Repozitórium index
Szakdolgozat › Balás Zoltán Attila › 2025 › Pages: 70 › Supervisor: Visky Sándor BélaHogyan kell református módon imádkozni? Meggyőződésem, hogy ez egy olyan kérdés, amit időnként feltesz magának egy református hívő, ám sok esetben konkrét választ nem tudunk rá adni. Vannak ugyanis hitvallásaink, vannak irányelveink, de nem rendelkezünk olyan módszerrel, ami esetlegesen ezeket a gyakorlat nyelvére fordítja. Dolgozatom e hiányt igyekszik pótolni. Ha a református spiritualitásból indulunk ki, Kálvin megkerülhetetlen, ugyanúgy az egyházunk által elismert hitvallások is. Annak érdekében azonban, hogy minél teljesebb képet nyerhessek, igyekeztem minden rendelkezésemre álló hitvallás imádságról szóló tanítását összegezni. Az Ír Hitvallástól kezdve a Debrecen-Egervölgyi Hitvalláson át a Westminsteri Kátékon át látható, hogy szinte minden hitvallás megfogalmazza az imádság elvi alapjait, amik lefordíthatóak a kegyesség életére. Igyekszem tehát az alapelveket felsorakoztatni, oly módon, hogy az alkalmazható legyen a spiritualitás nyelvére.
Publikáció › Herczeg Pál › 2024 › 117 › 2 › Pages: 125--145Lukács a maga szerkesztői-teológiai koncepciója szerint fogalmaz és néha nem utólag foglalja össze mondanivalóját. Nem összegezve vonja le a tanulságokat, hanem bizonyos eseményekről gyakran alapvetésként, kiinduló állásfoglalásként számol be. Így a leírt események bizonytalan vagy mesterséges kronológiai sorrendben követik egymást. Ezek a leírások gyakran kimondatlanul is meghatározzák a kanonikus sorrendben vagy éppen a valós kronológiai sorrendben utánuk következő eseményeket és leírásokat. Ami a keresztelést illeti, az ApCsel 2,38–47 összegezve írja le mindazt, ami az apostoli korban a lényeges volt az egyház számára, ugyanis az útmutató események, a keresztelések megemlítése, a János-tanítványok integrálása különösen az egyház kérdéseiről és helyzetéről szólnak. Ha pedig ez nem vet fel különösebb elvi problémát, akkor a keresztelés említése puszta tényközlés marad.
Publikáció › Visky Sándor Béla › 2024 › 15 › Pages: 263--271The objective of this study is not to provide an exhaustive theological analysis, but to explore the multifaceted implications—biblical, historical, theological, ecumenical, and ecclesiastical—that are essential for forming a well-rounded perspective on the contentious issue of rebaptism that has sparked considerable debate within our Church community.
József, Jézus atyja és József, Jákób fia. Megjegyzések a Máté szerinti evangélium József-alakjának hagyománytörténetéhez
Publikáció › Kató Szabolcs Ferencz › 2024 › 15 › Pages: 11--28Joseph, the father of Jesus, and Joseph, the son of Jacob. Observations on the Joseph figure in the Gospel of Matthew. The Gospel of Matthew (Mt) connects his texts with the Old Testament in various ways. Beyond the so-called reflexive quotations, Mt alludes to several Old Testament books and episodes with keywords, motifs, and compositional arrangement. This article investigates whether Mt uses a Joseph typology from Genesis in shaping his portrayal of Joseph, the father of Jesus. After a brief survey of the suggested links in this regard, the paper defines the concept of intertextuality at play here and evaluates the alleged parallels between the Joseph of Genesis and the Joseph of Mt. It seems that in the prelude, Mt presents his gospel as “the Book of the Genesis of Jesus Christ”, akin to a second Genesis.
