Repository index

În cartea sa Biografie van de dominee, teologul practic olandez Heitink dedica un capitol special dezvoltării oficiului pastoral protestant. El se întreabă când a apărut pastorul protestant așa cum îl cunoaștem astăzi în istoria bisericii. Răspunsul la această întrebare ne duce înapoi în secolul al XVI-lea. În istoria Reformei, acesta este momentul când apare pastorul, însă nu ca preot hirotonit din sânul clerului, ci ca laic. Potrivit doctrinei reformate, membrii comunității lui Dumnezeu ocupă diverse oficii, iar în vârful acestora se află funcția de pastor. Comunitatea alege anumite persoane pentru această funcție după ce a constatat că aceștia au darurile necesare de la Dumnezeu pentru această slujire. Heitink consideră că, într-un timp relativ scurt după implementarea oficiului pastoral, pastorul a devenit un funcționar bisericesc. Această funcție, fie ea laică sau ecleziastică, a crescut în importanță de-a lungul timpului.

Este o senzație teribilă pentru predicatorii practicanți să constate că metodele testate și ani de zile funcționale par să fie învechite, iar tipurile de predicări care păreau altădată eficiente sunt acum întâmpinate cu priviri plictisite și puterea lor de motivare de odinioară pare să fi dispărut. În astfel de momente, pastorii și specialiștii în omiletică încep să caute idei noi și inovatoare, pentru a putea pre-dica cu succes Cuvântul lui Dumnezeu. În bisericile protestante mainstream americane (bisericile metodiste, epis-copale, lutherane, prezbiteriene, etc.) această perioadă a fost numită „turnura narativă”. Părea că acesta ar fi fost răspunsul adecvat la multele probleme din predicarea americană care – s-a spus – a intrat în criză în anii '60 și '70.

Tineretul de astăzi se confruntă cu o criză a identității valorilor, fără a fi vinovat pentru aceasta. Cei responsabili de educația și îndrumarea lor, cum ar fi părinții, dascălii, clericii și îndrumătorii spirituali, și-au pierdut orientarea spirituală, preferând adesea siguranța în locul mântuirii. În societatea actuală, se observă o predominanță a răului explicată prin prisma mentalității evoluționiste susținute de știință. În acest context, cuvintele din Sfânta Scriptură și apelul către Dumnezeu par a fi fără rost. Răul este adesea redus la încălcări ale normelor etice, explicate printr-un raționalism care justifică urmarea pasiunilor personale. Abaterea de la calea corectă trasată de Părinții Bisericii, precursorii pedagogiei moderne, a dus la o pierdere a valorilor fundamentale ale creației divine. Este esențial să redescoperim fundamentul creștin al pedagogiei și orientarea spirituală pentru a remedia această situație.

Din perspectiva mea, obstacolul care ne împiedică să căutăm din nou ceea ce considerăm a fi corect pentru fiecare dintre noi reprezintă, în realitate, o altă problemă, mai precis, o atitudine greșită față de nedreptățile comise. Această atitudine poate implica negarea, minimalizarea sau amplificarea gravității infracțiunilor, evitarea asumării responsabilităților sau transferul acestora către alții. O astfel de abordare a păcatului este una dintre cele care pot da naștere la situații foarte complexe și descurajatoare în consilierea pastorală (pastorație). În ceea ce privește cercetarea mea, voi concentra atenția asupra conceptului de speranță în contextul apariției acestor situații și voi căuta sursele valide ale acestei speranțe.

A tanulmány a 2Kor 8,7–9 homiletikai exegézisével indul. Az első nagyobb egységben az előkészületi elemek kapnak helyet. A perikópa kortörténeti, exegetikai és teológiai vonatkozásainak feltérképezése során közelebbről érintjük Pál és a korinthusiak viszonyát, a jeruzsálemi gyűjtést, és olyan teológiai motívumokat, mint az inkarnáció és az adakozás. A homiletikai exegézist egy karácsonyi prédikáció vázlata követi. A tanulmány utolsó pontjai az istentisztelet alakításához nyújtanak további szempontokat és szemléltetéseket.

