele sacre conțin pasaje și revelații care ne poziționează în zona limitelor cunoașterii noastre și ne confruntă cu întrebări inconfortabile. Cât de mult putem înțelege despre acțiunile divine? Când recunoaștem că cunoștințele noastre, hermeneutica noastră meticuloasă, logica noastră bine calibrată și chiar dogmele credinței noastre ating punctul lor final? Un exemplu notabil în acest sens îl reprezintă 1 Petru 3:18–22. De-a lungul istoriei, acest pasaj a fost asociat cu mai multe texte din Noul Testament, iar pentru a înțelege mai bine sensul său original, este necesar să deslușim aceste conexiuni și să ajungem la firul inițial care rămâne distinct și recunoscut în cadrul întregii țesături. În această explorare, ne propunem să urmăm acest fir și să cercetăm posibile interpretări și explicații, pornind de la trei între-bări esențiale: Cine sunt aceste duhuri? Despre ce a predicat Isus în cazul lor? Când a avut loc această întâlnire misterioasă?

PublikációÉles Éva202213Pages: 7--24

Ez az előadás Péter első levelének azon összefüggéseit emeli ki, amelyekben a szerző a keresztyén identitás eszkatologikus megalapozását nyújtja. Ennek az identitásnak a sarokpontját pedig az 1Pt 2,2-ben találjuk: „mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre”. Amint látni fogjuk, ezek az összefüggések a homo viator kérdésfelvetéseivel metszik egymást, de bizonyos ponton azt meg is haladják.

SzakdolgozatTörök-Buzdug Sándor2023Pages: 60Supervisor: Kolumbán Vilmos József

A dolgozatom célja az IKE ifjúsági keresztyén egylet történetének megvizsgálása. A célom eléréséhez összegyűjtöttem az elérhető forrásokat (jegyzőkönyvek és sajtó). Az IKE kialakulását nagyban meghatározta az angol YMCA megalakulása George Williams vezetésével, illetve a magyarországi KIE létrejötte. Szükséges volt továbbá az erdélyi egyházi megmozdulás és a Bethlen Gábor Kör virágzása és bukása. A kutatásom végett arra a következtetésre jutottam, hogy az ifjúsági munkát mindig a szükség hívja életre, egy kritikus élethelyzet, legyen az világháború, vagy válság. A múltban végzett ifjúsági munka a jelenlegi helyzethez adaptálva kiindulópont lehet a fiatalság buzdítására és nevelésére irányuló egyházi tevékenységben.

SzakdolgozatSzilágyi Alpár2023Pages: 54Supervisor: Koppándi Botond Péter

Humanity is constantly evolving, which exerts a powerful impact on religion and the church as well. The postmodern era, which spread from the second half of the 20th century, presents a new direction that the church must respond to. The research examines how the gospel can be effectively conveyed in the postmodern world, with special consideration for the relationship between youth and the church, as well as the resulting challenges and opportunities. Based on my university studies and experiences, my viewpoint is that postmodern thinking essentially questions traditional values and systems. It emphasizes diversity, relativism, and subjectivism. This new approach shapes people's worldviews and influences their everyday decisions. The central premise of the paper is that the church has long functioned as a proponent of absolute truth and universal values.

SzakdolgozatGecse Krisztián Dániel2023Pages: 239Supervisor: Horváth Levente

Az ifjúsági misszió kérdése egyre aktuálisabbá vált az utóbbi időszakban. Erre nézve azonban nincs egységes elképzelés. Azok, akik foglalkoznak a témával a legjobb tudásuk szerint végzik, mégis gyakran elhangzik az, hogy valamit másképp kellene tenni. Mi legyen ez a másképp? Az ifjúsági misszióban a tanítványképzés, nevelés egyre nagyobb visszhangot kap, több módszer született erre. Nem egyetlen jó módja létezik annak ahogyan tanítvánnyá kell tenni, nevelni a fiatalokat, a több elképzelés közül azt kell mindig megtalálni ifjúságunk számára, amelyikkel a leginkább közelebb tudjuk hozni számukra az evangéliumot. Ebben segítené a gondolkodást ez a dolgozat a missziológiai hangsúlyok megfogalmazásával, illetve konkrét segítséget, ha úgy tetszik, módszert fogalmaz meg, együttműködést ajánl egy tapasztalattal rendelkező, tanítványnevelő ifjúsági misszióval foglalkozó szervezettel.

SzakdolgozatAszalos Szidónia Honoráta2023Pages: 105Supervisor: Somfalvi Edit

Liturgikatörténeti dolgozatomban Farkas Jenő Marosi református esperes Határidős munkarendjével foglalkozom. Első sorban azt kutattam, hogy milyen céllal állította össze az esperes a határidős munkarendet. Továbbá azt kutattam, hogy az 1938-1940 években a Marosi egyházmegye lelkipásztorainak mennyiben sikerült teljesíteni a munkarend előírásait. A munkarend előírásai több kategóriába oszthatók: liturgiai, katekhetikai, okatatásügyi, adminisztrációs előírások. A liturgiai szolgálatok elvégzésének nyomait kerestem, hiszen a célom az volt, hogy látható legyen, hogy a Határidős Munkarend szerint a lelkipásztor, mint liturgus milyen kell legyen, hogyan szolgálhatja Isten egyházát. A dolgozatban elsősorban a történelmi környezetet (a Trianon utáni időszakot), továbbá az egyházmegyei szervezetet, a misszió kibontakozását foglaltam össze, mivel ez volt az a közeg amelyben megjelent a Határidős Munkarend 1938-ban. Továbbá a kutatásom eredményeit dolgoztam fel.