Pentru noi oameni, și pentru mântuirea noastră. Încarnarea domnului Isus Hristos în crezurile Bisericii Antice
Publikáció › Papp György › 2023 › Pages: 81--93În acest eseu, îmi propun să conturez doctrina referitoare la întruparea lui Isus Hristos așa cum este reflectată în cele mai semnificative crezuri ale creștinismului. Totuși, pentru a înțelege evoluția acestei doctrine, voi începe prin a prezenta câteva imagini din lumea primelor declarații asemănătoare cu crezul care au apărut în perioada post-biblică.
Publikáció › Jónás Norbert-Ferenc › 2023 › 116 › 2 › Pages: 109--138A prozelita kifejezés az intertestamentális korban nyeri a zsidó hitre áttért pogány származású ember jelentést. Ebben a korszakban fogalmazzák meg az betérést megelőző feltételeket, és szögezik le a belépéshez nélkülözhetetlen rituális cselekedetek sorrendjét és értelmét. A zsidó társadalomban a prozeliták is jog által meghatározott státust nyernek, amit a rabbinikus irodalom kellőképpen tárgyal. Egyes konzervatív vagy fundamentalista beállítottságú csoportok ellenezték mind a térítést, mind a prozeliták befogadását. A diaszpórában viszont sokkal inkább misszió szándékú a nyitottság. Ez a kétféle magatartás erőteljesen jelentkezik a rabbik prozelitákkal kapcsolatos vitáiban is, jóllehet a farizeusi gondolkodású rabbik nem a prozelitizmus legitimitását tették kétségessé, hanem az áttérés feltételeinek részleges, elhanyagolhatónak vélt pontjait. A viták kiterjedtek a prozelita nők és gyermekek, a körülmetélés és bemerítés kérdéseire is.
Szakdolgozat › Dinka Levente › 2023 › Pages: 113 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefA dolgozatom témája a Brassóban kiadott magyar evangélikus káték a 18-19. században. A dolgozat célja, hogy felkutassa, összesítse az idők folyamán már feledésbe merült brassói magyar evangélikus kátékról rendelkezésre álló adatokat, valamint, hogy a dolgozat eredményeinek népszerűsítése révén visszahozza a köztudatba az erdélyi magyar evangélikus vallásos irodalomnak ezeket a példáit. Kutatásomhoz szükség volt levéltári kutatómunkára, valamint különböző szakirodalom elolvasására és feldolgozására is (egyháztörténet, teológiatörténet, liturgika, kateketika). Kutatásom célcsoportjához tartoznak mindazok, akik érdeklődnek az erdélyi magyar evangélikus egyháztörténelem, a katekizmus kialakulása és magyar területen való elterjedése, valamint az erdélyi magyar evangélikus vallásos irodalom iránt.
Szakdolgozat › Balás Zoltán Attila › 2022 › Pages: 44 › Supervisor: Papp György(A 25. Reál- és Humántudományok ETDK keretében bemutatott dolgozat)
A keresztyén és a többi vallás viszonyának vizsgálata, azok közötti kölcsönhatások keresése nem újkeletű kérdés, már több évszázada foglalkoznak vele, amint azt a dolgozat során látni is fogjuk. Az ő törekvéseiken felbátorodva keressük azokat a kapcsokat, amikkel valahogy meg tudjuk érteni, hogyan „lett” a keresztség, hiszen amikor Jézus megbízza a tanítványokat a keresztség és igehirdetés szolgálatával, akkor a tanítványok már tudják, mi az a keresztség.
Publikáció › Nagy József › 2022 › 115 › 5 › Pages: 479--498Ez a tanulmány a Kol 3,11 jelentését tisztázza, összehasonlítva azt a Gal 3,28 és az 1 Kor 12,13 verseivel. A visszatérő "görög és zsidó" vagy "rabszolga és szabad" kifejezések ellenére sem bizonyítható, hogy e három szöveg valamilyen rögzített beszédmódot képvisel. Ez pedig azt jelenti, hogy mindhárom felsorolás az adott szövegösszefüggésben nyeri el értelmét. Ennek megfelelően a Kolossébeliekhez írt levél, és különösen a Kol 3,5-17 kontextusának összefüggésében megállapítható, hogy az 5. és 8-9. versekben említett bűnök katalógusával ellentétben a Kol 3,11-ben felsorolt személyi jellemzők egyike sem összeegyeztethetetlen az új emberrel, sem a 12-17. versekben szereplő keresztény erények sorával. A rendelkezésre álló adatoktól függően a 11. v. egyes kifejezéseit a nagyobb páli korpuszon belül is értelmezzük.
