Repozitórium index

Igetanulmány az ApCsel 16,9-15 alapján

Adorjáni Zoltán, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet újszövetséges professzora 2021. november 13-án töltötte a 65. életévét. A tiszteletére megjelent könyv 43 szerző tanulmányát tartalmazza. A kötet szerzői több szálon kötődnek az ünnepelthez: jelenlegi kollégák és egykori kollégák, testvérintézmények tanárai, tanítványok, barátok. Az itt megjelenített tanulmányok tartalmilag érintik a biblicum, a rendszeres teológia, a gyakorlati teológia, az egyháztörténet, a művészettörténet és művelődéstörténet területeit.

Az ember az Istennel való együtt járásában létezik („létrejön”, pontosabban identitása ebben „jön létre”), következésképpen mind a lelkigondozó, mind a gondozottja identitása is, antropológiai értelemben (mint szerény kalauz / kísérő a klienssel való együtt-haladása sajátos történetében), e dinamikus reláció kontextusában valósul meg, azaz létezik, és abszolút értelemben ezt nevezhetjük terápiának, illetve bármilyen legitim lelkigondozói intervenció sajátos útjának és a lelki „egészség” teológiailag indokolt helyreállításának (azaz Istenképűségünk eszkatológiailag anticipált helyreállításának). A kliens gyógyulása ugyanígy „jön létre” és válik apró emberi története részévé az „Isten nagy történetének”, és ezzel mintegy a szabadulástörténetnek konkrét részesévé.

Jelen tanulmányban arra a kérdésre keressük a választ, hogy mi a záróevangélium liturgiatörténeti háttere, és mi az evangélikus liturgiában betöltött szerepe és teológiai jelentése.

Az úrvacsora parancsának végrehajtása nem passzív részvétel, vagy újra el-mondott, elismételt szöveg. Az úrvacsora nem egy tan illusztrációja. Nemcsak gondolati kapcsolatba kerülünk Krisztussal, hanem lényegi és valóságos kapcsolatba. Nemcsak rá gondolunk, hanem arra is, hogy a Szentlélek által belénk költözik. Ez a jele és záloga annak, amit ő itt és most tesz, hogy valóságosan közöttünk van. Nem tanról van szó, hanem arról az örök életről, amelyet Krisztustól kapok kereszthalála által.

A modern keresztyén zene felekezeti határokat nem ismerve hódítja meg a keresztyén fiatalok szívét, s nyer egyre nagyobb teret nem csupán külföldön, de magyar nyelvterületeken is. Ez sok helyen problémák forrásává vált, vannak gyülekezetek ahol a tradícióhoz, régihez mindenekfölött ragaszkodó lelkipásztor komoly összetűzésbe kerül az ifjúsággal vagy éppen két tűz között találja magát, ifjúság és a minden új ellen lázadó gyülekezet többi része között, ez új stílusú dicsőítés miatt. Minden esetre sok megválaszolandó kérdést vet fel ez a téma és mindaz, amit magával hoz. Aktualitása úgy gondolom egyértelmű, főként azoknak, akik gyülekezetben dolgoznak, és időről időre találkoznak a kérdéssel.

Választott témánkban is az utolsó tudományos cikk unitárius körökben 1979-ben íródott Gellérd Imre unitárius lelkész, tanár, teológiai szakíró tollából. Ez a tény késztetett arra, hogy 35 év után ismét vizsgálat tárgyává tegyük a prédikáció időszerűségét. Noha az unitárius szakirodalomnak híján is voltunk, azért Gellérd Imre imént említett tanulmányát vettük alapul és emellett átfésültük a többi protestáns felekezet (evangélikus, református) e témában írt tanulmányait, amelyek a XX és XXI. században jelentek meg.

Szakdolgozatom témája az I-II. századi őskeresztyén istentisztelet főbb vonásainak bemutatása és vizsgálata különös tekintettel a liturgiai elemekre. Célom az, hogy bemutassam az eltérő gyökerű keresztyén gyülekezetek lelki életét, és istentiszteletének kialakulását, fejlődését. Ennek érdekében nyomon követem a keresztyén istentiszteletet az első pünkösdtől az apostoli atyák korának végéig, azaz a II. század második feléig. A címben jelzett témához kapcsolódó területek közül főleg az igehirdetésre és az úrvacsorára összpontosítok.

A dolgozat írása közben igyekeztünk minden lehetőségünkben álló forrásmunka felderítésére. Kutatásunk során főként az ágendás könyvekben és a liturgika könyvekben tájékozódtunk, de a múlt században írt euchetikai, liturgikai tanulmányokban is. Mintegy megrökönyödve vettük tudomásul, hogy egyházunk elöljárói, tanítói számtalanszor nyilatkoztak az igehirdetés korszerűségéről, a homiletika kihívásairól, de kevés szó esett az imádságról. Azt tapasztaltuk, hogy kevés írott nyoma maradt annak, hogy a nemzedékek hogyan imádkoztak a szószékeken. Pedig bizonnyal voltak nemcsak nagy igehirdetőink, de nagy imádkozó őseink is. Talán ez a gondolat is hozzásegített ahhoz, hogy a gyülekezeti imádság kérdésével foglalkozzak.

