Repository index

Dolgozatom elkészítése során úgy éreztem magam mintha időutazáson vettem volna részt, de a feltárt anyag nemcsak élményt, hanem tanulságot is nyújt a jelen és jövendő nemzedék számára. Pontos képet kaphatunk az akkori gyülekezetek életéről, milyen nehézségekkel küszködtek, milyen igényeik voltak. Emellett arra is fény derül, hogy az egyházi szolgák fizetése miből állt, milyen igénnyel léptek fel a gyülekezeti tagok velük szemben. Az egyházfegyelemmel kapcsolatban értékes információk tárulnak az olvasók elé. Kitűnik, mennyire szigorúan vették a gyülekezetek fegyelmezését. Nemcsak az egyházi kereteken belül bűnnek minősített vétkekkel szemben léptek fel, hanem azok ellen is, amelyek mind a közösségi, mind a családi életre nézve károsak. A jegyzőkönyv elénk tárja a gyülekezetek erős élni akarását is, hiszen amellett, hogy az épületeket karbantartották, nem egyszer olvashatunk arról, hogy templomokat is építettek, tettek azért, hogy közösségük erősödjön, fennmaradjon.

Dolgozatomban a homoszexualitás kérdéskörével foglalkoztam. Megvizsgáltam a múltat és egy átfogó betekintést próbáltam nyújtani a jelenlegi helyzetre, ami napról napra változik ugyan, de a sajtó és a média segítségével lépést lehet tartani. Vizsgálódásom szerepet kapott a perspektívák és következmények megvilágítása is. Vizsgálódásom tárgyát képezte a homoszexualitás pszichológiai, biológiai, jogi, és bibliai háttere és megállapításai is. Megállapíthatjuk, hogy nem betegség, nem bűncselekmény, és véleményem szerint nem is bűn az, ha valakinek más a szexuális orientációja. A keresztény felekezetek állásfoglalása is eltér egymástól, de a leginkább uralkodó elv mégis az elítélés és a bűnnek titulálás. Az unitáriusoknak nincs egy mindenki által elfogadott álláspontja. Szerintem mi unitáriusokként, szabadelvű keresztényekként ki kell állnunk amellett, hogy ők is Isten ugyanolyan gyermekei, mint a heteroszexuálisok, példát mutatva ezzel mindenki számára.

A dolgozatom kapcsán sikerült feltárni azokat a célokat, indokokat és eseményeket, amelyek segítettek megérteni a negyedik keresztes hadjárat lényegét. Maga a háború nemes cél érdekében tört ki, hiszen a kereszténység születésének a helyét, a Szentföldet fel kellett szabadítani az arab fennhatóság alól. Kezdetben a hadjáratok valóban sikeresek voltak. Azonban az idő elteltével felszínre kerültek olyan törekvések, melyek más irányba terelték az eseményeket és a lényeget. Ha visszatekintünk az eseményekre, akkor megállapíthatjuk, hogy békésen is meg lehetett volna oldani a problémát. Gondoljunk csak Oroszlánszívű Richárd és Szaladin egyezségére, amely békét biztosított. A hadjáratok azért nem jártak sikerrel, mert önös érdekek kerültek előtérbe: hatalom és meggazdagodás bármi áron. A keresztes háborúk lényegét leginkább Jeremiás próféta szavaival tudnám összefoglalni: „... esengve várakoztunk olyan népre, amely nem szabadított meg.” (Siralmak 4,17)

Témaválasztásomban meghatározó volt az a tudat, hogy sokan küszködnek nehézségekkel, gondokkal a házas életben. Dolgozatom megírásakor célul tűztem ki, hogy egyfajta útmutatást nyújtsak a lelkipásztoroknak és más segítőknek a házasságra való felkészítéshez. A kiválasztott témákat nem úgy dolgoztam ki, hogy az összes jegyesbeszélgetési alkalmat lefedjék. Nem a jegyesbeszélgetés teljes folyamatán dolgoztam, hanem olyan témákat választottam ki, amelyekről úgy gondoltam, hogy elengedhetetlen beszélni egy házasulandó párral.

Dolgozatomban a a barcasági magyar evangélikus egyházközségek helyzetét vizsgálom a fennmaradt dokumentumok alapján, amelyek rávilágítanak az 1916-os váratlan román betörést követő helyzetre, a kegyetlen menekülésre, a hazatérésre. Dolgozatomban ismertetem a barcasági magyar evangélikus egyházközségek nehéz időkben átélt helyzetét. Ennek a vidéknek a lelkészei és a csángó nép sokat fáradoztak azért, hogy Isten igéjét azon a nyelven hirdethessék, melyet a barcasági evangélikus hívek mindig anyanyelvüknek tekintettek.

