Repository index

A relációs etika szerint az emberi lét az interperszonális kapcsolatok által formálódik. Az ideális házasság tartós, bensőséges kapcsolat, amely elősegíti a kölcsönös növekedést. A lelkipásztori rítusok (casualia) fontos szerepet játszanak a családi életciklus váltópontjaiban, különösen a kapcsolati kötelékek elmélyítésében. A mai rohanó, elidegenítő társadalomban a valódi szeretet képessége, valamint a házasság intézménye is gyengül. Az értékek relativizálódása hozzájárul a válságban lévő keresztény házasságok számának növekedéséhez. A fiatal pároknak támogatásra van szükségük az értelmi, érzelmi és erkölcsi nyomás közepette, ami egyre fontosabbá teszi az egyház és a lelkipásztori gondozás szerepét. A jegyesoktatás megelőző lelkipásztori eszközként szolgál, célja a párok elvárásainak feltárása és a strukturált útmutatás nyújtása. A kutatás a jegyesoktatás tudatosítását és tematikus relevanciáját vizsgálja fiatal keresztény házasok körében.

This thesis explores the concept of the immortality of the soul within the framework of Unitarian theology, integrating philosophical, theological, and contemporary scientific perspectives. Drawing upon both classical philosophical traditions and Christian theological reflections, the study investigates how the belief in the soul’s continuity after death has evolved and how it is interpreted today, particularly within Unitarian religious thought. The dissertation adopts an interdisciplinary and hermeneutical approach, with a particular emphasis on the existential and ethical implications of the doctrine of immortality. Rooted in the dignity of human reason and moral development, Unitarian theology emphasizes a rational faith dialogue over rigid dogma. The research highlights how this theological tradition addresses the question of immortality not merely as a metaphysical hypothesis but as a deeply human concern shaped by grief, hope, and the longing for transcendence.

A dolgozat a lélek halhatatlanságának kérdését vizsgálja az unitárius teológia keretében, filozófiai, teológiai és kortárs tudományos nézőpontokat ötvözve. A klasszikus filozófiai hagyományokból és a keresztény teológiai reflexiókból kiindulva elemzi, miként alakult a lélek halál utáni tovább élésébe vetett hit, és hogyan értelmezik azt napjainkban, különös tekintettel az unitárius vallási gondolkodásra. A dolgozat interdiszciplináris és hermeneutikai megközelítést alkalmaz, különös hangsúlyt fektetve a halhatatlanság tanításának egzisztenciális és etikai vonatkozásaira. Az emberi értelem és erkölcsi fejlődés méltóságába vetett bizalmon alapulva az unitárius teológia a hit és értelem párbeszédét helyezi előtérbe a dogmatikus megközelítések helyett. A kutatás rámutat arra, hogy ez a teológiai hagyomány nem pusztán metafizikai hipotézisként tekint a halhatatlanságra, hanem mint mélyen emberi kérdésre, amelyet a veszteség, a remény és a transzcendencia iránti vágy formál.

In my thesis, I examine the current state of the institution of marriage and family from a practical theological perspective, with special attention to the marriage and family counseling service operated by the Bonus Pastor Foundation. I seek to answer the question of to what extent the CSAKIS camp model can be applied within an expanded, church-level marriage and family counseling ministry. The practical part is preceded by a detailed theoretical foundation, presenting the Christian understanding of marriage and family. The theoretical section traces human life from the moment of choosing a partner, through marriage, and up to family life, with particular emphasis on parental roles. The research thus investigates the program and effectiveness of the CSAKIS camp through the evaluation of questionnaires, which serves as the basis for drawing conclusions regarding the applicability of the model.

Dolgozatomban a házasság és a család intézményének a jelenkori helyzetét vizsgálom meg, gyakorlati teológiai szempontból, különös tekintettel a Bonus Pastor Alapítvány által működtetett házasság-és családgondozó szolgálatára nézve. Arra a kérdésre keresem a választ, hogy a CSAKIS tábor modellje milyen mértékben alkalmazható egy kiterjesztett, egyházi szinten működő házasság-és családgondozó szolgálatban. A gyakorlati részt megelőzi egy részletes, elvi megalapozás, amely a keresztyén házasság és család bemutatásáról szól. Az elméleti részben végigkövethető az emberi élet a párválasztás pillanatától, a házasságon keresztül egészen a családig, különös tekintettel a szülői szerepekre. A kutatás tehát a CSAKIS tábor programját és hatékonyságát vizsgálja kérdőívek kiértékelése által, amely segítségével következtetéseket vonok le a modell hasznosíthatóságára vonatkozóan.

