Repository index
Publication › Kozma Zsolt, Tunyogi Lehel › 2017 › Pages: 119Az egész életutam nem a környezetem, barátaim, családom és nem is a lelkiismeretem mérlegén van, hanem azén, Aki „hiteles mérleggel” mér engem (Jób 31,6). Csak bízhatom abban, hogy ha az egyik serpenyőben az eddigi 82 évem van, a másikban Isten kegyelme. (...) A nyugdíjkor kezdete kiszámítható, a vége nem. Csak Isten tudja az ember „hónapjainak számát” (Jób 14,5), s ahogyan tudatosan készültem a nyugdíjasom napjára, próbálok ugyanúgy tudatosan készülni annak utolsó napjára. Ha minden nem, hát azért, mert arra gondolok, hogy a kisebb-nagyobb viszagságok előre küldött emlékeztető és figyelmeztető jelek. Próbalom annál nagyobb tudatossággal megérteni és elviselni. Az egyik fiam azt mondta: édesapám nagyon tudatosan készül a halálra. És ezt így igaz. Ez a „készülés” munkás is élet, amit nem hagyok abba, amíg csak tett és érv eléri az értelmemig mondom: Isten a legjobb mindent elrendező.
Publication › Tunyogi Lehel › 2009 › Pages: 313Ez a kérdezz-felelek kötet az emberi hiúság és a nem felejtendő történelmi hűség kényszerének a kohójában született. Tunyogi Lehel egykori tanítványom és szellemi-lelki rokonon kérdéseire próbáltam őszintén válaszolni. Elég-e ez a néhány oldal, hogy majd a fiak bepillantsanak az atyák intimitásába? Vagy ez is csak egy amolyan kirakat-önéletrajz? Az emlékek felidézése közben önmagammal is szembenéztem, s többet nem mondhatok ennél: örökölt bűnök és megtanult erények gyurmája vagyok az (újja) Alkotó kezében. Vallom, hogy a sorsot hibáztatható bűnökért is felelősnek érzem magamat, a lelki-szellemi erények plecsníjét pedig Isten tűzte mellemre. De ehhez az kellett, hogy levesszem a gőg nagymellényét. Tárgyilagosság: jobb vagyok, mint amilyennek kisszámú ellenségeim tartanak, de rosszabb, mint amilyenre nagyszámú barátaim értékelnek. És mégsem ez az átlag eredményezi személyiségemet. Hogy ki voltam-vagyok, azt egyedül ő, az időtlen és mégis Mindenkori Számonkérő fogja megmondani. Majd.
Publication › 2023 › 14 › Pages: 107A Studia 2023-as száma két év késéssel jelenik meg, három tanulmánnyal.
Thesis › Füstös Paul-Gabriel › 2025 › Pages: 121 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefMy thesis is based on the exploration of a lesser-studied aspect of 18th-century Transylvanian protestant church history: it examines, trough an interdisciplinary approach, the inscriptions found on elements of protestant sacred space furnishings – particularly on pulpit canopies. The analysis of the selected corpus is guided by the hypothesis that these inscriptions are functional in nature, shedding light on the liturgical role of the given object while also conveying messages to the congregation. The subject of the study includes works whose iconographic program, inscriptions, or patronal background are considered distinctive. Naturally, several technical limitations – such as later overpainting and a lack of documentary sources – posed significant challenges to the research. Nevertheless, it was still possible to work with sufficiently relevant information.
Thesis › Demeter Ágnes › 2025 › Pages: 138 › Supervisor: Kovács SándorThe dissertation focuses on the old textiles of Unitarian churches that came into the possession of the parishes from the 1600s to the mid-1800s. Drawing on 17th to 19th-century archival sources, including bishop's and dean's visitation records and parish inventory books, this thesis reconstructs the material heritage of Unitarian congregations and traces the evolution of their collections. Furthermore, the surviving textiles offer insights into congregational customs, particularly donation practices and the piety and representational needs of church members. Despite their significance, the material heritage of Unitarian congregations, especially their textiles, has received scant scholarly attention over the centuries. This dissertation aims to address this lacuna by comprehensively surveying the textile holdings of Unitarian congregations, compiling a dedicated catalogue, and analyzing relevant archival sources.
