Repository index

A munkám célja az volt, hogy digitalizáljam a jegyzőkönyveknek ezen részét, hogy már elektronikus formában is elérhetővé váljon, hogy azok is megtekinthessék, akiket az egyháztörténelemnek ezen szegmense érdekel. A vizitációs jegyzőkönyvet az alábbi tartalmi szempontok alapján mutatom be: Az első pontban az egyházmegye kialakulásának történetével foglalkozom. A második pontban a XVII.-XVIII. századi erdélyi református egyház történetéről írok. A harmadik részben szeretném megemíteni a vizitáció által meglátogatott települések neveit, ugyanebben a részben szeretnék hivatkozni a lelkipásztorokra, lévitákra, valamint a tanítókra is. A negyedik pont az esperes, valamint a kormányzati szervek szerepéről, munkájuk bemutatásáról szól. Az ötödik pontot arra szántam, hogy bemutassam a vizitációt mint adminisztratív, gazdasági hatóságot. Ugyanebben a pontban szeretnék az épületekről, az egyházi vagyon állapotáról is beszámolni.

Dolgozatomban Fáji János (1703‒1756) erdélyi lelkipásztor naplójának tartalmát ismertetem. Először a témát érintő általános kérdéseket tárgyalom: a kor politikai helyzetét, a naplót mint műfajt és a korabeli lelkészi életpályamodelleket. Ezt követően a napló tartalmát mutatom be három alegységben. Először a latin nyelvű rész alapján beszélek hazai tanulmányairól, utána a németalföldi peregrinációját ismertetem, majd hazai munkásságát. A dolgozat utolsó pontjaként összehasonlítom a naplót Bod Péter Önéletírásával. Ezen munka egy olyan forrást mutat be, amely eddig ismeretlen volt a szakma számára, ezért utat nyit a 18. századdal kapcsolatos újabb kutatások előtt. A dolgozat egy rövid ismertetést tartalmaz, a szöveg azonban további lehetőségeket rejt az érdeklődők számára.

Dolgozatomat hét fő egységre osztottam. Az első három fejezet a 18. századi egyháztörténelmi áttekintést, a Nagyenyedi Református Egyházmegye kialakulásának történetét és az esperes feladatait, vizitációs kötelességeit tartalmazza. A következő három fejezet a Nagyenyedi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek bemutatásáról szól. Itt mutatom be a vizitációt, mint fegyelmi és gazdasági hatóságot. A hetedig fejezet pedig a jegyzőkönyvet tartalmazza átírt formában.

Az erdődi zsinatokról értekezve nem mehetünk el szó nélkül a Szatmári reformáció kialakulása és a Drágfi család pártfogása mellet. Amilyen fontos volt ez előbbi, mint a reformátorok egyik fő munkálkodási területe, ugyanilyen fontos az utóbbi. Ez a család védelmet nyújtott és támogatta a reformátorokat. Azért választottam ezt a témát, mert érdekelt, hogy hogyan sikerült elindítani a reformációt? Milyen emberek voltak a reformátorok? Kik és miért vették pártfogásukba ezt az ügyet? Mi vezérelte őket? Dolgozatomban részletesen beszélek a Szatmári reformáció elindulásáról, reformátorairól és a pártfogó nemesi családokról, kitérek Erdőd városának és a Drágfi családnak a bemutatására, szót ejtek a Partium-i zsinatokról, aztán részletekbe menően tárgyalom az 1545-ös első-, és az 1555-ös második erdődi zsinatot.

A dolgozat elkészítésében döntő szerepet játszott az, hogy a jegyzőkönyv által megismerhetem az említett kor egyházának és gyülekezeteinek életvitelét, felfogását, problémáit és harcait is egyaránt. Munkám célja közérthetőbbé tenni a jegyzőkönyv feljegyzéseit és részletesen feldolgozni azokat.

A II. bécsi döntés kedvező fordulatot hozott az Észak-Erdélyben élő magyarság számára, ami megmutatkozott a tudományos életben is. Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy a teológiai tanárok munkásságára milyen hatással volt az anyaországhoz való visszatérés. A Református Szemle az erdélyi reformátusság egyik legjelentősebb sajtóorgánuma volt, így tanulmányunkban az ott megjelent írásokat tesszük vizsgálat tárgyává. A Református Szemle folyóiratban azokat a cikkeket vizsgáltuk, amelyek vezércikként vagy tanulmányként jelentek meg. Az 1940-es év írásait részletesebben vizsgáljuk. Ebben az évben négy tanárnak (Tavaszy, Gönczy, Imre, Nagy) jelentek meg írásaik a Református Szemlében, így az ő írásaikat elemezzük, hogy megtudjuk: változott-e írásaik stílusa, mondandója, témája a II. bécsi döntést követően.