At the center of my thesis stands pastoral care, in the light of the transgenerational perspective, with particular attention to the context of marriage. Transgenerationality refers to legacies that span across generations, which have an unconscious impact on the individual’s life and relationships. The aim of my thesis is to point out that the effectiveness of pastoral care can be increased if we keep in mind the systemic approach and the patterns inherited across generations. The theoretical background of the thesis consists of a combination of biblical, psychological, and family therapy perspectives, with special emphasis placed on Böszörményi-Nagy Iván’s contextual therapy. I outline the key role of loyalty and transgenerational effects in detail, and—based on the issues of partner selection patterns, conflict resolution, and intergenerational responsibility—I extend the focus to marriage, as one of the most sensitive channels of transgenerational transmission.

Dolgozatom középpontjában a lelkigondozás áll, a transzgenerációs szemlélet megvilágításában, különös tekintettel a házasság kontextusára. A transzgeneráció olyan nemzedékeken átívelő örökségeket jelent, amelyek tudattalanul is hatást gyakorolnak az egyén életére és kapcsolataira. A dolgozatom célja, hogy rámutasson arra: a lelkigondozás hatékonysága fokozható, ha szem előtt tartjuk a rendszerszemléletet, illetve a generációkon át öröklődő mintázatokat. A dolgozat elméleti hátterét bibliai, pszichológiai és családterápiás szempontok elegyének az összessége teszi ki, ahol különös hangsúlyt fektetek Böszörményi-Nagy Iván kontextuális terápiájára. Részletesen vizsgálom a lojalitás és a transzgenerációs hatások kulcsfontosságú szerepét, illetve a párválasztási minták, a konfliktuskezelés és az intergenerációs felelősség problematikája nyomán kiterjesztem a házasságra, mint a transzgeneráció egyik legérzékenyebb csatornájára.

Az utódoknak joguk van ahhoz, hogy egy szeretetteljes, bizalomra és méltányosságra épülő családi közegben növekedjenek fel. Az, hogy az „elég jó” szülők részéről miként tapasztalják optimális fejlődésük fentebb említett alapköveit, nagymértékben múlik azon, hogy a párok képesek-e a kapcsolatukban a harmonikus és egymást gazdagító házastársi kapcsolatra. A dolgozatban részletesebben taglalt posztmodern korral való szembesülés nem ragadhat meg a tudatosítás szintjén. Az egyháznak és a lelkipásztornak, mint Isten szolgájának fontos szerepe lehet a boldog és harmonikus családok létrejöttében és fennmaradásában. A dolgozatban taglalt kontextuális szemlélet – amely némiképp a posztmodernben tapasztalható változás, változtatni akarás és rendezetlenség ellentéte – ismerete segíthet abban, hogy támogassuk a relacionális etika fényében létrejött kapcsolatokat.

Textele sacre conțin pasaje și revelații care ne poziționează în zona limitelor cunoașterii noastre și ne confruntă cu întrebări inconfortabile. Cât de mult putem înțelege despre acțiunile divine? Când recunoaștem că cunoștințele noastre, hermeneutica noastră meticuloasă, logica noastră bine calibrată și chiar dogmele credinței noastre ating punctul lor final? Un exemplu notabil în acest sens îl reprezintă 1 Petru 3:18–22. De-a lungul istoriei, acest pasaj a fost asociat cu mai multe texte din Noul Testament, iar pentru a înțelege mai bine sensul său original, este necesar să deslușim aceste conexiuni și să ajungem la firul inițial care rămâne distinct și recunoscut în cadrul întregii țesături. În această explorare, ne propunem să urmăm acest fir și să cercetăm posibile interpretări și explicații, pornind de la trei între-bări esențiale: Cine sunt aceste duhuri? Despre ce a predicat Isus în cazul lor? Când a avut loc această întâlnire misterioasă?