A biblioterápia kompakt fogalma magába sűríti a fogalom által jelölt terápiás módszer leglényegesebb elemeit: irodalom által gyógyítani. A biblioterápiás módszer alkalmazásának pozitív eredményei az elmúlt évtizedekben a biblioterápiás kutatás és képzés, illetve a biblioterápia gyakorlati alkalmazásának fellendüléséhez vezettek. Magyarországon a módszer alkalmazása gyümölcsözőnek bizonyult, és a hagyományos pszichológiai ülések, valamint más jellegű egyéni és csoportos segítő foglalkozások színesebbé tétele sokakat vonzott a segítségkérés felé, olyan személyeket is, akik addig talán idegenkedtek ettől, noha szükségét érezték ennek. A gyülekezeti pasztoráció gyakorlatában is elképzelhetőnek tartok egy hasonló fellendülést, ha a módszer alkalmazása által újszerű keretet teremtünk mind az egyéni, mind a gyülekezeti csoportokon belül zajló beszélgetéseknek. Jelen tanulmány ennek a lehetőségeit vizsgálja.

A prédikálás művészete a mindenkori teológusok kihívása. Isten Lelke vezérli a lelkipásztorokat a szolgálat végzésében, de annak az időtálló és a jelen kor generálta nehézségeivel szakmai szempontjából is vitathatatlanul szembe kell nézni. A szöveg hermeneutikai tulajdonságain keresztül, illetve a 21. század embere által támasztott elvárásokat figyelembe véve, megmutatkozik a paradigmaváltás szükségessége. Ezen szempontok tárgyalása után, a dolgozatom középpontjában a narratív prédikálást, mint az újítás kieszközlésének egyik alternatíváját állítottam. Bemutatom a módszer kialakulását, lényegi koncepcióját, annak reform jellegű hatásait. A prédikáció elbeszélésszerűsége alapjaiban változtatja meg annak struktúráját és a passzív hallgatói pozícióból kimozdítva, egy cselekmény részeseként határozza meg a gyülekezetet. Tárgyalásra kerülnek továbbá a bibliai történetek műfaji sajátosságai, azoknak narratív jellege.

A gyülekezeti éneklés a keresztyén istentiszteletnek és hitéletnek nélkülözhetetlen része, úgy közösségi mint egyéni vonatkozásban. Licenciátusi szakdolgozatomban, mely e jelenlegi dolgozat tartalmi előzményének tekinthető, a gyülekezeti éneklés elméletiteológiai megalapozását végeztem el. Jelen dolgozatban arra vállalkozom, hogy empirikus kutatás révén képet alkothassunk a vizsgált téma gyülekezeti visszatükröződéseiről, reprezentatív személyekkel folytatott interjúk alapján.

A posztmodern társadalomban egyre inkább találkozunk az egyháztól való elidegenedés gondolatával, a bizonytalanság válságba ejtő érzésével. Egy olyan korban élünk, amelyben a technika segítségével pillanatok alatt szüntethetők meg különbnél különb határok. Van azonban egy kommunikációs csatorna, melyben a prédikátor, egy másik dimenzióban keresi a felismerést, majd az ott megtapasztaltakat igyekszik minél tisztábban közvetíteni a gyülekezetének.