A reformáció eszméinek meggyökerezése az anyanyelvű istentisztelet és írásmagyarázat elengedhetetlen eszközévé tette a magyar nyelvű Szentírást. A magyar református egyház zsinatai már a kezdetektől kötelezték a lelkipásztorokat, hogy „a Szentírást forgassák kezükben éjjel nappal”, azt is megszabva, hogy „a tudósabbak latin és magyar, a tudatlanabbak magyar Bibliát vegyenek maguknak”. Ehhez viszont Bibliákra volt szükség, latinra is, de főképp magyarra.

Egyik leghányatatottabb sorsú nyomtatványunk kilenc példányát mutatja be a tanulmány, amelyek a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet könyvtárában maradtak fenn az utókor számára. Könyv- és könyvtártörténeti adatok sora példázza, hogy ez a kilenc kötet milyen utat járt be 1661-től napjainkig, hány kézen mentek át különböző intézmények és magánszemélyek használatában. A károsodás, vagy akár szándékos csonkítás, az átkötés, kiegészítés, továbbörökítés egyaránt része a történetüknek. Sok mindennek voltak a tanúi, hogy most konzerválva, megfelelő tárolási körülmények között, nemzetközi standardok alapján feldolgozva álljanak a kutatók és érdeklődők rendelkezésére.

(A 25. Reál- és Humántudományok ETDK keretében bemutatott dolgozat) 

(A 25. Reál- és Humántudományok ETDK keretében bemutatott dolgozat)

A keresztyén és a többi vallás viszonyának vizsgálata, azok közötti kölcsönhatások keresése nem újkeletű kérdés, már több évszázada foglalkoznak vele, amint azt a dolgozat során látni is fogjuk. Az ő törekvéseiken felbátorodva keressük azokat a kapcsokat, amikkel valahogy meg tudjuk érteni, hogyan „lett” a keresztség, hiszen amikor Jézus megbízza a tanítványokat a keresztség és igehirdetés szolgálatával, akkor a tanítványok már tudják, mi az a keresztség. 

(Ez a dolgozat bemutatásra került a 25. Reál- és Humántudományok ETDK, illetve a 36. OTDK keretében. Az 25. ETDK-n a dolgozat harmadik helyezést ért el.)

Amikor az Erdélyi Református Egyházkerület közigazgatás történetének egy adott szakaszát választottam dolgozatom témájának, mindezt annak tudatában tettem, hogy egy eddigi ismeretlen területtel kell foglalkoznom. A megfelelő forrásanyagok megléte szintén kérdés volt, akárcsak az időszak pontos behatárolása. A munkamódszer javarészt primer kutatást igényelt. 

Közismert, hogy Huszár Gál debreceni énekeskönyve (1560/61) a 16. századi magyar református istentiszteleti éneklés gazdag, kottás dallamközlései révén is megkerülhetetlen forrása. Most úgynevezett rubrikái, rövid, vagyis itt-ott hosszabb liturgikus utasításai kerülnek a vizsgálat középpontjába, amelyek egyrészt kirajzolják a korabeli istentisztelet lefolyását, másrészt tapinthatóvá teszik az egymást követő liturgikus pillanatok mind teológiai, mind érzelmi-poétikai értelemben vett tartalmát. Segítségükkel lehetővé válik az énekek istentiszteleti műfajok szerinti csoportosítása is. A tanulmány a jelenkori református istentisztelet régóta esedékes, reformátori szellemű megújításához kíván hozzájárulni, alapvetően fontos információkkal is, de az inspirációs bázis feltárásával is.

A tanulmány Tavaszy Sándor azon írásait, beszámolóit tekinti át az unitáriusokról, amelyek a Református Szemle, Az Út református folyóiratokban és a korabeli erdélyi sajtóban jelentek meg, és Tavaszy írásainak három területét vizsgálja: 1. beszámolói az unitárius egyházi eseményekről (püspökbeiktatás, évforduló); 2. unitárius személyek (Brassai Sámuel, Orbán Balázs); 3. kölcsönös könyvismertetések (Tavaszy könyveinek ismertetései az unitáriusok által és az unitárius könyvek ismertetései Tavaszy által). Konklúzió: ezek az írások írások, beszámolók a két világháború közötti nehéz időkben erősítették a magyar egyházak közötti kapcsolatokat és a közös cselekvések lehetőségeit szorgalmazták az egyház-és nemzetmentő munkában.

Ez az írás a 125 éve született Járosi Andor kolozsvári evangélikus lelkész-esperes munkásságának egyházi és társadalmi életre vonatkozó hatásait foglalja össze. Az ő nevéhez fűződik az erdélyi evangélikus egyház liturgiai reformja, amely több mint húsz évet ölel fel, míg végre egyöntetű határozat születik arra nézve, hogy a megújított liturgia kivétel nélkül, mindenhol bevezetésre kerüljön.

