Repozitórium index

Dolgozatom tárgya a kolozsvári unitárius kollégiumban 1878 és 1911 között végzett diákok fényképpel ellátott életrajzainak bemutatása. A kutatásom célja egy személyi adattár létrehozása, amely a vizsgált időszakban a kollégium diákjait azonos szempontok alapján vizsgálja. Egy személyi adattár készült el így, amely tartalmazza az egyes diákokra vonatkozó legfontosabb adatokat, így a születési és elhalálozási dátumokat, vallási, nemzetiségi hovatartozást, illetve a későbbiekben folytatott tanulmányaikat, végzettségüket, személyes és családi életüket, karrierjüket. A kollégium fontosságát, kiemelkedő szerepét erősítik és támasztják alá a dolgozatomban ismertetett életrajzi adatok. Az adattár nemcsak életrajzgyűjtmény kíván lenni, hanem a feldolgozott adatok, szempontok révén látleletet igyekszik nyújtani a diákság vallási, nemzetiségi, lakhelyi hovatartozásáról és pályaválasztási arányokról, tendenciákról, mindezt kiegészítve a vizuális adatokkal.

A többkötetes Magyar Református Egyháztörténet nemhiába tartotta Bornemiszát a kor egyik legelevenebb és leggazdagabb szellemének, termékeny írójának. Bornemisza nagy érdeme, hogy a szophoklészi Elektrában rejlő politikai lehetőségeket megértette, s azokat alkalmazni tudta a magyar viszonyokra. A drámájában két fontos kérdést világított meg: a) szembeszállni az elnyomó családdal, b) elnyomott lenni, várva, hogy majd az idő meghozza az enyhülést. Kortársai közül egyedül csak ő vállalkozott arra, hogy a világi elbeszélés veszélyes vizeire evezzen, a lélekábrázolás, s a motívumok és indítékok ingoványos talajára. „Az együgyű keresztyéneknek” okulására szépírói feladatnak tartotta, hogy meséljen, leírja, bemutassa, ábrázolja és egyúttal bírálja saját világát, környezetét, társadalmát, ahol megfordult és mely között része volt.

Dolgozatomban az egykori brassói református templom történetét dolgozom fel. A dolgozat első felében a brassói magyarság egyházi életét kutatom a reformációt megelőző és az azt követő időszakban, majd a reformátusság templomépítési kísérleteit mutatom be. A gyülekezet újraalakulásának bemutatása után betekintést nyerhetünk abba, hogy hogyan sikerült évszázados küzdelem után templomot építeni a brassói reformátusságnak. A dolgozat magában foglalja a gyülekezet első, majd második világháborús szenvedéseit, a kommunista hatalom berendezkésének hatásait. Az egykori lelkészek életrajza is körvonalazódik, s egy-egy jelesebb presbiter, főgondnok, egyházi tisztségviselő érdemeiről is olvashatunk. Bár korábban is születtek munkák erről az időszakról, a templom lerombolásának pontos körülményeit részletesen ez idáig nem dokumentálták. Dolgozatomban bemutatom a templom lerombolásának pontos lefolyását.

A dolgozat a Z-generáció katekézisével foglakozik, hogy hogyan lehet ehhez a korosztályhoz a vallás világát közelebb hozni. A mai kor gyermekeit az internet világa, a számítógép használata jellemzi, tanulásukhoz ezeket az eszközöket használják. Dolgozatomban arra kerestem a választ, hogy hogyan is lehetne ezekkel az eszközökkel a közelebb hozni Istent. Olyan weboldalakat kerestem, melyek színesebbé, értékesebbé, interaktívabbá teheti a vallásórákat, vasárnapi iskolás foglalkozásokat azért, hogy a Z-generáció nyelvén juthasson el az üzenet a mai gyermekeknek.

Dolgozatomban a kooperatív módszerrel dolgoztam fel és mutattam be néhány óratervet a 32. káté kérdés-felelethez. Ennek a módszernek a lényege a közösségen, a csoportdinamikán, az egymástól való tanuláson van. Tapasztalatok szerint ez hozzájárul ahhoz, hogy egymást építsük, nem csak ismeretünkkel, hanem lelki életünkkel, hitünkkel is.