SzakdolgozatSzakács György2023Pages: 86Supervisor: Koppándi Botond Péter

A dolgozatom címe: „A neoprotestáns istentisztelet”. Azt hiszem, ez egyetemi éveim legérdekesebb témája. A mai erdélyi vallási viszonyok között a történelmi egyházainkat leginkább fenyegető veszélyt a neoprotestáns egyházak elszívó ereje jelenti. Mondhatjuk, hogy a mi gyengeségünk, hogy a hívek elhagyták az eredeti gyülekezeteiket, és ez az oka annak, hogy meg kell vizsgálnunk a baptista és adventista istentiszteleteket. Dolgozatom két fő részből áll. Az első részben a baptista istentiszteletről olvashatunk. Láthatjuk, hogy a baptista istentisztelet a legkisebb részekből hogyan válik valódi istentiszteletté. A legapróbb részletekből indultam ki, és az egyes fő részek végén az olvasót elvezetem neoprotestáns istentisztelet a posztmodern kontextusához. Dolgozatom második fő részében az adventista istentiszteletről és homiletikáról írtam. Az adventista istentisztelet jól felépített és teológiailag megalapozott. Az egész adventista istentisztelet az Istennek való hálaadás köré épül.

SzakdolgozatTóth Henrietta-Beatrix2023Pages: 58Supervisor: Somfalvi Edit

Dolgozatunk célja egy 15-16 évesek korosztályát megszólító táborterv összeállítása, amely keresztyéni értékekre neveli a fiatalokat, de ugyanakkor a teremtett világ megóvására is ösztönöz. A dolgozat elméleti részében a Szentírás azon részeit kutattuk, melyek kapcsolatban állnak a teremtéssel, az ember megbízásával. Dogmatikai szempontból is megközelítettük a kérdést, majd a református egyház válaszát, lépéseit vázoltuk fel a klímaválsággal kapcsolatosan. A gyakorlati részben megvizsgáltuk a kutatott korosztály jellemzőit, fejlődéslélektani kríziseit, majd felvázoltuk az alkalmazott KáTéM módszer jellegzetességeit, lépésit. Ezt követi a táborterv részletes leírása. A táborterv öt nap részletesen kidolgozott programját tartalmazza, amely segédanyagként szolgálhat a lelkészi szolgálatban.

SzakdolgozatBancea Mátyás-Dániel2023Pages: 83Supervisor: Somfalvi Edit

Ez a tanulmány az anglikán Book of Common Prayer és A Magyar Református Egyház Istentiszteleti rendtartásában szereplő kazuáliák liturgiájának összehasonlítását célozza. A liturgiáink célja rendszerint az, hogy komoly teológiai megfontolással, minden fölösleges elem nélkül, a Szentírás tanítását minél pontosabban követve bonyolítsuk le istentiszteleteinket. Időről időre célszerű tehát ezeket megvizsgálni, hogy még mindig relevánsak-e, tartalmaznak-e hiányosságokat teológiai szempontból, még mindig alkalmasak- e rendeltetésük betöltésére. A keresztyén liturgián belül egészen egyedi helyet foglalnak el a kazuáliák, név szerint: a konfirmációi, házassági és temetési liturgiák. Ebben a tanulmányban arra teszek kísérletet, hogy ezeknek az anglikán és a magyar református tradícióban kialakult változatait összehasonlítsam.

PublikációSimon Attila20221155Pages: 533--546

Ez a tanulmány Kálvin hatalmas írott hagyatékának csupán egyik szelete alapján vizsgálja, hogy a reformátor miként használta az örök élet és a halál fogalmát. A zsoltárok könyvéhez és a János evangéliumához írt kommentárja, valamint levelezései jól érzékeltetik, hogy az Isten által teremtett embernek milyen változásokon kell átesnie, hogy a halállal való szembenézés súlyos próbájában az örök élet reménysége tudjon enyhülést és segítséget nyújtani számára. Kálvin biztos talajon áll az örök élet és az örök halál állapota tekintetében, viszont az eszkhatológiai kérdések tekintetében hol magabiztosan fogalmazza meg állításait, hol pedig elbizonytalanodva vallja be: nem bizonyos abban, hogy magyarázata megfelel Krisztus szavainak.

PublikációÉles Éva20221153Pages: 247--258

Az 1Pt 3,18–22 különös és egyik legnehezebben értelmezhető szövege a Szentírásnak, amelyben a Kis-Ázsiában igazságtalanul szenvedő keresztyének számára megfogalmazott parainézis hitvallással egészül ki. A perikópa annak bizonyságnak ad hangot, hogy Krisztus halála, feltámadása, mennybemenetele és a szabadítása sokkal tágasabb térben és időben, mint ahogyan azt gondolnánk. Az előadás Krisztus és a börtönben levő lelkek rejtélyes találkozásának exegetikai és teológiai koordinátáit kívánja megjelölni, és három kérdéskört vizsgál: Kik ezek a lelkek? Miről prédikált nekik Krisztus? Mikor történt a találkozás?

PublikációPeres Imre2021Pages: 570--598

Tanulmányunkban olyan halálközeli megnyilvánulásokat vizsgálunk, amelyeknél az érintett emberek aránylag pozitívan állnak hozzá a halálhoz, ami megnyilvánul pl. a sírjaikra írt szövegekben is, amelyek amolyan élet-halál mottónak, hitvallásnak vagy akár posztmortális reménységnek is tekinthetők. Mivel a korai keresztyének olyan környezetben éltek, amelyben a görög–római kultúrát, vallásokat és társadalmat szó szerint testükön/bőrükön érezték, érdekes megfigyelni, mennyire hatott rájuk ez a valós „pogány” jelenség a halál küszöbén is.

