Repozitórium index

A görög nyelv tanulmányozásának fontossága - ezt a címet viseli az a tanulmány, amelyet Melanchthon 1549-ben készített és adott át Vitus Winshemiusnak elmondásra. Ebben már teljesen letisztulva jelenik meg a görög nyelv jelentősége a lelkészképzésben. Beszéde elején zavaros időkről beszél: a sátán pusztítással fenyegeti az egyházakat és az iskolákat.

A reformáció lényegét vizsgálva hajlamosak vagyunk az egyházi megújulást összekapcsolni a humanizmus néven elhíresült szellemi mozgalommal. Sokan úgy is határozzák meg a reformációt, mint amely a reneszánsz humanizmus egyházi lecsapódása, mondván, hogy miután az újjáéledt antik kultúra szinte teljes egészében birtokába vette Európát, csak az egyház állt ellene, mígnem végre a 16. században elesett ez az utolsó bástya is. A reformáció tehát betetőzése ennek a folyamatnak, és olyan megújulás, amelyet tulajdonképpen a humanizmus indított el és határozott meg az egyházban. Bármennyire is tetszetős ez az elmélet, mégsem igaz, mert ha a két jelenség lényegét nézzük, nem sok hasonlóságot találunk közöttük.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerületben nagyon sok helyen működött férfikar. Ezek nemcsak az egyházi és világi ünnepeken léptek fel rendszeresen színvonalas kórusművekkel, hanem temetéseken is szolgáltak. A szilágycsehi férfidalárda történetét azokból a tárgyi emlékekből sikerült összeállítanom, amelyek az egyházközség tulajdonában vannak.

A Paul Eber életművét tárgyaló tanulmánykötetre és benne a gothai Forschungsbibliothek állományában található levelezésének leírására a wittenbergi magyar coetusra vonatkozó kutatásaim közben bukkantam rá. Korábban Egri Lukács ismeretlen levelét már közöltem ebből az anyagból. A címzett, Paul Eber (Kitzingen, 1511. november 8. – Wittenberg, 1569. december 10.) ebben az időben teológiaprofesszor, a városi templom első lelkésze és Szászország szuperintendense volt, s Melanchthont követve elsősorban közvetítő szerepet próbált betölteni az orthodox lutheránusok és a kriptokálvinisták között. Ugyanakkor – Melanchthonhoz hasonlóan – Eber soha nem állt nyíltan a svájci teológia mellé, úrvacsoratana mérsékelt lutheránus álláspontot tükrözött. Abban is Melanchthon nyomában járt,4 hogy jó viszonyt ápolt a magyar diákokkal és patrónusaikkal. A levelek abban a helyzetben íródtak, amikor Luther reformátortársának 1560-ban bekövetkezett halála után megpróbálta továbbvinni az örökséget.

Basirius az a sokaknak ellenszenves intrikus személy, akiben a magyarországi és erdélyi közvélemény – számos tudományos publikáció és szépirodalmi mű hatására – mindmáig sem lát mást, mint Apáczai Csere János vetélytársát és tönkretevőjét, és 1655. szeptember 24. szomorú napjának főszereplőjét, aki a lenyakazott I. Károly angol király udvari papjaként potenciális királygyilkosokat látott és láttatott a korántsem vérszomjas erdélyi és magyarországi puritánokban, többek között a minden ízében lelki ember és elkötelezett pedagógus gyulafehérvári professzortársában, a politikával egyáltalán nem foglalkozó Apáczaiban is. A korábban lefordított és elemzett Basirius-levelek után most két olyan, nagyon sokrétegű episztolát szeretnék bemutatni, amelyek Erdély és a Rákócziak végnapjaiba vezetnek el bennünket. 

Az elmúlt évtizedekben megnőtt az érdeklődés a kora újkori református identitás alkotóelemei iránt. Kevesebb figyelem fordult az „önelnevezés” irányába. Meghatározó volt ifjabb Révész Imre (1889–1967) 1934-ben megjelent tanulmánya, amely bemutatta, hogy idővel miként lett az egyháztörténeti hagyományokon alapuló eretnekbélyegből karakteres nemzeti vonással rendelkező értékjelző. A szerző a református egyházak között kivételként határozta meg a magyarországi gyakorlatot, ahol a felekezet (nem hivatalosan) önmagára is alkalmazta a Kálvin nevéből képzett, eredetileg negatív jelzőt. Korábban teológusaink kifejezetten tiltakoztak ellene, és helyette a „keresztyén”, a „helvét hitvallású”, az „evangelicus” és az „ortodoxa reformata” elnevezéseket használták. Ezúttal a „kálvinista” jelzőt tesszük a vizsgálat tárgyává a 17. századi református teológiai szövegekben.