A munkám célja az volt, hogy digitalizáljam a jegyzőkönyveknek ezen részét, hogy már elektronikus formában is elérhetővé váljon, hogy azok is megtekinthessék, akiket az egyháztörténelemnek ezen szegmense érdekel. A vizitációs jegyzőkönyvet az alábbi tartalmi szempontok alapján mutatom be: Az első pontban az egyházmegye kialakulásának történetével foglalkozom. A második pontban a XVII.-XVIII. századi erdélyi református egyház történetéről írok. A harmadik részben szeretném megemíteni a vizitáció által meglátogatott települések neveit, ugyanebben a részben szeretnék hivatkozni a lelkipásztorokra, lévitákra, valamint a tanítókra is. A negyedik pont az esperes, valamint a kormányzati szervek szerepéről, munkájuk bemutatásáról szól. Az ötödik pontot arra szántam, hogy bemutassam a vizitációt mint adminisztratív, gazdasági hatóságot. Ugyanebben a pontban szeretnék az épületekről, az egyházi vagyon állapotáról is beszámolni.

Dolgozatomban Fáji János (1703‒1756) erdélyi lelkipásztor naplójának tartalmát ismertetem. Először a témát érintő általános kérdéseket tárgyalom: a kor politikai helyzetét, a naplót mint műfajt és a korabeli lelkészi életpályamodelleket. Ezt követően a napló tartalmát mutatom be három alegységben. Először a latin nyelvű rész alapján beszélek hazai tanulmányairól, utána a németalföldi peregrinációját ismertetem, majd hazai munkásságát. A dolgozat utolsó pontjaként összehasonlítom a naplót Bod Péter Önéletírásával. Ezen munka egy olyan forrást mutat be, amely eddig ismeretlen volt a szakma számára, ezért utat nyit a 18. századdal kapcsolatos újabb kutatások előtt. A dolgozat egy rövid ismertetést tartalmaz, a szöveg azonban további lehetőségeket rejt az érdeklődők számára.

Az egyház felnőtt tagjaival huszonéves koruk után csak az esküvőkkor és keresztelésekkor találkozunk újra. Azt követően jó esetben már csak a gyermekeikkel foglalkozhatunk. A harminc – ötvenéves korosztályt csak néhányszor látjuk az istentiszteleteken, családlátogatásokkor, de valódi kapcsolat csak elenyésző számban alakul ki. A felnőttek irányába történő katechetikai nyitás olyan kihívás az egyház számára, amely túlmutat a hittani, teológiai felnőtt-továbbképzésen. Ebbe a folyamatba léphet be az egyház a katechetika segítségével, hogy megismerve a felnőtt emberek élethelyzetét, hitbeli fejlődését és speciális felnőttoktatási igényeit, új hangon és új hívással szólíthassa meg őket. A katechetika egyik legnagyobb kihívása, hogy túllépjen a hitvallás és az egyházi tantételek általános ismeretén, afelé a tudás felé, amely lehetővé teszi, hogy az egyház kincsei szólhassanak a modern emberhez.

A dolgozatom címe és egyben témája is Szűz Mária mennybevitelének dogmatörténeti elemzése. Ez a dogma, amelyet igen későn mondott ki a római katolikus egyház, kezdetben csak a nép körében élt, csodálatos legendák és mesék formájában. Később a negyedik század körül született meg a „Transitus Mariae” című apokrif irat Mária haláláról és testi-lelki mennybeviteléről. A legenda szerint ezt a művet Arimáthiai József írta. Később valószínűleg ebből inspirálódva egy bizonyos Meliton nevezetű szárdeszi püspök írja meg ennek az iratnak a „B” verzióját, mely ugyan hasonlít az elsőre, de részletesebben meséli el a történetet. A hetedik században már liturgikus könyvekben is megjelennek erre az eseményre utaló részek. A tizenkettedik században ez a hagyomány átterjedt nyugatra is. István király már a Szűzanya oltalmába ajánlja országát. Végül a Mária jelenések gyakorisága miatt és a hívek kérésének engedve, 1950 november elsején XII.