Magiszteri dolgozatomban a kisiskolás gyerekekre fokuszálva vizsgálom meg a vallásos nevelés fontosságát. E témát jártam a lehető legjobban körül, annak érdekében, hogy a dolgozatom legfőbb kutatási kérdésére megtaláljam a választ, mely kérdés így hangzik: Melyek azok a tényezők, amelyek befolyásolják a fiatal korosztály Istenről alkotott képét, valláshoz való viszonyát? A szakdolgozati témaválasztásom szakterületét egyértelműen befolyásolta az érdeklődésem a vallás iránt, szerettem volna megtudni, hogy milyen összefüggések fedezhetők fel a vallásos neveltetés, a vallásos megküzdés, valamint a problémamegoldás között. A vallásos nevelés terén gyakran merülnek fel kérdések bár megoszlanak a vélemények a kisgyermekeket érintő vallásos nevelés tekintetében. A keresztény nevelésnek évszázadokat felölelő múltja van, de a gyermekek nevelésében a vallás mindig is nagyon fontos szerepet játszott.

Gyülekezetépítés céljából foglalkoztam a 15-17 éves keresztyén fiatalok identitásfejlődésével. Vizsgálom az identitásfejlődés szerepét a közösségtudat megerősítésében.  Megfelelő elméleti megalapozás igényével a fiatal korosztály egyháztagságának megerősítése a dolgozat célja az identitásfejlődésük sajátosságainak összefüggésében. A katechétikai, gyakorlati megvalósításhoz a dolgozat tézisének fejlődéselméleti, szociálpszichológiai, valamint valláslélektani, teológiai megközelítése szolgálja az elméleti megalapozást. A keresztyén fiatalok identitástudata csak a közösségen belül erősödhet, azonban számos keresztyén fiatal számára nehezen vagy egyáltalán nem integrálódik, válik személyiségük részévé a keresztyén identitástudat, amelyik a közösségivé tartozás tudatát foglalja magába.

Dolgozatomban a szülők válásának hatását vizsgáltam a gyermek istenképének kialakulására nézve. Az istenreprezentációs folyamat előzményeiként felvázoltam a különféle reprezentációs folyamatok kialakulását, így az ikonikus és szimbolikus reprezentációs folyamatokkal is foglalkoztam. Ezek mellett a tárgyi reprezentációt is kutattam, melyben James Martel, Winnicott tárgykapcsolat elméletével foglalkozó észrevételei voltak segítségemre. Mindez szükséges volt, mivelhogy az istenreprezentációs folyamattal foglalkozó szakirodalomban többen, így például Robu Magda és Pál Ferenc is hivatkoznak Ana-Maria Rizzuto kutatási eredményeire, aki az említett tárgykapcsolat elmélet énfejlődésére vonatkozó nézetei alapján építette fel saját megfigyelési rendszerét. 

„A kötődés a bölcsőtől a sírig létfontosságú szerepet játszik az ember életében.”– vallja John Bowlby pszichológus, a kötődéselmélet atyja. A korai anya–gyerek kapcsolat és annak kihatása a gyermek lelki fejlődésére és a felnőtt létre a kötődéselmélet fényében, különös tekintettel a lelkipásztor szolgálatára című dolgozatomban hidat képezek a kötődéselmélet pszichológiai síkon megalapozott elmélete és a pásztorálteológia között. Célom arra rávilágítani, hogy a gyermekkorban kialakuló kötődési minták (biztonságos, szorongó–elkerülő, szorongó–ambivalens és dezorganizált) hatással vannak a felnőtt létre, jelen esetben a lelkipásztorok, mint a gyülekezet élén álló vezető személyek kapcsolati rendszereire. Ennek feltérképezéséhez az empirikus kutatás módszereit segítségül hívva, kérdőívek és azok eredményeinek SPSS-módszerrel való feldolgozása által kívánom felmérni a lelkipásztoroknál megnyilvánuló kötődési mintákat, különös tekintettel a nem biztonságos kötődési mintákra.

Dolgozatom a mára már nagy népszerűségnek örvendő érzelmi intelligencia témakörét járja körül. Vizsgálódásom fő célja, hogy felhívja a lelkipásztorok figyelmét érzelmi intelligenciájuk fejlesztésének fontosságára a szolgálatban. Feltételezésem szerint a lelkipásztorok többsége nem számol tudatosan az érzelmi intelligenciával, ezért nem fordít hangsúlyt a fejlesztésére sem. A célom eléréséhez először kvalitatív kutatási módszerként a mélyinterjút alkalmaztam, majd ennek tükrében kvantitatív kutatást végeztem, kiértékelő kérdőív segítségével. Felmérésem célcsoportja az Erdélyi és Királyhágómelléki Református Egyházkerületek lelkipásztorai voltak. A két Egyházkerületből összesen tizenkét lelkipásztorral készítettem mélyinterjút. A kiértékelő kitöltésében százhetvenegy lelkipásztor vett részt, amely a két Egyházkerület lelkészeinek több mint húsz százalékát teszi ki.