PublikációLedán M. István2021Pages: 494--509

A lélek zavarba ejtő korporalitásával nem csupán az Újszövetségben, hanem a görög filozófiában, a görög irodalomban, és az ógörög sírfeliratokon is találkozhatunk. Tanulmányunkban feltérképezzük a különféle antik filozófiai iskoláknak, a görög irodalomnak, valamint az ógörög sírszövegeknek a „lélek materialitásával” kapcsolatos meglátásait és elképzeléseit, ezeket összevetjük az újszövetségi elképzelésekkel, majd levonjuk a szükséges következtetéseket.

PublikációKovács László Attila2021Pages: 436--442

Új teológiai fogalmak megjelenésének vagyunk a tanúi – nemcsak tanúi, de asszisztálunk megjelenésüknél. Az online istentisztelet fogalma tulajdonképpen már évek óta a levegőben lebeg, de nem úgy gondoltuk ezt az új lehetőséget, ahogy a mögöttünk álló hónapokban éltük át. Hogy jó volna élőben közvetíteni istentiszteleti alkalmainkat a rendelkezésünkre álló hálózaton – ez az igény már többéves múltra tekint vissza. Szabad-e a valóságos istentiszteleti közösséget aláásni azzal, hogy virtuális pótlékot kínálunk helyette? Ezt a dilemmát sokan megfogalmazták, ezért óvatosságra hajlottunk minden ilyen kísérlettel kapcsolatban. Most azonban, a pandémia szorításában nem volt idő aggályoskodni, azonnal cselekedni kellett, és egészen más megvilágításba került az online istentisztelet kérdése. Most valóságos istentiszteleti közösség nélkül csatlakoztunk a hálózatra. A virtuális közösség mögött nincs valóságosan megélt istentiszteleti közösség.

PublikációFekete Károly2021Pages: 210--216

Az úrvacsora parancsának végrehajtása nem passzív részvétel, vagy újra el-mondott, elismételt szöveg. Az úrvacsora nem egy tan illusztrációja. Nemcsak gondolati kapcsolatba kerülünk Krisztussal, hanem lényegi és valóságos kapcsolatba. Nemcsak rá gondolunk, hanem arra is, hogy a Szentlélek által belénk költözik. Ez a jele és záloga annak, amit ő itt és most tesz, hogy valóságosan közöttünk van. Nem tanról van szó, hanem arról az örök életről, amelyet Krisztustól kapok kereszthalála által.

PublikációKoppándi Botond Péter20131191Pages: 3--26

SzakdolgozatAndrei Imelda Paula2021Pages: 116Supervisor: Somfalvi Edit

Mesteri dolgozatomat négy fő fejezet alkotja. Mindegyik fejezet egy fő téma köré csoportosul, az ifjúsági közösség és azon belül az ifjúsági bibliaóra köré. Egy olyan gyakorlati része ez a teológiának, melyet minden gyülekezetben szolgáló lelkipásztornak végeznie kell, mégis a bevezetőben kitértünk arra, hogy a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy az esetek többségében nem működik. Ebből a hipotézisből kiindulva először elméleti alapokra helyezve, majd gyakorlati téren kérdőívek segítségével igyekeztem kutatásomat elvégezni, amelyet a jövőben gyakorlati megoldással szeretném zárni. Az első fejezetben az ifjúsági katechézis teológiai alapvetéséről beszélek, ahol a Szentírás ide vonatkozó verseiből kiindulva, a katechetika nevét és jelentését összefoglalva haladok annak célja irányába. A második fejezet Erdély, mint a kutatás területének szociológiai leírását foglalja magába.

SzakdolgozatCsalai Rebeka Júlia2021Pages: 90Supervisor: Buzogány Dezső

Az erdélyi IKE történelmének egy olyan szakaszával foglalkozunk a dolgozatban, ami egyáltalán nem volt egy könnyű időszak, hisz a két világháború közötti és a II. világháború kitörésének a kezdetét fedi az a négy és fél év, amit közelebbről megvizsgáltunk. Megfigyelhetjük, hogy 85 évvel ezelőtt melyek voltak azok az ifjúsági munkák, amelyek jól beváltak: ide tartozik az ifjúság imahete, a különféle konferenciák, nyári táborok szervezése, ugyanakkor azt is megfigyelhetjük, hogy nem csak lelki téren foglalkoztak az ifjúsággal, hanem a szellemi, identitást formáló munkára is hangsúlyt fektettek. A fiatalok dolgozatokat küldhettek be az Ifjú Erdély (az ifjúság lapjának) a szerkesztőségébe, s a különösen jó dolgozatokat jutalomban részesítették. Fontos látni azt a fajta igyekezetet, s erőfeszítést, amellyel az ifjúsági vezetők az IKE munka életben tartásáért, megmaradásáért harcoltak egy olyan időszakban, amikor sokszor a hatóság akadályozta a munkát.

SzakdolgozatGál Krisztián Rudolf2021Pages: 79Supervisor: Buzogány Dezső

A dolgozatunkban 3 év időszakát vizsgáltuk meg, az 1933-35 között működő IKE tevékenységeiről, programjairól, illetve nehézségeiről akartunk információkat gyűjteni, ezzel is jobban megismerve egyházunk, magyarságunk, illetve az ifjúsági munkánk történetét. Az említett 3 év feltérképzése céljából az erdélyi IKE tevékenységét közvetítő iratokat vizsgáltuk, név szerint a Református Szemle, az Ifjú Erdély, illetve a levéltári adatok voltak azok, melyek segítségével betekintést nyerhettünk az erdélyi ifjúsági munka hétköznapjaiba, tevékenységeibe, esetleges nehézségeibe. A tevékenységek tanulmányozása során szembesültünk az ifjúsági munka összetettségével, a háború előtti időkben szembejövő nehézségekkel, az állami szigor mellett való munkálkodással, és örömmel láttuk, hogy mindezen nehézségek ellenére is töretlen lelkesedéssel folyt tovább az ifjúsági munka.

