Repository index

Mesteri dolgozatom témája az ekkléziogén neurózis. A kifejezés a vallásosság torzult formáira utal, olyan negatív viselkedés- vagy gondolkodásmódra, amelynek hátterében a vallást vélik felfedezni.

Pál apostol areopágoszi beszéde (ApCsel 17,16–34) az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv egyik legérdekesebb, de ugyanakkor legvitatottabb szakasza. Számos kérdést vet fel: Mi a jelentősége annak, hogy Pál apostol az Areopágoszon prédikál? Milyen mértékben érezhető Pál apostol igehirdetésében Lukácsnak, mint szerkesztőnek a munkája? Kicsoda az „ismeretlen Isten”, akit Pál hirdet? Jelen dolgozatunk célja az, hogy megismerjük, és megismertessük a pogány környezetben elhangzott missziós beszéd sajátosságait. Továbbá azt, hogy miként lehet megszólaltani a Jézus Krisztus feltámadásáról szóló evangéliumot az athéniek körében. Ehhez kortörténeti, hagyomány- és motívumtörténeti vizsgálatot kell végeznünk.

Vizsgálódásunk olyan dilemmákra adhat megoldást, melyek ma is relevánsak. Mert a dolgok jelentésének értelmet kereső ember láthatja, hogy van értelme keresésének, érdemes elkezdeni azt. Mert ha beszélhetünk a lelkek preegzisztenciájáról, milyen jogon hajtunk végre mesterséges terhesség-megszakítást? Mert az önmaga sorsával elégedetlen, aki minden és mindenki mást okol nyomorúságáért végre irányt válthat, és felélesztheti saját felelősségét.

Dolgozatom a vasárnap délelőtti homíliás istentiszteleti imádságok sajátosságait elemzi, illetve elvi és történeti bemutatására törekszik egy egyházmegyére fókuszálva, jelen esetben a nagybányai egyházmegye istentiszteleti alkalmaikor elmondott és feljegyzett imádságaira.

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak korunkra jellemző az erkölcsi elzüllöttség (paráznaság, hatalommal való visszaélés, jellemtelenség, stb.), de ha csak röptében is átlapozzuk az 18. század jegyzőkönyveit, levonhatjuk azt a következtetést, hogy a gyarló emberi szív mindenekelőtt Isten végtelen kegyelmére szorul. A 18. században egyáltalán nem volt idegen gyakorló református híveink részéről a Bibliából ismert megannyi vétkes cselekedett. Ebből a szempontból, a mai híveink sajnálatos módon nagyon is hasonlítanak elrettentő életmódú őseinkre. Viszont különbség van a mostani és az akkori egyházfegyelem gyakorlatba fektetése között.

Ezeket a jegyzőkönyveket abban a reményben dolgoztam fel, hogy az átörökített anyag majd hasznos információként fog szolgálni a jövő nemzedék lelkészei és gyülekezetei számára. Eddigi tapasztalataim és meggyőződésem abba az irányba tekint, mely szerint minden egyes falunak vagy egyházközségnek jellegzetes arca van, melyből kitűnhetnek azok a fegyelmi és erkölcsi kérdésekkel foglalkozó ügyek, amelyek időnként újból és újból felütik fejüket.

Az iskola történetét a csernátfalusi evangélikus gyülekezet levéltárában fellelhető jegyzőkönyvek alapján tudtam rekonstruálni. A jegyzőkönyvek rendezett állapotban a rendelkezésemre álltak, kivéve természetesen azokat az időszakokat, amikor a háború miatt nem is lehetett összejöveteleket tartani. Rendelkezésemre álltak továbbá a Zajzoni Rab István Középiskola levéltárából az első és az utolsó tanévről a beiratkozási naplók, melyek alapján az osztálynévsorokat össze tudtam állítani. A kolozsvári evangélikus püspökség levéltárában végzett kutatásaim során az iskola néhány tanévére vonatkozó kimutatást is találtam.

A dolgozatom azt a vitát mutatja be, amely a 19. századi Erdély református egyházának egyik központi kérdése körül bontakozott ki. E kérdés legelőször a teológiai oktatás központosításakor merült fel, majd pár évtized múlva újra felmerül, csak most már sokkal erőteljesebben, azonban még ekkor sem sikerül végleg eldönteni, hogy „Enyed vagy Kolozsvár” legyen a teológiai fakultás székhelye? Aztán a század végére egyre többen gondolják úgy, hogy Kolozsvár több szempontból is előnyösebb lenne, így végül a teológiai oktatás felköltözik Nagyenyedről.

Míg azonban a bibliai régészet ószövetségi vonatkozásaival számos kutató foglalkozott, és erről a területről nagy mennyiségű anyag áll az olvasó rendelkezésére, ezzel szemben e tudományág újszövetségi vonatkozásaival alig néhány személy foglalkozott, s míg tanulmányaik nagyrészt angol, német és francia nyelven jelentek meg, addig magyar nyelven kevés ilyen tanulmány látott napvilágot. Ezt az űrt szándékszik a jelen dolgozat valamelyest betölteni azzal, hogy egy körülbelül kétszáz éves időszakot (J.e. 100‒J.u. 100) átölelve, azon régészeti leletekre szándékszik koncentrálni, amelyek legmeghatározóbbnak tűnnek, és amelyek az olvasó számára valamilyen segítséget nyújthatnak abban, hogy a világot megváltoztató I. századi korszak eseményeit megértse.

Napjainkban egyre kevesebb fiatal van tisztában identitásával. Még jobban leszűkítve a kört, nagyon kevés fiatal rendelkezik egy egészséges keresztyén identitással. Egyfelől ez a megfigyelés indított arra, hogy kezdjek foglalkozni a témával, másfelől az a vágy, hogy szeretném jobban megérteni a fiatalokat, illetve jobban megértetni velük az evangéliumot.