Minucius Felix Octavius című írása, ez a különös 3. század eleji apológia posztmodern értelemben akár regénynek is nevezhető. A kerettörténet szerint három jóbarát sétálni indul Ostiába. Mindhárman előkelő és művelt rómaiak. Szüret van, őszi aranynapok, munkaszünet, s a három jóbarát ki is használja ezt, és a tengerparton sétálgat. A környezet idilli, békés és nyugodt: a tenger, noha szélcsendben is mindig nyugtalan, szinte sétautat alakít ki a három jóbarát számára a fövenyes parton, ők pedig sarutlanul lépdelnek ezen a váratlanul, majdhogynem hármójuk kedvéért kialakuló, kellemesen nedves sétányon. Régen nem látták egymást, örülnek a viszontlátásnak. Gyönyörködnek a tájban, halkan beszélgetnek, történeteket mesélnek egymásnak, és az összhang teljesnek tűnik közöttük. Ez már csak azért is meglepő, mert már a dialógus elején kiderül, hogy ketten közülük, Minucius és Octavius keresztyének, és mindketten ügyvédek, a harmadik pedig, akit Caeciliusnak hívnak, pogány.

1940. augusztus 30-án a második bécsi döntés nemcsak Erdély földrajzi megosztottságát eredményezte, hanem magával vonta az Erdélyi Református Egyházkerület kettészakadását is. A korabeli egyházi vezetés jelentős szerepet játszott a két világháború közötti erdélyi magyar társadalom és közélet alakulásában, amit főként az oktatás terén igyekezett érvényesíteni. Ez alól a második bécsi döntést követő napok, hetek sem voltak kivételek. Jelen dolgozat azt a célt szolgálja, hogy pontos kimutatást közöljön azokról a kezdeti intézkedésekről, egyházi határozatokról, demográfiai következményekről, amelyek hatással voltak az erdélyi református egyház életére a második bécsi döntést követő hetekben, mindezt egy időrendet követő, eseménytörténeti szálon mutatva be.

Sok előnyét tapasztaltam annak, hogy ezzel a jegyzőkönyvvel foglalkoztam. Bepillanthattam elődeinknek mind az egyházi, mind a hétköznapi életébe, amely számomra meglepő módon nagyon szorosan összefonódott, akkor. Az egyház jelen volt az emberek életének minden területén, ez számomra, ebben a világban, nagyon furcsa. A Görgényi Református Egyházmegye 1804. év második felében lévő jegyzőkönyvének vizsgálata során egy kis szeletet kaphattunk a korszak erdélyi református gyülekezeteinek életéből, azok fegyelmi, adminisztrációs, és gazdasági ügyeiről. Ezek ismerete hozzásegített, hogy egy teljesebb egyházképet kaphassak, kaphassunk. A 19. század első felében nagyon fontos volt a templomlátogatás, annak ellenére, hogy egy kemény rekatolizációs időket élt meg a reformátusság. De legalább ugyanennyire számított az erkölcsös élet is. 

A vizsgálat során megismerhettük, hogy hogyan jött létre a Görgényi Református Egyházmegye, hogyan szakadt el a Marosi Református Egyházmegyétől, valamint anya- és leányegyházai sorsa hogyan alakult. Betekintést nyertünk II. József kiadott türelmi rendeleteibe, hogy ezek mit foglaltak magukba és milyen hatással voltak a kor református gyülekezeteire, illetve más felekezeteire. Láthattuk, hogy annak ellenére, hogy a türelmi rendeletek nagy része a reformátusok kárára szolgáltak, mégsem tettek ellene semmit, viszont végezetül elmondhatjuk, hogy a megmaradt néhány rendelet, mely a reformátusok javára szólt, elindította a Görgényi Református Egyházmegyét a fejlődés útján. Az egyházmegye keletkezésének és eseményeinek vizsgálata, valamint a kor református egyháztörténetének bemutatása után a legnagyobb egységhez értünk, az esperesi vizitációhoz, melyben elsőízben az esperesi vizitációról esett szó általánosan.