„Aki énekel, az kétszer imádkozik”. Augustinus mondata sokszor felbukkan a dolgozatomban, jelezve azt, hogy a gyülekezeti éneklés nem egy haszontalan elem az istentisztelet keretén belül. Sőt mi több, nem csak a gyülekezeti közösségen belül van jelentősége, hanem a keresztény gyülekezeti tag személyes életében is. Dolgozatom egy átfogó összefoglaló arról, hogy mi tulajdonképpen a gyülekezeti éneklés. Egy idősíkot követve kitérek arra, hogy mit jelentet az Ó- és Újszövetség gyülekezetének és emberének az ének szerepe a mindennapokban, hogyan vélekedtek erről a reformátorok, milyen álláspontokat képviselnek az egyházzenészek, valamint a kortárs szakértők hogyan vélekednek minderről. Figyelembe véve a gyülekezeti éneklés sajátos funkcióit, azokra a kérdésekre kerestem a választ, mint teljesebb kifejeződésre juthat-e a hit az éneklés során? Háttérbe szorult-e, az egyház megítélésében, az éneklés-zenélés fontossága? Tulajdoníthatunk-e missziói erőt az éneklésnek?

Liturgical renewal attempts in the Unitarian church from the early 20th century to the present. This research examines the liturgical reform efforts within the Unitarian Church from the early 20th century to today. Analysis of relevant literature reveals a consistent call for renewal among ministers and parishioners, though translating this desire into action is fraught with challenges. The study concludes by highlighting essential components of successful liturgical renewal to guide and motivate those contemplating such changes.

Preaching as an instrument for teaching Christian doctrines. In the last three decades, Transylvanian society and church members have experienced a shift toward secularisation, particularly within the Reformed Church. This trend has made it difficult to engage with younger congregants drifting from organized religion. Despite this, there’s a vital need to re-emphasise Christian teachings, especially considering the current state of the Hungarian Reformed Church in Transylvania, where many lack a deep understanding of biblical and Reformed doctrines. Christian education should be more than just imparting knowledge; it’s about fostering spiritual growth. Ministers, alongside church elders and congregations, should actively teach Christian values, ensuring members develop a strong, knowledgeable faith. Ultimately, faith is more than learning; it’s about a personal connection with God.

Bibliolog as scriptural interpretation. Modern “midrash” as a possible method in catechesis. This research delves into the bibliolog approach to interpreting the Holy Scriptures, a technique often termed as “modern midrash” and not widely recognised in Hungarian-speaking regions. Originating from America, bibliolog diverges from the European tradition of bibliodrama or Biblical drama, focusing instead on a narrative-driven method. It offers an immersive experience where individuals seeking to grasp the biblical narrative can simultaneously embody the roles of active participants and keen observers, fostering personal introspection in real-time. The paper elucidates how the bibliolog method can serve as a potent instrument in both religious and ecclesiastical pedagogy, enhancing catechetical practices.

A dolgozatomban arra a kérdésre keresem a választ, hogy a keresztelési és esketési liturgiának, valamint az ezeken az alkalmakon elhangzó imáknak milyen jellegzetességeik vannak? A kérdés az, hogy az adott keretek között, az imádságok hogy tudnának olyan formát ölteni, ami egyrészt biblikus, másrészt megérinti az imádkozót és a hallgatókat? A kötetlen formájú imádságoknak általános szabályaik vannak, amit sokan belesűrítenek liturgikai, illetve más jellegű, de ugyancsak istentiszteleti elemekkel foglakozó könyvek alcímeibe, de ott is csak általánosságban beszélnek az imádságról. A dolgozat egy próbálkozás arra nézve, hogy a medertelennek tűnő elemeket hogyan lehet olyan keretek közé tenni, amelyek megadják azt a szabadságot a híveknek, hogy belemélyülhessenek az imádkozás folyamatába. Ennek az lehet a hosszútávú célja, hogy az imádkozás is olyan átéléssé válhasson, amilyenről Ezékiel számol be akkor, amikor életre kelnek körülötte a száraz csontok.