Jelen dolgozatban az énekválasztás kerül a középpontba, ezen belül is a zsoltárválasztás. Kálvin János szerint, a gyülekezeti éneklésre a zsoltárok a legalkalmasabbak, ezért is kerültek a dolgozat központjába. Mivel az énekválasztás témaköre igen széles, a dolgozat keretei nem teszik lehetővé a teljes énekeskönyv vizsgálatát, ezért csak a zsoltárokkal foglalkozom, és ezek mellett a zsoltárparafrázisokkal, népdalzsoltárokkal, ifjúsági énekekkel. Több énekeskönyvet vizsgálok, amelyeket református körökben használnak.

A halál, a temetés témája, mondhatni tabu kérdés, bár nap, mint nap halnak meg emberek és végeznek temetési szertartásokat a lelkészek. Az egyházban mégis keveset beszélünk a halálról, a meghalásról. Igehirdetésekben is ritkán fordul elő. Talán ennek is tudható be, hogy a népi hiedelemvilágban még mindig sokféle elképzelés él, ezekről a kérdésekről. Mi a halál, mi a meghalás? Mit jelent a keresztény temetési szertartás és annak egyes rítusai?

Mindennapi életünk, kultúránk, történelmünk, a magunkról való gondolkodás, az önreflexió alapvetően elbeszélő jellegű, azaz narratív. Mi emberek narratívában képzeljük el saját világunkat, életünket, és identitásunkat. A múltunkra való visszatekintés, a jelen és a jövőkép értelmezése, az időiség struktúrája egyértelműen történetszerű létmegértéshez vezet minket. Nagy ereje van a történeteknek, talán az egyik olyan hatalom, amit az idő vasfoga nem kezdett ki. A narratíva egy olyan eszköz, ami minden kultúrában és minden generációban érvényesülni tud. Azonban a narratív gondolkodás már túlnőtt az egyszerű történetek értelmezésén és
rendszerezésén.

Dolgozatom első fejezetében ismertetni fogom a falu és az egyházközség rövid történetét, amelyhez hozzácsatolom, a bacai egyházközség leányegyházaként számon tartott, csicsómihályfalvi egyházközség rövid történeti összefoglalóját. A falu történetének összefoglalás után, rátérek az egyházközség történek felvázolására, amelyet elsősorban a jegyzőkönyvek segítségével fogok megtenni. Az átláthatóság kedvéért, az egyházközség történetének felvázolásában külön fejezetben fogom ismertetni az egyházközség történetét az 1740-1899-es évek között, és az 1900-as évektől napjainkig. A fejezetek keretén belül, külön alfejezetekben fogok értekezni az egyházközségben zajló lelki, szellemi életről, és az adott időszakban uralkodó gazdasági helyzetről, aminek során, külön tárgyalom az egyházközség bevételei és kiadásait.

A játékot az utóbbi időkben széles körben alkalmazzák a gyermekek katekézisében. Egyre nagyobb teret hódít a játékpedagógia az oktatás világában (és nem csak). Az ifjúsági munkában (ahol főképp tinikkel foglalkoznak) is gyakran szerveznek játéktevékenységeket. Rengeteg játékoskönyv közül válogathatunk, vagy ha sürgősen szükségünk van valami játékra, az interneten gyorsan letölthetünk egy gyűjteményt. Bár rendelkezésre állnak különböző leírások és ismertetések, nagyon ritkán találkozunk azzal a kérdéssel, hogy mire jó és mikor jó a játék.

A mai társadalmi viszonyok között, amikor a lelki „megbetegedések” megszokottá válnak, a lelkész a lelkek gondozásával tehet a legtöbbet híveiért. A családlátogatás egyik lehetősége a gyülekezeti lelkigondozásnak. Dolgozatomban a családlátogatással mint lelkigondozói eseménnyel foglalkozom, részletesen tárgyalva a családlátogatás módszerét, majd kiemelten foglalkozom a családlátogatás gyülekezetépítő szerepével.

E dolgozat során kizárólag azokkal a bibliai versekkel foglalkozunk, ahol a kerub kifejezés megjelenik. A kerub-ábrázolások rengetegében megpróbálok egy rendszerező tárgyalást nyújtani a Biblia olvasója számára.

Az Erdőfülei Református Egyházközség lelkipásztora 1909-1947 között Nagy Ferencz lelkipásztor volt. Az egyházközség az ő vezetésével élte túl a két világháborút, és maradt meg magyar reformátusnak. A gyülekezetbe való kinevezése után azonnal nekikezdett a kulturális élet megszervezéséhez. Ifjúsági egyesületet, nőszövetséget, gazdakört, dalkört alapított, vallásos estélyeket szervezett. Iskolaszéki elnökként fenntartotta a magyar felekezeti oktatást az állami nyomás ellenére is. A presbiteri jegyzőkönyvek alapján egy olyan lelkipásztori kép rajzolódik ki Nagy Ferenczről, amely minden mai református lelkipásztornak példaképe lehet.

A dolgozatban részletesen ki fogok térni a türkösi leányegyház bemutatására, annak életére, mely magába foglalja az önállósulás előtti állapotot és az önállósulás utáni létét. Részletesebben kitérek a templomépítés feltételeire, az anyagiak beszerzésére, a templom külső és belső kinézetére, valamint az önállósulással kapcsolatos presbitériumi gyűlések leírására. Figyelmet fordítottam arra is, hogy legyenek leírások azzal kapcsolatban, hogy az újonnan megalakult gyülekezetről is tudósítsak, így dolgozatomba belefoglaltam az új egyházi alkalmazottak névsorát és azok rövid életrajzát, valamint a gyülekezet első évi jelentését, mely részletesen bemutatja a gyülekezet fejlődését és pontos helyzetét.

Az erdélyi (vallásos) ember máig tabuként kezeli azokat a kérdéseket, amelyek szexualitásával kapcsolatosak, még a „szex” alapú szavak kimondásától is borzong, áttetsző titoklepelbe próbálja burkolni annak reményében, hogy utódai is csak akkor kívánnak e sejtelmesség mélyére nézni, amikor elég érettekké válnak hozzá, és akkor is a lehetető legdiszkrétebben. Még rizikósabb lépés az, amikor egy hagyományaiba ágyazódott erdélyi unitárius vagy más felekezetű embert a Biblia és a szexualitás kapcsolatáról kérdezünk. Az átlagember számára a téma kimerül Ádám és Éva „bűnbeesésében”, és még csak fel sem merül bennük, hogy ez a teremtésmítosz a „legkönnyedebb” hangvételű történetek közé tartozik azok közül, amelyeket a Biblia lapjain olvashatunk.