A Brassói reformátusság múltja a leírtak ismeretében igencsak viszontagságosnak nevezhető. Számos veszteség sújtotta őket, de mindig volt erejük felállni és újrakezdeni. A belvárosi Alpár Ignác tervezte templom lebontása után kétségbeesés helyett azon dolgoztak, hogy „templommá”, lelki házzá alakítsák a kapott tornatermet. Majd évtizedek múltán, mikor már úgy tűnt a kis imaházukat is elveszítik, Isten kegyelméből annak helyén építhettek templomot, egy fiatal lelkes lelkipásztor ösztönzésére, aki brassóiként maga is hordozta a veszteségek sebeit, aki eszköz volt Isten kezében, hogy a város református közösségnek végre kárpótlásként lehessen egy saját építésű temploma.

Elérkeztünk a dolgozat utolsó pontjához melyben összegezzük a kutatás során vizsgált kérdések eredményeit, melyek által szerettük volna bemutatni az adott kor (19. század) körülményeit egyházi szemszögből nézve, mégpedig református nézetből. Az első részben a kor református egyháztörténetét tekintettük át röviden. Láthattuk azt, hogy nem volt gondtalan időszak az erdélyi protestantizmus számára a 18 – 19-ik századforduló, ugyanis Habsburg részről komoly megszigorítások jelentkeztek Erdélyre nézve, különösen a protestáns felekezetekre.

Jelen dolgozatunkban Heinrich Bullinger megigazulás-tanával foglalkoztunk. A reformátor 1543-ban írt egy János-kommentárt, aminek terjedelmes előszavában a megigazítást részletezte. Mivel a 16. században a különösen vitatott témák közé tartozott a megigazulás, ezt az előszót egy külön könyvecskében, füzetben is kiadták. A füzet tartalma ezidáig nem jelent meg magyar nyelven egységes formában. A tudomásunk szerinti egyetlen fordítás, vagy fordítás-próbálkozás Tőkés Istvánnak tulajdonítható. Ő, amikor a Bullinger egyéb műveiből vett idézetekkel magyarázta a Második Helvét Hitvallás című írásban megjelent fejezeteket, lefordított néhány részletet a Iustificatio című alkotásból is. A magyar egységes fordítás hiányában úgy gondoltuk, mindenképp foglalkoznunk kell ezzel a szöveggel. Munkánk során feltűnt, hogy Bullinger megigazulás-tanáról nagyon kevés forrás található a Bullinger-kutatásban, úgy a magyar, mint a német vagy angol, teológiailag vett értelemben fő nyelveken is.

Egy olyan államban, amelyben egyszerre több nép és különböző felekezetek élnek meg egymás mellett az élet nem lehet konfliktusmentes. De a különböző népek és nemzetek nemcsak elszenvedik a másik szomszédságát, hanem tanulnak egymástól, kisegítik egymást. A dolgozatom megírásával célom az volt, hogy betekintést adhassak az olvasónak Erdély vallási életéről a 17. századból, még pontosabban ismertessem a román reformációt és annak történetírását. Fontos ismernünk egy nép múltját ahhoz, hogy megértsük jelenjét, döntéseit, ezért fontosnak tartottam bemutatni a román nép eredetét röviden az érdeklődők számára. A református missziónak egyik pozitív hozadéka, amelyet mind a román, mind a magyar történészek elismernek, az a román nyelvű nyomtatott szövegek megjelenése, melynek kezdeményezői a protestánsok voltak. Ez már a 16. században megkezdődött és a 17. században virágkorát élte.

Teológus éveim előtt lehetőségem volt belelátni lelkészek, gyülekezetek életébe, mivel sokat tevékenykedtem a gyülekezet, az egyház közelében. Főleg teológus korom óta kritikusabb szemmel tekintek a lelkipásztorok és a gyülekezeti elöljárók által végzet szolgálatokra, valamint a gyülekezeti tagok egyházban való mozgásukra. Ez különösen fontos a saját fejlődésem érdekében, hogy lelkészként majd felismerjem mi az, amire különösen oda kell figyelnem és melyek azok a kérdéses, kényes területek a lelkészi szolgálatban, melyek nagy gyakorisággal terítékre kerülnek. Első sorban részletes betekintést nyertem abba, hogy mit jelentett 200 évvel ezelőtt lelkésznek lenni, mekkora felelőssége volt az iskolamesternek az egyházi munkába, az egyházi nevelésben; valamint, hogy a curatorok, egyházfiúk milyen széleskörű és sokoldalú tevékenységeket végeztek és mindez milyen hatással volt a gyülekezeti életre, és az evangélium hirdetésére.