Ez a dolgozat a keresztyénség és a késő sztoa gondviseléshite közötti hasonlóságokat, illetve különbségeket tárgyalja. A keresztyénség óvakodott a sztoikusoktól, a pogánysága miatt, maga Marcus Aurelius, a filozófus császár pedig üldözte a keresztyéneket, noha nem tudott róluk semmit. Megfigyelhető a sztoicizmus képviselőinek műveit olvasva, hogy számos ponton van hasonlóság a sztoikusok és a keresztyének nézetei között, ennek egy szeletét vizsgáljuk meg most, a gondviseléshitet. A gondviseléshit jelentőségét az támasztja alá, hogy a történelem során az ember mindig ki volt téve a világ hatásainak, bántalmainak, legyen szó természetről vagy politikai hatalomról – ilyen helyzetben, az ember próbálja bizalmát a felsőbbrendű hatalmakba helyezni. A gondviseléshit kér oldalról kerül megvilágításra, Marcus Aurelius Elmélkedések című műve és a Heidelbergi Káté alapján.

Ez a tanulmány Kálvin hatalmas írott hagyatékának csupán egyik szelete alapján vizsgálja, hogy a reformátor miként használta az örök élet és a halál fogalmát. A zsoltárok könyvéhez és a János evangéliumához írt kommentárja, valamint levelezései jól érzékeltetik, hogy az Isten által teremtett embernek milyen változásokon kell átesnie, hogy a halállal való szembenézés súlyos próbájában az örök élet reménysége tudjon enyhülést és segítséget nyújtani számára. Kálvin biztos talajon áll az örök élet és az örök halál állapota tekintetében, viszont az eszkhatológiai kérdések tekintetében hol magabiztosan fogalmazza meg állításait, hol pedig elbizonytalanodva vallja be: nem bizonyos abban, hogy magyarázata megfelel Krisztus szavainak.

Az 1Pt 3,18–22 különös és egyik legnehezebben értelmezhető szövege a Szentírásnak, amelyben a Kis-Ázsiában igazságtalanul szenvedő keresztyének számára megfogalmazott parainézis hitvallással egészül ki. A perikópa annak bizonyságnak ad hangot, hogy Krisztus halála, feltámadása, mennybemenetele és a szabadítása sokkal tágasabb térben és időben, mint ahogyan azt gondolnánk. Az előadás Krisztus és a börtönben levő lelkek rejtélyes találkozásának exegetikai és teológiai koordinátáit kívánja megjelölni, és három kérdéskört vizsgál: Kik ezek a lelkek? Miről prédikált nekik Krisztus? Mikor történt a találkozás?

Tanulmányunkban olyan halálközeli megnyilvánulásokat vizsgálunk, amelyeknél az érintett emberek aránylag pozitívan állnak hozzá a halálhoz, ami megnyilvánul pl. a sírjaikra írt szövegekben is, amelyek amolyan élet-halál mottónak, hitvallásnak vagy akár posztmortális reménységnek is tekinthetők. Mivel a korai keresztyének olyan környezetben éltek, amelyben a görög–római kultúrát, vallásokat és társadalmat szó szerint testükön/bőrükön érezték, érdekes megfigyelni, mennyire hatott rájuk ez a valós „pogány” jelenség a halál küszöbén is.

A lélek zavarba ejtő korporalitásával nem csupán az Újszövetségben, hanem a görög filozófiában, a görög irodalomban, és az ógörög sírfeliratokon is találkozhatunk. Tanulmányunkban feltérképezzük a különféle antik filozófiai iskoláknak, a görög irodalomnak, valamint az ógörög sírszövegeknek a „lélek materialitásával” kapcsolatos meglátásait és elképzeléseit, ezeket összevetjük az újszövetségi elképzelésekkel, majd levonjuk a szükséges következtetéseket.

Theis paper analyses the concept of “imago Dei” based on the 6th answer of the Heidelberg Catechism. I chose this topic as it is one of the most controversial questions of systematic theology. If one browses through the dogmatic and ethical works written from the earliest period of Christianity to the most recent times, they will find a large variety of answers. All of these attempt to explain what the writer of Genesis meant by the expression na‘aśęh ’ ādām beṣalmenu kidemutenu. The Heidelberg Catechism deals with this topic in the 6th answer where the authors attested that God did not create the first human being godless and malicious. After stating that as a matter of fact, God created man according to his own image and likeness, the Catechism explains the term imago Dei in a twofold way: first, it seeks to define the inner content of the image and similitude of God, and secondly it expands upon the purpose of man given by God as the image of his creator within the creation.