SzakdolgozatGál Lídia Hajnal2021Pages: 89Supervisor: Buzogány Dezső

A dolgozat az IKE történetét tárja fel az 1940-1944-es évek között. Az „Ifjú Erdélyt”, a „Református Szemlét” és a levéltári adatokat használtuk, hogy egy átfogó és átlátható képet alkossunk e négy évről. Talán nem is gondolnánk, hogy az IKE munka ezekben a nehéz időkben is folyt. Gazdag volt mind a konferenciák szervezésében, mind a missziós alkalmak megtartásában, sőt egyéb látogatásokban és szervezkedésekben. Rengeteget tevékenykedtek. Az IKE célja az volt, hogy Istenhez vezesse a fiatalokat, s hogy ezek a fiatalok aztán másokhoz is odaforduljanak. A dolgozat bemutatja a régiek módszereit, buzgóságát, és hitét, melyek inspirálóak lehetnek a mai olvasók számára is. De ugyanakkor felbátorítanak arra, hogy a fiatalokkal és a fiatalok között szolgáljunk, még akkor is, ha sokszor nehéz, elakadunk, vagy akadályoztatva vagyunk. Isten minden időben munkálkodik. Ezt bizonyítja az is, hogy idén ünnepeltük az IKE fennállásának 100. évfordulóját.

SzakdolgozatBegué Mátyás Eugene Victor2021Pages: 54Supervisor: Visky Sándor Béla

Két fő kérdést próbáltunk körüljárni. Az első kérdés kapcsán, arra kerestük a választ, hogy a halálközeli élmények állomásai közül – amiket megismertünk, Moody és Hampe által – melyek azok az elemek, amelyek figyelemre méltóak egy keresztyén ember számára. Az első ilyen elem amelyről szólunk, a ,,Fénylény” volt, akiről sok érdekességet megtudhattunk. Megtudtuk, hogy ő is egy személyiségjegyekkel rendelkező valaki és nem valami, aki az emberekre - a magához vonzó szeretetével és belőle áradó békességével - nagy hatást gyakorol, és az általunk ismert Istenhez hasonló személyiségjegyeket hordoz. Mégis felmerült vele kapcsolatban az a kérdés, hogy vajon Istenre mutathat-e mindaz, amit megtudtunk a Fénylényről, vagy inkább a gonoszra, aki a világosság angyalává tudja magát változtatni (2Kor 11:14)? Erre az érdekfeszítő kérdésre a választ az emberek életében megnyilvánuló tettekből tudjuk meg.

SzakdolgozatBartha-Pál Aba2021Pages: 74Supervisor: Koppándi Botond Péter

Dolgozatomban alapvetően két fontos következtetésre jutottam. Először is ahhoz, hogy az ifjúságnak teret adjunk az istentiszteletek keretében, nem a hagyományos istentiszteletet kell megváltoztatni, amely elsősorban az idősebb generációt szólítja meg, hanem sokkal inkább az egyházaknak az istentiszteleti liturgiai rendben különböző alternatív istentiszteleti alkalmakat kell elérhetővé tennie, ahol helyet kap az ifjúsági istentisztelet is. Másodszor pedig az istentiszteletnek az alapvető liturgiai elemeit nem szerencsés megváltoztatni, és újakat tenni a helyébe, mivel e tényezők nélkül már nem beszélhetünk a keresztény istentiszteletről. Ezért dolgozatomban kifejtem, hogy sokkal inkább járható útnak vélem azt, hogy az ifjúsági istentisztelet mindenkori liturgiai formáit a fiatalok nyelvén szólaltassuk meg, róluk szóljon, és rajtuk keresztül a teremtő Istenhez.

PublikációLedán M. István20201136Pages: 654--661

Dolgozatunkban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy miért és milyen értelemben használja az Újszövetség az alvók, elaludtak, illetve az alvás képét a halottakra, illetve a halálra? Ez általános, közhelyszerű(nek tűnő) kép, amely nemcsak az ókori Keleten, a görög–római kultúrában, hanem feltehetően minden nemzeti mitológiában megtalálható, ezért könnyen arra a megállapításra juthatunk, hogy az Újszövetség is közhelyszerűen, minden különösebb teológiai intenció nélkül használja. Dolgozatunkban amellett érvelünk, hogy az alvás képe, amelyet az Újszövetség következetesen csakis és kizárólag a hívők (és ószövetségi kegyesek) halálával kapcsolatban használ, teológiai – és közelebbről eszkatológiai szempontból – nem lehet érdektelen, mellékes és semleges.

PublikációKozma Zsolt2020111Pages: 65--124

Jézus a világot a feje tetejére állította. Aki az evangéliumokat először olvassa, erre a következtetésre jut, s ha maga is ennek megfelelően próbál élni, elrettenőnek találja. De többszöri olvasás után, s különösen, ha szétnéz világában, rá kell jönnie, hogy a testtélétel után éppen a fordítottja történt. Jézus szembetalálta magát egy már feje tetejére állt világgal, arra NEM-et mondott, s a jövendőre nézve elhangzott a tiltás, óvás: Ne! Ő a világot talpra állította, s ma is azt akarja, hogy az visszanyerje teremtett rendjét.

PublikációBenkő Timea201910Pages: 139--152

Járosi Andor és id. Kiss Béla neve elválaszthatatlan a 20. századi erdélyi magyar evangélikus liturgia megújításának történetétől. Az első világháború borzalmait követően a nyugati kereszténység egyházai arra törekedtek Európa-szerte, hogy beinduljon egy belső megújulás, amelyet az istentiszteleti élet megújítása is kísért. Ez a megújulási és megújítási folyamat a magyar lutheránus egyházakban is beindult.