A Görgényi Egyházmegye bemutatása céljából vizsgáltam az egyházmegye kialakulását, formálódását. A templomok, a szászok és a lélekszámok alakulását tekintve, több következményt figyelhetünk meg. Mindezekre hatást gyakorolt a kor református egyháztörténete, ami rányomta bélyegét az akkori egyház mindennapjaira. Ezek megvizsálása, ismertetése után, elérkeztem a dolgozatomban, arra a pontra, ami a legaprólékosabban, és legkonkrétabban betekintést adott az 1804-es év első felében a vizitálás alkalmával meglátogatott Görgényi Református Egyházmegyéhez tartozó egyházközségek helyzetébe. Ezt még a konkrét átírt jegyzőkönyv követi az utolsó nagyobb szövegrészben.

A dolgozat négy pontban ad egy összképet a vizitációról. Az első két pont inkább a történelmi irányból közelíti meg a jegyzőkönyvet. Az elsőben az egyházmegye történetét ismerhetjük meg, először kulturális, népességi és területi szempontból, majd pedig a kialakulásának és formálódásának történetét tudhatjuk meg. Ez azért szükséges, hogy jobban megértsük a jegyzőkönyv feljegyzéseit, hogy be tudjuk határolni azok helyét és néhány esetben választ is tudjunk kapni a jegyzőkönyvben tisztázatlanul maradt kérdésekre. A második rész az adott kornak az egyháztörténeti eseményeit mutatja be, első sorban II. József uralkodása alatt végbement változásokat és egyházi rendelkezéseket. Ez azért fontos, mert segít a jegyzőkönyv  megírásának a körülményeit meghatározni és magyarázatot ad a vizitáció rendszerében végbement változásokra is.

A Görgényi Református Egyházmegye kezdeti szakasza azt mutatta be számunkra, hogy a reformációt követően a protestáns egyházak elterjedtek a vármegyékben a szászoknak köszönhetően. Az esperesség pedig az adminisztrációban segítette az egyházakat. A Görgényi Református Egyházmegye határai szinte teljesen megegyeznek a hajdani Ózdi főesperesség határaival. A 14-15. században a magyarok és a szászok együtt fejlődtek, rengeteg templom épült ebben az időben. Több templomot is a szászoknak köszönhetnek a magyarok. A 16. században a szászok kitelepedése után több falu magyarrá és reformátusokká lett, mind például Disznajó, Magyaró, Marosfelfalu, Beresztelke, Radnótfája, Abafája, Kisfülpös, Dedrádszéplak, Köbölkút. A 17. században a Görgényi egyházmegye függetlenné vált a Marosi egyházmegyétől. Fejlődésnek indultak a református közösségek, templomokat építettek, templomokat javítottak, harangot is állítottak. A 18.

A kátéoktatás, illetve maga a konfirmációi szertartás mai napig lényeges része az erdélyi református egyházi életben. A Heidelbergi Káté „felfedezése,” annak többszöri revideálása, illetve az Igazgatótanács 1936-ban kiadott rendelete értelmében, a katekézis egyre jobban kezdett el fejlődni, s ez a fejlődés mai napig is tart. A dolgozat témaköréhez nem tartozik hozzá a kateketika, mint gyakorlati teológiai tudomány módszertani ismertetése, emiatt nem is szerepel a dolgozat anyagában.

A szakdolgozatom témája a Görgényi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveiknek vizsgálata az 1801-es év második felében volt. Az első részben a kor református egyháztörténetébe nyertünk rövid betekintést. Megfigyelhettük azt, hogy ebben a korban, tehát a 18-19. században, Erdélyre nézve nagyon sok szigorítás érkezett a Habsburg részről, II. József által behozott rendelkezések befolyással voltak Erdély területére is. Azok a rendelkezések amelyek Magyarország területén a protestánsokra nézve előnyösek voltak, Erdély számára nem voltak azok mivel hátráltatták Erdélyt. Azonban a szigorítások ellenére azt láthattuk, hogy mégis a reformátusság meg tudta tartani az identitását, illetve Erdély terültén növekedni kezdett a lélekszám és az oktatás is fejlődött. Ezek a rendeletek nem hátráltatták az egyházakat, csak kellemetlenül érintette őket. A protestáns felekezetek azért tudtak fejlődni, mert nem volt éppen olyan szigorú nyomás a Habsburg részről.