In dieser Arbeit werde ich mit Dtn 32,1–43 bzw. mit der Perikope 32,1–10 beschäftigen, die den Namen „Moselied“ trägt. Die alttestamentliche Tradition hält dieses Kapitel für eine der letzten Reden des Mose, ein Testament des großen Volksführers.

Dolgozatom során a Marosi egyházmegye történetét, majdnem két évét, igyekeztem feldolgozni, megismerni. Ez elég kevés ahhoz, hogy egy teljes képet alkossunk az egyházmegyéről, de ugyanakkor elég ahhoz, hogy tanuljunk eleink példáiból.

A dolgozat egy elméleti résszel kezdődik, meghatározza, hogy kik és milyen jellemzőik, életkori sajátossággal rendelkezik a konfirmandus korosztály, akikkel a katechézis során találkozunk. Hogyan gondolkodnak, hogyan éreznek, hogyan élik meg a szülőkkel, kortársakkal való kapcsolatukat, milyen hit és istenkép fejlődésen mennek keresztül. Továbbá ebben az elméleti részben arról is olvasunk, hogy milyen szerepük van a rítusoknak, szimbólumoknak a hit megélésében. A dolgozat második része a kutatást mutatja be, hogy a konfirmáltak körében végzett felmérés során, milyen eredmények születek. Továbbá a dolgozat az összefoglalással zárul, hogy az elméleti ismeret és a kutatás eredményei együttesen mennyire adtak választ arra a kérdésre, hogy a liturgiának, milyen szerepe van a konfirmandusok hitéletében.

A dolgozatomban a Kolozsvári Református Egyházmegye Kolozsváron levő négy egyházközségének az 1915–1920 között felvett jegyzőkönyvi kivonatait vizsgáltam meg. Ebben az időszakban négy református egyházközséget tartott számon Kolozsvár. Dolgozatom célja az, hogy ismertessem az I. világháború idején ezeknek az egyházközségeknek a helyzetét. A szakdolgozatom elsődleges forrását az ebben az időszakban született parokiális jegyzőkönyvek képezik, amelyek betekinteni engednek nemcsak a református egyházközségek helyzetébe, hanem általában véve abba a társadalmi és politikai helyzetbe, amelyben Kolozsvár a háború ideje alatt találta magát. A négy egyházközségben felvett parokiális jegyzőkönyveket különböző tematikák (hitélet, adminisztráció, anyagi helyzet) mentén vizsgáltam. A dolgozat fő részét a jegyzőkönyvekből nyert adatok alapján a gyülekezetek ismertetése képezi.

Ebben a kutatásban az a kérdés foglalkoztatott, hogy az ókori Közel-Kelet és Izrael kultuszában a nők milyen tevékenységeket végeztek, melyek voltak azok a funkciók, amelyeket betölthettek? Ha összevetjük a rendelkezésünkre álló ókori szövegek tudósításait, az archeológiai és ikonográfiai adatokat, akkor azt láthatjuk, hogy az ókori Közel-Keleten és Izraelben a nők vallási jellegű tevékenységei hasonlók voltak, kivéve a papság intézményét. Noha az Ószövetség meglehetősen szűkszavú a nők központi szentélynél történő aktivitásait illetően, mégis az egyetlen forrás, amely ebben a tekintetben rendelkezésünkre áll. Némely kutató meggyőződése az, hogy a nők főként az udvartartásban végeztek vallással kapcsolatos tevékenységeket, ezek között pedig volt olyan is, amely a hivatalos Jahve kultusztól független volt. Megemlíthető ebben a tekintetben az idegen istennők tisztelete és az ősök kultusza.

Dolgozatom elkészítése számomra igazi élmény volt és amelynek során igyekeztem minél pontosabb képet nyújtani az olvasóknak az 1806-1807-es évek közötti egyházszervezetről és gyülekezeti életről. Láthatjuk, milyen nehézségekkel küszködtek a gyülekezetek és hogyan találtak megoldást azokra, és azt is láthatjuk milyen igényeik voltak az egyházi szolgákkal szemben. De a jegyzőkönyvek nemcsak a múltba engednek bepillantani, hanem fontos tanulságokat is tartalmaznak mind számunkra, mind a jövő nemzedékei számára. Elsősorban a történeti áttekintést szeretném megemlíteni, melynek jelentősége abban áll, hogy elénk tárul a gyülekezetek kitartása és élni akarása. A sok nehézség és hátráltató tényező ellenére sikerült megmaradniuk, új templomokat építeniük, tettek azért, hogy a jövő nemzedékei számára is hátrahagyjanak valamit. Jó lenne, ha megbecsüléssel tudnánk tekinteni ezekre, hiszen az elődeink nehézségei nélkül ma nem lennék ott, ahol vagyunk.

A tanítvánnyá tétel és létel egyszerre minden erőnkön túlmutató feladat és Istentől kapott ajándék. Tanítványozóvá és tanítvánnyá csak a Szentlélek munkáján keresztül lehet válni. Ahhoz, hogy ezt a küldetést beteljesítsük szükség van egyfajta evangéliumi vakmerőségre, és következetes tervezésre a nagy történet összefüggésében. Erre a küldetésre gondolni és vállalkozni egyedül Krisztus ígéretében bízva és az evilági félelmektől megszabadulva lehet. Ezért nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy magányosan végezzük ezt a munkát, hiszen eleve nem egymagunkban indultunk útnak. Az evangélium vezetése mellett kérnünk kell a gyülekezetek elkötelezett tagjait, hogy velünk együtt imádkozzanak erőért, a megszólítottság bizonyosságáért és a munkára való felkészítésért. Kezdőnek és haladónak, tanítványnak és tanítványozónak egyformán szüksége van a Lélek vezetésére, ami nélkül sohasem lehet teljes a tanítvánnyá válás folyamata.