PublikációKurta József Tibor20156Pages: 153--160

Az alábbiakban azoknak a graduáloknak vagy graduál jellegű énekeskönyveknek bemutatására vállalkozom, amelyeknek nyomai másodlagos forrásokban, jegyzőkönyvekben, leltárakban maradtak fenn, és általuk azt a folyamatot próbálom megláttatni, amely során az egyházközségek áttértek az óprotestáns liturgia és a graduál használatáról a strofikus gyülekezeti énekek és a népénekeskönyvek használatára. Az áttekintés korántsem teljes, már csak azért sem, mert az egyházi iratanyagok folyamatos feldolgozása újabb adatokat hozhat még elő.

PublikációSimon János20156Pages: 163--175

A bonhoefferi és Bonhoeffer utáni etikában a tanítványra a követés, a Krisztus-követés feladata hárul, és ez nem veszélytelen út. Ezt sok erre vállalkozó élet is bizonyítja. A követésként meghatározott tanítványság sem eleve veszélytelen, amint azt maga Bonhoeffer is felismerte. Ez a tanulmány kísérlet az „evilágiság”-ba való visszaemelésre, amelyben erre a kérdésre keresem a választ: mi számít bűnnek manapság, illetve mi a „mainstream” bűnkategória? Vizsgálódásomban elszakadok a bűn tradicionális és modern meghatározásaitól, és elsősorban a posztmodern bűnlátásra összpontosítok. Mivel a bűn biblikus meghatározása is lehet többféle, keresem azt a beszédmódot, amely egyben biblikus, és a ma emberénél célba talál. Célom egy lehetséges „mainstream” bűnmeghatározás, amely elengedhetetlen akkor, ha az igehirdetés vagy bármilyen más missziói munkánk végzése során a mai ember gondolatvilágát célozzuk meg.

PublikációFekete Károly20112Pages: 199--209

PublikációLedán M. István20171103Pages: 268--280

A Szentírás viszonylag gyakran beszél a halálról, a halottak állapotáról az alvás képével. Mi több, valahányszor az Újszövetség kifejezetten a Krisztusban hívők vagy az ószövetségi kegyesek haláláról beszél, következetesen az alvás képét használja. Ez a kép viszont nem használatos a kívülállókkal vagy a súlyosan vétkező, „halálos” bűnt elkövető hívőkkel kapcsolatban. Kálvin is megjegyezte, hogy az aludni ige általánosan használt kép ott, ahol a Szentírás a halálról beszél, ő maga azonban kissé idegenkedett a kifejezéstől, mivel az a korban „terhelt” volt, ugyanis az anabaptisták számára éppen az aludni ige ilyen bibliai használata jelentette az egyik érvet arra nézve, hogy a lélek öntudatlan állapotban marad a feltámadásig, azaz a halál pillanatában gyakorlatilag a testtel együtt elpusztul.

PublikációBalogh Csaba20171105Pages: 463--479

A feltámadás gondolata számunkra a keresztyén egyházi diskurzusban mindenekelőtt az újszövetségi szövegekhez kötődik, ahol része annak a központi üzenetnek, amelyet az egyház a maga missziója rendjén a világban képvisel. Az újszövetségi könyvek alapvetően kétféle értelemben beszélnek erről a témáról. Egyrészt – és ez a hangsúlyosabb – a Messiás, Jézus Krisztus fel-támadását (vagy feltámasztását) említik, másrészt, ennek mintegy kiegészítéseképpen, szükségszerű következményeképpen szólnak a Krisztusban hívők és nem hívők feltámadásáról. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a feltámadás, pontosabban a halálból életre kelés gondolata mint olyan nem volt teljesen újszerűen a pogány világban, sem az ókori zsidóságban.

PublikációLedán M. István20171106Pages: 589--618

Ebben a tanulmányban majdnem húsz sírfeliratot1 mutatunk be a Kr. e. 4–3. és a Kr. u. 3–4. század közötti időszakból. Ez valójában csupán egy nagyon szerény mintavétel, ám még ez a szerény mintavétel is elég ahhoz, hogy ne csupán a képzetek és motívumok sokfélesége és gazdagsága lepjen meg bennünket, hanem a különféle képzetek egymás melletti és egyidejű létezése, illetve a képzetek és motívumok századokon átívelő továbbélése is.

PublikációHerczeg Pál20181115Pages: 475--483

Az 1Pt 3,18–24 perikópa rengeteg gondot okozott és okoz ma is az exegétáknak. Ez a rövid szövegrész olyan témát érint, amely kijelentésében egyedi az Újszövetségben, tartalmában pedig rengeteg vallástörténeti, ószövetségi és intertestamentális vonatkozású gondolatot érint, és mindezek mellett még a kezdődő dogmafejlődés is fontos szerepet kap értelmezésében.

PublikációSteiner József20201135Pages: 534--537

Ford. Székely György, Gondáné Kaul Éva, Pálhegyi Kriszta, Daray Erzsébet. Harmat–KIA, Budapest 2020, ISBN 978-963-288-034-1, 568 old.

PublikációFekete Károly20111045Pages: 480--487

Miközben a tudományos kutatások szintjén megtörtént az áttörés és folyik a protestáns graduálok újra felfedezése, feldolgozása, értékelése, addig az egyházi közvélemény szintjén még mindig ott tartunk, hogy ezek az eredmények alig-alig mentek át a köztudatba. Pedig semmiképpen sem szégyellni való hagyományelem ez, hanem számon tartandó érték.