Publication › Kókai-Nagy Viktor › 2024 › 117 › 5 › Pages: 492--497Tanulmányomban két példán keresztül bemutatom be, hogyan válhat az Újszövetség szövegeinek vizsgálata érdekes nyomozássá, aminek célja a szerző gondolkodásának jobb megértése. A zsidó hagyományban elképesztően gazdag az Akéda-történetnek és Jézus, Sirák fia könyvének egy szakaszának (31,12–32,13) tárgyalásával gondolok közelebb kerülni Jakab levele, valamint Pál 1 Korinthusi levele tanításának megértéséhez.
Imiatio Christi Kollokvium. Hitvalló értelmiségiek kerekasztal-beszélgetései. Kolozsvár, 1990--1991. I. Keresztyénség és közszolgálat
Publication › Sipos Gábor › 1991 › Pages: 53--53Ha mi nem vagyunk alkalmasak az Ígéret Földjére, új, alkalmas nemzedék nevelésére még megfelelők lehetünk, ha olyan vitathatatlan iránymutatónk van, mely átvezet a szellemi rabszolgaság és az izmusok szünkretikus nihilizmusa között. Létezik-é ilyen iránymutató, ilyen értékrend ebben az általános válságban, hiszen a válságot éppen az értékek devalvációja jelenti? Igen, azok számára, akik hiszik, azok számára létezik ilyen örök értékrend, az, melyet a Krisztus útjának kalauza, a Szentírás ad. Akik hisszük azt, hogy Krisztus értékrendje alapján az emberiség megtalálhatja erkölcsi egyensúlyát, létének célját„ tehát jövendőjét, azok, akik Krisztus hitvallóinak mondják magukat - azok gyűltünk itt össze kerekasztal-beszélgetésre, hogy először mi magunk tájékozódjunk abban, hogy Krisztus szerint mi az igaz, jó, szép, helyes, hogy - értelmiségiek lévén~ másokat is tájékoztathassunk.
Publication › Kozma Zsolt › 2003 › 11 › Pages: 136A repertórium magába foglalja a közlemények teljes anyagát. Az összeállítás nem a rovatok szerint történt, hanem tematikusan, a bibliai tudományoktól kezdve, a teológiai diszciplínákon, az egyházi szolgálat területein, a közéleti témákon át, a hírek közléséig halad. Ahol a cím nem utal a tartalomra, vagy ahol kiegészítő magyarázatra, helyesbítésre volt szükség, ott a megjegyzések szögletes zárójelbe találhatók. A 2697 tétel után a Névmutató, a Tárgymutató és a Textuárium segít megtalálni a keresett személyt, témát, bibliai helyet.
Publication › Fodor László › 2023 › 116 › 5 › Pages: 485--510Az Érkeserűi Református Egyházközség úrasztali pohara eredetileg tányér volt, amelyet a 19. század elején olvasztottak be, s anyagából kelyhet készítettek. A 16. század utolsó harmadától nyomon követhető története szorosan összefonódik az egyházközség és a helybeli birtokos családok, különösen a Suselith-Horváth család történetével. A tanulmány levéltári források és forráskiadványok segítségével korrigálja, illetve kiegészíti a korábbi, szakirodalmi adatokat. Bemutatja, hogy kik voltak a műtárgy eredeti tulajdonosai, hogyan került a későbbi adományozóhoz, mi volt az adományozás társadalmi háttere. Kitér az érintett családtagok és a reformált egyház kapcsolatára.
Publication › Ősz Sándor Előd › 2023 › Pages: 111--133Colecția Blaj a Bibliotecii Filialei Academiei Române din Cluj reprezintă un important vestigiu cultural al greco-catolicismului din Ardeal. Nucleul bibliotecii este format din colecția mănăstirii basilitane ctitorite în 1747 cu hramul Sfintei Treimi. În același an a început activitatea seminarului diecezan. Se pare că cele două instituții au avut o bibliotecă comună. Cărțile au fost inventariate pentru prima dată în 1752. Materialul prezentat face parte dintr-o cercetare mai amplă, care vizează descrierea operelor teologilor protestanți din secolul XVI păstrate în colecțiile istorice din Ardeal. În Colecția Blaj a Bibliotecii Filialei Cluj a Academiei Române se găsesc 421 de tipărituri din secolul XVI.