Valentinus and His Teaching in the Light of Modern Research and Ancient Christian Heresiology -- The first part of this paper contains a summary of the life and teachings of Valentinus written by Bernadett Szűcs, in which the author sketches the most important aspects of this complex topic based on the early Christian primary sources harmonized with the state of the modern research. As an appendix to this introduction, the second part of this paper, written by György Papp contains the first Hungarian translation (accompanied by the original Greek text from the recently published critical edition) of one of the primary sources with a short introduction, to the text: the chapter about Valentinus in the Haereticarum fabularum compendium of Theodoret of Cyrus.

A 19. század második fele a liberális teológia virágkorát jelentette, ugyanis az 1848-as forradalom és szabadságharc leverése után, a magyar társadalom, de főleg a magyar protestáns egyház belső válságállapotba került. Úgy tűnt, hogy ebből a helyzetből a felvilágosodás szelleméből kinőtt liberalizmus, amelynek későbbi képviselői beépítettek az egyház belső életébe, fogja megmenteni az egyházat. Ehhez azonban szükség volt ennek az irányzatnak a terjesztésére, ami számos újítást követelt meg főképp a dogmatika terén, de megemlíthetünk akár liturgikai vagy homiletikai elemek megreformálását is, végsősoron pedig ezeknek az elfogadását és hirdetését tűzte ki céljául. Dolgozatomban igyekszem bemutatni a 19. század második felében lezajlott komolyabb, nagyrészt dogmatikai vitákat a liberális teológusok és a református ortodoxia képviselői között, és rámutatni azokra a komolyabb ellentétekre, amelyek meghatározták és élesen elválasztották a magyar reformátusság akkori gondolkodásmódját.

A dolgozat a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség textíliáinak adományozói közül a 16–18. században élt kiemelkedő személyiségeinek rövid bemutatására összpontosít. Az egyházközség életében fontos szerepet töltöttek be a patrónusok, mivel más feladataik és funkcióik mellett a tőlük származó adományokból tevődött össze az egyházközség ingó és ingatlan vagyonának számottevő része. A dolgozat az egyházközség régi számadáskönyveinek és leltárjegyzékeinek vizsgálata alapján igyekszik ismertetni az adományozókról fennmaradt információkat és az adományozások körülményeit. Az egyházközségnek adományozott textíliák jelentős részét nők ajándékozták, ez a jelenség sok más protestáns egyházközség esetében megfigyelhető. Az egyházközség textíliái művészettörténeti szempontból is értékes darabok, szakemberek már foglalkoztak a vizsgálatukkal, így én a dolgozatban nem kívánok ezzel foglalkozni.

Dolgozatomban a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség klenódiumaival foglalkozom. A különböző kelyhek, poharak, kannák és tányérok adományozási körülményeiről gyűjtök adatokat, valamint azok eladásáról vagy eltünéséről. A tárgyalt ezüstnemük egy része nem liturgikus céllal, hanem zálog gyanánt került az egyházközség birtokába, a dolgozat célja, hogy felmérje a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség ezüstneműit és klenódiumait, azaz mindazt, amiről ma már csak a kéziratos jegyzőkönyvekben olvashatunk. A 17. századtól az 1807–1813-ben készült leltárig a különféle számadás- és jegyzőkönyvek őriztek meg fontos adatokat. Ezek vizsgálata során talán felmérhetjük, hogy melyek azok a kegyszerek, klenódiumok, amelyek egykor a leltárakban szerepeltek ma azonban már nincsenek az egyházközség tulajdonában. A dolgozatban elősorban történeti megközelítésből kívánok a klenódiumokkal foglalkozni, és nem művészettörténeti szempontból.

A dolgozatom központi témája a nőszövetségi munka az egyházi életben 1928 és 1945 között. A dolgozat célja, hogy abból a rengeteg szolgálatból, amit a nőszövetség végzett a 20. században a sok nehézség és korlátozás ellenére, erőt és ihletet merítve az egyházi életben ismét fellendüljön a nőszövetségi szolgálat és az emberek észrevegyék azt, hogy mennyire is fontos ez és ezáltal egyre többen csatlakozzanak a nőszövetségi csoportokhoz. Kutatásomhoz először is a belmissziós szolgálatról kapcsolatos kutatásokat használtam, hogy megértsem mit is foglal ez magába, és megtudjam miért is alakult meg a nőszövetség és milyen célkitűzéseik voltak. Majd ezek után jegyzőkönyvi kivonatok alapján tanulmányoztam a Kézdi-Orbai Egyházmegye nőszövetségének munkáját, ahol nagyon sok hasznos és érdekes információt feljegyeztek a végzett szolgálatról.