Dolgozatomban a Sepsi Református Egyházmegye temetési szertartásainak paraliturgikus elemeivel foglalkozom. Ez azt jelenti, hogy elsősorban azokat a szokásokat, gyakorlatokat gyűjtöm és elemzem, amelyek nem tartoznak a temetési liturgiához, de egy közösség gyakorolja azokat a temetés előtt, alatt vagy után. Dolgozatom során válaszokat keresek különféle elméleti kérdésekre a temetéssel kapcsolatosan. Érdekel a temetés istentiszteleti jellege, a temetési szertartás történelmi alakulása, valamint szeretetszolgálati jellege. Választ keresek arra, hogy melyek is pontosan a paraliturgikus elemek és miért fontosak. Mindezek fényében elemezem a gyülekezetekben gyűjtött adatokat. Válasz keresek arra, hogy milyen összefüggés van a paraliturgikus elemek és a lelkigondozás, a közösség formálása és a halálhoz való helyes viszonyulás között. Végül az igehirdetés fontosságát vizsgálom meg.

A 20. század első felében az erdélyi református egyházi életet leginkább a megújulás szándéka határozta meg. Az egyházi élet minden vonatkozását e megújulás szolgálatába igyekeztek állítani. Különösen igaz ez arra a belmissziós intézményhálózatra, amely a két világháború között épült ki és erősödött meg (IKE, FIKE, Nőszövetség, Diakonissza Intézet, stb.). A belmisszió ügye kihatott továbbá az oktatásra is: a felekezeti iskolák (elsősorban kollégiumok) tanterveit igyekeztek ennek tükrében megújítani, de sürgető kérdésként állt elő a teológiai képzés megreformálásának igénye is. Az elérni kívánt változásokat illetően széles eszköztár állt az egyház rendelkezésére. E színes palettából dolgozatom kiemeli az ének-zene tárgykörét, mint a 20. századi református belmisszió egyik fontos ágát. A vizsgálódás központjában főként oktatástörténeti kérdések állnak (kollégiumi oktatás- és nevelés, lelkészképzés, kántorképzés).

Az utódoknak joguk van ahhoz, hogy egy szeretetteljes, bizalomra és méltányosságra épülő családi közegben növekedjenek fel. Az, hogy az „elég jó” szülők részéről miként tapasztalják optimális fejlődésük fentebb említett alapköveit, nagymértékben múlik azon, hogy a párok képesek-e a kapcsolatukban a harmonikus és egymást gazdagító házastársi kapcsolatra. A dolgozatban részletesebben taglalt posztmodern korral való szembesülés nem ragadhat meg a tudatosítás szintjén. Az egyháznak és a lelkipásztornak, mint Isten szolgájának fontos szerepe lehet a boldog és harmonikus családok létrejöttében és fennmaradásában. A dolgozatban taglalt kontextuális szemlélet – amely némiképp a posztmodernben tapasztalható változás, változtatni akarás és rendezetlenség ellentéte – ismerete segíthet abban, hogy támogassuk a relacionális etika fényében létrejött kapcsolatokat.

Dolgozatunkban arra a kérdésre keressük a választ, hogy milyen egy hatékony katekéta. Ahhoz, hogy megválaszoljuk ezt a kérdést, a hatékonyság fogalmát bibliai és emberi oldalról tanulmányozzuk. Első renden elemezzük, hogy milyen fontos a katekétának feltárnia a benne élő én- és istenképeket, valamint foglalkoznia velük. Ezt követően vizsgáljuk a katekéta személyes kapcsolatát a szentháromság harmadik személyével, a Szentlélekkel és e kapcsolat hatását szolgálata hatékonyságára. Végül azt gyűjtjük össze, hogy mit sorol fel hatékony katekéta személyiségjegyeként a teológiai hallgatók, fiatalok és fiatal felnőttek egy csoportja. Ezt egy kérdőív segítségével mérjük fel, majd az eredményeket ismertetjük. A dolgozat zárásaként további kutatások lehetőségeit elemezzük.