PublikációKozma Zsolt2010Pages: 206--213

Ebben a témában már tartottam egypár előadást, s ezek tapasztalatai alapján három előzetes megjegyzést teszek. Először: A hallgatóság csupán arra a kérdésre várja a feleletet, hogy politizáljon-e az egyház és a lelkipásztor, vagy sem. Ezt én sem fogom kihagyni, de szem előtt tartom, hogy a politikum a közéletnek csupán egyik mezője. Másodszor: Lesznek olyan mondataim, amelyek nem valamelyik egyház – például az Erdélyi Református Egyház – álláspontját tükrözik. Harmadszor: Ebből következik, hogy az elmondottakkal lehet szabadon vitatkozni.

PublikációNeeser, Daniel20101031Pages: 21--27

A Kálvintól örökölt liturgia ihletforrásai. Kálvin szenvedélyessége a betéve tudás! Szívből, azaz betéve tudni a zsoltárokat, a liturgiai szövegeket, több mint negyven evangéliumi éneket, az úrvacsoraosztás teljes istentiszteleti rendjét, és még ezeknél is többet. Betéve, azaz szívből tudni azt jelenti: fülünkkel meghallani, értelmünkkel felfogni, megemészteni az Igét, majd alászállni a bensőbe, a vesékbe, oda, ahol az energia, az erő és a szenvedély(esség) lakozik, melyekre nézve mindenek megtértek, megszabadíttattak és az evangélium hirdetésének szolgálatára hívattak.

PublikációFekete Károly20101031Pages: 28--40

Kálvin János liturgiai munkája. Istentiszteleti gyakorlatunk teológiai szempontjainak egysége fontosabb a külsőségek uniformizálásánál. Az igehirdetés és a sákramentumok közötti kapcsolat biztosítja az istentisztelet két gyújtópontját és az evangéliumi mérték szerint egyensúlyt. Az istentisztelettel és a sákramentumokkal kapcsolatos teológiai kutatások eredményei egyértelműek: a kettőn nem lehet elválasztani. Az istentisztelet teljességének egyensúlyt kell mutatnia a kötött és a szabad elemek tekintetében. A gyülekezetnek cselekvő módon kell részt vennie az istentiszteleten. A református istentisztelet lényege szerint a dicsőítést, a hálaadást és a megszentelődést szolgáló történés.

PublikációKozma Zsolt2010Pages: 91--100

Az egyházban élő teológia nagyon helyesen az eszkatonra, a végső időkre függeszti tekintetét, de azt is tudnia kell, hogy a közbeeső történelmi időt nem szabad átaludnia. Az egyháznak napi gondjai vannak (kinek nincsenek?), de ha lecövekel a jelenbe, más „gondoskodik” helyette, róla. Két kérdésre keresem a választ: Először – az egyház–világ kapcsolatában –, hogy milyen élhető világot lát és láttat az egyház, és milyen feladatokat ismer fel a világ felé. Másodszor az egyházak jövőképét képzelem el, az ökumenizmus holnapját.

PublikációKató Szabolcs Ferencz20091023Pages: 366--368

PublikációKurta József Tibor20071002Pages: 428--430

Was ist gemeinsam in der Liturgie und in dem Fußball? Die liturgische Wegsuche ist seit Jahrzehnten die Eigenheit der ungarischen Reformierten. Die Kirche zentral und oft die Pastoren individuell versuchen an der bestehenden Lage einiges zu ändern. Hingegen ist die rechte Lösung weder eine radikale Reform der derzeitigen Liturgie noch die Möglichkeit der freien Wahl einer Variation der vorgeschriebenen Liturgie, sondern das Verstehen des Gottesdienstes und das Aneignen der liturgischen Spiritualität. Es musste die im kirchlichen Dienst gespielte Rolle der Liturgie (Liturgie als zentrales Geschehen) umdeutet werden.

PublikációKozma Zsolt2001271Pages: 12--23

Átolvastam az 1998-ban nyomtatott és az Erdélyi Református Egyházkerületben 2000 szeptemberétől kötelezővé tett ágendáskönyvet. Az itt következő írás csak elemzés, de talán a velem együtt gondolkozókat alaposabban értékelő, tudományos szintű tanulmány megírására készteti.

PublikációTavaszy Sándor2001271Pages: 34--37

Amint a címben kifejezett gondolattal szembenézünk, az első kérdés, amely bennünk felmerül, az: van-e egy református társadalom a református egyházon kívül, és ha van, milyen viszonyban van akkor a társadalom és az egyház? Az egyház merőben más minőségű közösség, mint a társadalom, ennélfogva a kettőt nemcsak szembe lehet állítani egymással, hanem az egyház más és magasabb minőségénél fogva és éppen az egyház fogalmából kiindulva, lehet a reformátusnak nevezett társadalom társadalomfeletti feltételeiről beszélni. Ezek a kritikai szempontok már elégségesek arra, hogy a címben kifejezett gondolatot egyszerűen és világosan kifejtsük.

SzakdolgozatCsürös Róbert Gyula2018Pages: 101Supervisor: Somfalvi Edit

A fiatalok Istenképének kialakulását meghatározza a szociális helyzetük, a családi állapotuk (elvált szülők gyermekei, félárvák, vagy árvák). De meghatározza az is, hogy milyen kapcsolatuk van a környezetükkel, a szülőkkel, tanáraikkal, barátaikkal vagy a lelkipásztorral. Munkánkban arra törekszünk, hogy ezeket az istenképeket egy bizonyos korosztály életében feltárjuk és megvizsgáljuk. A dolgozat első felében egy részletes, elméleti alapozást olvashatunk, míg a második felében található a fiatalok által kitöltött kérdőívek kiértékelése és a következtetések levonása. A kutatás igazolja, hogy a legtöbb fiatal istenképe pozitív. Ez mind a szülők, mind a gyermekekkel foglalkozó vallástanár és lelkipásztor számára biztató jelenség. Úgy vélem, hogy fontos megismerni a fiatalok istenképét, de a sajátunkat is, mert ennek ismeretében hatékonyabb munkát tudunk kifejteni.