Az elmúlt évek alatt, kántori szolgálataim során megtapasztaltam, hogy a gyülekezeti éneklés nélkülözhetetlen szolgálat. Dolgozatom a kalotaszegi gyülekezeti éneklés feltérképezését tűztem ki célul. Munkám során bemutatom, milyen szerepe van gyülekezeti éneklésnek a református istentiszteleten. Szentírási igehelyek segítségével tudatosítom, hogy az ének Istentől kapott ajándék és az Ő szolgálatában ált. Reformátoraink egyházi énekkel kapcsolatos látásmódjuk bemutatása után, valamint 500 éves református énekes örökségünk áttekintését követően, elérkeztem jelen korszakunk egyházi énekléséhez. Kutatásomat kérdőívek segítségével végeztem, amelyek rávilágítanak arra, hogy a gyülekezeti ének oktatását kitartóan folytatni kell.

A 400 éves reformáció megünneplése merőben eltért az 500 éves évforduló megünneplésétől. A 20. század elején sokkal puritánabb református egyházat ismerhettünk meg, ahol az egyház nem önmagát ünnepelte. A megemlékezés legfontosabb célja volt a szolgálat és misszió.

Kutatásomban a múlt század háborúktól hangos, politikai változásokban gazdag, a totalitárius államhatalom megszilárdulásának éveiben igyekeztem feltérképezni, hogy egy unitárius lelkészházaspár hogyan élte meg mindennapjait.

Mivel a lelkészi önazonosság alakulási folyamatának korai felnőttkori aspektusaira korábban igyekeztem különböző pszichológiai iskolák vizsgálati elveit rávetíteni, úgy találtam, hogy a teológusjelöltek esetében az ezt megelőző élettörténeti időszak jellemző tényszerűségeit hasznos lenne megvizsgálni. Ezt abból a megfontolásból tehetjük miszerint ezt a fejlődési fázist vizsgálva, rálelhetünk azokra a motivációs tényezőkre, amelyek nélkülözhetetlen foglalatát jelentik a további szakmai identitásfejlődésnek. Feltételezésünk szerint a szociális és kulturális környezet nagymértékben befolyásolja a motivációs tényezők alakulását.

A dolgozatomat három nagy egységre osztottam fel. Az első részben azt kort mutattam be, ahol Mária Terézia uralkodásának végével kezdve, milyen fontos események történek a protestáns felekezetekre nézve. Ilyen volt az 1791. országgyűlés is, ahol a két protestáns felkezet a protestánsok és katolikusok is egymásnak feszültek, az áttérés és a vegyes házasságok kapcsán. A második részben ismertettem a Görgényi Egyházmegyét, szervezetét és megalakulását. A harmadik részben pedig az átírt jegyzőkönyvet veszem górcső alá. Bemutatom elsősorban, hogy miként működött a vizitáció a Görgényi Egyházmegyében.

A dolgozatomban hét fő fejezet kerül feldolgozásra. A dolgozatom első fejezete a marosi egyházmegye kialakulásáról, fejlődéséről szól, és arról, hogy az évek során, hogyan alakult ki a mai gyülekezeti élet. A második fejezet a református egyház életéről szól, a 19. században, arról, hogy milyen hatással volt a református egyház életére a rekatolizáció, valamint, hogy milyen rendeletek nehezítették, vagy éppen könnyítették terheit. A harmadik fejezetben az esperesről, mint tisztségről ennek jogköréről és az esperesi vizitációról írtam, valamint azokról a tisztségekről, amelyek jelen voltak az esperesi vizitáció alkalmával. A negyedik fejezet az, ahol a jegyzőkönyvek tényleges kidolgozásával foglalkoztam, összegeztem és összesítettem a meglátogatott gyülekezeteket. Az ötödik részben a gyülekezetekben levő fegyelmi ügyeket vizsgáltam át.