Jelen dolgozatomban Descartes gondolkodását vizsgálva két kardinális kérdés került terítékre. Az első a megismerés. A dolgozatban választ adtam arra a kérdésre, hogy hogyan lehet Descartes szerint eljutni az igaz és megbízható ismeretre. Ő maga az érzéki tapasztalatok megbízhatatlanságát mutatta be, majd helyette, mintegy alternatívaként az észérveket kínálta. A helyes ismeretszerzés így Descartes szerint észérvek alapján és kételkedve történik. Ezt a módszeres kételyt a cogito-érv foglalja össze. Ez jelentős kihatással van a tudományművelésre. Megerősíti a tudományművelés részleges autonómiáját, mely összhangban van a református tanítással. A második vizsgált kérdés, hogy van-e Isten. Isten létének bizonyíthatóságát, Descartes istenérveit vizsgáltam. Bemutattam Descartes szellemi elődeit (Aquinói Tamás, Canterbury Anzelm) és Immanuel Kant istenérvekkel kapcsolatos véleményét. Vizsgálódásom végén kiderül, hogy Isten léte ontológiai és kozmológiai módon bizonyíthatatlan.

Az ókori Mári-i és ninivei királyi levéltárból származó prófetikus szövegek alapján a kutatók megállapították, hogy a női prófétaság nem volt szokatlan jelenség az ókori Közel-Kelet társadalmaiban. Nem volt ez másképp Izraelben és Júdában sem. Az Ószövetségben öt olyan nőt találunk, akiket a bibliai szöveg prófétának nevez. Ezek a következők: Mirjám, Debóra, Hulda, Ézsaiás könyvének névtelen prófétanője, és Nóadjá. Ez a szám csekélynek tűnhet, ha figyelembe vesszük a bibliai férfi próféták létszámát. Azonban néhány kutató feltételezi, hogy több prófétanő tevékenykedett az ókori Izraelben és Júdában, akikről nem számol be a Héber Biblia. Még ha így is van, nyilvánvaló, hogy férfiak nagyobb számban gyakorolták a prófétai hivatást, mint a nők. A hangsúly mégsem a számarányokra esik, hanem arra, hogy észlelhető-e funkcionális különbség férfi és női próféták közt, illetve milyen volt környezetük hozzájuk való viszonyulása?

Dolgozatomat hét fő egységre osztottam. Az első három fejezet a 18. századi egyháztörténelmi áttekintést, a Nagyenyedi Református Egyházmegye kialakulásának történetét és az esperes feladatait, vizitációs kötelességeit tartalmazza. A következő három fejezet a Nagyenyedi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek bemutatásáról szól. Itt mutatom be a vizitációt, mint fegyelmi és gazdasági hatóságot. A hetedig fejezet pedig a jegyzőkönyvet tartalmazza átírt formában.

Az erdődi zsinatokról értekezve nem mehetünk el szó nélkül a Szatmári reformáció kialakulása és a Drágfi család pártfogása mellet. Amilyen fontos volt ez előbbi, mint a reformátorok egyik fő munkálkodási területe, ugyanilyen fontos az utóbbi. Ez a család védelmet nyújtott és támogatta a reformátorokat. Azért választottam ezt a témát, mert érdekelt, hogy hogyan sikerült elindítani a reformációt? Milyen emberek voltak a reformátorok? Kik és miért vették pártfogásukba ezt az ügyet? Mi vezérelte őket? Dolgozatomban részletesen beszélek a Szatmári reformáció elindulásáról, reformátorairól és a pártfogó nemesi családokról, kitérek Erdőd városának és a Drágfi családnak a bemutatására, szót ejtek a Partium-i zsinatokról, aztán részletekbe menően tárgyalom az 1545-ös első-, és az 1555-ös második erdődi zsinatot.

Dolgozatom három nagy fejezetből áll. Az első fejezetben a szenvedélybetegségeket, azoknak típusait, sztereotípiáit, mintáit, modelljeit, lélektani tényezőit és különböző hatásait mutatom be. A második fejezet a szenvedélybetegségek egy konkrét fajtájára összpontosít: az alkoholizmusra. Külön alfejezetet szenteltem az alkoholizmus kialakulásának lehetséges okaira és tényezőire, illetve az alkoholizmus folyamatára is: itt bemutatom a prealkoholikus, bevezető, kritikus és krónikus fázist. Dolgozatom témájának szempontjából egyik leglényegesebb alfejezete az alkoholizmustól való szabadulás lehetőségeit tárja fel. A harmadik egység az előző részek gyakorlati vetületéről szól: a Romániai Református Egyház válaszáról az alkoholizmus okozta problémára.