A dolgozatírás során a Heidelbergi Káténak azon kérdés-feleleteivel foglalkoztam, melyeknek tanításai/üzenetei a mindennapi élet vonatkozásában bizonyságul szolgálnak az Istenbe vetett hitünkről. Ehhez igazodva, a Káté következő kérdésköreit magyarázzuk a II. éves konfirmandusoknak: a Tízparancsolat magyarázatáról, az Isten iránti hálából származó jócselekedetekről, valamint a sákramentumokról, mint Krisztus által szerzett látható jegyekről és pecsétekről. A konfirmációs felkészítő alkalmakon szembesülni fogunk azzal, hogy a fentnevezett kérdéskörök nem csupán jól hangzó „elméleteket” rejtenek magukban, hanem egészen konkrét, gyakorlati módon kapcsolódnak élethelyzeteinkhez: pl. az Istennel való közösségünk meghatározza az embertársainkkal való kapcsolatainkat; amennyire számolunk az Isten irántunk tanúsított áldozatos szeretetével, bűnbocsátó kegyelmével, megváltó örömhírével – annyiban fogunk tudni mi is szeretettel, türelemmel, megbocsátással viszonyulni felebarátaink iránt.

A dolgozat fő célja Kováts Benedek életének kutatása, valamint a hozzá érkező levelek általi korkép megalkotása. Dolgozatomban a Kováts Benedeknek írt, egyházi témájú leveleket vizsgáltam. Kováts Benedek egy meghatározó egyénisége volt a két világháború közötti erdélyi, egyházi, oktatási életnek. Munkásságával hozzájárult a kor református oktatásának fellendítéséhez. A levelek segítségével betekintést nyerhetünk a kor egyházi kapcsolataiba, az oktatás körülményeibe, a kisebbségi lét kihívásaiba. A kutatás jelentősebb részét a Kováts Benedeknek írt levelek digitalizálása, tartalmuk feldolgozása jelentette. Kutatásomból kitűnik, hogy a két világháború közötti egyházi élet, a megváltozott környezet, a kisebbségi lét ellenére is pezsgő maradt. A levelek arról tanúskodnak, hogy a lelkészek és az egyház vezetői rendszeresen osztották meg egymással gondolataikat, esetleges aggályaikat.

Dolgozatom fő témája a bűn és a hozzá kapcsolható teológiai fogalmak (az ember bűneset előtti állapota, eredendő bűn, bűnbánat és bűnbocsánat) vizsgálata a 16-17. századi protestáns hitvallási iratokban. Kutatásomban fogalmakra bontva vizsgáltam meg, hogy egyes hitvallások hogyan vélekednek és mindezek végén végeztem egy szintézist. Megállapítottam, hogy azok a hitvallások, amelyek Kálvin János személyének vonzáskörében íródtak, mint például a La Rochellei Hitvallás vagy a Belga Hitvallás, magukon hordozzák a Kálvini gondolkodást. A szigetországi hitvallásoknál ez nem figyelhető meg. Továbbá a hitvallások nagyon egységesen vélekednek mindegyik fogalommal kapcsolatban, azt is lehet mondani, hogy egymást egészítik ki, lényegi eltérések nincsenek. A 16-17. századi hitvallások egy egységes képet tárnak az olvasó elé a bűn fogalmával kapcsolatba. Végül pedig egy összehasonlítást végeztem, hogy pár száz év elteltével mennyit változtak a 16.

A vallásoktatás minden pedagógus és lelkész életében kihívás, de egyben lehetőség is. Kihívás, mert a mai világban nem könnyű megszólítani a fiatalokat, ezért meg kell találni a megfelelő módszert ennek elérése érdekében, ami nagymértékben függ a valláserkölcsi nevelő jellemétől. Lehetőség, mert minden fiatalban ott van az isteni szikra, melyet születésünk pillanatában kaptunk ajándékként és amelyet kamatoztatni kell. Úgy gondolom, hogy a konfirmációi felkészítésben nem csak a gyakorlati munkának van fontos szerepe, hanem az elméleti tudást is fontos elsajátítani. A konfirmáció pásztorálpszichológiai szempontjaival foglalkozom, amelyben elengedhetetlenül fontos szerepet kap a rítus. A konfirmációt ilyen tekintetben a felnőtté avatás rítusának is nevezhetjük, amely az előkészítés, kikérdezés, befogadás állomásain megy keresztül. A konfirmáció gyakorlati aspektusaira hívom fel a figyelmet, amelynek nagyon fontos esztétikai szerepe van az konfirmációi ünnepség során.

Szakdolgozatom témájaként az 1798-1799. nagyenyedi vizitációs jegyzőkönyvet dolgoztam fel, amely során megismerhettem az egyházmegye életét, mind erősségeit, mind gyengeségeit. Kutatásom során, olyan kérdésekre kerestem a választ, hogy milyen akadályokkal küzdöttek a többségében még most is élő és virágzó egyházközségek, több mint kétszáz évvel ezelőtt. Minden egyházmegye vizitációs jegyzőkönyve egyedi, hiszen egyedi helyzetekről beszélünk. Az általam feldolgozott jegyzőkönyvben a legnagyobb gondot az adott egyházmegyékben a lelkészek és a tanítók bérének a beszolgáltatása jelentette. Azzal is szembesülnöm kellet, hogy a szülők, sok esetben hanyagságból, de volt olyan szegény család, akik anyagi helyzetükből fakadóan, nem adták gyermeküket iskolába taníttatásra. Több esetben a templom és a parókia állapota is kifogásolható volt. Nagy gondot okozott a gyülekezeti tagok körében a paráznaság. Viszonylag sok botránkoztató eset volt az általam vizsgált jegyzőkönyvben.

A dolgozatom a Sóváradi Református Gyülekezet két világháború közötti időszakában megírt presbiteri jegyzőkönyveinek feltárását tartalmazza. Különös tekintettel követi végig ebben az időszakban a gyülekezet életét, gazdasági helyzetét, illetve a lelkipásztorok váltását.