Szakdolgozat › Balás Zoltán Attila › 2022 › Pages: 54 › Supervisor: Papp GyörgyMi a keresztség? A tisztulási szokás rituáléja? Vagy beavatási rituálé? Mindkettő esetleg? Milyen gyökerekkel rendelkezik? Csak zsidó háttérre tekint vissza, vagy ennél mélyebbre nyúlnak vissza gyökerei? E kérdésekre keressük a választ.
A mosakodás, mint rituális cselekedet, szinte minden vallásban megjelenik, bár különböző jelentésekkel. Eredetileg a testi szenny megtisztulásának rituáléjaként tekintettek erre, de a második templom korának irodalmában ez megváltozott. A dolgozat megvizsgálja mind a zsidó, mind a nem zsidó gyökereket.
Publikáció › Fazakas Sándor › 2021 › Pages: 192--209A vallás nem megoldás. A vallás a probléma maga! – hangzik korunk vallás-kritikájának tenorja, amely világunk, s benne életünk, szabadságunk és békességünk veszélyeztetettségét és fenyegetettségét a fundamentalista vallási meggyőződés számlájára írja. Valóban, egyrészt nem kevés azon megnyilvánulások száma, amelyekben félelem tükröződik a vallásokkal, különösen az iszlám fundamentalizmussal szemben, amely egy isteni vagy vallási tekintély nevében abszolút engedelmességet és alávetettséget követel, s ennek eléréséhez az erőszak alkalmazásától sem riad vissza. De már az újkori vallási fundamentalizmus előtt is közkedvelt narratíva volt, hogy a vallás és politika szimbiózisa, illetve a reformáció által kiváltott konfesszionális ellentétek és brutális vallásháborúk csak pusztulást és romokat hagytak maguk után az öreg kontinens társadalmaiban.
Publikáció › Papp György › 2021 › Pages: 119--145This paper presents the doctrine on baptism in the Haereticarum fabularum compendium of Theodoret of Cyrus. From this presentation we learn that Theodoret presents in this work a multi-contextual image of the “all-holy” baptism. The divine origin of the sacrament determined Theodoret to offer it a special place within his theological system. This special place is expressed through the setting of the chapter concerning baptism as well: it is put between the soteriological Christology and the chapters concerning Theodoret’s eschatology, the latter being an introduction to the ethical chapters.
Publikáció › Papp György › 2021 › Pages: 7--97This paper was my MA thesis, and its topic is the reception of the teaching of the Church Fathers concerning the baptism in the 1559 edition of John Calvin’s Institutes. In this thesis, I try to unfold some of the factors that determined the way Calvin used the writings of the Church Fathers in formulating his doctrine of baptism. After presenting the patristic quotations related to the ‘theoretical’ theology of baptism, I will present the quotations and references that are related rather to the practice of baptism. Here I analyse the references regarding the doctrine of baptism coming from the Donatists, the problematic of emergency baptism and women’s right to baptize. Finally, I will present the references from Inst IV 16, dealing with infant baptism. In the last chapter of this study, I will try to summarize the conclusions of the research. I hope the reader will have a clearer image on Calvin’s use of the Church Fathers’ theological heritage on baptism in the Institutes.
In aetatum confiniis. A Dialogue between Early, Early Modern and Contemporary Church on Various Topics of Christian Doctrine
Publikáció › Papp György › 2021 › Pages: 172This volume contains selected papers from the broader field of History of Christian Doctrines, and more specifically from Patristics and Reformation studies, but also from the border between them. Most of them were written in the academic year 2014-2015, during my MA studies in the field of Patristics at the Theological University of the (vrijgemaakt) Reformed Churches in the Netherlands, in Kampen. The main topic of the MA programme was the Baptism in the Early Church, therefore the most of these papers presents various aspects of this question. In the following few paragraphs I will present short summary of each paper from this volume.