Dolgozatomban a házastársi kapcsolatokban jelentkező problémákkal foglalkozom. Kutatásaim során világossá vált előttem, hogy mekkora jelentőséggel bír a gyerekkorban tapasztalt családi háttér. Továbbá világossá vált az is, hogy milyen felelősséggel és szakértelemmel kell bírnia annak a lelkipásztornak, aki a család gondozásával foglalkozik.

A lelkipásztor egy gyülekezet vezetőjeként a közösség középpontjában áll, és így számtalan elvárással találja szemben magát, mely elvárásokhoz való viszonyulása nagyban befolyásolja szolgálatát. Az, hogy hogyan viszonyul a lelkész a vele szemben támasztott elvárásokhoz, nagyban összefügg a gyermekkori tapasztalataival, ezért a gyermekkori tapasztalatok megvizsgálásának fényében vizsgáltam a lelkipásztor igehirdetési szolgálatával kapcsolatos elvárásokat. Az igehirdetési szolgálat két megnyilvánulási formáját (gyülekezeti igehirdetés, személyes lelkigondozás), s az ezekkel kapcsolatos (normatív/problematikus) elvárásokat vizsgáltam, továbbá ezen szolgálatok helyes végzését segítő, rövid szolgálati útmutatóként szolgáló anyagot gyűjtöttem.

A dolgozat elkészítésében döntő szerepet játszott az, hogy a jegyzőkönyv által megismerhetem az említett kor egyházának és gyülekezeteinek életvitelét, felfogását, problémáit és harcait is egyaránt. Munkám célja közérthetőbbé tenni a jegyzőkönyv feljegyzéseit és részletesen feldolgozni azokat.

Ebben a dolgozatban a helyreállítás-tan (ἀποκατάστασις) terminológiájának kialakulását vizsgáljuk. Fontosnak tartjuk meghatározni a fogalom etimológiáját és annak használatát az ókori görög forrásokban (sztoicizmus, Arisztotelész), a judaizmusban (beleértve a Septuagintát) és az Újszövetségben. A dolgozat jelentős részét az óegyházi kontextus vizsgálata teszi ki. Irenaeus az ἀποκατάστασις-tan előfutára, aki az univerzális rekapituláció (ἀνακεφαλαίωσις), megbékélés fogalmával elővételezi az Órigenész által megfogalmazott helyreállítás-tant. Irenaeus Az eretnekségek ellen (Adversus Haereses) című művének részletei alapján vizsgáljuk az univerzális rekapituláció terminológiáját. Ezt követi az ókeresztény gondolkodás első nagy összegzője, az alexandriai születésű Órigenész, akinek A princípiumokról című művében domborodik ki az ἀποκατάστασις tan.

Dolgozatom két nagyobb részből áll. Az első részben az esszénusok életvitelével foglalkoztam (az esszénusok napirendje, étkezései, foglalkozása, gazdasági tevékenysége és családi, azaz a házas életük). A második részben pedig a belső rendjükkel foglalkoztam. Ide tartozik a szabályzat, a közösség összetétele, az új tagok felvételének rendje, a naptárjuk és az istentiszteleti rendjük. Dolgozatomat fő célja az, hogy belátást nyerjünk az esszénusok mindennapjaiba és az azt meghatározó belső rendre. Ez a közösség sok olyan értéket hordozott, amelyből épülhet a mai keresztyén ember is.

Az 1Pt 3,18–22 különös és egyik legnehezebben értelmezhető szövege a Szentírásnak, amelyben a Kis-Ázsiában igazságtalanul szenvedő keresztyének számára megfogalmazott parainézis hitvallással egészül ki. A perikópa annak bizonyságnak ad hangot, hogy Krisztus halála, feltámadása, mennybemenetele és a szabadítása sokkal tágasabb térben és időben, mint ahogyan azt gondolnánk. Az előadás Krisztus és a börtönben levő lelkek rejtélyes találkozásának exegetikai és teológiai koordinátáit kívánja megjelölni, és három kérdéskört vizsgál: Kik ezek a lelkek? Miről prédikált nekik Krisztus? Mikor történt a találkozás?

A tanulmány Ravasz László első prédikációs kötetét teszi vizsgálódás tárgyává. A kötet gyűjtemény, a Református Szemlében, a Protestáns Prédikátori Tárban és a Protestáns Szemlében 1903-1910 között megjelent legkorábbi prédikációit, beszédeit, prédikációvázlatait tartalmazza. Ezek beszédek Ravasz Lászlón homiletikában és az igehirdetésben tett első lépéseinek lenyomatai, amelyekben jól kimutathatók a nyugat-európai és az erdélyi mentorok hatásai, és azt is alátámasztják, hogy a liberális teológia talaján áll, miközben új perspektívákat valósít meg a tartalom, felépítés és stílus területén, ezzel maradandót alkot a magyar református igehirdetés terén.