Dolgozatom fő célja az, hogy feltárjam Simone Weil tanítását a szenvedés misztériumáról. Ahhoz, hogy ezt megértsük, szükséges több pontban vizsgálni a szenvedés kérdését. Ezért a dolgozat első részében Simone Weil életét kutatva fedezhetjük fel az ő kapcsolatát a szenvedéssel. Az itt feltárt megfigyelések után áttérünk az elméleti részhez, amely megalapozza Simone Weil életét és azon belül a szenvedéshez való viszonyulását. A dolgozat második részében a dekreáció fogalmát kell megértenünk, amely Simone Weil tanításának az alapja. Ennek megértése elengedhetetlen ahhoz. A dekreáció után következik a dolgozatom utolsó és legfontosabb része, ami a szenvedésről és a szerencsétlenségről szól. Ebben a fejezetben nagyon részletesen feltárulnak a szenvedéssel és a szerencsétlenséggel kapcsolatos részletkérdések. Ezeket ismertetve célom az, hogy választ adjak a szenvedéssel kapcsolatos nehéz kérdésekre.

Dolgozatom kutatási területe a Marosi Egyházmegye egyházközségeinek vizitációs jegyzőkönyve. Ezen belül az 1809-1810-es évekkel foglalkoztam. A kutatási módszertanom szerint digitalizáltam a jegyzőkönyv ezen időszakára vonatkozó részeit, ezután pedig feldolgoztam a jegyzőkönyv szövegét. Az információkat témák szerint kategorizálva közöltem. Amíg ezen dolgoztam, párhuzamosan kutattam az adott évek történelmi vonatkozásait; kutatásom során a földrajzi térségre és a reformátusságra ható politikai és más erők feltérképezésére is igyekeztem kitérni.

Mi az élet, hogyan keletkezik az, hogyan lehet elősegíteni, illetve szabályozni az élet megjenesét, születését? Vajon az ember beleavatkozik a természet rendjébe, amikor mesterséges úton hoz lére életet? Dolgozatomban a bioetika tudományágában fellelhető kérdésekkel foglalkozom: hogyan kapcsolódik az orvostudomány és a teológia, ezen belül az etika diszciplína egymáshoz? Dolgozatomban arra a következtetésre jutottam, hogy az ember, magzat kétféleképpen foganhat: természetes úton és mesterséges úton. De mindkét úton ott van Isten, a benne való bizalom és hit, amely mindvégig segíthet, erőt adhat, a nehézségekkel szembenézni, valamit az öröm érzését megélni. Kiemelem, hogy unitáriusként mindig a végeredményt vizsgálom, azt, hogy egy párból szülő válhasson, nagyon sok mindent megtesz az ember, minden lehetséges eszközt megragad, hogy családot alapíthasson, s ebben pedig segíteni kell őket.

Dolgozatomban alapvetően két fontos következtetésre jutottam. Először is ahhoz, hogy az ifjúságnak teret adjunk az istentiszteletek keretében, nem a hagyományos istentiszteletet kell megváltoztatni, amely elsősorban az idősebb generációt szólítja meg, hanem sokkal inkább az egyházaknak az istentiszteleti liturgiai rendben különböző alternatív istentiszteleti alkalmakat kell elérhetővé tennie, ahol helyet kap az ifjúsági istentisztelet is. Másodszor pedig az istentiszteletnek az alapvető liturgiai elemeit nem szerencsés megváltoztatni, és újakat tenni a helyébe, mivel e tényezők nélkül már nem beszélhetünk a keresztény istentiszteletről. Ezért dolgozatomban kifejtem, hogy sokkal inkább járható útnak vélem azt, hogy az ifjúsági istentisztelet mindenkori liturgiai formáit a fiatalok nyelvén szólaltassuk meg, róluk szóljon, és rajtuk keresztül a teremtő Istenhez.

A dolgozat megírásával az volt a célom, hogy átfogó képet adjak Benczédi Pál prédikációiról, és ezzel együtt bepillantást nyújtsak a 20. század elei világba, bemutassam annak társadalmát, az akkori egyházat, a lelkészt, annak szerepét és hivatását. A dolgozat célja volt az is, hogy Benczédi prédikációit homiletikai szempontból is megvizsgálja. A homiletika is arra ösztönzi az írót, hogy a bemutatott társadalmat sokkal jobban próbálja megérteni, azzal együtt, hogy milyen kontextusban íródott a prédikáció. A prédikációk vizsgálata után megállapíthatjuk, hogy azok egy olyan világban íródtak, amely folyamatosan fejlődik, tudománya, kultúrája egyre korszerűbbé válik, a perspektívák egyre szélesednek. Ezek a prédikációk akkor íródtak, amikor az emberek előtt új lehetőségek nyíltak meg, sokan kivándoroltak, később az embereknek szembe kellett nézniük a két világháború borzalmaival, a megkülönböztetés és az elnyomás hatalmával.

A roma kérdés egy összetett és sürgető kérdés. Ezt mindenképp szem előtt kell tartani. A dolgozatírás folyamatában számos pozitív és negatív tényezőre bukkantam. Többek között negatív, hogy óriási a szakadék magyarok és romák között. A magyar etnikum hallani sem akar az integrálásról, a romák segítéséről – mert így is ingyen élnek az állam segítségével. Másik negatív tényező az évek során kialakult felfogás és sztereotípia, hogy a romák mocskosak, büdösek, nem szeretnek dolgozni stb. Voltak példák, ahol beigazolódnak az állítások, de voltak esetek, ahol az ellenkezője történt. Egy végtelenül színes kultúrával rendelkeznek – azok, akik nem integrálódtak, hanem megtartották szokásaikat – amelyről mi nagyon keveset tudunk. Ebből a kultúrából kiindulva jönnek a hátrányok, melyeket nem veszünk figyelembe és negatív jelzőkkel aggatjuk tele a romák összességét. Példának vehetjük az iskolázottságot. A roma gyerekek óriási hátránnyal kerülnek be az iskolába.