Dolgozatom témája az istenképek kialakulása és jellemzői a IV. osztályosok életében. Fő kérdése az, hogy „Mit lát a gyerek, ha Istenre gondol?”. A munkám első részében a gyerekek pszichológiai fejlődésével foglalkozok, mely magyarázza, hogy bizonyos információkat hogyan értelmeznek, és hogy azok milyen hatással vannak rájuk. Ezt követően – kérdőívek által – a főként külső interakciók hatására kialakult istenképek Frielingsdorf szerinti nyolc típusát vizsgálom, majd a kutatási eredmények ismertetése következik. A dolgozat elején feltett kérdésre válaszolva a gyerekek, pontosabban az iskoláskorúak pozitív istenképekkel rendelkeznek. Azonban az is kiderült, hogy a mozaik családban felnövő gyerekeknél az egyes kérdések megválaszolásánál a döntési képtelenség állapota lép fel. Úgy vélem, hogy ezen információk tudatában sokkal hatékonyabban tudja végezni munkáját a katechéta, lelkipásztor, hittanoktató.

A kutatásom célja elsősorban az volt, hogy minél több információt megtudjak a témával kapcsolatban, hogy ki mit gondol róla, hol tartanak a jelenlegi kutatások, és hogy a megtalált információk segítségével elmélyülhessek a témában. Másodsorban kíváncsi voltam az unitárius etika álláspontjára is ezzel kapcsolatosan, ugyanis jövendőbeli lelkészként fontosnak tartom azt, hogy lelkészeink fokozott mértékben lépjenek fel ennek a kérdésnek tárgyalása és megoldása érdekében. A dolgozatom további nagyobb részei a módszertan, a forrásirodalom, az adatok ismertetése, elemzése és végül az összefoglaló. A dolgozat elkészítése során fontosnak tartottam ismertetni elsősorban a család fogalmának különféle meghatározásait, annak funkcióit és jellemzőit, amelyekre vonatkozó információk az első fejezetben találhatók meg.

Bármely korban találkozunk a veszteséggel, amely minden esetben megrázó, fájdalmas, valamint nehézségekkel jár, és így krízishelyzetet okozhat. Nem lehet rá felkészülni, csupán megtanulni idővel együtt élni a fájdalommal, a hiánnyal. Minden esetben válsággal jár, magával a gyász krízisével, és függetlenül attól, hogy az ember felnőtt vagy gyermek átéli a folyamatot. A gyász okozta fájdalmat mindenki megérzi. A felnőttek esetében általánosan kijelenthető, hogy könnyebb a gyászfolyamat, hiszen elfogadják az „élet rendjét”. Vannak esetek, amikor a felnőtt sem tudja feldolgozni az őt ért veszteséget, viszont megvannak az „elődöktől örökölt szokások”, rítusok, amik segítenek együtt élni a veszteség fájdalmával. Lelkigondozói szempontból is sokkal több eszköz és módszer áll a rendelkezésükre a segítés céljából. 

Dolgozatomban a Sepsi Református Egyházmegye temetési szertartásainak paraliturgikus elemeivel foglalkozom. Ez azt jelenti, hogy elsősorban azokat a szokásokat, gyakorlatokat gyűjtöm és elemzem, amelyek nem tartoznak a temetési liturgiához, de egy közösség gyakorolja azokat a temetés előtt, alatt vagy után. Dolgozatom során válaszokat keresek különféle elméleti kérdésekre a temetéssel kapcsolatosan. Érdekel a temetés istentiszteleti jellege, a temetési szertartás történelmi alakulása, valamint szeretetszolgálati jellege. Választ keresek arra, hogy melyek is pontosan a paraliturgikus elemek és miért fontosak. Mindezek fényében elemezem a gyülekezetekben gyűjtött adatokat. Válasz keresek arra, hogy milyen összefüggés van a paraliturgikus elemek és a lelkigondozás, a közösség formálása és a halálhoz való helyes viszonyulás között. Végül az igehirdetés fontosságát vizsgálom meg.

A 20. század első felében az erdélyi református egyházi életet leginkább a megújulás szándéka határozta meg. Az egyházi élet minden vonatkozását e megújulás szolgálatába igyekeztek állítani. Különösen igaz ez arra a belmissziós intézményhálózatra, amely a két világháború között épült ki és erősödött meg (IKE, FIKE, Nőszövetség, Diakonissza Intézet, stb.). A belmisszió ügye kihatott továbbá az oktatásra is: a felekezeti iskolák (elsősorban kollégiumok) tanterveit igyekeztek ennek tükrében megújítani, de sürgető kérdésként állt elő a teológiai képzés megreformálásának igénye is. Az elérni kívánt változásokat illetően széles eszköztár állt az egyház rendelkezésére. E színes palettából dolgozatom kiemeli az ének-zene tárgykörét, mint a 20. századi református belmisszió egyik fontos ágát. A vizsgálódás központjában főként oktatástörténeti kérdések állnak (kollégiumi oktatás- és nevelés, lelkészképzés, kántorképzés).