A dolgozatom központi témája a Marosi Református Egyházmegye 1818-as évi esperesi vizitációs jegyzőkönyveinek feldolgozása. A dolgozat célja az akkori egyházi élet és vizitációs gyakorlat megismerése a jegyzőkönyvben található adatok figyelembe vételével. A cél eléréséhez szükséges volt a levéltári munka a jegyzőkönyvek feldolgozásához, illetve a könyvtári kutatás a korral és a vizitáció intézményével kapcsolatos adatok begyűjtése érdekében. A dolgozatomban a teljesség igénye nélkül mutatom be az egyházmegyét, tárgyalom a kor egyháztörténetét, és az esperesről, esperesi vizitációról is értekezem. Kutatásom során arra a következtetésre jutottam, hogy a jegyzőkönyvek jó betekintést nyújtanak a 19. századi egyház mindennapjaiba, illetve a vizitáció intézményét is kimerítően megismerhetjük. A vizitációról reális képet kapunk, azt ismerjük meg, amit az akkori egyház valóban gyakorolt, nem pedig a különböző kánonok szabályzatát, amelyhez kellett volna alkalmazkodjon a vizitáció.

A dolgozatom témája a Brassóban kiadott magyar evangélikus káték a 18-19. században. A dolgozat célja, hogy felkutassa, összesítse az idők folyamán már feledésbe merült brassói magyar evangélikus kátékról rendelkezésre álló adatokat, valamint, hogy a dolgozat eredményeinek népszerűsítése révén visszahozza a köztudatba az erdélyi magyar evangélikus vallásos irodalomnak ezeket a példáit. Kutatásomhoz szükség volt levéltári kutatómunkára, valamint különböző szakirodalom elolvasására és feldolgozására is (egyháztörténet, teológiatörténet, liturgika, kateketika). Kutatásom célcsoportjához tartoznak mindazok, akik érdeklődnek az erdélyi magyar evangélikus egyháztörténelem, a katekizmus kialakulása és magyar területen való elterjedése, valamint az erdélyi magyar evangélikus vallásos irodalom iránt.

A dolgozatomban a Szilágysámsoni református egyházközség történetének tanulmányozásával foglalkozom a két világháború közötti periódusban. Az első világháború számtalani család és közösség életében okozott tragédiát ez, valamint a háborút követő gazdasági váltság pedig az egyházat is sajátos helyzetbe állította. A dolgozatomban az ebből a periódusból származó presbiteri gyűlések jegyzőkönyvének tanulmányozása által próbálok betekintést nyújtani egy Szilágysági gyülekezet életébe és a gyülekezetet vezető testületének, a presbitériumnak a működésébe. A korszak tragikus voltától eltérően vagy talán éppen ennek köszönhetően az egyház életét az építkezés jellemezte úgy az épületek mind pedig a lelkiek terén. Az egyházkerületben elinduló belmissziós munka hatására a gyülekezetben olyan intézmények jönnek létre mind például: a nőszövetség, ifjúsági egyesület és a presbiterek által végzet „szomszédság” intézménye, amely napjainkban a családlátogatásnak felelne meg.

E dolgozat a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye hitéletével és belmissziós munkájával kíván foglalkozni. A hitélet és a belmisszió együtt alkotja egy keresztyén közösség hitének magvát és fejlődését, amelyhez hozzájárulnak a különböző szövetségek a hitélet művelésébe fektetett munkával. A belmisszió hosszú időkre visszanyúló múlttal rendelkezik, mely a krisztusi parancstól napjainkig rengeteg fejlődésen ment keresztül és járult hozzá a szövetségi ágak kialakulásához és fejlődéséhez. E dolgozat témája a hitélet fejlődését, megerősödését és a gyülekezeti munka hozzájárulását igyekszik bemutatni az egyházközségek életében, különösképpen a két világháború időszakára való tekintettel. Viszonylag egy nagyon friss téma, amely az adminisztráció és hitismeret szempontjából igyekszik bemutatni a kutatás témáját.