Martin Meiser szerint „.. az újszövetségi szerzők idézeteik 2/3-át a Septuagintából veszik”. E megállapítás azonban nem egyedülálló, ugyanis megannyi vélemény hasonló tézisekre (vagy éppen következtetésekre) alapul az Újszövetségben található ótestamentumi idézetek forrását illetően. Legtöbbször ezt úgy szokták megfogalmazni, hogy az Újszövetségben található ószövetségi idézetek nagy része vagy legjava a Septuagintából, azaz az Ószövetség görög fordításából, vagy másként fogalmazva, ennek alapján kerültek az újszövetségi szerzők írásaiba. Jelen dolgozatunk célja megvizsgálni Martin Meiser tézisét a Márk írása szerinti evangéliumban, amelyből 18 ószövetségi idézetet vizsgálunk meg közelebbről. Az idézetek vizsgálata két részből áll. Előbb a szövegek összehasonlítását végezzük el (újtestamentumi görög, LXX szövege, Masszoréta Szöveg és egy esetben, érintőlegesen, a Targum), és ennek nyomán adódó megegyezések vagy eltérések elemzését.

Jézus Krisztus feltámadása, mint apologetikai kérdés egy igen bonyolult kérdés. A felvilágosodás kora óta viták folynak ezzel kapcslatosan, és egészen biztos vagyok abban, hogy ezután is kétségeket és kérdéseket fog ébreszteni a hívő és hitetlen emberekben egyaránt. Mégis úgy érzem, hogy van létjogosultsága annak a kérdésnek, amely a húsvéti eseményeknek a történetiségére vonatkozik, de kizárólag akkor, ha a választól nem várjuk el azt, hogy biztos alapja legyen a mi hitünknek vagy mások hitének. Le kell tisztáznunk önmagukban, hogy mit keresünk akkor, amikor ennek a rendkívüli eseménynek szeretnénk utána járni. Ha egy mértani pontosságú mérlegre szeretnénk helyezni azokat az érveket, amelyek a feltámadás valósága mellett szólnak és azokat, amelyek ellene, ezután pedig a mérleg nyelvének a helyzetéből kiindulva szeretnénk eldönteni a keresztény hit és az evangélium igazságának a mértékét, fel kell készülnünk arra, hogy csalódás ér bennünket.

Két fő kérdést próbáltunk körüljárni. Az első kérdés kapcsán, arra kerestük a választ, hogy a halálközeli élmények állomásai közül – amiket megismertünk, Moody és Hampe által – melyek azok az elemek, amelyek figyelemre méltóak egy keresztyén ember számára. Az első ilyen elem amelyről szólunk, a ,,Fénylény” volt, akiről sok érdekességet megtudhattunk. Megtudtuk, hogy ő is egy személyiségjegyekkel rendelkező valaki és nem valami, aki az emberekre - a magához vonzó szeretetével és belőle áradó békességével - nagy hatást gyakorol, és az általunk ismert Istenhez hasonló személyiségjegyeket hordoz. Mégis felmerült vele kapcsolatban az a kérdés, hogy vajon Istenre mutathat-e mindaz, amit megtudtunk a Fénylényről, vagy inkább a gonoszra, aki a világosság angyalává tudja magát változtatni (2Kor 11:14)? Erre az érdekfeszítő kérdésre a választ az emberek életében megnyilvánuló tettekből tudjuk meg.

Dolgozatom céljaként tűztem ki, hogy hazánkban a református vonatkozásban hiányosságnak számító gyermekistentiszteletről írjak. Munkám igazolja mennyire lényeges minél hamarabb elkezdeni nemcsak a gyermekfoglalkozásokat, hanem ezenfelül a liturgikus alkalmakat is. Ezáltal nem válik idegenné a gyermekek számára az istentisztelet, sőt a templom sem. Mire alapoztam ezt? Jézus a következő kijelentésével megalapozza a gyermekek hitben való nevelését: ,,Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa.” Innentől kezdve a kérdés nem a kell-e tanítani őket?, hanem a hogyan tanítsuk őket?. Mivel a résztvevők gyermekek, így a kiindulási pont az ő természetük, az életkori sajátosságaik. Erik H.

Sok előnyét tapasztaltam annak, hogy ezzel a jegyzőkönyvvel foglalkoztam. Bepillanthattam elődeinknek mind az egyházi, mind a hétköznapi életébe, amely számomra meglepő módon nagyon szorosan összefonódott, akkor. Az egyház jelen volt az emberek életének minden területén, ez számomra, ebben a világban, nagyon furcsa. A Görgényi Református Egyházmegye 1804. év második felében lévő jegyzőkönyvének vizsgálata során egy kis szeletet kaphattunk a korszak erdélyi református gyülekezeteinek életéből, azok fegyelmi, adminisztrációs, és gazdasági ügyeiről. Ezek ismerete hozzásegített, hogy egy teljesebb egyházképet kaphassak, kaphassunk. A 19. század első felében nagyon fontos volt a templomlátogatás, annak ellenére, hogy egy kemény rekatolizációs időket élt meg a reformátusság. De legalább ugyanennyire számított az erkölcsös élet is. 