A kátéoktatás, illetve maga a konfirmációi szertartás mai napig lényeges része az erdélyi református egyházi életben. A Heidelbergi Káté „felfedezése,” annak többszöri revideálása, illetve az Igazgatótanács 1936-ban kiadott rendelete értelmében, a katekézis egyre jobban kezdett el fejlődni, s ez a fejlődés mai napig is tart. A dolgozat témaköréhez nem tartozik hozzá a kateketika, mint gyakorlati teológiai tudomány módszertani ismertetése, emiatt nem is szerepel a dolgozat anyagában.

Két fő kérdést próbáltunk körüljárni. Az első kérdés kapcsán, arra kerestük a választ, hogy a halálközeli élmények állomásai közül – amiket megismertünk, Moody és Hampe által – melyek azok az elemek, amelyek figyelemre méltóak egy keresztyén ember számára. Az első ilyen elem amelyről szólunk, a ,,Fénylény” volt, akiről sok érdekességet megtudhattunk. Megtudtuk, hogy ő is egy személyiségjegyekkel rendelkező valaki és nem valami, aki az emberekre - a magához vonzó szeretetével és belőle áradó békességével - nagy hatást gyakorol, és az általunk ismert Istenhez hasonló személyiségjegyeket hordoz. Mégis felmerült vele kapcsolatban az a kérdés, hogy vajon Istenre mutathat-e mindaz, amit megtudtunk a Fénylényről, vagy inkább a gonoszra, aki a világosság angyalává tudja magát változtatni (2Kor 11:14)? Erre az érdekfeszítő kérdésre a választ az emberek életében megnyilvánuló tettekből tudjuk meg.

16. század második felében a katekizáció több szinten és helyszínen történt. A családban történő oktatás tette le a keresztyén tanítás alapjait, ezt a korabeli egyház igencsak fontosnak tartotta részben a gyermekek oktatása, részben a szülők önképzése szempontjából. Ezzel párhuzamosan a gyülekezeti lelkész is végezte az oktatást, többnyire vasárnap délután a templomban, ahol részt vett az egész gyülekezet, nemcsak külön a gyermekek, munkájának tehát kettős haszna volt, eredményességét a vizitáció a gyermekek felkészültségén mérte le. A gyermekeknek különféle fórumokon kellett számot adniuk a megszerzett ismereteikről, külön kiemelt alkalom volt a szokásos esperesi vizitáció, amely a templomban megjelent gyülekezeti tagoknak is tehetett fel kérdéseket a kátéből. Tehát a katekizációból és a kikérdezésből nem maradtak ki a gyülekezet idősebb tagjai sem.

Dolgozatunkban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy miért és milyen értelemben használja az Újszövetség az alvók, elaludtak, illetve az alvás képét a halottakra, illetve a halálra? Ez általános, közhelyszerű(nek tűnő) kép, amely nemcsak az ókori Keleten, a görög–római kultúrában, hanem feltehetően minden nemzeti mitológiában megtalálható, ezért könnyen arra a megállapításra juthatunk, hogy az Újszövetség is közhelyszerűen, minden különösebb teológiai intenció nélkül használja. Dolgozatunkban amellett érvelünk, hogy az alvás képe, amelyet az Újszövetség következetesen csakis és kizárólag a hívők (és ószövetségi kegyesek) halálával kapcsolatban használ, teológiai – és közelebbről eszkatológiai szempontból – nem lehet érdektelen, mellékes és semleges.

Deși Catehismul a ajuns până la noi din trecut, prin încărcătura sa ideatică, el este extrem de actual, prezența sa este extrem de necesară în dezbaterile metafizice și ideologice din contemporaneitate. Problema „apartenenței” credinciosului, așa cum ne-o prezintă Catehismul, nu este una pur teologică, valabilă exclusiv întrun anumit cadru religios și confesional de discuție, ci ea vizează, cu maximă gravitate, omul și condiția sa aici și acum, propunându-și să ne pună în gardă cu privire la pericolele grave care pândesc existența umană. Cea mai mare amenințare pentru om este omul însuși, cu modul său defectuos de gândire.