SzakdolgozatSajó Norbert2013Pages: 50Supervisor: Pásztori-Kupán István

Jelen dolgozat azt kutatja, hogy a teológiai oktatás milyen hatással van azokra, akik itt végezték tanulmányaikat, különös tekintettel arra, hogy akik teológiát tanultak, későbbi szakmai előmenetelük milyen más területekre irányította őket.

SzakdolgozatBíró István2013Pages: 67Supervisor: Kiss Jenő

A dolgozat egy elméleti résszel kezdődik, meghatározza, hogy kik és milyen jellemzőik, életkori sajátossággal rendelkezik a konfirmandus korosztály, akikkel a katechézis során találkozunk. Hogyan gondolkodnak, hogyan éreznek, hogyan élik meg a szülőkkel, kortársakkal való kapcsolatukat, milyen hit és istenkép fejlődésen mennek keresztül. Továbbá ebben az elméleti részben arról is olvasunk, hogy milyen szerepük van a rítusoknak, szimbólumoknak a hit megélésében. A dolgozat második része a kutatást mutatja be, hogy a konfirmáltak körében végzett felmérés során, milyen eredmények születek. Továbbá a dolgozat az összefoglalással zárul, hogy az elméleti ismeret és a kutatás eredményei együttesen mennyire adtak választ arra a kérdésre, hogy a liturgiának, milyen szerepe van a konfirmandusok hitéletében.

SzakdolgozatKötő Ferenc Barna2013Pages: 84Supervisor: Kiss Jenő

Dolgozatom fő témája a hatásos konfirmandus táborok megszervezése. Arra a kérdésre keresem a választ, hogy milyen hatással van a tábor az egyénre és a csoportra? Lehet-e hosszú távú eredményt elérni, vagy csak rövid ideig lesz hatása a résztvevőkre? Milyen befolyással lesz ez a hatás a szülőkre és a családi életre? A legfontosabb kérdéskör pedig a következő: Milyen intenzíven és milyen hatékonysággal lehet értékeket átadni egy egyhetes tábor ideje alatt?

SzakdolgozatBarta István Zsolt2014Pages: 100Supervisor: Kiss Jenő

Napjainkban egyre kevesebb fiatal van tisztában identitásával. Még jobban leszűkítve a kört, nagyon kevés fiatal rendelkezik egy egészséges keresztyén identitással. Egyfelől ez a megfigyelés indított arra, hogy kezdjek foglalkozni a témával, másfelől az a vágy, hogy szeretném jobban megérteni a fiatalokat, illetve jobban megértetni velük az evangéliumot.

SzakdolgozatVékony Zsolt József2014Pages: 121Supervisor: Kiss Jenő

A fiatalság a jövő gyülekezete – sokat hangoztatott szlogen ez egyházi körökben, főleg akkor, amikor az ifjúsági munka kerül a figyelem középpontjába. Magyar református egyházunk legkényesebb és talán egyik legvitatottabb területe az ifjúsággal való foglalkozás. Számos erdélyi gyülekezetben óriási probléma a fiatalok távolmaradása az istentiszteleti közösségektől, és egyáltalán az egyházi élettől. Ebből kifolyólag egyre többször kerül terítékre az ifjúsági munka kérdése.

SzakdolgozatSzabó Csengele2015Pages: 81Supervisor: Rezi Elek

A dolgozat célja elsősorban az, hogy tudatosítsuk, fontos megismernünk társadalmunk tagjait. Elengedhetetlen a lelkészi munka elvégzéséhez, hogy ismereteket gyűjtsünk a mellettünk dolgozókról. Könnyebben megérthetjük gyülekezetünk tagjainak magatartásmódját, ha ismereteink vannak azokról az alapvető személyiségi formákról, melyek bizonyos korcsoportokat jellemeznek. Különböző generációk vesznek minket körül, akiknek életszemlélete eltérő. Ezeknek a különbségeknek következtében sokszor elhamarkodottan ítélkezünk, értetlenkedve figyeljük mindennapi életüket. A dolgozatban éppen ezért arra törekszem, hogy bemutassam azt a nemzedéket, akikkel a lelkészeknek kapcsolatot kell teremteniük.

SzakdolgozatKelemen Attila Csongor2015Pages: 77Supervisor: Kiss Jenő

Teológiai tanulmányaimat frissen végzett színművészként kezdtem. Amikor már a színpadi mellett szószéki tapasztalatra is szert tettem, egy ismerősöm (ki mellesleg színházkedvelő lelkipásztor) megkérdezte: "Melyik égetőbb? A szószék vagy a színpad?" Azt válaszoltam, hogy így még senki sem tette fel nekem ezt a kérdést, csupán úgy, hogy "melyiket szereted jobban", vagy "melyiken érzed magad inkább otthon" - de utóbbi két kérdésre sem tudtam egyértelmű választ adni. Csupán néhány év múlva kezdtem megérteni az első kérdést: az "éget" megfogalmazás a Szentlélek tüzére engedett következtetnem. És emiatt azt is megértettem, hogy miért nem sikerült egyértelmű választ adnom: a Szentlélek vezetésének megtapasztalására mindkét helyet rendkívül alkalmasnak találtam.