Publication › Adorjáni Zoltán › 2023 › Pages: 41--49Rezumând atitudinea terapeuților față de bunăstare, putem constata că această comunitate a ridicat la un nivel atât de înalt valorile spirituale, încât a ignorat absolut tot ce aparține vieții zilnice obișnuite. Ei s-au străduit la înmulțirea bo-găției înțelepciunii (par. 16–17, 20) și a valorilor spirituale. În rândul acestei co-munități meditațiile asupra Sfintelor Scripturi, a cărților sfinte proprii, precum și asupra înțelepciunii dumnezeiești (par. 1, 28–30, 67) sunt absolut primordiale, din care rezultă retragerea din lume și disprețuirea totală a bogăției pământești.
Publication › Balogh Csaba › 2023 › Pages: 7--8Titlul acestui volum de studii, Despre lucruri prea minunate, își are originea în ultimul discurs al lui Iov cu Dumnezeu în Iov 42:1–6. În străduința sa de a înțelege cauzalitatea evenimentelor și raționalitatea lucrurilor dincolo de o viață pusă la o grea încercare, Iov își vede dorința sa ultimă de a se întâlni cu Creatorul împlinită. Cu toate acestea, nici măcar această întâlnire supremă nu pare să îl ajute să dezvăluie complexa rețea a existențialității umane. Această întâlnire cu Creatorul îl conduce totuși la o descoperire fundamentală, și anume a limitelor cunoașterii umane, rezumată succint prin următoarea concluzie: „am vorbit fără să înțeleg despre lucruri prea minunate pentru mine și nu știam” (Iov 42:3).
Publication › Klein Hans › 2023 › 116 › 3 › Pages: 295--304Ez az előadás amellett áll ki, hogy fel kell éleszteni a teológiát mint mesterséget, éspedig oly módon, hogy teológiai hallgatóknak meg kell tanítani a teológus-mesterséget. Ennek érdekében három kérdéskört bont ki: 1. Milyen a kézműves mentalitás a paraszti mentalitással szemben? 2. Miként értendő és hogyan tanítható a teológia mint mesterség? 3. Szabad-e egyáltalán a teológiát mint mesterséget űzni? Végül néhány következtetést von le: az a teológus, akire mindinkább szükségünk van, olyan igazi mesterember, aki mindig újat tanul, hajlandó átképezni magát, hogy a gyülekezetnek a legjobbat nyújtsa; aki önmagát és teológiáját kivetítve szerénnyé lesz; és aki szemmel tartva az atyák hagyományait és a keresztyén emberek életét kész megtisztítani az evangéliumot a letűnt korok örök érvényű igazságokká kiáltott terméketlen magyarázataitól.
Publication › Ledán M. István › 2022 › 13 › Pages: 25--80Pauszaniasznál olvashatjuk a Görögország leírása című művében, hogy Hellászban sok bámulatra méltó dolgot lehet látni, és sok csodáról lehet hallani. Ebben a tanulmányban mi most e sok csodát vizsgáljuk meg. Mondanunk sem kell, hogy nem vállalkozhatunk arra, hogy a görög (és római) világ minden csodájára vagy inkább minden típusú csodájára kitérünk. Elsősorban nem is annyira terjedelmi okok miatt, hanem azért, mert nem minden csodatípus tartozik érdeklődési körünkbe.
Publication › Jónás Norbert-Ferenc › 2023 › 116 › 2 › Pages: 109--138A prozelita kifejezés az intertestamentális korban nyeri a zsidó hitre áttért pogány származású ember jelentést. Ebben a korszakban fogalmazzák meg az betérést megelőző feltételeket, és szögezik le a belépéshez nélkülözhetetlen rituális cselekedetek sorrendjét és értelmét. A zsidó társadalomban a prozeliták is jog által meghatározott státust nyernek, amit a rabbinikus irodalom kellőképpen tárgyal. Egyes konzervatív vagy fundamentalista beállítottságú csoportok ellenezték mind a térítést, mind a prozeliták befogadását. A diaszpórában viszont sokkal inkább misszió szándékú a nyitottság. Ez a kétféle magatartás erőteljesen jelentkezik a rabbik prozelitákkal kapcsolatos vitáiban is, jóllehet a farizeusi gondolkodású rabbik nem a prozelitizmus legitimitását tették kétségessé, hanem az áttérés feltételeinek részleges, elhanyagolhatónak vélt pontjait. A viták kiterjedtek a prozelita nők és gyermekek, a körülmetélés és bemerítés kérdéseire is.