Publikáció › Borsi Attila János › 2021 › 114 › 4 › Pages: 398--408E rövid tanulmány a Karl Barth Egyházi Dogmatikájának III/4-es kötetében bemutatott hitvallás és imádság értelemzésére összpontosít. A hitvallás és az imádság a keresztyén gondolkodás központi kérdése, de legtöbbször csupán a keresztyén hitvallásos kegyesség témájaként jelenik meg a theológiai irodalomban. E rövid tanulmány arra keres választ, hogy az imádság és a hitvallás hordoz-e egyszerre kifelé és befelé ható etikai töltetet a keresztyén gondolkodásban. E témát Barth a sajátos etika területéhez illesztve tárgyalja. A hitvallás – legyen az elrejtett, vagy pedig kimondott – mindig Krisztusra mutat, s mint ilyen nem kerülheti meg a világ valóságának megerősítését, illetve annak kritikai értékelését. Így alapvetően az etikai tudatosság kifejezőjévé válik. Ehhez hasonlóan az Isten kijelentésében gyökerező imádáság, amely az Isten és ember kapcsolatát aktualizálja, minden helyzetben az Isten és a felebarát melletti döntés alkalmává lesz.
Publikáció › Kató Szabolcs Ferencz › 2019 › 10 › Pages: 41--62Protestáns hagyományunkban hangsúlyos tantétel a sola scriptura elve, azaz, hogy mind az egyházi tanításunknak mind a tanítás tettekbe átültetett megnyilvánulásainak bibliai alapja kell hogy legyen. Nem lehet ez másként a hitvallás esetében sem. Annak, hogy megvalljuk a hitünket nyilvánosan, pontokba szedetten kinyilvánítjuk az álláspontunkat vallási és abból kiindulva más, társadalmi téren, bibliai gyökere kell hogy legyen. Nemcsak a tartalomnak kell a Bibliából kiindulnia, hanem a a megvallott hit gyakorlatának is. A kutatásban konszenzus, hogy e téren a deuteronomista mozgalom csúcspontot képvisel, éppen ezért kézenfekvő innen kiindulva vizsgálni a kérdést. E tanulmány az Ószövetségben keresi a hitvallásosság bibliai gyökereit.
Publikáció › Papp György › 2018 › 9 › Pages: 54--69Az előadás első felében azt szeretnénk megvizsgálni, hogy Szentírás milyen közlést kifejező igékkel írja körül a hit megvallásának folyamatát, ezeket milyen szövegösszefüggésbe és élethelyzetbe ágyazza bele, illetve hogy ez milyen teológiai következményekkel jár. Ez a vizsgálódás hozzájárulhat ahhoz, hogy a hitvallást mint műfajt pontosabban tudjuk körülírni és elhatárolni más szövegtípusoktól. Az előadás másik fele arra keresi a választ, hogy milyen bibliai gyökerük van azoknak a kifejezéseknek, amelyek az ókeresztyén teológiai irodalomban jelölték a hitvallás fogalmát. Ezáltal egyrészt jobban megértjük az óegyház hitvallásról alkotott felfogását, másrészt pedig hozzájárulunk a jelenkori hitvalláskép értelmezéséhez.
Publikáció › Hermán János › 2015 › 108 › 5 › Pages: 522--533E tanulmány azzal a céllal követi a Genfi Káté útját, hogy a fellelhető nyomoknak, de főleg a fordításoknak köszönhetően jelezhessük, hogy mikor jelenhettek meg a „kálvini vonások a magyarság lelki arcán”. Az Institutio 1624-es magyar szövegének megjelenése Szenczi Molnár Alberthez kötődik. Ezután hosszúnak vagy éppen túl hosszúnak mondható szünet állt be Kálvin műveinek magyar nyelvre történő fordításai tekintetében, ez viszont nem akadályozta meg a magyar református egyház önazonosságának kialakulását.