A dolgozat Heltai Gáspár munkásságát vizsgálja az egységes magyar liturgia kialakítására nézve, három műve alapján: Hoffgreff énekeskönyv; Evangéliumok és epistolák; Ágenda, az az Szentegyházi Cselekedetek. Heltai Gáspár az első olyan reformátor volt, aki összefüggő egészében érvényesítette a magyar protestáns történetfelfogást. Munkáiban a saját nézőpontját és érdekeit figyelembe véve ítélte meg a kulcsfontosságú történelmi eseményeket a reformáció idején. A történelmi, társadalmi és egyházi viszonyokat az isteni parancsok szemszögéből vizsgálta, és számos felekezet hitfelfogását és Isten sokszínűségét tapasztalta meg. Heltai Gáspár jelentős szerepet játszott Kolozsvár városának megreformálásában, együttműködve Dávid Ferenccel. Születésének és elhalálozásának körülményei továbbra is kérdéseket vetnek fel, azonban eredményei és hozzájárulása vitathatatlan a 16. századi reformáció és a magyar irodalom történetében.

Barcaföldvár Brassóhoz közel helyezkedik el, az Olt folyó bal partján. A település határában 1942 és 1944 között szovjet hadifoglyokat őriztek, Románia átállását követően pedig magyar és német hadifoglyok, de legfőképpen észak-erdélyi magyar és (részben) sváb (németakjú) civilek szenvedtek itt 1944 októberétől egészen 1945 őszéig. A szakdolgozat próbálja feltárni az internáló központok létrejöttének történelmi okait és az észak-erdélyi internálásokat megelőző eseményeket. Szó esik a Maniu-gárda által vezetett magyarellenes atrocitásokról, Románia kiugrásáról a második világháborúból, a szabadon engedés körülményeiről, a foglyok segélyezéséről, valamint létszámáról, a történtek sajtó visszhangjáról, a Barcaföldváron létrejött emlékhelyről és a hídvégi emlékszobáról is. A dolgozat betekintést nyújt az 1944-45 közötti siralmas egyházi helyzetbe, amikor a falvak üresen, a gyülekezetek pásztorok és vezetők nélkül maradtak. Mindezt négy háromszéki lelkipásztor élettörténete szemlélteti.

Dolgozatom a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség 16–18. században adományozott textíliáit mutatja be. Az adományozók család- és élettörténete, valamint adományaik ismertetése által bepillantást nyerünk nem csak az egyházközség, hanem Kolozsvár kulturális életébe, művészetébe is. Az egyházközség életében fontos szerepet betöltő polgári és nemesi eredetű patrónusoktól származó adományok jelentős mértékben növelték az egyházközség ingó és ingatlan vagyonát. A meglévő textíliák és klenódiumok tekintélyes része patrónusi adomány. A dolgozatban az egyházközség kéziratban maradt 17–18. századi számadáskönyveit és leltárjegyzékeit megvizsgálva elsősorban arra kerestem a választ, mikor történtek az adományozások és milyen csoporthoz tartoztak az adománytevők. A dolgozatom hipotézisében megfogalmazott azon felvetés, hogy Kolozsvárott a polgári rend adományozta az úrasztali készletek és textíliák nagyobb részét, beigazolódni látszik.

Már gyerekkorom óta érdekel a történelem, és azon belül is a helytörténet. Ezért is választottam dolgozatom témájaként, a Székelyvajai Református Egyházközség történetének a megírását. Arra vállalkoztam, hogy dolgozatom által bemutatom a Székelyvajai Egyházközség történelmét a katolikus gyökerektől egészen a kommunizmus bukásáig. A székelyvajával kapcsolatos szakirodalom mellett felhasználtam az egyházközség levéltárában fellelhető jegyzőkönyveket, a falu Hystoria Domusat, és olyan lelkészek írásait, akik régen a gyülekezetben szolgáltak. Úgy gondolom, hogy munkám hasznos lehet azok számára, akiket érdekel az egyháztörténet, vagy azoknak, akik jobban megszeretnék ismerni a Székelyvajai Egyházközség Történetét.

Ahol a vizitációnak mint fegyelmi hatóságnak kellett fellépnie ott általában már sérült volt a kapcsolat a lelkipásztor és a gyülekezet, vagy a mester és a gyülekezet között, és ez kihatott a gyülekezet mindennapi életére is. Ahol ilyen esetekkel találkozunk ott általában a fegyelmi problémák mellé társulnak az anyagi problémák is. Ahol a mester nem végzi jól a dolgát, ott az emberek sem akarják kifizetni, vagy ahol a lelkipásztor morgós természetű és nem jár a gyülekezet kedvében, vagy éppen nem viselkedik erkölcsi iránytűként, ott megszaporodnak az elmaradások is.

Az Észak-Hollandiai egyetemeken (Utrecht, Groningen, Franeker) tanuló legtehetségesebb magyar peregrinusok Martonfalvi Tóth György köré csoportosult köre latinul, görögül, sőt héberül is írt üdvözlő verseket (carmina gratulatoria). Ehhez a peregrinus körhöz tartozott Csedregi Péter is, aki Sárospatakon kezdte teológiai tanulmányait, s aki 1659-ben sikeresen védte meg a Disputatio theologica de miraculis című dolgozatát a Franekeri Egyetemen. Barátai, Martonfalvi György és Keresztúri Bálint ennek alkalmából tüntették ki két héber nyelvű verssel. Csedregi Disputatio theologica de miraculis című dolgozatát nemrég fedezték fel.