Az autizmus spektrumzavar (továbbiakban ASZ) előfordulási aránya az elmúlt évtizedekben világszerte növekedést mutatott. Ennek következtében valószínűsíthető, hogy az egyházak gyülekezeteiben is egyre több a spektrumon élők száma. Ennek fényében fontos kidolgoznunk olyan pedagógiai eljárásokat, amelyek segíthetnek az autizmus spektrumzavarral élő kisiskolásokat tanítani, a gyülekezetekbe integrálni a katekézis által. A következőkben három olyan eljárás kerül ismertetésre, amelyek együttes használata támogathatja a fenti cél elérését. Az érzékenyítés által segíthetünk a kortársaknak, a csoport többi tagjának, hogy megértsék, miben különbözik tőlük az ASZ-vel élő személy. Átérezhetővé tehetjük számukra, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdenie nap mint nap annak, aki nem neurotipikus. A differenciálás segíthet abban, hogy a spektrumon élő gyermekkel úgy tudjunk foglalkozni, hogy egyéni képességei fejlődjenek, hátrányos helyzete a lehető legjobban kiküszöbölődjön.

A kötetben közzétett 10 exegetikai tanulmány mindegyike az Igazság és Élet című lelkipásztori szakfolyóiratban jelent meg 2008–2024 között. Tartalmukat tekintve a szövegek az említett folyóirat szerkezeti alapegységeit követik: exegetikai megértés, teológiai összefüggések feltárása, prédikációvázlat, példák és szemelvények, szempontok az istentisztelet alakításához, illetve bibliográfiai hivatkozások. A szövegek a folyóiratban eredetileg megjelent formájukban, a textusok kanonikus sorrendje szerint kerülnek itt közlésre.

2016-ban tartottam az első istentiszteletet szülőfalumban, Csókfalván. A következő héten meglepetten jutott tudomásomra, hogy egy padban ülő kislány lerajzolta az elmondott prédikációmat, ugyanakkor öt mondatban összefoglalta azt, leegyszerűsítve saját szókincse szerint. Ekkor értettem és tapasztaltam meg azt, hogy a beszéd során alkalmazott, megfogalmazott képek, kis történetek nagy üzenettel milyen mértékű hatást is képesek gyakorolni egy gyerek szellemi, lelki fejlődésére. Szakdolgozatomban a vallásos nevelés segédeszközeinek bemutatását és azoknak a gyermekek lélektani fejlődésére gyakorolt hatását igyekszem bemutatni, visszatekintve a múltra és elidőzve a jelenkori lehetőségek halmazában. Az évek folyamán számtalan ötlet, alkotás, technikai fejlesztés kapott teret és így számtalan segédeszköz terve vált valósággá. Mi maradt és mivel bővült a kínálat az oktatók örömére vagy éppen szorongására?

Rengeteg kérdéssel kezdtem neki a kutatói munkának, míg eljutottam oda, hogy az eleinte távolinak tűnő szakmai kérdések a saját, személyes kérdéseimmé váltak. Olyannyira felfedezetlen volt még számomra a fogyatékosság kérdéskörének bibliai kontextusa, hogy eleinte az volt az érzésem, hogy teljesen járatlan útra tévedtem, és a felfedezők lelkesedésével magamnak kell egy új, és egyben idegen ösvényt vágnom, mely feltételezésem végül csupán részigazságnak bizonyult. A dolgozatom nem egy teljesen idegen ösvényt, de mégis újat jelent a maga nemében, oly módon, hogy rendszerbe szedni igyekszik az eddigi fogyatékosság témakörével kapcsolatos teológiai, teológiai- antropológiai és pedagógiai ismeretanyagokat. A dolgozat széltől- hosszig intenzíven küzd a fogyatékosság fogalmához a történelem során kapcsolódó mögöttes negatív jelentéstartalmakkal.