Mesteri dolgozatomat négy fő fejezet alkotja. Mindegyik fejezet egy fő téma köré csoportosul, az ifjúsági közösség és azon belül az ifjúsági bibliaóra köré. Egy olyan gyakorlati része ez a teológiának, melyet minden gyülekezetben szolgáló lelkipásztornak végeznie kell, mégis a bevezetőben kitértünk arra, hogy a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy az esetek többségében nem működik. Ebből a hipotézisből kiindulva először elméleti alapokra helyezve, majd gyakorlati téren kérdőívek segítségével igyekeztem kutatásomat elvégezni, amelyet a jövőben gyakorlati megoldással szeretném zárni. Az első fejezetben az ifjúsági katechézis teológiai alapvetéséről beszélek, ahol a Szentírás ide vonatkozó verseiből kiindulva, a katechetika nevét és jelentését összefoglalva haladok annak célja irányába. A második fejezet Erdély, mint a kutatás területének szociológiai leírását foglalja magába.

Mesteri dolgozatom hat marosszéki gyülekezet 1681-es összeírásáról szól. Alapja a régi Marosi Református Egyházmegye legrégibb matriculája, amelybe annyi határozat, különböző oklevél, adományfeljegyzés, díjlevél van bemásolva, hogy Kelemen Lajos fioklevéltárnak mondta. A hat marosszéki gyülekezet, név szerint: Nyárdtő, Lőrincfalva, Lukafalva, Káposztásszentmiklós, Fintaháza, Kakasd-Meggyesfalva. A Matriculában található feljegyzések főként a 17-18. századból származnak, ritkán találunk 19. századi feljegyzéseket.

Mesteri dolgozatom címe A Nagyenyedi Református Egyházmegye Vizitációs Jegyzőkönyve az 1802-es év második felében. A célom az volt, hogy meglássam azt, hogy hogyan működött az esperesi vizitáció ezelőtt 200 évvel, és hogyan működik napjainkban. Olvasmányaim és levéltári kutakodásaim során elmondhatom, hogy a vizitáció számtalan változáson ment keresztül az évszázadok során. Továbbá, arra is kerestem a választ, hogy az egyházfegyelmet hogyan és miképpen gyakorolták ezelőtt 200 évvel. Az átírt jegyzőkönyv szövege nagy segítségemre volt ebben, mert sok hasznos és valós példákkal találkozhattam.

Az erdélyi IKE történelmének egy olyan szakaszával foglalkozunk a dolgozatban, ami egyáltalán nem volt egy könnyű időszak, hisz a két világháború közötti és a II. világháború kitörésének a kezdetét fedi az a négy és fél év, amit közelebbről megvizsgáltunk. Megfigyelhetjük, hogy 85 évvel ezelőtt melyek voltak azok az ifjúsági munkák, amelyek jól beváltak: ide tartozik az ifjúság imahete, a különféle konferenciák, nyári táborok szervezése, ugyanakkor azt is megfigyelhetjük, hogy nem csak lelki téren foglalkoztak az ifjúsággal, hanem a szellemi, identitást formáló munkára is hangsúlyt fektettek. A fiatalok dolgozatokat küldhettek be az Ifjú Erdély (az ifjúság lapjának) a szerkesztőségébe, s a különösen jó dolgozatokat jutalomban részesítették. Fontos látni azt a fajta igyekezetet, s erőfeszítést, amellyel az ifjúsági vezetők az IKE munka életben tartásáért, megmaradásáért harcoltak egy olyan időszakban, amikor sokszor a hatóság akadályozta a munkát.

A dolgozatom bemutatja a narratív prédikáció mint igehirdetési műfaj és a bibliai elbeszélések közötti összefüggéseket. A kiindulópont a szöveg és annak értelmezési lehetőségeinek a vizsgálata, amelyben fontos szempont a hallgatóság értelmezését befolyásoló tényezők figyelembevétele. Ez a szempont indokolttá tette a hallgatóság társadalmi és kulturális kontextusának a feltérképezését. A társadalmi identitás szempontjából az erdélyi emberek kulturális antropológiai meghatározottságát is figyelembe vettem és ezen a ponton mutattam be a narratív paradigmát és a narratív prédikációt is. A második fejezet a különböző műfajhoz tartozó biblia szövegeket tanulmányozza: a zsoltárok, a példabeszédek, az elbeszélések, a példázatok és a levelek kerültek a vizsgálat középpontjába. A felsorolt műfajokhoz tartozó bibliai szövegeket a retorikai funkciójuk, az irodalmi eszközeik, illetve az üzenet hatásának a megvalósíthatósága alapján vizsgáltam meg.

A dolgozatunkban 3 év időszakát vizsgáltuk meg, az 1933-35 között működő IKE tevékenységeiről, programjairól, illetve nehézségeiről akartunk információkat gyűjteni, ezzel is jobban megismerve egyházunk, magyarságunk, illetve az ifjúsági munkánk történetét. Az említett 3 év feltérképzése céljából az erdélyi IKE tevékenységét közvetítő iratokat vizsgáltuk, név szerint a Református Szemle, az Ifjú Erdély, illetve a levéltári adatok voltak azok, melyek segítségével betekintést nyerhettünk az erdélyi ifjúsági munka hétköznapjaiba, tevékenységeibe, esetleges nehézségeibe. A tevékenységek tanulmányozása során szembesültünk az ifjúsági munka összetettségével, a háború előtti időkben szembejövő nehézségekkel, az állami szigor mellett való munkálkodással, és örömmel láttuk, hogy mindezen nehézségek ellenére is töretlen lelkesedéssel folyt tovább az ifjúsági munka.

A dolgozat az IKE történetét tárja fel az 1940-1944-es évek között. Az „Ifjú Erdélyt”, a „Református Szemlét” és a levéltári adatokat használtuk, hogy egy átfogó és átlátható képet alkossunk e négy évről. Talán nem is gondolnánk, hogy az IKE munka ezekben a nehéz időkben is folyt. Gazdag volt mind a konferenciák szervezésében, mind a missziós alkalmak megtartásában, sőt egyéb látogatásokban és szervezkedésekben. Rengeteget tevékenykedtek. Az IKE célja az volt, hogy Istenhez vezesse a fiatalokat, s hogy ezek a fiatalok aztán másokhoz is odaforduljanak. A dolgozat bemutatja a régiek módszereit, buzgóságát, és hitét, melyek inspirálóak lehetnek a mai olvasók számára is. De ugyanakkor felbátorítanak arra, hogy a fiatalokkal és a fiatalok között szolgáljunk, még akkor is, ha sokszor nehéz, elakadunk, vagy akadályoztatva vagyunk. Isten minden időben munkálkodik. Ezt bizonyítja az is, hogy idén ünnepeltük az IKE fennállásának 100. évfordulóját.