Luther a reformáció hajnalán, még szerzetesi bűntudatával küszködve, az alázatot az önleértékeléssel mosta össze, de már megsejti a mirifica commutatio, a reformátorok műveiben később oly markánsan visszaköszönő ún. „csodálatos csere” titkát. Ez a folyamat a leveleiben is kimutatható, hisz az érzékelés szünesztéziás együttesében a saját Istenfiúság-tudának magas önértékeléshez vezető bizonyosságának felismerése készíti elő azt a teológiai utat, ami a theologia crucis gyönyörű és krisztálytiszta látásához vezet – a megújulás, a reformáció potenciálja mintegy „hallótávolságán” belülre kerül. A hit hallásból van, a hallás pedig az Isten Igéjéből – ezt a páli dictumot megértve ismeri fel, hogy a csodálatos cserében Isten fülére válthatjuk le saját bizonytalan hallásunk, hogy cserébe nemcsak őt, de egymást is végre hallhassuk és befogadjuk.

Heidelbergi bukását követően (1622. szeptember 6.) a magyar és erdélyi protestáns diákok közvetlenül az Északi-Németalföldre indultak, hogy ott folytassák tanulmányaikat a holland egyetemeken – különösen filozófia, teológia és orvostudomány terén. Így az első diákcsoport 1623 augusztusának végén érkezett meg Franekerbe, egy frízföldi kisvárosba. 1811-ig, amikor a helyi fríz egyetemet bezárták, több mint 1200 magyar diákot jegyeztek be a Franekeri Album Studiosorumba, ami jelentősen nagyobb szám, mint bárhol máshol a Hollandiában. Jelenlegi ismereteink szerint legalább tíz magyar diák meghalt és eltemették őket Franekerben. Közülük kilencet az egyetem helyi templomában temettek el, egy pedig később (1697-ben) halt meg Leeuwardenben, Frízföld fővárosában, ahol őrültség miatt zárták be (D. Szepesi András). Ötük sírköve ma is megmaradt a történelmi Martini templomban, Franeker belvárosában. Két sírkő a 17.

Szakdolgozatomban az Enyedi Református Egyházmegye 1804-es vizitációs jegyzőkönyvét dolgozom fel. A cél, hogy elérhetővé tegyem az egyháztörténet egy olyan szakaszába való betekintést, amely átláthatóbbá teszi az olvasók számára, az egyházmegye életét, működését, az egyházfegyelem érvényesítését az egyházi hatóságok által, valamint a hatalom gyakorlását ezek betartása érdekében. A dolgozat tartalmazza a jegyzőkönyvben található adminisztrációs, fegyelmi, gazdasági ügyeket, valamint az egyházmegyét vagy az aktuális egyházközséget meghatározó eseményeket. Munkám összes terjedelmében betekintést próbál kínálni a XVIII századi egyház vizitált gyülekezeteinek egyházi életébe, igazgatásába, fejlődésébe, hiányosságaiba, valamint egy összehasonlítást kínál a korunkbeli református egyház működésével.

Ebben a tanulmányban a szerző Nicea, Nagy Konstantin és Euszébiosz szerepét vizsgálja az antijudaizmus szemszögéből, amely különbözik az antiszemitizmustól. Noha az egyháztörténészek gyakran élesen elhatárolják egymástól e két jelenséget, a szerző megkérdőjelezi, hogy a náci antiszemitizmust teljes mértékben el kellene választani a hagyományos keresztény antijudaizmustól. Az ilyen szétválasztás veszélye, hogy felmentheti az egyházakat a zsidók szenvedéseiben való közvetett vagy közvetlen felelősség alól. Miközben az antiszemitizmus továbbra is fontos ökumenikus kérdés marad, és a keresztény antijudaizmus valóban gyökeret vert már a niceai zsinat idején, Euszébiosz zsidókkal való viszonya nem tekinthető egyszerűen antijudaistának. Maga a niceai hitvallás nem tartalmaz egyértelmű antijudaista elemeket, és Nagy Konstantin 321-ben bevezetett vasárnapi istentisztelete sem utal világosan zsidóellenes motivációkra.