Publikáció › Kolumbán Vilmos József › 2016 › 109 › 1 › Pages: 55--67Huszti Andrást, Nádudvari Pétert és Makfalvi Józsefet a szakirodalom az univerzalista tanok vagy más néven a remonstráns teológia erdélyi követőjeként tartja számon. Huszti András és Nádudvari Péter története többé-kevésbé már feldolgozott, de ezekből éppen teológiai tévelygésük pontos rekonstruálása maradt ki. Makfalvi Józsefről viszont keveset tudunk. Róla csupán néhány közlemény jelent meg, s így neve szinte ismeretlen a szakirodalomban.
Publikáció › Herczeg Pál › 2018 › 111 › 5 › Pages: 475--483Az 1Pt 3,18–24 perikópa rengeteg gondot okozott és okoz ma is az exegétáknak. Ez a rövid szövegrész olyan témát érint, amely kijelentésében egyedi az Újszövetségben, tartalmában pedig rengeteg vallástörténeti, ószövetségi és intertestamentális vonatkozású gondolatot érint, és mindezek mellett még a kezdődő dogmafejlődés is fontos szerepet kap értelmezésében.
Publikáció › Oláh Róbert › 2019 › 112 › 5 › Pages: 567--580Az elmúlt évtizedekben megnőtt az érdeklődés a kora újkori református identitás alkotóelemei iránt. Kevesebb figyelem fordult az „önelnevezés” irányába. Meghatározó volt ifjabb Révész Imre (1889–1967) 1934-ben megjelent tanulmánya, amely bemutatta, hogy idővel miként lett az egyháztörténeti hagyományokon alapuló eretnekbélyegből karakteres nemzeti vonással rendelkező értékjelző. A szerző a református egyházak között kivételként határozta meg a magyarországi gyakorlatot, ahol a felekezet (nem hivatalosan) önmagára is alkalmazta a Kálvin nevéből képzett, eredetileg negatív jelzőt. Korábban teológusaink kifejezetten tiltakoztak ellene, és helyette a „keresztyén”, a „helvét hitvallású”, az „evangelicus” és az „ortodoxa reformata” elnevezéseket használták. Ezúttal a „kálvinista” jelzőt tesszük a vizsgálat tárgyává a 17. századi református teológiai szövegekben.
Publikáció › Herczeg Pál › 2020 › 113 › 1 › Pages: 5--13Ernst Käsemann Egy őskeresztyén keresztelési liturgia címmel írt komoly tanulmányt a Kol 1,15 skk-ről, 1 és ebben úgy értelmezte a perikópa Krisztus-himnuszát, mint amely feltételezhetően keresztelési liturgia lehetett, s ugyanakkor ehhez rendkívül érdekes vallástörténeti párhuzamokat sorakoztatott fel, illetve tárgyalt. Azonban a tanulmány végső következtetése nem is annyira a keresztelésre, mint inkább az óember megöldöklésének és az új ember felöltözésének folyamatára, s ezen belül arra a „hatalmi váltásra” irányult, amely azzal következik be, hogy a keresztelés eldönti a hívőkké lettek kapcsolatát a hatalmakkal, vagyis azt, hogy kiszabadulnak a hatalmak uralma alól. Természetesen ez is hozzátartozik perikópánk gondolatköréhez, de ez sokkal határozottabban és markánsabban foglalkozik a keresztelés tényével és hatásmechanizmusával. Ezért most főleg erre szeretném fordítani a figyelmet.