Bethlen Gábor uralmát és így az ő egyházpolitikáját több tényező befolyásolta. Nyugatról a Habsburg császári udvar erős katolicizmusával, keletről pedig a török porta hódító ereje kényszerítette a fejedelmet arra, hogy keresse a békességet mindkét hatalommal, országa erejét növelje, hogy ellen tudjon állni a külső csapásoknak, ehhez pedig feltétlenül szükség volt a belső béke helyreállítására. Az egyház meghatározó volta ezt a célt tudta szolgálni, amelyet a fejdelem igyekezett is a lehető legbölcsebben kiaknázni. Bethlen bölcsességére utal az a tény, hogy uralkodása idején a sok viszontagság ellenére a belső harcok és ellentétek csillapodni tudtak. Téves dolog lenne, ha ezt a fajta békességet a mai kori békességhez viszonyítanánk, hiszen teljesen eltérőek voltak a körülmények, hanem azt a maga korának ismerete által érthetjük meg jobban.

A dolgozat fő célja Melanchthon Fülöp katekézisének kutatása és bemutatása, valamint az általa írt Catechesis puerilis című „könyvecske” magyar nyelven való ismertetése. A dolgozat különös figyelmet fordít Melanchthon életútjára, valamint a humanizmusnak és a reformációnak a katekézisre gyakorolt hatására. Természetesen, mielőtt ismertetné a „könyvecske” tartalmát, kitér a humanista gondolkodású tudós életére, és részletesen tárgyalja azokat a külső és belső hatásokat, amelyek gyermekkorától kezdve, tanárrá válásáig befolyásolták. Ezek után kerül sor a latin szöveg magyar nyelven való megszólaltatása. Régóta szerettem volna foglalkozni Melanchthon Fülöp munkásságával, és erre most lehetőségem nyílt. Az egyháztörténet mindig is magával ragadott. Fontosnak tartom a múltunk ismeretét, mert abból tudunk táplálkozni, példákat meríteni, de ez az ismeret bizonyos helyzetekben segít a jobb döntések meghozatalában is.

Dolgozatomban digitalizáltam és elemeztem a nagyenyedi egyházmegye 1803. év második feléből származó jegyzőkönyveit. A digitalizált szöveg bemutatása előtt betekintést nyújtok létrejöttének történeti hátterébe. Ebben három fő szempontra fordítok figyelmet: a nagyenyedi egyházmegye történetére; a vallási helyzetre; és az egyházi vizitáció folyamatára. A jegyzőkönyv elemzésében kiemelem az egyházi vizitáció legfontosabb szerepeit, és mindezeket a szempontokat a szövegből származó adatok összegyűjtésével illusztrálom a kiemelt kategóriák szerint. Kutatásom fő célja, hogy hozzájáruljak az egyháztörténet egy sajátos korszakának feltárásához.

A kutatásomnak három fő fázisa volt, melyek között az összekötő kapocs az evangélium kommunikálásának koncepciója és a kifejtés lépéseit meghatározó szerkezet. A szerkezetben ugyanazt a mintát igyekeztem követni a három fejezet belső szerkezetében, mint amelyre a kutatás három fejezetének sorrendje is épült. A kutatás három lépéseinek meghatározó jellemvonását a következő három kifejezéssel írhatjuk le a legpontosabban: 1. Háttér, 2. Helyzetkép, 3. Praxis. Ennek értelmében az első fejezet az evangélium kommunikálásának történelmi hátterét vizsgálja, a második fejezet azt a helyzetképet, amelyben a koncepciót alkalmazzuk, a harmadik fejezetben pedig a koncepció gyakorlatba ültetése történik.

A dolgozatom elkészítése során igyekeztem minél pontosabb képet nyújtani az olvasók számára az 1801-1802-es évek gyülekezeti életéről és egyházszervezetéről, ugyanakkor a 18. és a 19. századi egyház történelméről is. A jegyzőkönyvek betekintést engednek a múltba és elénk tárják az akkori gyülekezeti tagok igényeit, milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük egyházuk fennmaradása érdekében és milyen megoldásokat találtak ezekre. Számunkra is példaértékű lehet elődeink kitartása, ahogyan küzdöttek a katolikus egyházzal szemben. Voltak, akik inkább vállalták a börtönt, semhogy beletörődjenek az elnyomásba.

A dolgozat nemcsak a tábori lelkészi szolgálatról, hanem arról a kapcsolattartásról is értekezik, amely a katonalelkész és a hátországban maradottak között fennállt. A téma kiválasztását megelőzte egy folyamat. Előző tanévekben lehetőségem volt Kováts Benedek, református lelkipásztor naplóinak digitalizálásában tapasztalatokat szerezni. Irataiból kiderülő színes életpályája és gazdag munkássága adott okot arra az ötletre, hogy az ő személyével és életeseményeivel kapcsolatos témát válasszak a szakdolgozathoz. Kovács Benedek az első világháborúban szolgált tábori lelkészként, illetve az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárában megtalálhatók azok a levelek, melyeket ő küldött haza a frontról Kolozsváron tanuló diákjainak, tanítványainak. Ugyanakkor a tanítványok, illetve kolléganőjének, hozzá címzett levelei is rendelkezésre álltak. A dolgozat függelékében ezeket a leveleket teszem közzé digitalizált formában.

A dolgozat a házasság szentségének értelmezéseit tárgyalja a Római Katolikus Egyház és a Református Egyház tanításaiban. A kutatásom legfőbb kérdése a két felekezet házassághoz való viszonyulása, illetve annak összehasonlítása. A Római Katolikus Egyház a házasságot a hét sákramentum egyikének ismeri el, ami magával hordoz nagyon sok tulajdonságot, sajátosságot és dogmatikai értelmezést. Mint sákramentum, szentség, ami nem csak a tanításbéli sajátosságok miatt fontos, hanem annak gyakorlati része miatt is: felbonthatóság, érvényesség, társadalmi szerep. A Református Egyház a házasságot nem tekinti sákramentumnak, mivel nem tesz eleget a sákramentumokhoz szükséges és elégséges feltételeknek. Viszont ez a tény azt is magával hozza, hogy a házasságértelmezésnek egy új helyet kell találni, mivel az már nem a sákramentumtanban helyezkedik el, hanem a protestáns teológiában az etikában.