Dolgozatomban Sepsi Református Egyházmegye temetési szokásait kutattam összesen hét gyülekezetben, ahol elsősorban a lelkipásztorokkal készítettem interjút a kérdőívem alapján, de nem zárkóztam el a gyülekezeti tagoktól sem, akik szintén értékes információkat nyújtottak nekem. Munkám során válaszokat kerestem a temetéssel kapcsolatos elméleti kérdésekre. Érdekelt a temetés istentiszteleti jellege, a temetési szertartás történelmi alakulása, valamint szeretetszolgálati jellege. Választ kerestem arra, hogy melyek pontosan a paraliturgikus elemek és miért fontosak. Mindezek fényében igyekeztem elemezni a gyülekezetekben gyűjtött adatokat. Próbáltam válasz adni arra, hogy milyen összefüggés van a paraliturgikus elemek és a lelkigondozás, a közösség formálása és a halálhoz való helyes viszonyulás között. Majd az igehirdetés fontosságát vizsgáltam meg a helyes, Isten akarata szerinti gyakorlatok kialakításában.

A 21. században a keresztyénség globális súlypontja az északi féltekéről a Globális Délre tolódik főként Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában tapasztalható növekedéssel. Ezzel szemben Európában és Észak-Amerikában az elvallástalanodás és a szekularizáció okoz visszaesést. A migráció új, kulturálisan sokszínű diaszpóra-gyülekezeteket hoz létre szerte a világban. Az egyre népszerűbb digitális tér új missziós lehetőségeket nyit a keresztyén misszió számára, de nem helyettesítheti a személyes közösséget. Az üldözött egyházak hűsége és növekedése inspiráló tanúságtétellel bír mindannyiunk számára. Mindeközben egyre fontosabbá válik a társadalmi igazságosság kérdéseire adott keresztyén válasz. Mindezek miatt a tanítványképzés kulcsszerepet játszik a jövő egyházaiban minden földrészen, ahogyan a szolgáló, gyümölcstermő, Krisztus dicsőségét munkáló egyházi lét is, amely így képes túlmutatni önmagán, és hitelesen képviselheti a teremtő Istent a jelen világban.

This thesis, "Pastoral Care in the Early Modern Hungarian Reformed Church," investigates pastoral care in the 17th-century Reformed Church and assesses its similarities to present-day spiritual care models. The study concentrated on István Melotai Nyilas's 1621 agenda, synodal decrees, and ecclesiastical discipline records. These materials demonstrate that although the term "pastoral care" wasn't employed then, the activity itself was vital to pastoral work. Melotai's question-and-answer teachings, the stress on self-reflection before communion, visiting the ill, and comforting those condemned show that ministers took their congregations’ spiritual difficulties and uncertainties seriously. Concurrently, disciplinary records indicate that neglecting pastoral care led to serious outcomes, with church officials holding ministers responsible.

The aim of this thesis is the examination of how effective catechesis can be among 7–10-year-olds, with special regard to the involvement of the family and the method of cooperative learning. The thesis examines the foundations of Biblical and Practical Theology, the interconnections among catechetics, pedagogy and missiology, as well as the characteristics of the individual generations, especially the Alpha, as well as the Z, Y, and X generations, taking into account that today these generations form a family. Our thesis emphasizes that the primary scene of faith education is the family; therefore, the process of education will be effective if parents (and siblings) actively join in the catechesis. By them the tools of cooperative learning provide such a learning space where the child, with the presence and support of the family, can live in faith.

At the center of my thesis stands pastoral care, in the light of the transgenerational perspective, with particular attention to the context of marriage. Transgenerationality refers to legacies that span across generations, which have an unconscious impact on the individual’s life and relationships. The aim of my thesis is to point out that the effectiveness of pastoral care can be increased if we keep in mind the systemic approach and the patterns inherited across generations. The theoretical background of the thesis consists of a combination of biblical, psychological, and family therapy perspectives, with special emphasis placed on Böszörményi-Nagy Iván’s contextual therapy. I outline the key role of loyalty and transgenerational effects in detail, and—based on the issues of partner selection patterns, conflict resolution, and intergenerational responsibility—I extend the focus to marriage, as one of the most sensitive channels of transgenerational transmission.