Publication › Nagy Norbert › 2023 › 116 › 1 › Pages: 76--82Az emberben minden időben ott élt a vágy, hogy a világmindenség titkait megfejtse. A válaszok megfogalmazásakor azonban szembesülnie kellet azzal, hogy nyelv által képtelen mindent meghatározni. A mítoszok szekularizálásával ugyanis elvesztettük kapcsolatukat a költői nyelvvel, ami megadhatná a belépés lehetőséget a nyelven túli állapotokba. A megoldás a titok erejének újra felfedezése lehet. Mindez az egzisztenciális metafora által megtörténhet, és az ember újra képessé válhat az Isten titkának a megélésére.
Publication › Adorjáni Zoltán › 2023 › 116 › 1 › Pages: 5--29A szenvedés titok is. Szenved az istenkáromló és az igaz is. Jézus sem fedte fel annak okát, hogy az a jeruzsálemi ember miért született vakon. Azt viszont felfedte és számtalanszor példázta, hogy mit kell tenni a szenvedőkkel. Aki pedig felkarol bármely nyomorúságba esett embert, abban Isten hatalma cselekszik. Ez a mi felkarolásunk ugyanaz az a felkaroló, vigasztaló, testet lelket gyógyító csodatett, amelyet Isten tett és tesz. Az itt közölt írás, amely egy előadás kibővített és szerkesztett változata, a szkólékobrótosz (σκωληκόβρωτος) néven ismert betegség kérdéskörébe enged betekintés kanonikus bibliai, A Makkabeusok második könyve, Josephus Flavius írásai, a rabbinikus források és a Jób testamentuma apokrifus könyv alapján.
Thesis › Horváth Alexandra-Melinda › 2023 › Supervisor: Adorjáni ZoltánDolgozatomban egy nagyapa a Törvény szerint élni kívánó embereknek intézet tanításait mutatom be, melyek az intertestamentális kor nőkről, férfiakról és a közöttük lévő nemi és szociális kapcsolatokról vallott nézeteit is tartalmazza, ezzel próbálva az oktatást és a bölcsességet előre mozdítani. A protestánst teológiai irodalomban kevés figyelmet szenteltek e könyvnek, mert bár a deuterokanonikus könyvek olvasmányként elfogadottak, szószéki igehirdetés során nem használhatóak fel. E dolgozat azoknak a magyar teológusoknak és más irányultságú olvasóknak nyújthat segítséget, akik szeretnének megismerkedni Jézus, Sirák fia könyvével, különös tekintettel annak nőkkel és a férfiakkal kapcsolatos tanításaival. Írásomban arra keressük a választ, milyen volt a könyv keletkezési idejében a nők helyzete, milyen elvárásaik voltak a lánygyermekek, feleségek, özvegyek felé, milyen kötelezettségeket kellett teljesíteniük a nőknek.
Thesis › Jónás Norbert-Ferenc › 2022 › Pages: 45 › Supervisor: Adorjáni Zoltán(A 25. Reál- és Humántudományok ETDK és 36. OTDK Társadalomtudományi Szekciója keretében bemutatott dolgozat. A 25. ETDK-n a dolgozat szerzője különdíjban részesült.)
Izráel népének különleges kapcsolata Istennel a Szentírás fő témái közé tartozik. Az idegen, (pogány) népekről pedig általában negatív hangnemben, sokszor elítélően beszél a Szentírás. A választott nép viszont sem Izráel területén, sem a diaszpórában nem kerülhette el a pogányokkal való érintkezést. Ezért a dolgozat mindenekelőtt arra a kérdésre kíván választ adni, hogy a választott nép miként viszonyult azokhoz a pogányokhoz, akik közeledni, illetve csatlakozni óhajtottak a zsidósághoz, s akiket a szakirodalom prozelitáknak nevez. Előre bocsájtjuk, hogy a dolgozatban csak az ókori prozelitizmussal van lehetőségünk foglalkozni.