A licenciátusi dolgozatomban egy általános leírást nyújtok a 19. századról, Erdély népességéről. Az 1785-ös népszámláláson a magyarok létszáma Erdélyben mindössze 33%. Az akkori kor mezőgazdasága, ipara és kereskedelme akkor kezdett fellendülni és a kulturális épp fellendülőben volt. Láthattuk, hogy a kultúrában is jelentős fejlődés kezdődött, hisz fellendült a könyv írás és nyomtatás, így könnyebbé és elérhetőbbé vált a tanulás, ennek következtében több és több ember járt iskolába és művelte magát. Egyházi szempontból kétségtelenül az egyik, ha nem a legfontosabb esemény az II. József a Türelmi Rendeletének a kiadása volt. Előzményei közé tartozott, hogy Mária Terézia idejében olyan törvény volt érvényben, ami nem engedte meg a protestáns híveknek a szabad vallásgyakorlást az ország bármely pontján, csak a kijelölteken. II. József ezt akarta felszámolni a Türelmi Rendelettel.

Az 1814. évi marosvásárhelyi generális zsinati jegyzőkönyvvel való foglalkozás számomra egy igazi kihívás volt, amelyre úgy emlékezek vissza, mint egy felfedező útra, amelynek minden szakaszában újabb ismereteket szereztem, és az út során igen hasznos és érdekes információkkal gazdagodtam. A dolgozatban elsősorban Erdély általános helyzetét mutattam be a 18. század végétől a 19. század első évtizedeivel bezárólag. Ebben a fejezetben először betekintést szerezhetünk Erdély politikai és vallási életének alakulásába, ezt követően kerül bemutatásra a nemzeti kulturális élete, társadalmi és gazdasági helyzete, valamint a kereskedelem, a bányászta, az ipar, amely mind hozzájárul egy érthetőbb kép megalkotásához az 1814. évi jegyzőkönyv olvasása során. A második nagy egységben egyház belső intézményeinek tanulmányozásával foglalkoztam. Itt alfejezetekre lebontva ismertettem az egyházközségnek a vagyonkezelői tisztségét és testületét, illetve a bevételi forrásainak lehetőségeit.

Dolgozatom végéhez érkezve úgy gondolom, hogy észlelhetővé vált a Te Deum laudamus kezdetű óegyházi tétel értékessége, annak teológiai mélysége, amelyet egyházunkban újra fel kellene fedezzünk. A munkám célkitűzése a Te Deum műfajának bemutatása, az abban rejlő teológiai vonatkozások ismertetése, illetve áthagyományozódásának módja a protestáns egyházakba – kitérve a magyar nyelvű reformátusok liturgikus használtára és néhány olyan alkalom felsorakoztatása, amelyen ez értékes óegyházi tétel szavain keresztül adtak hálát a Mindenhatónak.

Mesteri dolgozatom hat marosszéki gyülekezet 1681-es összeírásáról szól. Alapja a régi Marosi Református Egyházmegye legrégibb matriculája, amelybe annyi határozat, különböző oklevél, adományfeljegyzés, díjlevél van bemásolva, hogy Kelemen Lajos fioklevéltárnak mondta. A hat marosszéki gyülekezet, név szerint: Nyárdtő, Lőrincfalva, Lukafalva, Káposztásszentmiklós, Fintaháza, Kakasd-Meggyesfalva. A Matriculában található feljegyzések főként a 17-18. századból származnak, ritkán találunk 19. századi feljegyzéseket.

Mesteri dolgozatom címe A Nagyenyedi Református Egyházmegye Vizitációs Jegyzőkönyve az 1802-es év második felében. A célom az volt, hogy meglássam azt, hogy hogyan működött az esperesi vizitáció ezelőtt 200 évvel, és hogyan működik napjainkban. Olvasmányaim és levéltári kutakodásaim során elmondhatom, hogy a vizitáció számtalan változáson ment keresztül az évszázadok során. Továbbá, arra is kerestem a választ, hogy az egyházfegyelmet hogyan és miképpen gyakorolták ezelőtt 200 évvel. Az átírt jegyzőkönyv szövege nagy segítségemre volt ebben, mert sok hasznos és valós példákkal találkozhattam.