Publikáció › Herczeg Pál › 2020 › 113 › 2 › Pages: 144--155Az Újszövetség keresztelésről szóló szövegrészei igen sokszínűek, ennek ellenére lényegében két csoportba sorolhatjuk ezeket. Az egyik csoportba olyan szövegrészek tartoznak, amelyek a történeti Jézushoz kötődnek. Ezekkel értelemszerűen a történeti iratokban találkozunk elsősorban, s így egy bizonyos „történetiség” határozza meg őket. A történetiség szót azért tettem idézőjelek közé, mert az Újszövetség történeti anyagának írásba foglalása általában későbbi az inkább elméleti jellegű levélirodalom darabjainál, és ezekben természetesen a történésekhez, az eseményekhez kötődve fogalmaznak. Bár nyilvánvaló, hogy a történeti Jézus alakjának felidézését a már létező egyház hitvallása, tapasztalata és gyakorlata is befolyásolta, ez a történeti jelleg mégis erősebb a nem történeti Jézussal foglalkozó írásokénál, ahol a személyes hitvallás és a már részben kidolgozott elvek az elsőrendűek
Publikáció › Juhász Tamás › 2006 › 32 › 1 › Pages: 12--18A 20. század harmadik és negyedik évtizedében Tavaszy Sándor volt az, aki felmérte, milyen hatással volt Kálvin a magyar népre: „A kálvinizmus belekapcsolta a magyar lelket Isten országa mindent átfogó világába anélkül, hogy a magyar lélek magyar nemzeti karakterét megölte volna. Kivirágoztatta a magyar lélekben Isten országa igazságát anélkül, hogy Isten országa egyetemes valóságát bármely vonatkozásban is elszűkítette volna.” De Kálvin nemcsak „magyar teológus”, hanem kisebbségi teológus is volt, hiszen köztudott, hogy Kálvin egy üldözött kisebbség, a francia reformátusok számára írta teológiai főművét, az Institutiót.
Szakdolgozat › Józsa Ferencz › 2011 › Pages: 68 › Supervisor: Kállay DezsőMivel Pál apostol sokszor és sokféleképpen hivatkozik a keresztségre, arra a fő kérdésre kell választ kapnunk, hogy miként jelenik meg ez leveleiben. A keresztség kérdését tárgyalva nem a Páli Corpus egészét vesszük nagyító alá, hanem azokat a leveleket, melyek általánosan elfogadott páli levelek.
Szakdolgozat › Bóné Katalin Mária › 2013 › Pages: 60 › Supervisor: Buzogány DezsőKik voltak a habánok? Honnan származtak az újrakeresztelőnek bélyegzett eretnekeknek, akik – meggyőződésük szerint – nem újrakereszteltek, hanem hitték, hogy az általuk gyakorolt keresztség az egyedül érvényes? Hogyan kerültek Erdélybe? Mi indította az akkori fejedelmet arra, hogy országába hívja vagy hozassa ezt a különleges népet? Mi volt a szerepük, és hol volt a helyük a korabeli erdélyi társadalomban? Miből tudták fenntartani népes udvaraikat, mivel foglalkoztak? Hogyan tudták megszervezni közös, az első keresztyénekéhez hasonló életüket? Dolgozatomban ezeknek a kérdéseknek a mentén próbáltam megismerni a titokzatos habánokat.
Szakdolgozat › Molnár Éva › 2013 › Pages: 62 › Supervisor: Balogh CsabaA szövegek egymás számára erőforrást jelentenek. Az erőforrást kétféleképpen aknázhatjuk ki: egyfelől a szöveg történeti adottságainak figyelembevételével, másfelől pedig a szövegtartalmak párhuzamba állításával. A Bibliai szövegek elemzésénél Schulz és Miller nyomdokain dolgozunk, ugyanis ők hatékonyan egybekapcsolták a hagyományos és széleskörűen gyakorolt bibliaértelmezést (diakron, történeti eljárás) a modern irodalomtudományban észlelt hermeneutikai fordulattal (szinkron, szövegorientált eljárás). Az intertextualitás tehát a szövegekben levő erőforrásokra koncentrál. Kutatásunk az intertextualitásnak ilyen fajta forráskutató vagy explorációs munka. A szövegköztiség meghatározza ugyan a maga játékterét (szöveg-szöveg), viszont a játéktér határai és szabályai nagyon képlékenyek.