Thesis › Balás Zoltán Attila › 2022 › Pages: 44 › Supervisor: Papp György(A 25. Reál- és Humántudományok ETDK keretében bemutatott dolgozat)
A keresztyén és a többi vallás viszonyának vizsgálata, azok közötti kölcsönhatások keresése nem újkeletű kérdés, már több évszázada foglalkoznak vele, amint azt a dolgozat során látni is fogjuk. Az ő törekvéseiken felbátorodva keressük azokat a kapcsokat, amikkel valahogy meg tudjuk érteni, hogyan „lett” a keresztség, hiszen amikor Jézus megbízza a tanítványokat a keresztség és igehirdetés szolgálatával, akkor a tanítványok már tudják, mi az a keresztség.
Pró és kontra a szürke zónában. A szinkretizmus fogalma és kérdésköre a dél-koreai protestáns karizmatikus mozgalmak és a sámánisztikus hagyományok közötti kapcsolat szemszögéből
Publication › Lőrinczi Petra › 2022 › 115 › 2 › Pages: 136--172Ez a dolgozat a nem-nyugati keresztyénség jellegzetességeinek leírása során felmerülő fogalmakat tisztázza. A koreai protestáns keresztyénség sikerességének vizsgálatához – a történeti, társadalmi és politikai kontextus figyelembevétele mellett – mindenképpen szükséges a vallási-kulturális dimenzió vizsgálata is. A dolgozat arra az általános jelenségre igyekezik felhívni a figyelmet, hogy a koreai protestáns keresztyénség, közelebbről a Yoidói Teljes Evangélium Gyülekezet és a korábbi, őshonos koreai vallások kapcsolatának kutatását a tudományos nézőpont (vallástudomány-teológia), az adott fogalmak értelmezése és a személyes vallási beállítottság is befolyásolja.
A csúfolódók széke. A Zsolt 1,1 és a látványosságok a rabbinikus iratokban és Tertullianus De spectaculis című írásában
Publication › Mezey Mónika › 2022 › 115 › 2 › Pages: 109--118A rabbinikus és a korai keresztény iratok párhuzamosságait többnyire megmagyarázhatjuk a közös gyökereikkel és a közös ellenséggel. Van azonban egy olyan terület, amellyel kapcsolatban a Szentírás semmiféle iránymutatással nem szolgál, ez pedig a látványosságok kérdése, ennek ellenére ugyanazt a bibliai helyet (Zsolt 1,1) használják, amikor a pogány látványosságok ellen érvelnek. Ez lehet egy intenzív eszmecsere eredménye, de visszavezethető egy közös, szóban hagyományozott forrásra is.
Thesis › Jónás Norbert-Ferenc › 2022 › Pages: 45 › Supervisor: Adorjáni ZoltánDolgozatomban a prozelitizmus kérdéskörét kutatom. Főként az ószövetségi „jövevény” (gér) és intertestamentális kori prozelita (proszelüthosz) fogalmakkal foglalkozom. Fő kérdésem a témával kapcsolatban, hogy milyen megítélése volt a prozelitáknak a zsidó és nem zsidó társadalmon belül az említett időszakokban. Ugyanakkor vizsgálom a prozelita jog és betérés kérdéskörét is. Dolgozatom első részében azokat az ószövetségi helyeket vizsgáltam meg, amelyekben megjelennek a görög „prozelita” szóval megfeleltethető héber (gér, gerim) kifejezések. Elsősorban a kifejezések vallási és jogi tartalmára fordítottam a figyelmet. Az intertestamentális kori források, amelyek a kutatás fő részét képezik, a Kr.e. első század két meghatározó zsidó szerzőjének Alexandriai Philón és Josephus Flavius munkáira alapoznak. A prozelita jog és a prozelita kultuszi élet meghatározására a rabbinikus irodalom, főként a babiloni és palesztin Talmud nyújt kiindulási alapot.
Publication › Marjovszky Tibor, Márton János › 2022 › 115 › 1 › Pages: 25--36Az ókori Izráelben a téli esők hiányát nemcsak gazdasági válságként élték meg, hanem Isten figyelmeztetését is látták benne. Ezért minden esetben, amikor az esős évszak csapadék nélkül telt el, a bölcsek nyilvános böjtöt hirdettek. A Misna Ta'anit traktátusának 2. része részletesen foglalkozik azokkal a szertartásokkal, amelyeket a pátriárkának, a törvényszék elnökének, a papság és a gyülekezet tagjainak kellett bemutatniuk. A külső szertartáshoz, mint például a láda meghintése hamuval, hozzátartoztak a különböző áldásmondások, amelyek rámutattak a böjt tulajdonképpeni céljára, hogy tudniillik a szívnek kell visszatérnie a helyes útra. A böjti napok tehát a megtérés előfeltételeinek teljesítésére nyújtanak lehetőséget: a bűnök megvallására és a bűnök megbánására. A fejezetben szó esik azokról a napokról is, amelyeken kifejezetten tilos böjtölni és azokról a személyekről is, akik mentesek a szigorú értelemben vett böjt alól.