SzakdolgozatAntal Enikő2017Pages: 168Supervisor: Somfalvi Edit

Dolgozatom két nagy egységből áll. Az első fejezet általánosan mutatja be a népi vallásosságot és néphitet. A második fejezet szerkezetileg is az elsőre épül; az általánosan bemutatott témákat itt Györgyfalva vonatkozásában mutatom be. Ennek a fejezetnek alapját a falubeli adatközlőkkel készített interjúk képezik, melyeknek teljes szövege a Függelékben található. Az elbeszélések alapján sikerült a liturgiai elemek és népi vallásosság kölcsönhatását megvilágítani, ugyanakkor dolgozatom értékmentő jelleget is kapott. A beszámolók, mesélések alapján olyan elveszőben, kihalóban levő értékeket sikerült rögzítenem, melyek nem csak nekünk, hanem az utánunk következő korok számára is igen hasznosak lehetnek, és melyekből a XXI. századi embernek tanulnia kellene életmódot, felfogást, hitéletet, közösségi életet.

SzakdolgozatGál Adél2018Pages: 73Supervisor: Buzogány Dezső

Igen izgalmas és eseménydús időszak tárul a szemünk elé, ha az Erdélyi IKE történetét szemléljük az 1930-as évek elején. Rengeteg találkozóra, konferenciára, sporteseményre, nemzetközi összejövetelre került sor. Egy-egy ilyen konferencián nem egyszerűen a találkozás lehetősége volt fontos, hanem az is, hogy közösen tárgyalhassanak meg számukra égetően fontos témákat. Csodálattal töltheti el az olvasót, ha a témák sokféleségére tekint, ha felismeri, hogy az Erdélyi IKE már ebben az időszakban tudatosságra, odafigyelésre, felelősségteljes életre próbálta nevelni a fiataljait. A felelősségteljes élet két irányban figyelhető meg: egyrészt a szervezet alapiratának megfelelően Krisztushoz vezetni a fiatalokat, emellett pedig különösen hangsúlyos az erdélyi magyarság szerepének és fontosságának felismerése, fenntartása.

SzakdolgozatSzilágyi Szilamér2018Pages: 72Supervisor: Koppándi Botond Péter

A dolgozat témája az unitárius egyház missziója és annak kontextusba helyezése. A misszió egyik lehetősége a jelenlét. Jelen lenni az emberi korcsoportok minden területén, a fiataloktól az idősekig. Ezt tekintem az egyik legerősebb stratégiának, ha a belmisszióról beszélünk. Ez a mában azt jelenti, hogy közel kell kerülni az emberekhez, elérhetővé és megtapasztalhatóvá kell válnia az egyháznak. A jelenlét mint missziói életforma fejezi ki legjobban a belmisszió értelmezését.

SzakdolgozatTörő Attila Miklós2020Pages: 84Supervisor: Kiss Jenő

A dolgozatban a kontextuális lelkigondozás módszereit alkalmazva mutatjuk be, hogy lehet segítséget nyújtani az apa nélkül fel növekvő fiataloknak. Ahhoz, hogy az egyén fejlődjön és kibontakozhasson az élete szüksége van mind az édesanyja, mind az édesapja jelenlétére. A statisztikák azt mutatják, hogy sok házasság válással ér véget és ez maga után vonhatja a törés az apa és gyermeke kapcsolatában. Az apanélküliség másik aspektusát is megvizsgáljuk, amikor az édesapa meghal. A dolgozatban bemutatjuk azt, hogy kellő empatikus jelenléttel és a kontextuális lelkigondozás módszerével hatékonyan lehetünk a sérült fiatal mellett. A terápia során a fiatal be tudja integrálni a megélt veszteséget az életébe. Azt, ami eddig szégyen volt az életében áldásként is elkönyvelheti.

SzakdolgozatTopai Attila2020Pages: 75Supervisor: Somfalvi Edit

Amint dolgozatom címe is elárulja, dolgozatom halottas énekeskönyveink múltjára és lehetséges jövőjének a feltérképezésére tekint. A református temetés jellemvonásainak kutatása után, elsőként figyelmem, az évszázadok során megjelent liturgiás könyvek, halottas énekeskönyvek, valamint gyülekezeti énekeskönyvekben levő temetési énekek áttekintésének szenteltem. Munkám ezen, része a rég feledésbe merült halottas énekeink felelevenítését szolgálta. Mint kiderült a gyülekezeti énekeskönyvektől különálló halottas könyvek, teológiai kifogásolhatóságuk ellenére, kulcsfontosságú szerepet játszottak régi magyar dallamkincsünk megőrzésében. Halottas énekeink különleges dallamanyaguknak köszönhetően könnyen belopták magukat a gyülekezetek szívében, és évtizedekig megőrizték töretlen népszerűségüket. A XIX-XX. század során, a halottas könyvek megszűnését követően a temetési énekek a gyülekezeti énekeskönyvekben jelentek meg.

SzakdolgozatMagyari Zita Emese2020Pages: 148Supervisor: Czire Szabolcs

A digitális technológia hatásai ellenére fiataljaink vágynak arra, hogy közösségekhez tartozhassnak. Ezt igazolja a virtuális közösségek iránti igény, illetve a tény hogy folyamatosan kapcsolatban vannak egymással, azaz nem tudnak anélkül élni, hogy ne osztanák meg újra és újra életük történéseit másokkal, és ne részesednének ők is mások élettörténeteiből. Ennek okán úgy gondolom, hogy a közösségformálás során az önmagunkról és a minket körülvevő világról való tanulás, legfontosabb, változatlanul örök eleméhez kell nyúlnunk, a beszélgetéshez, a kérdések mentén folytatott dialógushoz. Beszélgető terekre van szükség, ahol meghallgatják a fiatalok egymás és saját gondolataikat, ahol fontosak lehetnek, ahol kérdezhetnek és útmutatást kaphatnak a Élethez. Olyan fiataljaink számára biztonságot nyújtó közösségekre van szükség, ahol őszintén és nyíltan beszélhetnek az őket foglalkoztató nagy kérdésekről.