"A hitvallás nem építő irat. Nem azért alkotta az egyház, hogy azokba építő gondolatokat helyezzen el a hívei számára, hanem az egyház klasszikus korainak kifejezési formái,ű abból a célból, hogy biztos mértéket adjon a kézbe, hogy az Isten Igéjének végeredményében kimeríthetetlen és kimondhatatlan világában annak a segítségével tájékozódni tudjunk."

A Heidelbergi Káté születésének 450. évfordulójára szervezett konferenciánk jó alkalmat nyújt annak áttekintésére is, hogy a nagyváradi református vagy protestáns kötődésű nyomdászat mikor és milyen mértékben járult hozzá kátéirodalmunk gazdagításához, terjesztéséhez.

E helyen most arról kell szólanom, hogy a felvidéki református egyházban milyen módon jelentek meg a káték 1920-tól napjainkig. Tudnunk kell, hogy e kérdéskör taglalásánál nem ragadhatunk le pusztán azon műveknél, amelyeket a felvidéki református egyház adott ki az évtizedek folyamán, hanem egyben szólanunk kell, ha csak érintőlegesen is, azokról a kátékról, amelyek bizonyítottan használatban voltak, vagy talán még most is használatban vannak gyülekezeteinkben.

Előadásomban három témáról szeretnék beszélni: a Heidelberi Káté szerkezetéről, azután arról, hogy ez miként érvényesül az 1948-as Énekeskönyv struktúrájában, és végül ennek az Énekeskönyvnek a tényleges használatáról.

A Heidelbergi Káté magyarázása szószéken vagy katedrán ma már alig van gyakorlatban Magyar Református Egyházunkban. A kátémagyarázatra, a kátéprédikációra manapság már alig találunk példát egyházi kiadványaink sorában, s talán egy kézen meg lehetne számolni, hogy hány jelent meg az utóbbi száz esztendőben. Igaz, korábban sem jelent meg több kátémagyarázat, de sokat legalább kézzel másolt formában terjesztettek, mert a lelkipásztorok és tanárok századokon keresztül igényelték az újabb kátémagyarázatokat.

Tatai Ferenc debreceni lelkipásztor műveiről, alapítványáról, hazai és svájci kapcsolatairól; továbbá 1742-es levele Beck professzorhoz és 1755-ös levele Szent Gallenbe. Temetési beszéde Domokos Márton debreceni főbíró fölött. Heidelbergi Káté erdélyi hatástörténetének kutatása során feltűnik, hogy Tatai Ferenc neve, aki „igen kíváló ember” és termékeny teológus, debreceni lelkész és egyházmegyei jegyző, esperes és püspök nem szerepel az 1752-es, kolozsvári Catechismusi Házi-Kints című kátémagyarázat címoldalán. Belső egyházi körökben, legalábbis a debreceni konzisztóriumban és a városi tanács tagjai között azonban közismert volt az a tény, hogy ő a hírneves Catechismusi Házi-Kints (a továbbiakban CHK) fordítója.

A Heidelbergi Káté születésének 450. évfordulója alkalmából rendezett konferenciának és a most megnyitott kiállításnak van egy érdekes, elgondolkodtató színfoltja. A több évszázad nyomtatásban megjelent hitvallásait megtekinteni igyekvő, kíváncsi látogatók négy fotót pillanthatnak meg a lépcsőfordulón, amelyek élénk színvilágú ólomüveg-ablakokat örökítenek meg. Ezek az ólomüvegek mintegy hét éve díszítik a zilah-ligeti templom ablakait. De vajon hogyan kerülnek ezek az ólomüveg-ablakokról készített fotók egy kátékiállításra? Miért vannak itt? És mit üzennek?

A hitvallás kérdése a teológiának az a területe, ahol összekapcsolódnak a teológiai tudomány ágazatai, a különböző szakterületek: az Ó- és Újszövetség, a rendszeres, a gyakorlati teológia és az egyháztörténet is, mert a hitvallásnak tartalmaznia kell a Kijelentés egészét, valamint a teológiai tudományok pozitív eredményeit stb. Mindegyik a Bibliában gyökerezik, és az egész keresztyén életgyakorlatot érinti. Amikor a hitvallások kérdésével foglalkozunk, rádöbbenünk, hogy a különböző teológiai szakterületeket nem lehet egymástól elvonatkoztatva, függetlenül tárgyalni, és főleg nem csupán elméleti síkon vizsgálni. Ráadásul a személyes istenhit kényszerítő ereje is hat minden hitvallásban.