Thesis › Balás Zoltán Attila › 2022 › Pages: 54 › Supervisor: Papp GyörgyMi a keresztség? A tisztulási szokás rituáléja? Vagy beavatási rituálé? Mindkettő esetleg? Milyen gyökerekkel rendelkezik? Csak zsidó háttérre tekint vissza, vagy ennél mélyebbre nyúlnak vissza gyökerei? E kérdésekre keressük a választ.
A mosakodás, mint rituális cselekedet, szinte minden vallásban megjelenik, bár különböző jelentésekkel. Eredetileg a testi szenny megtisztulásának rituáléjaként tekintettek erre, de a második templom korának irodalmában ez megváltozott. A dolgozat megvizsgálja mind a zsidó, mind a nem zsidó gyökereket.
Publication › Marjovszky Tibor › 2021 › Pages: 518--525A feladat nem is olyan egyszerű: az elnevezések keverednek, sokszor még az sem bizonyos, hogy azonos elnevezés az adott szövegekben ugyanazt az állatot jelöli. Így hát nem árt – már az alapoknál – egy kis nyelvészkedés. Már az általános görög név is (ἡ γαλή) jelenthet menyétet és (erdei) nyestet egyaránt.
Publication › Kolumbán Vilmos József › 2021 › Pages: 785--812Ez a publikációs lista Adorjáni Zoltán közleményeit tartalmazza.
Publication › Visky Sándor Béla › 2021 › Pages: 703--721Dolgozatomban egy olyan kortárs teológiai irányzatot kívánok röviden bemutatni, amely az elmúlt két évtizedben meglehetősen nagy visszhangot keltett angolszász akadémiai körökben, de amellyel ismereteim szerint ez ideig magyar nyelvterületen még senki sem foglalkozott. Előbb ennek alapszempontját, névértelmezését, irodalmát villantom fel (I), majd öt olyan markáns gondolatkört vázolok, amellyel gyakran találkozunk az irányzaton belül (II), végszóként pedig e tanulmány címét értelmezem (III).
Publication › Tódor Csaba › 2021 › Pages: 683--702Az 1990-es évek krízishelyzete Kelet-Közép-Európában, s így Erdélyben is bizonyos szempontból hasonló az 1930-as évek Amerikájához, ahol a válság hirtelen jött. A lényeges különbség a mi esetünkben az, hogy mi alkalmazkodtunk ezekhez a szociális kedvezőtlenségekhez. A posztszocialista instabilitás életmóddá vált, és nem pusztán túlélése a hirtelen jött, váratlan helyzetnek. Nincs semmiféle stratégia, sem hosszú távú tervezés, a globális piac függőségében élő posztszocialista államok számára rendkívül természetes az állandó készenlét. Az egyetlen stratégia talán, ami az elmúlt harminc évben az emberekben kialakult: mindennap készenlétben állni és várni, hogy valami történni fog.
Publication › Sógor Árpád › 2021 › Pages: 667--682Hasznos dolognak tartom, hogy az, aki vezetői szerepre készül vagy kényszerül, az legyen tisztában a különböző vezetési formákkal, azoknak előnyeivel és hátrányaival. Megkülönböztetünk többféle személyiségtípust, és ezekhez tartozóan többféle vezetési formát és vezetési stílust.
Publication › Papp György › 2021 › Pages: 557--569Ebben a tanulmányban a Zsoltárok 90,1–6 (mint a zsoltár első nagyobb egységének) masszoréta szövegét hasonlítom össze a Targumban található szöveggel, feltérképezve a fordítási különbségeket, és bemutatva az arám fordítás fontosabb jellegzetességeit. Munkamódszerem: először párhuzamos olvasásban közlöm a szakaszokra bontott zsoltár masszoretikus és targumi szövegét és fordítását, majd ezt követően kiemelem a hasonlóságokat és a fontosabb különbségeket.