Szakdolgozat › Szilágyi Zoltán › 2015 › Pages: 49 › Supervisor: Pásztori-Kupán IstvánJelen dolgozatban két nagyon fontos témára térünk ki: a keresztségre és az úrvacsorára, melyek mindkét egyházban el vannak ismerve. Az alaphitvallásokat vesszük alapul, kiegészítve más tudományos iratokkal, melyek ezen témákat dolgozzák föl.
Szakdolgozat › Farkas Orsolya › 2018 › Pages: 86 › Supervisor: Czire SzabolcsDolgozatunkban megkíséreltünk egy átfogó képet kialakítani a Prédikátor könyve egészéről, mondanivalójáról, tematikájáról. Az intertextuális vizsgálódásunk során láthattuk, hogy a vizsgált Bibliai szövegek, milyen kölcsönhatással vannak egymásra, mi a szerepük, milyen mondanivalót hordoznak. Az ember hajlamos végletekben gondolkodni. A Prédikátor könyve is gyakran jut el idáig. A magyarázók véleménye legszélsőségesebben a könyv tartalmának, mondanivalójának megítélésében különül el egymástól. Az egyik véglet teljes szkepszist, sőt hitetlenséget olvas ki a könyvből, a másik pedig egyenesen az „istenfélelem énekek énekének” látja. Mindegyik iránynak megvan a maga többé-kevésbé jól megalapozott érve állításának igazolására. Ott vizsgálja e könyv az embert, ahol valójában is áll: a születés és a halál, a jó és a rossz ütközőpontjában. A legegyszerűbbnek tűnő szövegek megértése okozza néha a legnagyobb fejtörést, mert semmi sem az, aminek gondoltuk.
Szakdolgozat › Lurtz Zsolt › 2018 › Pages: 82 › Supervisor: Rezi ElekA dolgozat teológiai és gyakorlati szempontból vizsgálja a keresztséget. Az első rész a keresztség fogalmát elemzi, majd rátér az unitárius egyház ezzel kapcsolatos tanítására. Végül bemutatja más keresztény felekezetek keresztséggel kapcsolatos tanításait. A dolgozat bemutatja a keresztség liturgiáját és történetét, valamint szó esik arról is, hogy a keresztény egyházak, hogyan viszonyulnak egymás keresztelési gyakorlatában.
Szakdolgozat › Márton István › 2019 › Pages: 50 › Supervisor: Pásztori-Kupán IstvánKutatói munkánk során arra vagyunk kíváncsiak, hogyan tanít Erasmus a sákramentumokról. Nagyon érdekes és egyben furcsa módon feltűnő is az, hogy Erasmus, aki mindvégig tudatosan megmaradt a Római-Katolikus Egyház tagjává, műveiben a pápai tekintély alatt működő egyháztól sok mindent eltérően gondol és másképpen tanít. Ami a sákramentumokat illeti, valahányszor Erasmust olvastuk, mindig az tűnt fel, hogy a keresztség és az úrvacsora két szentsége a többihez képest mintha fontosabb szerepet kapna műveiben és levelezéseiben. Dolgozatunk célja, közelebbről megismerni azokat a hatásokat, eszményeket és teológiai gondolatokat, amelyek alapján Erasmus a ceremoniális egyházi szolgálatokról gondolkodik, közelebbről azt, ahogyan a sákramentumokról beszél. Erasmust, mint teológust kutatjuk, és főként a sákramentumokról alkotott tanítását vázoljuk föl.