Az utódoknak joguk van ahhoz, hogy egy szeretetteljes, bizalomra és méltányosságra épülő családi közegben növekedjenek fel. Az, hogy az „elég jó” szülők részéről miként tapasztalják optimális fejlődésük fentebb említett alapköveit, nagymértékben múlik azon, hogy a párok képesek-e a kapcsolatukban a harmonikus és egymást gazdagító házastársi kapcsolatra. A dolgozatban részletesebben taglalt posztmodern korral való szembesülés nem ragadhat meg a tudatosítás szintjén. Az egyháznak és a lelkipásztornak, mint Isten szolgájának fontos szerepe lehet a boldog és harmonikus családok létrejöttében és fennmaradásában. A dolgozatban taglalt kontextuális szemlélet – amely némiképp a posztmodernben tapasztalható változás, változtatni akarás és rendezetlenség ellentéte – ismerete segíthet abban, hogy támogassuk a relacionális etika fényében létrejött kapcsolatokat.

Dolgozatunkban arra a kérdésre keressük a választ, hogy milyen egy hatékony katekéta. Ahhoz, hogy megválaszoljuk ezt a kérdést, a hatékonyság fogalmát bibliai és emberi oldalról tanulmányozzuk. Első renden elemezzük, hogy milyen fontos a katekétának feltárnia a benne élő én- és istenképeket, valamint foglalkoznia velük. Ezt követően vizsgáljuk a katekéta személyes kapcsolatát a szentháromság harmadik személyével, a Szentlélekkel és e kapcsolat hatását szolgálata hatékonyságára. Végül azt gyűjtjük össze, hogy mit sorol fel hatékony katekéta személyiségjegyeként a teológiai hallgatók, fiatalok és fiatal felnőttek egy csoportja. Ezt egy kérdőív segítségével mérjük fel, majd az eredményeket ismertetjük. A dolgozat zárásaként további kutatások lehetőségeit elemezzük.

Az autizmus spektrumzavar (továbbiakban ASZ) előfordulási aránya az elmúlt évtizedekben világszerte növekedést mutatott. Ennek következtében valószínűsíthető, hogy az egyházak gyülekezeteiben is egyre több a spektrumon élők száma. Ennek fényében fontos kidolgoznunk olyan pedagógiai eljárásokat, amelyek segíthetnek az autizmus spektrumzavarral élő kisiskolásokat tanítani, a gyülekezetekbe integrálni a katekézis által. A következőkben három olyan eljárás kerül ismertetésre, amelyek együttes használata támogathatja a fenti cél elérését. Az érzékenyítés által segíthetünk a kortársaknak, a csoport többi tagjának, hogy megértsék, miben különbözik tőlük az ASZ-vel élő személy. Átérezhetővé tehetjük számukra, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdenie nap mint nap annak, aki nem neurotipikus. A differenciálás segíthet abban, hogy a spektrumon élő gyermekkel úgy tudjunk foglalkozni, hogy egyéni képességei fejlődjenek, hátrányos helyzete a lehető legjobban kiküszöbölődjön.

A kötetben közzétett 10 exegetikai tanulmány mindegyike az Igazság és Élet című lelkipásztori szakfolyóiratban jelent meg 2008–2024 között. Tartalmukat tekintve a szövegek az említett folyóirat szerkezeti alapegységeit követik: exegetikai megértés, teológiai összefüggések feltárása, prédikációvázlat, példák és szemelvények, szempontok az istentisztelet alakításához, illetve bibliográfiai hivatkozások. A szövegek a folyóiratban eredetileg megjelent formájukban, a textusok kanonikus sorrendje szerint kerülnek itt közlésre.

Úgy érzem, saját genogramom elkészítése és ennek elemzése segített jobban megismerni családomat, de főként önmagamat, és ez nagymértékben segít abban a munkában, ahol elengedhetetlen, hogy első sorban saját magammal és családomból hozott tulajdonságaimmal tisztában legyek. Továbbá segít majd megérteni olyan folyamatokat, amelyek jövendőbeli családomban jelentkeznek, és segít elkerülni olyan hibákat, amelyeket a jószándék nevében, tudatlanul követünk el.

A dolgozatom címe: „A neoprotestáns istentisztelet”. Azt hiszem, ez egyetemi éveim legérdekesebb témája. A mai erdélyi vallási viszonyok között a történelmi egyházainkat leginkább fenyegető veszélyt a neoprotestáns egyházak elszívó ereje jelenti. Mondhatjuk, hogy a mi gyengeségünk, hogy a hívek elhagyták az eredeti gyülekezeteiket, és ez az oka annak, hogy meg kell vizsgálnunk a baptista és adventista istentiszteleteket. Dolgozatom két fő részből áll. Az első részben a baptista istentiszteletről olvashatunk. Láthatjuk, hogy a baptista istentisztelet a legkisebb részekből hogyan válik valódi istentiszteletté. A legapróbb részletekből indultam ki, és az egyes fő részek végén az olvasót elvezetem neoprotestáns istentisztelet a posztmodern kontextusához. Dolgozatom második fő részében az adventista istentiszteletről és homiletikáról írtam. Az adventista istentisztelet jól felépített és teológiailag megalapozott. Az egész adventista istentisztelet az Istennek való hálaadás köré épül.