My dissertation presents the life of György Verestói, bishop of the Reformed Church in Transylvania between 1760 and 1765. His life is a representative example of a successful clerical career of his time. The dissertation contains the translation of Verestói’s autobiography from Latin to Hungarian. This autobiographic document dates to the last year of his service (late 1764 or early 1765) and presents the cardinal dates and events of his life. Furthermore, I investigate the activity of György Verestói as a bishop. On one hand, I aimed to reconstruct what kind of duties and authority a bishop had in the middle of the 18th century in Transylvania. On the other hand, I wished to evaluate how Verestói fulfilled this office. The main sources for my investigation are archival documents: synodal protocols, the official correspondence between the bishop and the Főkonzisztórium (the leading organization of the church) and personal letters.

Jézus történetével, a vallásos képzetekkel manapság már a vizuális média csatornáin keresztül értesülnek az emberek. Onnan gyűjtenek információt, az ott ábrázolt alakok, gondolatok, képzetek határozzák meg a bemutatott témáról kialakult véleményeiket. S mivel nekünk, unitáriusoknak, is vallásunk központi tengelyében ott van Jézus tanítása és személye, ezért nem mellékes tisztába lenni azzal, hogy milyen Jézus-portrékkal, reprezentációkkal találkoztak az emberek a vizuális médiában, mesékben, filmekben. S mivel nekünk kiemelten fontos a történeti Jézus alakja, ezért felmerül a kérdés, hogy a vizuális médiában, a jelenlegi dolgozat esetében a játékfilmekben, megjelenik-e a történeti Jézus alakja, egyes árnyalatai, az ember Jézus-portrék? A dolgozatban azt a témát próbálom meg körül járni: az elmúlt század és napjaink játékfilmjeiben hogyan jelenik meg Jézus alakja.

Az ökológiával kapcsolatos különböző irányzatok széles körben ismertek és képezik a mai tudományok rendkívül kutatott területét. A múlt század második felétől felélénkült érdeklődés az emberi cselekvés környezetromboló hatásai iránt, és elkezdődött egyfajta tudományos kommunikáció bizonyos tudományok között annak érdekében, hogy a folyamatot mérsékeljék. A megváltozott körülmények új vallás megszületését is eredményezte. Az ökológiai válság látható jeleit szemlélve jogosan merülhet fel az emberben a kérdés, hogy az egyén milyen módon képes cselekedni, hogy cselekedetei a helyes ügyet szolgálják, ami a jövő nemzedékeire tekintettel, képes egy élhető bolygót örökül hagyni az utókor számára.

Magiszteri dolgozatomban mindenekelőtt a Marosi Egyházmegye kialakulásának néhány főbb mozzanatát, illetve a XVIII. és XIX. század erdélyi protestáns egyházainak helyzetét ismertetem, hogy így többek között a kor református egyházának működésébe is betekintést nyerve keríthessünk sort az 1819-es év első felében felvett Marosi Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek tárgyalására. A vizitációs jegyzőkönyvekben feljegyzett eseteket különböző kategóriákra osztva írom le, annak függvényében, hogy az adott esetek példának okáért a gyülekezet lelkészeinek, tanítóinak, vagy gyülekezeti tagjainak stb. fegyelmi ügyeit, vagy egyéb, az egyházközség anyagi vonatkozású ügyeit tárgyalják-e. Mesteri dolgozatom végén pedig az általam átírt jegyzőkönyvek teljes szövegét ismertettem.

Az 1940. augusztus 30-án megkötött II. bécsi döntés következményeként az Erdélyi Református Egyházkerület két részre szakadt. Körülbelül 240 000 dél-erdélyi református hívő maradt idegen uralom alatt. Vásárhelyi János püspök és az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa megbízta Nagy Ferenc esperest és gróf Bethlen Bálint főgondnokot, hogy szervezzék meg a dél-erdélyi gyülekezetek igazgatását. Az Egyházkerületnek arról is döntenie kellett, hogy hogyan szervezik meg a Dél-Erdélyi Egyházkerületi Rész lelkészképzését. 1941. tavaszán továbbképzőt szerveztek a teológusoknak, amelynek elvégzése után befejezhették megkezdett teológiai tanulmányaikat. 1941. szeptemberében sikerült elindítani az oktatást a Nagyenyedi Bethlen Teológiai Akadémián, négy tanszékkel és négy főállású tanárral.

Dolgozatom a marosi református egyházmegye 1815-ös jegyzőkönyveinek a vizsgálatával foglalkozik. Elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy milyen volt az esperesi vizitáció a XIX. század elején, és miben tér el ettől a mostani vizitációs eljárás. Munkámban leginkább a bizottság működésére fókuszáltam, de hangsúlyt fektettem arra is, hogy bemutassam az adott kor legfontosabb történelmi eseményeit. Kutatásom során sikerült kontextusában meglátnom azokat az eseményeket, amelyek a XIX. századi eseményeket előidézték. Elolvastam és digitalizáltam a marosi református egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek egy részét az 1815-ös év első feléből. 

Dolgozatom célja, hogy jobban megismerjük a Marosi Református Egyházmegye múltját az 1815-ös vizitációs jegyzőkönyvek alapján. Az adatokat nem csak nyersen közlöm, hanem témák szerint csoportosítva értelmezem is azokat, hogy az olvasó egy könnyen olvasható, jól strukturált szöveg alapján jól eligazodjon, könnyebben megértse a jeygzőkönyvben leírtakat. A dolgozatomban kitérek a kor református egyháztörténetére, valamint a Marosi Református Egyházmegye történetére is, hogy ez által még tágabb képet kapjunk, és a leírtakat könnyebben értelmezhessük.