Teológiai reflexió a keresztség mai gyakorlatára nézve. Különös tekintettel a szülőkre és a keresztszülőkre
Szakdolgozat › Ilyés Tímea › 2020 › Pages: 75 › Supervisor: Somfalvi EditKutatói munkám során a keresztség mai gyakorlatával kapcsolatban elsősorban a szülők és keresztszülők feladataira vonatkozó kérdéseket vizsgáltam. Dolgozatom célja az volt, hogy miután felvázolom a keresztség jelentőségét, a szülők és keresztszülők katechetikai feladatát, megvizsgáljam a gyülekezeti tagok álláspontját, véleményét a keresztséggel és saját szülői, keresztszülői mivoltukkal kapcsolatban. Az első rész az elméleti megalapozást jelenti, amit a téma kérdőíves vizsgálata követ. Azokra a kérdésekre próbáltam választ találni, hogy a mai gyülekezeti tagok számára szülőként, keresztszülőként mit jelent a keresztség. Szokás, hagyomány vezeti őket gyermekük megkereszteléséhez vagy hitbeli meggyőződésük? Mit jelent számukra a kereszteléskor tett fogadalomtétel és ebből következően, szülőként, keresztszülőként, mivel tartoznak a megkeresztelt gyermeknek? Azt tapasztaltam, hogy a gyülekezeti tagok többségének nincs ismerete a keresztség teológiai jelentőségéről.
Szakdolgozat › Józsa Tihamér › 2020 › Pages: 72 › Supervisor: Visky Sándor BélaDolgozatom fő témája a bűn és a hozzá kapcsolható teológiai fogalmak (az ember bűneset előtti állapota, eredendő bűn, bűnbánat és bűnbocsánat) vizsgálata a 16-17. századi protestáns hitvallási iratokban. Kutatásomban fogalmakra bontva vizsgáltam meg, hogy egyes hitvallások hogyan vélekednek és mindezek végén végeztem egy szintézist. Megállapítottam, hogy azok a hitvallások, amelyek Kálvin János személyének vonzáskörében íródtak, mint például a La Rochellei Hitvallás vagy a Belga Hitvallás, magukon hordozzák a Kálvini gondolkodást. A szigetországi hitvallásoknál ez nem figyelhető meg. Továbbá a hitvallások nagyon egységesen vélekednek mindegyik fogalommal kapcsolatban, azt is lehet mondani, hogy egymást egészítik ki, lényegi eltérések nincsenek. A 16-17. századi hitvallások egy egységes képet tárnak az olvasó elé a bűn fogalmával kapcsolatba. Végül pedig egy összehasonlítást végeztem, hogy pár száz év elteltével mennyit változtak a 16.
Szakdolgozat › Bán Alpár › 2011 › Pages: 46 › Supervisor: Juhász TamásAz Újszövetség nem ad részletes útmutatást a keresztség módjáról, hiszen nem a vallásos szertartások helyes gyakorlásának az útmutatója, hanem Isten megtérésre hívó kijelentése, és a Megváltóról szóló hiteles bizonyságtétel, ezért előfordul, hogy egy bizonyos kérdés megválaszolásához nem csupán egy jól körülhatárolható igét, vagy bibliai történetet kell megvizsgálnunk, hanem az egész Szentírás tanítását kell figyelembe vennünk. A kérdés helyes megválaszolásához alaposabb és átfogóbb vizsgálat szükséges annál, amit az újszövetségi exegézis és biblika-teológia nyújthat.
Szakdolgozat › Szabó Pál Péter › 2015 › Pages: 54 › Supervisor: Pásztori-Kupán IstvánJelen dolgozat – bár címében csupán Nüsszai Gergely nevét tartalmazza, – egyrészt egy olyan gyűjtemény, mely nem csak a nevesített, hanem mindhárom kappadókiai atya keresztségről szóló tanítását kívánja együttesen elemezni, másrészt e gyűjtőmunka után arra a kérdésre keresi a választ: hogyan, milyen mértékben lehet relevanciája a kappadókiai atyák letűnt korban született tanításának a mai református dogmatika, egyházi gyakorlat fényében.
Szakdolgozat › Gál Enikő › 2017 › Pages: 71 › Supervisor: Adorjáni ZoltánDolgozatom fő célkitűzése, amint az a cím is tükrözi, József és Aszeneth apokrif irata és az Újszövetség közötti kapcsolat vizsgálata. Célom: felhívni a figyelmet arra, hogy az Újszövetség kutatása során nem szabad megfeledkeznünk az apokrif iratok fontosságáról.