Liturgikatörténeti dolgozatomban Farkas Jenő Marosi református esperes Határidős munkarendjével foglalkozom. Első sorban azt kutattam, hogy milyen céllal állította össze az esperes a határidős munkarendet. Továbbá azt kutattam, hogy az 1938-1940 években a Marosi egyházmegye lelkipásztorainak mennyiben sikerült teljesíteni a munkarend előírásait. A munkarend előírásai több kategóriába oszthatók: liturgiai, katekhetikai, okatatásügyi, adminisztrációs előírások. A liturgiai szolgálatok elvégzésének nyomait kerestem, hiszen a célom az volt, hogy látható legyen, hogy a Határidős Munkarend szerint a lelkipásztor, mint liturgus milyen kell legyen, hogyan szolgálhatja Isten egyházát. A dolgozatban elsősorban a történelmi környezetet (a Trianon utáni időszakot), továbbá az egyházmegyei szervezetet, a misszió kibontakozását foglaltam össze, mivel ez volt az a közeg amelyben megjelent a Határidős Munkarend 1938-ban. Továbbá a kutatásom eredményeit dolgoztam fel.

Not all pastor's children remain close to the Church, despite the fact that they grew up in a religious environment and had the example and model of Christian living. The theoretical objective of my thesis is to explore pastor's children's motivations for living a pious life. For there can be external and internal motivation. The external motivation is when the pastor's child practices godly living and godly speaking, but not from an internal motivation, not from faith. They are not living a godly lifestyle because they feel they need to and because it is of value to them, but they are just living up to expectations. They behave and speak as expected by their parents, their congregation or their environment. They live godly lives either for external recognition and reward, such as the recognition of the church community or the pride of their parents, or perhaps to earn God's approval.

Az ifjúsági misszió kérdése egyre aktuálisabbá vált az utóbbi időszakban. Erre nézve azonban nincs egységes elképzelés. Azok, akik foglalkoznak a témával a legjobb tudásuk szerint végzik, mégis gyakran elhangzik az, hogy valamit másképp kellene tenni. Mi legyen ez a másképp? Az ifjúsági misszióban a tanítványképzés, nevelés egyre nagyobb visszhangot kap, több módszer született erre. Nem egyetlen jó módja létezik annak ahogyan tanítvánnyá kell tenni, nevelni a fiatalokat, a több elképzelés közül azt kell mindig megtalálni ifjúságunk számára, amelyikkel a leginkább közelebb tudjuk hozni számukra az evangéliumot. Ebben segítené a gondolkodást ez a dolgozat a missziológiai hangsúlyok megfogalmazásával, illetve konkrét segítséget, ha úgy tetszik, módszert fogalmaz meg, együttműködést ajánl egy tapasztalattal rendelkező, tanítványnevelő ifjúsági misszióval foglalkozó szervezettel.

A pojmenika gyakorlása, különösképpen a „coram Deo” vonatkozásában, a szakembereknek, valamint a lelkigondozóknak a felelősségteljes és aktuális viszonyulását tekintve rendszerint kérdések egyvelegét fogalmazza meg avégett, hogy az általuk biztosított kísérés folyamatában a kívánt változás emberi oldalát tekintve optimálisan megtörténhessen. A dolgozatomban elsősorban a Motivációs Interjú, mint lelkigondozói módszer által képviselt és tanúsított lelkiségből fakadó lelkigondozói viszonyulási lehetőséget vizsgáltam. Némi pszichológiai és teológiai reflexió kíséretében egyértelművé vált, hogy azon túl, hogy a segítő szakemberek a változásra vágyó, de egyben ambivalenciában élő személyek belülről fakadó indittatásukat elhőhívják, tehetik ezt Krisztusi attitűd gyakorlásával. Hangsúlyossá vált, azonban, hogy a gyakorlatban megélhető lelkiség egy meghatározó faktora az az emberkép (Menschenbild), amivel a lelkigondozó rendelkezik.

Ezen dolgozat azt ismerteti, hogy milyen terápiás közösségei vannak a magyar református egyháznak, ezek a közösségek milyen intézményi rendszerbe tagolódnak bele és milyen terápiás módszerekkel működnek. Valamint, azt vizsgálja, hogy ezeket a terápiás módszereket hogyan lehetne hasznosítani a gyülekezetekben gyülekezetépítés céljából. A dolgozatban a magyar református egyház három számottevő rehabilitációs intézményét ismertetjük. Többek között az intézmények történetét és módszerét, valamint azt, hogy az intézményeknek milyen erősségeik, lehetőségeik, gyengeségeik és veszélyeik (ún. ,,SWOT analízis”) vannak. Ezen tulajdonságokat interjúk segítségével elemeztük, amelyeket az intézmények vezetői, munkatársai, és jelenlévő kliensei beszámolói és meglátásai alapján gyűjtöttünk össze. Ezt követi egy összehasonlító elemzés, amelyben a három fent nevezett intézmény összehasonlítását végeztük el.