Az erdélyi IKE történelmének egy olyan szakaszával foglalkozunk a dolgozatban, ami egyáltalán nem volt egy könnyű időszak, hisz a két világháború közötti és a II. világháború kitörésének a kezdetét fedi az a négy és fél év, amit közelebbről megvizsgáltunk. Megfigyelhetjük, hogy 85 évvel ezelőtt melyek voltak azok az ifjúsági munkák, amelyek jól beváltak: ide tartozik az ifjúság imahete, a különféle konferenciák, nyári táborok szervezése, ugyanakkor azt is megfigyelhetjük, hogy nem csak lelki téren foglalkoztak az ifjúsággal, hanem a szellemi, identitást formáló munkára is hangsúlyt fektettek. A fiatalok dolgozatokat küldhettek be az Ifjú Erdély (az ifjúság lapjának) a szerkesztőségébe, s a különösen jó dolgozatokat jutalomban részesítették. Fontos látni azt a fajta igyekezetet, s erőfeszítést, amellyel az ifjúsági vezetők az IKE munka életben tartásáért, megmaradásáért harcoltak egy olyan időszakban, amikor sokszor a hatóság akadályozta a munkát.

A dolgozatunkban 3 év időszakát vizsgáltuk meg, az 1933-35 között működő IKE tevékenységeiről, programjairól, illetve nehézségeiről akartunk információkat gyűjteni, ezzel is jobban megismerve egyházunk, magyarságunk, illetve az ifjúsági munkánk történetét. Az említett 3 év feltérképzése céljából az erdélyi IKE tevékenységét közvetítő iratokat vizsgáltuk, név szerint a Református Szemle, az Ifjú Erdély, illetve a levéltári adatok voltak azok, melyek segítségével betekintést nyerhettünk az erdélyi ifjúsági munka hétköznapjaiba, tevékenységeibe, esetleges nehézségeibe. A tevékenységek tanulmányozása során szembesültünk az ifjúsági munka összetettségével, a háború előtti időkben szembejövő nehézségekkel, az állami szigor mellett való munkálkodással, és örömmel láttuk, hogy mindezen nehézségek ellenére is töretlen lelkesedéssel folyt tovább az ifjúsági munka.

A dolgozat az IKE történetét tárja fel az 1940-1944-es évek között. Az „Ifjú Erdélyt”, a „Református Szemlét” és a levéltári adatokat használtuk, hogy egy átfogó és átlátható képet alkossunk e négy évről. Talán nem is gondolnánk, hogy az IKE munka ezekben a nehéz időkben is folyt. Gazdag volt mind a konferenciák szervezésében, mind a missziós alkalmak megtartásában, sőt egyéb látogatásokban és szervezkedésekben. Rengeteget tevékenykedtek. Az IKE célja az volt, hogy Istenhez vezesse a fiatalokat, s hogy ezek a fiatalok aztán másokhoz is odaforduljanak. A dolgozat bemutatja a régiek módszereit, buzgóságát, és hitét, melyek inspirálóak lehetnek a mai olvasók számára is. De ugyanakkor felbátorítanak arra, hogy a fiatalokkal és a fiatalok között szolgáljunk, még akkor is, ha sokszor nehéz, elakadunk, vagy akadályoztatva vagyunk. Isten minden időben munkálkodik. Ezt bizonyítja az is, hogy idén ünnepeltük az IKE fennállásának 100. évfordulóját.

Bethlen Gábor uralmát és így az ő egyházpolitikáját több tényező befolyásolta. Nyugatról a Habsburg császári udvar erős katolicizmusával, keletről pedig a török porta hódító ereje kényszerítette a fejedelmet arra, hogy keresse a békességet mindkét hatalommal, országa erejét növelje, hogy ellen tudjon állni a külső csapásoknak, ehhez pedig feltétlenül szükség volt a belső béke helyreállítására. Az egyház meghatározó volta ezt a célt tudta szolgálni, amelyet a fejdelem igyekezett is a lehető legbölcsebben kiaknázni. Bethlen bölcsességére utal az a tény, hogy uralkodása idején a sok viszontagság ellenére a belső harcok és ellentétek csillapodni tudtak. Téves dolog lenne, ha ezt a fajta békességet a mai kori békességhez viszonyítanánk, hiszen teljesen eltérőek voltak a körülmények, hanem azt a maga korának ismerete által érthetjük meg jobban.