Today, suicide has reached shocking proportions among people, but also in our churches. This paper is about how to approach the issue, to give an introduction to how to accompany bereaved people whose relatives have resorted to suicide, and to give some pointers to consider in their pastoral care. It aims to identify the factors that complicate the grieving process and the reasons that may predispose the bereaved to turn their grief into complicated bereavement. The present thesis research focuses on these factors and aims to reveal the interrelationships and significant differences by examining and analysing real cases. Eleven interviews were conducted with individuals whose immediate family members (e.g. father, spouse or child) had given up the struggle, resorting to suicide. The results indicate that bereaved people face serious problems after the fact of suicide.

This thesis explores how Christian mission can maintain its credibility amid the social, cultural, and technological challenges of the 21st century. Religious pluralism, globalization, secularization, and the rise of digital communication have radically transformed the frameworks through which the Christian message is conveyed. The church can no longer assume inherent authority; it must rethink its mission, language, and forms of engagement. The study analyzes the historical and theological development of mission concepts, drawing on the paradigm shift theories of Thomas S. Kuhn and David J. Bosch. According to the Missio Dei perspective, mission is God’s sending to the world, in which the church participates. The thesis examines key stages of mission history, postmodern identity dynamics, shifts in global Christianity, forms of digital mission, and contextual and liberation theology approaches.

The aim of this thesis is to develop a series of lesson plans targeted at newly confirmed youth (aged 14–15), which contributes to a deeper understanding of the Reformed worship service and supports the integration of young people into the congregation. In the theoretical part of the thesis, we explored the theology of the Reformed worship service and the role of its liturgical elements. The practical section examines the characteristics of the targeted age group, their developmental psychological crises, and generational differences. We then present the key features of the applied KáTéM (Catechetical Learning Method), followed by a detailed presentation of the lesson plans. The series consists of ten sessions. These lesson plans can serve as support materials in pastoral ministry, and their content enriches the young participants' knowledge while connecting them more closely to the life of the church community.

In congregational life, pastors often face situations where conflict creates a deep divide between members of the community. This paper explores how a deeper understanding and resolution of such situations can be facilitated by tools drawn from systematic theology, attachment theory, contextual pastoral care, and the methodology of motivational interviewing. The theological foundations—especially the doctrines of the incarnation, atonement, and the relational model of the Trinity—reveal how the realities of sin and redemption shape human relational dynamics. Attachment theory helps uncover how childhood attachment patterns influence adult conflict resolution responses. Within the framework of contextual pastoral care, the tension between constructive and destructive entitlement, as well as the dynamics of forgiveness and exoneration, prove essential for identifying underlying, often unconscious relational burdens.

In my thesis, I examine the current state of the institution of marriage and family from a practical theological perspective, with special attention to the marriage and family counseling service operated by the Bonus Pastor Foundation. I seek to answer the question of to what extent the CSAKIS camp model can be applied within an expanded, church-level marriage and family counseling ministry. The practical part is preceded by a detailed theoretical foundation, presenting the Christian understanding of marriage and family. The theoretical section traces human life from the moment of choosing a partner, through marriage, and up to family life, with particular emphasis on parental roles. The research thus investigates the program and effectiveness of the CSAKIS camp through the evaluation of questionnaires, which serves as the basis for drawing conclusions regarding the applicability of the model.

The title of my thesis is "Our Losses. Losses and Their Processing." My thesis focuses on the concept of loss and the process of coping with it, with particular emphasis on comparing two main types of losses: material losses and the loss of living persons. The aim of this work is to explore what grief truly means, what types exist, and how grief affects individuals both psychologically and socially. I also address the topic of death and mourning from a theological perspective. The thesis highlights that grief is not exclusively associated with death, but can also be linked to other kinds of losses. In comparing these two types, I examine similarities and differences such as the intensity of emotional reactions, the duration of the grieving process, and the role of societal attitudes. In conclusion, I have found that although everyone grieves, we do not do so in the same way or within the same timeframe.