Dolgozatom témája „Az Apostoli hitvallás tételei a 2021-es Lelkem csak Téged áld ifjúsági énekeskönyv énekei tükrében.” A dolgozatom 49. oldalától olvasható a kérdőíves kutatásom eredménye. Kutatásom elején Erdély zenetörténetéről írtam, hogy jobban megértsem az akkori kor zenei világát, hogy mélyebb betekintést nyerjek honnan is indult az érdélyi protestáns zene. Majd eljutottam az erdélyi zenetörténeten keresztül az egyházi zenéhez és az énekeskönyvekhez. A zenei oktatáson keresztül a társadalom egy olyan zenei kultúrára tett szert, amelynek köszönhetően az egyházi zene is létrejöhetett és megmaradhatott. Az IKE által betekintést nyertem a fiatalság munkásságába, az ifjúsági énekeskönyvek megjelenésébe. Az énekeskönyveknek köszönhetően jelentősen megnőtt azoknak az egyháztagoknak, fiataloknak a száma, akik új énekeket tanulhattak.

Humanity is constantly evolving, which exerts a powerful impact on religion and the church as well. The postmodern era, which spread from the second half of the 20th century, presents a new direction that the church must respond to. The research examines how the gospel can be effectively conveyed in the postmodern world, with special consideration for the relationship between youth and the church, as well as the resulting challenges and opportunities. Based on my university studies and experiences, my viewpoint is that postmodern thinking essentially questions traditional values and systems. It emphasizes diversity, relativism, and subjectivism. This new approach shapes people's worldviews and influences their everyday decisions. The central premise of the paper is that the church has long functioned as a proponent of absolute truth and universal values.

„A kötődés a bölcsőtől a sírig létfontosságú szerepet játszik az ember életében”– vallja John Bowlby pszichológus. Kutatásom által hidat képezek a kötődéselmélet pszichológiai síkon megalapozott elmélete és a pásztorálteológia között. Célom arra rávilágítani, hogy a gyermekkorban kialakuló kötődési minták (biztonságos, szorongó-elkerülő, szorongó-ambivalens és dezorganizált) hatással vannak a felnőtt létre, jelen esetben a lelkipásztorok, mint a gyülekezet élén álló vezető személyek kapcsolati rendszereire. Ennek feltérképezéséhez az empirikus kutatás módszereit is segítségül hívtam. A feltárt kötődési minták és a lelkipásztori szolgálat közötti összefüggéseket az érzelemközpontú terápia (ÉFT) fényében körvonalazom, és lelkigondozói szemszögből mutatok rá a nem biztonságos kötődésűek gyógyulásának lehetőségeire az intim kapcsolatokon belül.

A homiletika területén az egyik legizgalmasabb kérdés a szöveg-lelkész-lelkipásztor hármaselemű dinamikája. Eezeket az alkotóelemeket gyakran egyénileg vizsgálják. Mi alkotja a szöveget? Ki a lelkipásztor? Mi jellemzi a prédikációt? A kortárs párbeszédben jól értjük ezeket az egyéni összetevőket. Mégis a homiletikai összetevők közötti kapcsolat megértése továbbra is bizonyos mértékig nehezen átlátható. Ez a tanulmány a Wilfried Engemann által kidolgozott homiletikai megközelítést elemzi, különösen a "kompetens homiletika" témáját. Engemann megközelítése részletesebben és finomabban foglalkozik az alkotóelemekkel és igyekszik feltérképezni ezek bonyolult kapcsolatrendszerét. A szöveg-lelkész-lelkipásztor hármasa mellett a tanulmány foglalkozik a hermeneutikai szöveg-szerző-olvasó háromszöggel. Fontos felismerni azt, hogy az előbbi dinamikáját és hatékonyságát jelentősen befolyásolja az utóbbi működése.

A kutatásom fő célja az volt, hogy a kötődéselmélet pszichológiai dimenzióit teológiai keretbe helyezzem. Konkrétan azt céloztam meg, hogy Bowlby munkájából eredő széles körű értelmezéseket vizsgáljam gyakorlati-teológiai szempontból, különös hangsúllyal a lelkészi és lelkészi-teológiai szempontokra. Így kívánok hidat építeni a pszichológia és a teológia szakterületei között. Környezetünkben bizonyos értékek hiteles követeiként a lelkipásztorok kiemelkedő szerepet töltenek be a gyülekezeti közösségekben. Az értékeket, amelyeket képviselnek, és azt, ahogyan ezt teszik, jelentős mértékben befolyásolják az egyéni jellemzőik, beleértve az uralkodó kötődési mintázataikat és azokat az érzéseket, amelyeket szakmájuk során tapasztalnak. A kutatásom első része egy rövid áttekintést nyújt John Bowlby kötődéselméletéről és az általa körvonalazott különböző kötődési mintázatokról.