A tanulmány a koreai protestantizmus kialakulását és elterjedését vizsgálja a 19. század végétől a 20. század elejéig. A keresztyénség, különösen a protestantizmus, jelentős hatással volt Korea társadalmi és politikai fejlődésére, különösen az oktatás, az egészségügy és a modernizáció területén. Az amerikai és európai misszionáriusok által létrehozott iskolák és kórházak hozzájárultak a keresztyénség széles körű elfogadásához. A japán gyarmati időszakban (1910–1945) a protestáns közösségek aktív szerepet vállaltak a függetlenségi mozgalmakban, miközben a keresztyénség a koreai nemzeti identitás részévé vált. A tanulmány bemutatja, hogyan vált a protestantizmus nemcsak vallási mozgalommá, hanem a koreai társadalom és politika egyik meghatározó elemévé is.

Ez a tanulmány betekintést nyújt Basa Mihály református lelkipásztor életútjába, lelkipásztori jelemfejlődésébe és szolgálatába, valamint a 19. századi polgári és egyházi viszonyokba, illetve az erdélyi értelmiség törekvéseibe, s ugyanakkor emléket állít az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc vészterhes napjaiban szenvedő, de hittel és cselekedettel helytálló Basa Mihály református lelkipásztornak.

Jelen tanulmány fő témája a hollandiai Gereformeerde Kerken ösztöndíjalapjának létrejötte, amelynek célja az volt, hogy magyar teológushallgatók az amszterdami Vrije Universiteiten és a Kampeni Teológiai Főiskolán folytathassanak tanulmányokat. Az alap 1921-ben jött létre és az 1761-ben létrejött Stipendium Bernardinum hagyományait folytatta, amely magyar származású és a németországi Pfalz tartományból érkező hallgatók utrechti tanulmányait támogatta. Ennek az alapnak a létrejöttét Sebestyén Jenő, a neokálvinista Abraham Kuypernak, a Vrije Universiteitnek, valamint a Gereformeerde Kerken in Nederland alapítójának és fontos vezető személyiségének magyarországi követője kezdeményezte. A Gereformeerde Kerkent az államegyházként működő Hervormde Kerkből kivált gyülekezetek 1892-ben hozták létre. A tanulmány az egyházszakadás hátterével, a holland-magyar kapcsolatoknak az első világháborút követő fokozódásával, valamint az ösztöndíjalap létrejöttével foglalkozik.

Ez a tanulmányunk Basa Mihály református lelkipásztor publicisztikai munkáságát mutatja be. Írói tevékenységében különös hangsúlyt kaptak az oktatási kérdések. Fáradhatatlan harcosa volt a népnevelésnek. Reformtervezetet dolgozott ki, amelyben az erdélyi oktatás legfontosabb kérdéseit taglalta, és értékes javaslatokkal igyekezett előmozdítani az oktatás ügyét. Emellett az egyház jó hírnevének megőrzésén fáradozott és kellő tájékozottsággal válaszolt kora kihívásaira.

Tanulmányomban Vásárhelyi János püspök lelkészi szolgálatának kezdeti szakaszát mutatom be. Segédlelkészként 1 évig szolgált Kolozsvárott, majd azt követően 7 évig volt a Besztercei Református Egyházközség lelkésze. Mindkét állomáshelyén nagy gondot fordított az igehirdetés szolgálatára, amelyet az eredményes lelkészi szolgálat előfeltételének tartott. Az igehirdetés mellett a belmisszióra is nagy hangsúlyt helyezett: felnőtt és ifjúsági bibliaórákat, vasárnapi iskolát, vallásórát, vallásos estélyeket szervezett, látogatta a családokat, lelkigondozásban részesítette a híveket és a frontszolgálatot teljesítő katonákat, megszervezte a szeretetszolgálatot és beindította az iratmissziót. Gondot fordított az egyházi épületek felújítására és a gyülekezet megszervezésére is.

Bánffy Miklós (1873–1950) a losonczi gróf Bánffyak tagjaként Kolozsváron született, és oda is tért meg halála után huszonhat évvel. A nagyívű és gazdag életutat bejárt író, képzőművész, politikus, művelődésszervező szülővárosába visszatérve többször újrakezdte az életet, s ezek a hazatérések halála után is folytatódtak emléke, hagyatéka ápolásának hullámzó sikerein keresztül. Bánffy Miklós emlékét Strobl Alajos márvány mellképben is megörökítette, de a kor egyik legnagyobb szobrásza mintázta szobor egyik bronz példányának helyszíne még ma is véglegesítés előtt áll. A mi felelőségünk, hogy ezt az emlékállítást közkincsé tegyük, hogy segítségével a szimbolikus tiszteletnek Kolozsváron is helyet biztosítsunk.