A vizsgálat során megismerhettük, hogy hogyan jött létre a Görgényi Református Egyházmegye, hogyan szakadt el a Marosi Református Egyházmegyétől, valamint anya- és leányegyházai sorsa hogyan alakult. Betekintést nyertünk II. József kiadott türelmi rendeleteibe, hogy ezek mit foglaltak magukba és milyen hatással voltak a kor református gyülekezeteire, illetve más felekezeteire. Láthattuk, hogy annak ellenére, hogy a türelmi rendeletek nagy része a reformátusok kárára szolgáltak, mégsem tettek ellene semmit, viszont végezetül elmondhatjuk, hogy a megmaradt néhány rendelet, mely a reformátusok javára szólt, elindította a Görgényi Református Egyházmegyét a fejlődés útján. Az egyházmegye keletkezésének és eseményeinek vizsgálata, valamint a kor református egyháztörténetének bemutatása után a legnagyobb egységhez értünk, az esperesi vizitációhoz, melyben elsőízben az esperesi vizitációról esett szó általánosan.

Dolgozatom során elsőként az a kérdés vetődött fel, hogy szükséges-e a textus a prédikációhoz. Miután körbejártuk ezt a kérdést, és végső soron arra jutottunk, hogy valóban textusra hivatkozva kell prédikálni, ennek a textusnak a hermeneutikai természetrajzát ismertettük. Ha kell a textus, akkor mi az a textus, mi a célja, milyen érvek szólnak a textusra való hivatkozás mellett. Itt többek között az is kiderült, hogy a szövegértelmezés során mire kell figyelni, milyen hibák fordulhatnak elő. Ezt követően szövegértelmezési eljárásokat ismertettem. Ezek az eljárások hasznosnak és a bevezetőben felvetett kérdés szempontjából (lehetséges-e más hasznos és gyümölcsöt hozó metódusa a szövegértelmezésnek a bevett módszereken kívül) kielégítőnek bizonyultak. Úgy tűnik, hogy a kifejtett koncepció az erdélyi református igehirdetés gyakorlatának hasznára válhat. Az említett kérdéseket főként Wilfried Engemann: Homiletics című munkájára alapozva tárgyaltam.

A Brassói reformátusság múltja a leírtak ismeretében igencsak viszontagságosnak nevezhető. Számos veszteség sújtotta őket, de mindig volt erejük felállni és újrakezdeni. A belvárosi Alpár Ignác tervezte templom lebontása után kétségbeesés helyett azon dolgoztak, hogy „templommá”, lelki házzá alakítsák a kapott tornatermet. Majd évtizedek múltán, mikor már úgy tűnt a kis imaházukat is elveszítik, Isten kegyelméből annak helyén építhettek templomot, egy fiatal lelkes lelkipásztor ösztönzésére, aki brassóiként maga is hordozta a veszteségek sebeit, aki eszköz volt Isten kezében, hogy a város református közösségnek végre kárpótlásként lehessen egy saját építésű temploma.

Elérkeztünk a dolgozat utolsó pontjához melyben összegezzük a kutatás során vizsgált kérdések eredményeit, melyek által szerettük volna bemutatni az adott kor (19. század) körülményeit egyházi szemszögből nézve, mégpedig református nézetből. Az első részben a kor református egyháztörténetét tekintettük át röviden. Láthattuk azt, hogy nem volt gondtalan időszak az erdélyi protestantizmus számára a 18 – 19-ik századforduló, ugyanis Habsburg részről komoly megszigorítások jelentkeztek Erdélyre nézve, különösen a protestáns felekezetekre.