A biblioterápia kompakt fogalma magába sűríti a fogalom által jelölt terápiás módszer leglényegesebb elemeit: irodalom által gyógyítani. A biblioterápiás módszer alkalmazásának pozitív eredményei az elmúlt évtizedekben a biblioterápiás kutatás és képzés, illetve a biblioterápia gyakorlati alkalmazásának fellendüléséhez vezettek. Magyarországon a módszer alkalmazása gyümölcsözőnek bizonyult, és a hagyományos pszichológiai ülések, valamint más jellegű egyéni és csoportos segítő foglalkozások színesebbé tétele sokakat vonzott a segítségkérés felé. Olyan személyeket is, akik addig talán idegenkedtek ettől, noha szükségét érezték ennek. A gyülekezeti pasztoráció gyakorlatában is elképzelhetőnek tartok egy hasonló fellendülést, ha a módszer alkalmazása által újszerű keretet teremtünk mind az egyéni, mind a gyülekezeti csoportokon belül zajló beszélgetéseknek. Jelen tanulmány ennek a lehetőségeit vizsgálja.

This study attempts to identify, clarify and evaluate the changing concept of missions in the Hungarian Reformed Church in Transylvania with special reference to the modality/sodality models during the years 1895-1950.

Mit is jelent a segítő beszélgetés és hogyan kell azt alkalmazni? Mit jelent a gyülekezeti lelkigondozás és miért fontos ez? Ahhoz, hogy a lelkész segítő beszélgetést folytasson, lelkigondozást végezzen szükséges-e a mentálhigiénés szakosodás, pszichológiai végzettség? A dolgozat kutatása, megírása alatt végig arra törekedtem, hogy az imént feltett kérdésekre megtaláljam a választ.

A kommunikáció kérdése egyre inkább foglalkoztatja az egyházat is, hiszen olyan helyzetben kell az igehirdetéssel kommunikációs sikert elérni, amikor egyre nagyobb teret hódítanak a tömegkommunikációs eszközök, és sokszor színesebb, szórakoztatóbb adást biztosítanak, mint az istentisztelet. Figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy az egyházi nyelvezet, a teológiai szóhasználat egyre idegenebb a mai társadalom számára. Dolgozatomban a kommunikáció kérdéseit taglalom.

Az a jelenség, hogy a konfirmációt követően a fiatalság nagyobbik része távol marad a gyülekezeti alkalmaktól és csak a házasságkötést illetve a gyermekáldást követően kapcsolódnak be újra a gyülekezeti életbe, nem magyarázható csupán azzal a társadalmi jelenséggel, hogy tanulmányok miatt más településre költöznek, és így kiszakadnak a gyülekezetből. Ugyanis ott is lenne lehetőség a gyülekezeti alkalmakra. Azon túl, hogy csak a társadalmi változásokban és a személyes hozzáállásban látnánk a probléma okát, vegyük nagyító alá az egyház, az egyházi szolgák felelősségét is. Természetesen az egyéni felelősséget megtartva foglalkoztat az egyház a kísérő személy felelőssége. Ha az egyház vagy a szolgák módszerében komoly hiba van, akkor ezen változtatni kell. A személyes hozzáállást nem nagyon tudjuk befolyásolni, a hitet sem mi osztogatjuk, de ami rajtunk áll, azt szabad felülvizsgálni, és ha kell, akkor korrigálni, a „semper reformari” alapelv mindenképp ezt írja elő.

A téma nagyságára való tekintettel a dolgozatban csak a protestáns homiletikai irányzatokat vizsgáljuk, különös tekintettel a református és evangélikus irányzatokra. Ezt a választást azzal indoklom, hogy ugyanabban a korban élünk, a lelkészek és a hívek ugyanazokkal a problémákkal szembesülnek, és ha eltekintünk az elvi és tartalmi eltéréseitől, akkor úgy gondolom, hogy sokat tanulhatunk a szakmai kérdésekben nálunk sokkal előbbre járó protestáns hittestvéreinktől.

A református hit gyakorlásához az ének elválaszthatatlanul hozzátartozik. A gyülekezet részben éppen az énekléssel kapcsolódik bele az Isten tiszteletébe. Mivel a mai gyülekezeti éneklést nem lehet önmagában, a Szentírás, a történelem, a reformátorok véleménye nélkül szemlélni és kritikusan értékelni, szükségét érzem visszatérni az alapokhoz, hogy onnan elindulva, tapasztalatot szerezve jobb rálátás nyíljék a mai helyzetre. Jóllehet a 16. században a felekezeti határok nem voltak élesen elkülönülve, dolgozatomban csak a református gyülekezeti énekléssel foglalkozom. A más felekezetek éneklésére csak annyiban térek ki, amennyiben az befolyásolja a református éneklést.

Dolgozatomban ízelítőt szeretnék nyújtani a homiletikának erről a számunka oly távolinak tűnő, de sok újdonságot, érdekességet és a magyar unitárius homiletikával számos hasonlóságot tartalmazó oldaláról. A négy nagy fejezet során röviden ismertetni szeretném az amerikai unitárius univerzalista vallás és ezen belül a XX. századi amerikai unitárius homiletika történetét, egy ismertetőt szeretnék nyújtani az ehhez fűződő unitárius istentisztelet részeiről, formáiról, valamint elméletéről és dolgozatom központi elemeként meg szeretném ismertetni az óceánon túli prédikációírás és –mondás rejtelmeit. Végül, mivel, ahogy látni fogja a kedves olvasó a homiletikát nem lehet elválasztani a liturgikától, dolgozatomba liturgikai elemeket is beépítettem, ezekkel próbálva egy világosabb képet nyújtani arról, hogy mi képezi az amerikai unitárius vallás alapját.