People with disabilities are beloved children of God, created in the image of God. It is from this belief that the following thesis was born, which by exploring theoretical and practical approaches to pastoral care for people with special educational needs (SEN), aims to help pastors who have been called to accompany people with disabilities. The first two major chapters of the thesis discuss, among other things, the definition, models and types of SEN, the situation of people with SEN in society and in the church, and the concept, directions, and objectives of pastoral care. The paper will then devote a separate chapter to the specificities of pastoral care for people with disabilities. The theoretical groundwork is followed by the practical part of the research: an analysis of in-depth interviews with pastoral care workers who have experience in providing pastoral care to people with disabilities.

This thesis investigates the paraliturgical practices associated with funerals in selected congregations of the Maros Reformed Church County. These customs, though situated outside the framework of the official funeral liturgy, nevertheless bear significant religious meaning—manifesting in practices such as night vigils, various forms of farewell, and communal support for the bereaved. The study examines both their theological and practical dimensions: how these practices are embodied in congregational life, how they interact with the Reformed funeral tradition, and what role they play within the grieving process. The overarching aim of the thesis is to enrich the understanding of Reformed ecclesiastical practice and tradition, with particular attention to perspectives on death and dying.

A relációs etika szerint az emberi lét az interperszonális kapcsolatok által formálódik. Az ideális házasság tartós, bensőséges kapcsolat, amely elősegíti a kölcsönös növekedést. A lelkipásztori rítusok (casualia) fontos szerepet játszanak a családi életciklus váltópontjaiban, különösen a kapcsolati kötelékek elmélyítésében. A mai rohanó, elidegenítő társadalomban a valódi szeretet képessége, valamint a házasság intézménye is gyengül. Az értékek relativizálódása hozzájárul a válságban lévő keresztény házasságok számának növekedéséhez. A fiatal pároknak támogatásra van szükségük az értelmi, érzelmi és erkölcsi nyomás közepette, ami egyre fontosabbá teszi az egyház és a lelkipásztori gondozás szerepét. A jegyesoktatás megelőző lelkipásztori eszközként szolgál, célja a párok elvárásainak feltárása és a strukturált útmutatás nyújtása. A kutatás a jegyesoktatás tudatosítását és tematikus relevanciáját vizsgálja fiatal keresztény házasok körében.

In my thesis, I examine funeral practices in nine Reformed congregations of Kalotaszeg, focusing on paraliturgical elements and their communal role. The topic is relevant from both ethnographic and theological perspectives, as it reveals living traditions of the congregations, shows how acts of diaconal service are expressed, and highlights local attitudes toward death and mourning. The research, based on questionnaires, explores the theological, cultural, and practical aspects of funeral customs, analyzing how these rites take shape in practice and how they involve grieving families, relatives, neighbors, church officials, and congregation members. My findings show that traditional community-based practices once centered around the family home have gradually been replaced by more formal and simplified customs, a process accelerated by the Covid-19 pandemic and the rise of chapels.

Dolgozatomban Farkas Jenő marosi református esperes évenként ismétlőső határidős munkarendjével foglalkozom. Eőször a munkarend kiadása előtti liturgiai állapotokat összegeztem. Az 1920-as évek liturgiáját, a rendszertelenség jellemezte. Továbbá ekkor jelentek meg a belmissziós törekvések erdélyben. A belmisszió elindulása és a gyülekezetenként változó liturgia szükségessé tette egy új liturgia és egy új rendszer felállítását. Farkas Jenő esperes úr 1938. március 15-én adta ki határidős munkarendjét, amelyben rendszerezte a lelkipásztorok egész éves teendőit. A munkarendben részletesen leírja azt, hogy az események mikor, hol és hogyan kell megtörténjenek. Sok helyen hivatkozik az Erdélyi Református Egyházkerület körleveleire, amelyek még több információval szolgálnak a lelkipásztorok számára. A belmissziói események esetében ,,A lelkipásztor kézikönyve”-re hivatkozik.