Jelen dolgozatunkban Heinrich Bullinger megigazulás-tanával foglalkoztunk. A reformátor 1543-ban írt egy János-kommentárt, aminek terjedelmes előszavában a megigazítást részletezte. Mivel a 16. században a különösen vitatott témák közé tartozott a megigazulás, ezt az előszót egy külön könyvecskében, füzetben is kiadták. A füzet tartalma ezidáig nem jelent meg magyar nyelven egységes formában. A tudomásunk szerinti egyetlen fordítás, vagy fordítás-próbálkozás Tőkés Istvánnak tulajdonítható. Ő, amikor a Bullinger egyéb műveiből vett idézetekkel magyarázta a Második Helvét Hitvallás című írásban megjelent fejezeteket, lefordított néhány részletet a Iustificatio című alkotásból is. A magyar egységes fordítás hiányában úgy gondoltuk, mindenképp foglalkoznunk kell ezzel a szöveggel. Munkánk során feltűnt, hogy Bullinger megigazulás-tanáról nagyon kevés forrás található a Bullinger-kutatásban, úgy a magyar, mint a német vagy angol, teológiailag vett értelemben fő nyelveken is.

Egy olyan államban, amelyben egyszerre több nép és különböző felekezetek élnek meg egymás mellett az élet nem lehet konfliktusmentes. De a különböző népek és nemzetek nemcsak elszenvedik a másik szomszédságát, hanem tanulnak egymástól, kisegítik egymást. A dolgozatom megírásával célom az volt, hogy betekintést adhassak az olvasónak Erdély vallási életéről a 17. századból, még pontosabban ismertessem a román reformációt és annak történetírását. Fontos ismernünk egy nép múltját ahhoz, hogy megértsük jelenjét, döntéseit, ezért fontosnak tartottam bemutatni a román nép eredetét röviden az érdeklődők számára. A református missziónak egyik pozitív hozadéka, amelyet mind a román, mind a magyar történészek elismernek, az a román nyelvű nyomtatott szövegek megjelenése, melynek kezdeményezői a protestánsok voltak. Ez már a 16. században megkezdődött és a 17. században virágkorát élte.

Teológus éveim előtt lehetőségem volt belelátni lelkészek, gyülekezetek életébe, mivel sokat tevékenykedtem a gyülekezet, az egyház közelében. Főleg teológus korom óta kritikusabb szemmel tekintek a lelkipásztorok és a gyülekezeti elöljárók által végzet szolgálatokra, valamint a gyülekezeti tagok egyházban való mozgásukra. Ez különösen fontos a saját fejlődésem érdekében, hogy lelkészként majd felismerjem mi az, amire különösen oda kell figyelnem és melyek azok a kérdéses, kényes területek a lelkészi szolgálatban, melyek nagy gyakorisággal terítékre kerülnek. Első sorban részletes betekintést nyertem abba, hogy mit jelentett 200 évvel ezelőtt lelkésznek lenni, mekkora felelőssége volt az iskolamesternek az egyházi munkába, az egyházi nevelésben; valamint, hogy a curatorok, egyházfiúk milyen széleskörű és sokoldalú tevékenységeket végeztek és mindez milyen hatással volt a gyülekezeti életre, és az evangélium hirdetésére.

A Görgényi Egyházmegye bemutatása céljából vizsgáltam az egyházmegye kialakulását, formálódását. A templomok, a szászok és a lélekszámok alakulását tekintve, több következményt figyelhetünk meg. Mindezekre hatást gyakorolt a kor református egyháztörténete, ami rányomta bélyegét az akkori egyház mindennapjaira. Ezek megvizsálása, ismertetése után, elérkeztem a dolgozatomban, arra a pontra, ami a legaprólékosabban, és legkonkrétabban betekintést adott az 1804-es év első felében a vizitálás alkalmával meglátogatott Görgényi Református Egyházmegyéhez tartozó egyházközségek helyzetébe. Ezt még a konkrét átírt jegyzőkönyv követi az utolsó nagyobb szövegrészben.

A dolgozat négy pontban ad egy összképet a vizitációról. Az első két pont inkább a történelmi irányból közelíti meg a jegyzőkönyvet. Az elsőben az egyházmegye történetét ismerhetjük meg, először kulturális, népességi és területi szempontból, majd pedig a kialakulásának és formálódásának történetét tudhatjuk meg. Ez azért szükséges, hogy jobban megértsük a jegyzőkönyv feljegyzéseit, hogy be tudjuk határolni azok helyét és néhány esetben választ is tudjunk kapni a jegyzőkönyvben tisztázatlanul maradt kérdésekre. A második rész az adott kornak az egyháztörténeti eseményeit mutatja be, első sorban II. József uralkodása alatt végbement változásokat és egyházi rendelkezéseket. Ez azért fontos, mert segít a jegyzőkönyv  megírásának a körülményeit meghatározni és magyarázatot ad a vizitáció rendszerében végbement változásokra is.