A dolgozat fő célja Melanchthon Fülöp katekézisének kutatása és bemutatása, valamint az általa írt Catechesis puerilis című „könyvecske” magyar nyelven való ismertetése. A dolgozat különös figyelmet fordít Melanchthon életútjára, valamint a humanizmusnak és a reformációnak a katekézisre gyakorolt hatására. Természetesen, mielőtt ismertetné a „könyvecske” tartalmát, kitér a humanista gondolkodású tudós életére, és részletesen tárgyalja azokat a külső és belső hatásokat, amelyek gyermekkorától kezdve, tanárrá válásáig befolyásolták. Ezek után kerül sor a latin szöveg magyar nyelven való megszólaltatása. Régóta szerettem volna foglalkozni Melanchthon Fülöp munkásságával, és erre most lehetőségem nyílt. Az egyháztörténet mindig is magával ragadott. Fontosnak tartom a múltunk ismeretét, mert abból tudunk táplálkozni, példákat meríteni, de ez az ismeret bizonyos helyzetekben segít a jobb döntések meghozatalában is.

Dolgozatomban digitalizáltam és elemeztem a nagyenyedi egyházmegye 1803. év második feléből származó jegyzőkönyveit. A digitalizált szöveg bemutatása előtt betekintést nyújtok létrejöttének történeti hátterébe. Ebben három fő szempontra fordítok figyelmet: a nagyenyedi egyházmegye történetére; a vallási helyzetre; és az egyházi vizitáció folyamatára. A jegyzőkönyv elemzésében kiemelem az egyházi vizitáció legfontosabb szerepeit, és mindezeket a szempontokat a szövegből származó adatok összegyűjtésével illusztrálom a kiemelt kategóriák szerint. Kutatásom fő célja, hogy hozzájáruljak az egyháztörténet egy sajátos korszakának feltárásához.

A dolgozatom elkészítése során igyekeztem minél pontosabb képet nyújtani az olvasók számára az 1801-1802-es évek gyülekezeti életéről és egyházszervezetéről, ugyanakkor a 18. és a 19. századi egyház történelméről is. A jegyzőkönyvek betekintést engednek a múltba és elénk tárják az akkori gyülekezeti tagok igényeit, milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük egyházuk fennmaradása érdekében és milyen megoldásokat találtak ezekre. Számunkra is példaértékű lehet elődeink kitartása, ahogyan küzdöttek a katolikus egyházzal szemben. Voltak, akik inkább vállalták a börtönt, semhogy beletörődjenek az elnyomásba.

A dolgozat nemcsak a tábori lelkészi szolgálatról, hanem arról a kapcsolattartásról is értekezik, amely a katonalelkész és a hátországban maradottak között fennállt. A téma kiválasztását megelőzte egy folyamat. Előző tanévekben lehetőségem volt Kováts Benedek, református lelkipásztor naplóinak digitalizálásában tapasztalatokat szerezni. Irataiból kiderülő színes életpályája és gazdag munkássága adott okot arra az ötletre, hogy az ő személyével és életeseményeivel kapcsolatos témát válasszak a szakdolgozathoz. Kovács Benedek az első világháborúban szolgált tábori lelkészként, illetve az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárában megtalálhatók azok a levelek, melyeket ő küldött haza a frontról Kolozsváron tanuló diákjainak, tanítványainak. Ugyanakkor a tanítványok, illetve kolléganőjének, hozzá címzett levelei is rendelkezésre álltak. A dolgozat függelékében ezeket a leveleket teszem közzé digitalizált formában.

Buzogány Dezső (Szederjes, Maros megye, 1957. június 30.) egyháztörténész, folyóiratunk felelős szerkesztője, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karának professzora és a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet társult professzora nemsokára tölti be 60 életévét. Ezért hadd álljon előttünk eddigi pályafutása és munkássága.

Varga Zsigmond életútja, sorsa azért különleges, mert a magyar történelem egyik viharos szakaszának hamisítatlan lenyomatát láthatjuk benne. Ha visszatekintünk a számára adatott hét évtizedre, és személyes sorsát ennek az időkeretnek históriájában szemléljük, akkor ez az időszak a magyar kultúrtörténet egyik utolsó fénykorát, az első világháborút, a két világháború közötti éveket, a második nagy világégést és egy újabb sötét kor kezdetét öleli fel.