A bibliodráma a vallásóra egyik módszere lehet annak érdekében, hogy a diákok könnyebben értsék meg a tananyagot, hogy a gyerekek ne monoton módon, nehézkesen tanuljanak meg bizonyos történeteket, hanem könnyedén, szórakoztatóan, és eredményesen.

Dolgozatomban sem pro sem kontra állást nem akarok foglalni, mert első sorban azok az emberek, pontosabban nők érdekelnek, akik átestek már az abortuszon, legyen az spontán, vagy művi abortusz. Ők képezik a dolgozatom célpontját.

Milyen életkörülmények járulnak hozzá ahhoz, hogy valaki vallásos legyen? Fontos-e ebből a szempontból az, hogy kik nevelik fel és milyen módszerekkel, milyen körülmények között? Isten nyújtja a kezét felénk, de ezt a kinyújtott kezet nekünk is el kell fogadnunk. Ez egyes embereknek könnyebben megy, mások nehezebben tudják elfogadni a mindenható Isten létét és jelenlétét. De vajon miért? Mert olyan a természete, a temperamentuma, vagy az élettapasztalatai nem engedik elhinni neki, hogy létezik Isten? Ha valaki vallásos, meglátszik-e ez a mindennapi cselekedetein? Befolyásolja-e hite abban, hogy miként viszonyul szüleihez, barátaihoz, házastársához, egyáltalán abban, hogy milyen emberekkel veszi körül magát? És ha befolyásolja, akkor hogyan, milyen tényezők által? Vagy a mai vallásosság inkább egy „templomi vallásosság”, a hétköznapi életben viszont semmi nyoma sincs?

A 20. század gyakorlati teológiai szakirodalma nagyon keveset foglalkozott az euchológiával és azon belül a bűnvalló imádsággal. Pedig mind istentiszteleti, mind magán imádságaink fontos szerepet játszanak az Istennel való kapcsolatunk ápolásában, különösen a bűnvalló imádság.

A téma iránti érdeklődésemet az evangéliumi egyházakban bevett szokás keltette fel. Mégpedig az, hogy számukra nagyon hangsúlyos a gyülekezeti tagok bizonyságtevő szolgálatának gyakorlása. Ennek a szolgálatnak megvan a helye az istentiszteleti alkalmon is. Abban áll, hogy az a gyülekezeti tag, aki megtapasztalta Isten jelenlétét, munkáját életében, erről a tapasztalatról a gyülekezeti alkalmon, is beszámol. Az a kérdés merült fel bennem, hogy az evangélikus és általában a többi történelmi protestáns egyházban miért nincs ilyen szolgálat. Nem tartjuk fontosnak a bizonyságtevést? Tartózkodunk a fogalomtól, és inkább nem használjuk, nehogy félreértsenek. Lehetséges, hogy azért, mert az ilyen jellegű bizonyságtétel nem mindig építő jellegű? Vagy éppen túl elfogult?

Isten határtalan szeretete (Jn 3,16) ellentétben áll a földi szeretetszolgálattal, hiszen az ember szeretete is határos, korlátolt. A határok nem csupán akadályoznak, hanem védenek is, ez a szeretetszolgálatra is érvényes. Kérdés, hogy tudjuk-e, hogy mely az a határ, mely valóban védelem, és nem visszaélés, hiszen ez nem olyan egyértelmű, mint egy kerítés, egy jelzőlámpa vagy egy fal. „A lelki világban a határok ugyanilyen valóságosak, de nehéz őket felismerni” – olvashatjuk a láthatatlan határokról. A határok pontos körvonalazódása nemcsak a szeretetszolgálatban segítenek, hanem énünk határait is kijelölik. Milyen esetben indokoltak azok a határok, melyeket – esetenként – a szolgálatot végző szab meg, ha a szeretetszolgálatban már amúgy is alapvető határok (kommunikáció, földrajzi, anyagi, stb.) adottak?

A prédikálás művészete a mindenkori teológusok kihívása. Isten Lelke vezérli a lelkipásztorokat a szolgálat végzésében, de annak az időtálló és a jelen kor generálta nehézségeivel szakmai szempontjából is vitathatatlanul szembe kell nézni. A szöveg hermeneutikai tulajdonságain keresztül, illetve a 21. század embere által támasztott elvárásokat figyelembe véve, megmutatkozik a paradigmaváltás szükségessége. Ezen szempontok tárgyalása után, a dolgozatom középpontjában a narratív prédikálást, mint az újítás kieszközlésének egyik alternatíváját állítottam. Bemutatom a módszer kialakulását, lényegi koncepcióját, annak reform jellegű hatásait. A prédikáció elbeszélésszerűsége alapjaiban változtatja meg annak struktúráját és a passzív hallgatói pozícióból kimozdítva, egy cselekmény részeseként határozza meg a gyülekezetet. Tárgyalásra kerülnek továbbá a bibliai történetek műfaji sajátosságai, azoknak narratív jellege.