A Görgényi Református Egyházmegye kezdeti szakasza azt mutatta be számunkra, hogy a reformációt követően a protestáns egyházak elterjedtek a vármegyékben a szászoknak köszönhetően. Az esperesség pedig az adminisztrációban segítette az egyházakat. A Görgényi Református Egyházmegye határai szinte teljesen megegyeznek a hajdani Ózdi főesperesség határaival. A 14-15. században a magyarok és a szászok együtt fejlődtek, rengeteg templom épült ebben az időben. Több templomot is a szászoknak köszönhetnek a magyarok. A 16. században a szászok kitelepedése után több falu magyarrá és reformátusokká lett, mind például Disznajó, Magyaró, Marosfelfalu, Beresztelke, Radnótfája, Abafája, Kisfülpös, Dedrádszéplak, Köbölkút. A 17. században a Görgényi egyházmegye függetlenné vált a Marosi egyházmegyétől. Fejlődésnek indultak a református közösségek, templomokat építettek, templomokat javítottak, harangot is állítottak. A 18.

A kátéoktatás, illetve maga a konfirmációi szertartás mai napig lényeges része az erdélyi református egyházi életben. A Heidelbergi Káté „felfedezése,” annak többszöri revideálása, illetve az Igazgatótanács 1936-ban kiadott rendelete értelmében, a katekézis egyre jobban kezdett el fejlődni, s ez a fejlődés mai napig is tart. A dolgozat témaköréhez nem tartozik hozzá a kateketika, mint gyakorlati teológiai tudomány módszertani ismertetése, emiatt nem is szerepel a dolgozat anyagában.

A Biblia, Isten emberek által közvetett, sugalmazott üzenete az emberiségnek, nem az örökkévaló Ige, a Logosz, hanem tanúságtétel a Logoszról, Jézus Krisztusról. Isten emberré válik az emberért, meghal a bűnei megfizetéseképp, ugyancsak emberi testben feltámadt, hogy „aki hisz őbenne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Ezt nevezzük Isten megváltói cselekedetének. A Korán teljesen más minőségben van jelen az iszlámban, mint a Szentírás a keresztyénségben. A Korán szövege nem tanúbizonyságtétel, nem élmények, tapasztalatok narratív, bölcsességirodalmi, vagy prófétai és egyéb műfajban megfogalmazott ihletett írás(ok), hanem maga Isten szava, az örökkévaló Logosz. És mint ilyen, semmi sem kérdőjelezheti meg, ugyanis akkor az Isten megbízhatóságát, szavának hitelességét vonnánk kétségbe. Ez a tekintélyelvűség olyannyira erős, hogy kritikai gondolkodást használni a Koránnal szemben súlyos véteknek minősül.

A szakdolgozatom témája a Görgényi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveiknek vizsgálata az 1801-es év második felében volt. Az első részben a kor református egyháztörténetébe nyertünk rövid betekintést. Megfigyelhettük azt, hogy ebben a korban, tehát a 18-19. században, Erdélyre nézve nagyon sok szigorítás érkezett a Habsburg részről, II. József által behozott rendelkezések befolyással voltak Erdély területére is. Azok a rendelkezések amelyek Magyarország területén a protestánsokra nézve előnyösek voltak, Erdély számára nem voltak azok mivel hátráltatták Erdélyt. Azonban a szigorítások ellenére azt láthattuk, hogy mégis a reformátusság meg tudta tartani az identitását, illetve Erdély terültén növekedni kezdett a lélekszám és az oktatás is fejlődött. Ezek a rendeletek nem hátráltatták az egyházakat, csak kellemetlenül érintette őket. A protestáns felekezetek azért tudtak fejlődni, mert nem volt éppen olyan szigorú nyomás a Habsburg részről.