A rómaiakhoz írt levél Karl Barth legismertebb és legnagyobb hatású műve. A 20. századi teológiai fejlődés tekintetében mindenképpen megkerülhetetlen. Az előadás arra összpontosít, hogy ez a korszakalkotó mű hogyan helyezhető el a hermeneutikai kiáltvány és a klasszikus kommentárirodalom között. Kiemelt figyelmet kapnak Barth munkájának intertextuális vonatkozásai, amelyeket ez az előadás különösen hangsúlyoz. A vizsgálat a kortárs ideológiai és kulturális kontextus figyelembevételével tér ki a mű felépítésére és érvrendszerére, és elősegíti annak mélyebb annak megértését. Az előadás egyúttal magyarázatot ad fordítói döntésekre.

Szakdolgozatomban a XVII. és XVIII. század, illetve ez utóbbi fordulójának református egyházában az egyházi fegyelem betartatását és gyakorlását tárgyaltam. Ebből a szemszögből vizsgáltam az esperes, illetve a különböző egyházi szolgák személyét és jogkörét, az egyházmegyék és egyházközségek viszonyát, valamint a parciális zsinat, a consistorium és az egyházmegyei vizitáció feladatkörét és működését. Ezeknek tárgyalása után rátértem a vizitációs jegyzőkönyvben tárgyalt konkrét esetek leírására. Ezeket az eseteket különböző kategóriákra osztottam annak alapján, hogy példának okáért az egyházi szolgákat, vagy a gyülekezeti tagokat érintő fegyelmi ügyeket, illetve bárminemű anyagi vonatkozású ügyeket írnak-e le. Dolgozatom végén pedig az általam átírt jegyzőkönyvek teljes szövegét ismertettem.

This thesis explores the Christological interpretations found in 16th–17th-century Unitarian theology, with a particular focus on how early Unitarian thinkers perceived the nature and role of Jesus Christ. The central research question asks whether Christ was understood merely as a moral teacher or rather as a divinely commissioned figure with spiritual authority. The study assumes that early Unitarian Christology was not only a rational theological construct but also a deeply held spiritual conviction grounded in faith. The main body of the thesis is structured around four theological focal points: the incarnation of Christ, the concept of atonement and redemption, the doctrine of justification, and the question of adoratio whether Christ should be worshipped. These themes serve as touchstones for evaluating the theological diversity and development within early Unitarian thought.

This thesis, "Pastoral Care in the Early Modern Hungarian Reformed Church," investigates pastoral care in the 17th-century Reformed Church and assesses its similarities to present-day spiritual care models. The study concentrated on István Melotai Nyilas's 1621 agenda, synodal decrees, and ecclesiastical discipline records. These materials demonstrate that although the term "pastoral care" wasn't employed then, the activity itself was vital to pastoral work. Melotai's question-and-answer teachings, the stress on self-reflection before communion, visiting the ill, and comforting those condemned show that ministers took their congregations’ spiritual difficulties and uncertainties seriously. Concurrently, disciplinary records indicate that neglecting pastoral care led to serious outcomes, with church officials holding ministers responsible.

The dissertation focuses on the old textiles of Unitarian churches that came into the possession of the parishes from the 1600s to the mid-1800s. Drawing on 17th to 19th-century archival sources, including bishop's and dean's visitation records and parish inventory books, this thesis reconstructs the material heritage of Unitarian congregations and traces the evolution of their collections. Furthermore, the surviving textiles offer insights into congregational customs, particularly donation practices and the piety and representational needs of church members. Despite their significance, the material heritage of Unitarian congregations, especially their textiles, has received scant scholarly attention over the centuries. This dissertation aims to address this lacuna by comprehensively surveying the textile holdings of Unitarian congregations, compiling a dedicated catalogue, and analyzing relevant archival sources.

My thesis is based on the exploration of a lesser-studied aspect of 18th-century Transylvanian protestant church history: it examines, trough an interdisciplinary approach, the inscriptions found on elements of protestant sacred space furnishings – particularly on pulpit canopies. The analysis of the selected corpus is guided by the hypothesis that these inscriptions are functional in nature, shedding light on the liturgical role of the given object while also conveying messages to the congregation. The subject of the study includes works whose iconographic program, inscriptions, or patronal background are considered distinctive. Naturally, several technical limitations – such as later overpainting and a lack of documentary sources – posed significant challenges to the research. Nevertheless, it was still possible to work with sufficiently relevant information.

Jan Anthony Cramer (1864–1952) 1923. szeptember 5-én tartotta meg székfoglalóját a Kolozsvári Református Theologiai Fakultáson abból az alkalomból, hogy két évvel korábban tiszteletbeli professzorrá választották. Cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogy milyen szempontok alapján döntöttek erről, és hogy azok helytállóak voltak-e. Következtetésünk az, hogy Jan Anthony Cramer nagyon sokat tett a magyarok érdekében és megérdemelten részesült ebben a megtiszteltetetésben.