A tanulmány címe is a romániai állapotokra utal, ugyanis Hadházy Iván (1947–1982) Besztercén született, dolgozott és halt meg – túl korán. Kolozsváron végezte teológiai tanulmányait, és rövid ideig unitárius lelkészként szolgált, tanított falusi iskolákban, és dolgozott a katolikus egyház levéltárában. Évekig munkanélküli volt, sehol sem akarták alkalmazni a rendszerrel szembeni kritikus magatartása miatt. Egyházában dr.

A Küküllői Református Egyházmegye 17. századi forrásai páratlan részletességgel tárják elénk az egyházi élet szereplőinek hétköznapjait, emberi mivoltukat. Dálnoki Veres Bálint és Márkusfalvi Bálint fegyelmi ügye nem múlt el nyomtalanul, legalábbis a jegyzőkönyv szerkezetét, tartalmát illetően. A személyi kapcsolatok feltárása és megismerése magyarázattal szolgálhat a lapok leragasztására, a kínos zsinati határozatok eltüntetésére.

A közép- és kelet-európai térségben, a nemzeti művészetek kibontakozása után messze földről érkezett alkotók megtelepedése is hozzájárult a kultúrtörténeti kép sokszínűsének kibontakozásához. Iacob Graf – magyarosított nevén Gráf Jakab – is Svájcból került Erdélybe. Az ő festészeti hagyatékát leginkább dokumentumértéke teszi érdemlegessé és – alkatát illetően – művészpedagógusi kiválósága, amellyel évtizedeken át alapozó munkáját végezte el a rajzoktatásnak, és tanítványai nemzedékeit irányította a művészetek szeretete felé.

Sztálin halála után a szovjet blokkhoz tartozó kommunista államok egyházi politikája fokozatosan megváltozott. 1955-ben Márton Áron, a halálra ítélt római katolikus püspök kiszabadult a börtönből, és sok más pap, szerzetes és miniszter mentesült. A romániai magyar protestáns egyházak kapcsolatba léphetnek a apácák templomaival Magyarországon és a világon. Az útlevelek megszerzésére vonatkozó egyszerűsített igazgatási eljárás után az emberek külföldre utaznak és kapcsolatokat építhetnek ki.

Erasmus egy évvel a reformáció beindulása előtt, 1516-ban jelentette meg az általa lefordított Újszövetséget, amelyet ő Novum Instrumentumnak, nevezett. A fordítás előszavában, a Paraclesis traktátusban már hangsúlyozta, hogy minden embernek, tehát a laikusoknak is olvasniuk kell Szentírást. Műveiben gyakran kritizálta a papságot és a kiüresedett rítusokat, a belső, mélyebb kegyesség buzdította olvasóit.

Antonina de Gerando apja oldaláról egy francia nemes családtól származik, anyja oldalán a híres gróf Teleki családtól. Ebben a második tiszteletben a harmadik nagy nevelője (Brunswick Teréz) és anyja nővére (Teleki Blanka) követte a harmadik oktatót. Franciaországban tanult, és ott tanult diplomáját.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nőszövetségét nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1931. szeptember 3-án, 11 évvel a mai romániai nyugati rész földrajzilag lefedő magyar egyházi testületének létrehozása után hozták létre. Amellett, hogy történelmi hátteret biztosítsunk egyedi részletekkel, tanulmányunk tisztelettel adózik a református nők odaadásáért és hatalmas munkájáért az egyház nevében. A Nőszövetség legfontosabb missziós szerepet játszott a Királyhágómelléki Református Egyházkerületen belül.

Az idén száz éve, 1916. április 8-án született Nagy István ahhoz az erdélyi lelkipásztor-generációhoz tartozott, amely a két világháború közötti ébredési mozgalom bibliaköreinek, illetve az 1921-ben megalakult Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) tavaszi és nyári konferenciáinak bibliás, hitvallásos és építő légkörében nevelkedett.

A protestáns nevelésről szóló tudományos irodalom egyetért azzal, hogy a református gyülekezetek közoktatási rendszerének főbb elveinek meghatározása szorosan kapcsolódik Melanchton Fülöp nevéhez. A "német elöljáró", amint ismertté vált, úgy ítélte meg, hogy az oktatás célja személyes felelősségvállalás.