Amint az a fenti fejezetekben is érzékelhető, a Jer 25-ben olvasható ,,hetven év” időmeghatározás, amelyet a babiloni fogság időtartamával hoznak összefüggésbe, egy nagyon összetett kérdés. Egyrészt azért, mert nem áll birtokunkban konkrét bizonyíték arra nézve, hogy a Jer írója melyik kezdődátumtól számítja ezt a periódust,  továbbá kérdés az is, hogy a kifejezésre lehet-e úgy tekinteni, mint egy valós számra, amely a fogság időtartamára vonatkozik. Emellett, az Ószövetségben előforduló magyarázatokból az látszik, hogy mindhárom szöveg eltér a Jer kontextusától, ezért azokat szükségszerűen más szemszögből kell megközelíteni.

A licenciátusi dolgozatomban egy általános leírást nyújtok a 19. századról, Erdély népességéről. Az 1785-ös népszámláláson a magyarok létszáma Erdélyben mindössze 33%. Az akkori kor mezőgazdasága, ipara és kereskedelme akkor kezdett fellendülni és a kulturális épp fellendülőben volt. Láthattuk, hogy a kultúrában is jelentős fejlődés kezdődött, hisz fellendült a könyv írás és nyomtatás, így könnyebbé és elérhetőbbé vált a tanulás, ennek következtében több és több ember járt iskolába és művelte magát. Egyházi szempontból kétségtelenül az egyik, ha nem a legfontosabb esemény az II. József a Türelmi Rendeletének a kiadása volt. Előzményei közé tartozott, hogy Mária Terézia idejében olyan törvény volt érvényben, ami nem engedte meg a protestáns híveknek a szabad vallásgyakorlást az ország bármely pontján, csak a kijelölteken. II. József ezt akarta felszámolni a Türelmi Rendelettel.

Az 1814. évi marosvásárhelyi generális zsinati jegyzőkönyvvel való foglalkozás számomra egy igazi kihívás volt, amelyre úgy emlékezek vissza, mint egy felfedező útra, amelynek minden szakaszában újabb ismereteket szereztem, és az út során igen hasznos és érdekes információkkal gazdagodtam. A dolgozatban elsősorban Erdély általános helyzetét mutattam be a 18. század végétől a 19. század első évtizedeivel bezárólag. Ebben a fejezetben először betekintést szerezhetünk Erdély politikai és vallási életének alakulásába, ezt követően kerül bemutatásra a nemzeti kulturális élete, társadalmi és gazdasági helyzete, valamint a kereskedelem, a bányászta, az ipar, amely mind hozzájárul egy érthetőbb kép megalkotásához az 1814. évi jegyzőkönyv olvasása során. A második nagy egységben egyház belső intézményeinek tanulmányozásával foglalkoztam. Itt alfejezetekre lebontva ismertettem az egyházközségnek a vagyonkezelői tisztségét és testületét, illetve a bevételi forrásainak lehetőségeit.

Dolgozatom végéhez érkezve úgy gondolom, hogy észlelhetővé vált a Te Deum laudamus kezdetű óegyházi tétel értékessége, annak teológiai mélysége, amelyet egyházunkban újra fel kellene fedezzünk. A munkám célkitűzése a Te Deum műfajának bemutatása, az abban rejlő teológiai vonatkozások ismertetése, illetve áthagyományozódásának módja a protestáns egyházakba – kitérve a magyar nyelvű reformátusok liturgikus használtára és néhány olyan alkalom felsorakoztatása, amelyen ez értékes óegyházi tétel szavain keresztül adtak hálát a Mindenhatónak.

Napjainkban új kihívások elé néz a pedagógia, hiszen az elmúlt évtizedekben gyökeresen megváltozott az egyén élete, az IKT-eszközök, a hihetetlenül gyors információ csere és keresés által. Dolgozatomban abból indultam ki, hogy a virtuális tér egyrészt leterheli a gyerekeket és a fiatalokat, másrészt sokkal könnyebben juttatja élményekhez őket, mint a hagyományos oktatás. A másik feltevésem – Gerhard Schulze elméletével egyetértve – az volt, hogy kialakult egy olyan társadalom, amelyben az egyén számára létfontosságúvá váltak az élmények, hiszen ezek határozzák meg az élet minőségét is. Ez a társadalmi jelenség nagy hatással van a tanuló gyerekekre és fiatalokra is, valamint a mobiltelefon, a számítógép, a smart-eszközök jobban kitolják az ingerküszöbüket. Amennyiben ezt az ingerküszöböt egy foglalkozás vagy egy tárgy nem képes elérni, számukra unalmassá válik.