Publication › Kókai-Nagy Viktor › 2021 › Pages: 379--395Philónnál a próféták, prófécia szavak jelentéstartalmát nem választhatjuk el az inspiráltság kérdésétől. Művei alapján egyértelmű ugyanis, hogy gondolkodásában ez ugyanazt az Isten kijelentését közvetítő állapotot jelöli. Az inspiráltság, eksztázis legmagasabb formája a prófétálás, amikor az ember többé nem ura saját értelmének, hanem Isten kisajátítja magának az embert és a Lélek használja hangképző szerveit. Ebből adódóan Philón szóválasztása a prófétálás jelenségére vonatkozóan alapvetően a nem bibliai görög nyelvből származik.
Publication › Juhász Tamás › 2021 › Pages: 319--329A jelen írás a megszentelés bibliai, hitvallási és dogmatikai értelmezése körüli félreértéseket és az ezek nyomán kialakult téves egyházi gyakorlatot kívánja szemügyre venni. A kérdésről szóló bibliai és egyházi tanítást csak annyiban vázolja, amennyiben a benne rejlő igenből a nemek is érthetőbbé válhatnak.
Publication › Gaál Botond › 2021 › Pages: 235--248Kicsoda az ember? Hogyan került bele a hálóba? Azért nehéz kérdés ez, mert az ember esetében mindig ott van egy megfejthetetlen titok, nevezetesen az, hogy egyszerre teremtmény is, és ugyanakkor lelki-szellemi tulajdonságokkal bíró személy is. Az ember teremtmény volta azt jelenti, hogy teljességgel az őt körülvevő természet része. Annyira integráns része a világnak, hogy testiségében éppen úgy érvényesek reá a természettudomány által ismert törvények, mint bárhol ezen a világon. Ha viszont az ember személy voltát vizsgáljuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy az embernek van cselekvési és választási lehetősége, döntési szabadsága, másik emberhez való viszonya, közösség iránti igénye, és még megannyi eshetőség, mint például a nemiségéből eredő vonzalom a férfi és nő között, sőt a transzcendencia iránti képesség is ide sorolandó. Persze ez mind benne van a Bibliában is, de azt más oldalról fogjuk bemutatni. Most maradunk a tudományos jellemzésnél.
Publication › Balogh Csaba, Kolumbán Vilmos József › 2021 › Pages: 815Adorjáni Zoltán, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet újszövetséges professzora 2021. november 13-án töltötte a 65. életévét. A tiszteletére megjelent könyv 43 szerző tanulmányát tartalmazza. A kötet szerzői több szálon kötődnek az ünnepelthez: jelenlegi kollégák és egykori kollégák, testvérintézmények tanárai, tanítványok, barátok. Az itt megjelenített tanulmányok tartalmilag érintik a biblicum, a rendszeres teológia, a gyakorlati teológia, az egyháztörténet, a művészettörténet és művelődéstörténet területeit.
Publication › Papp György › 2021 › Pages: 161--173The paper presents some aspects of the theological science which I considered important for the permanent renewal of doing theology in the Hungarian Reformed Church of Transylvania. I hope I made it clear through this paper that doing theology means also the shaping of a new life (both of the one doing theology and their readers), which is conceived and developing in the safety of the living-space of the New Covenant through Jesus, i.e., the Kingdom of God, which came near us. This new life, i.e., the “Kingdom-membership” implies also new understanding: a new understanding not only of the whole life but of the interpretation or definition of the essence of theological science as well.
Publication › Kozma Zsolt › 1996 › Pages: 431Az Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet református kara 1995-ben ünnepelte a Teológia kolozsvári fennállásának 100. évfordulóját, nem feledkezve meg arról, hogy szellemi, lelki és jogutódja az 1622-ben Bethlen Gábor alapította református akadémiának. A Teológia református tanárai ezzel a kötettel az előtt a három tanári nemzedék előtt tisztelegnek, amely 1895-1948 között a szent tudományokkal vértezte fel a lelkipásztori szolgálatra készülő ifjakat. Az olvasó itt Erdély 20. századi református teológiatörténetét emberi sorsokra felaprózva, azokon belül feldarabolt életekben érzékeli; úgy néz ki, hogy a külső politikai változások és a szellemi áramlások is felosztják ezt a több mint 50 éves időszakot; a 16 tanár különböző lelki ajándékok és más-más mértékű talentumok birtokosa volt.