A folkloristák mindmáig adósak maradtak a Jézus-mintázatok lehetséges előfordulásának kimutatásával a mesenarratívákban. Ezt a hiányt igyekszem pótolni. A kárpát-medencei mesemondók előszeretettel teremtettek párhuzamot a mesehős és Jézus élete, tettei között. A csodás születés, az isteni származás, a rejtett gyermekkor, a gyógyító tevékenység, a kereszthalál, az alvilágjárás, a feltámadás példázatként történő elbeszélése gazdag variánsokban mutatkozik meg. A hasonlóságok és eltérések azt mutatják, hogy a paraszti közösségekben hétköznapi emberként, tanítóként és a szegények segítőjeként képzelték el Jézus alakját. A mesenarratívák Jézus-képe a lokális vallási közösségek gondolkodásmódjára és vernakuláris nyelvezetére világítanak rá.

A II. bécsi döntés kedvező fordulatot hozott az Észak-Erdélyben élő magyarság számára, ami megmutatkozott a tudományos életben is. Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy a teológiai tanárok munkásságára milyen hatással volt az anyaországhoz való visszatérés. A Református Szemle az erdélyi reformátusság egyik legjelentősebb sajtóorgánuma volt, így tanulmányunkban az ott megjelent írásokat tesszük vizsgálat tárgyává. A Református Szemle folyóiratban azokat a cikkeket vizsgáltuk, amelyek vezércikként vagy tanulmányként jelentek meg. Az 1940-es év írásait részletesebben vizsgáljuk. Ebben az évben négy tanárnak (Tavaszy, Gönczy, Imre, Nagy) jelentek meg írásaik a Református Szemlében, így az ő írásaikat elemezzük, hogy megtudjuk: változott-e írásaik stílusa, mondandója, témája a II. bécsi döntést követően.

A הבל névszó a Qohelet könyvének egyik leggyakoribb kifejezése, mondhatni teológiai mondanivalójának egyik központi eleme, gyakoriságát tekintve pedig az ószövetségi kánonon belül ebben a könyvben fordul elő a legtöbbször. Mivel értékítéletet hordoz magában, lényeges a könyv egészének mondanivalójának szempontjából. Tanulmányunkban a megjelenési formák alapján kíséreltük meg a הבל előfordulásainak csoportosítását, illetve a szűkebb és tágabb szövegkörnyezetében betöltött szerepének magyarázatát. Emellett megvizsgáltuk, hogy az adott szövegkörnyezet hangsúlyos kifejezései milyen szerepet töltenek be a הבל-lel alkotott parafrázisok szókészletében.

A bibliai szövegnek az egyház igehirdetésében betöltött pozícióját évszázadokra meghatározta a Sola Scriptura reformátori princípium. A prédikáció a Bibliából indul ki és oda tér(ít) vissza. Thomas G. Long és Wilfried Engemann elméletei arra mutatnak rá, hogy elégtelen és kevés, ha csak ennyiben merül ki az egyház biblikus igehirdetése. Olyan elméletekre van szükség, amelyek korszerűen és szakszerűen értelmezik a biblikusságot, mint homiletikai kategóriát és amelyek leleplezik a Sola Scriptura pátosza mögött meghúzódó paradigmaváltásokat. A szintézis olyan homiléták bemutatására törekedett, akik tisztánlátással és megfelelő reflexióval segítenek abban, hogy a paradigmaváltásokat értelmezni tudjuk. A német nyelvterületen tevékenykedő Wilfried Engemann a hit általi élet kontextusában szemléli a homiletikai háromszög instanciáit, jelesül az ige-igehirdető-gyülekezet hármasát, az angolszász Thomas G. Long pedig a Jézussal való találkozás vonatkozásában.

A keresztyén kegyesség gyakorlatának helyes szemlélete és megértése a keresztyén élet nélkülözhetetlen része. Ennek megítélése más és más hangsúllyal, fókusszal jelent meg a keresztyén egyház korszakaiban, amelynek oka nem csupán abban keresendő, hogy az egyházban eltérő kegyességgyakorlatok honosodnak meg a különböző időszakokban. A kegyesség gyakorlata ugyanis minden vonatkozásban narratív és interpretativ funkciót tölt be. Narratív abban a tekintetben, hogy keretet ad a keresztyén ember önértelmezésének. Interpretativ abban a vonatkozásban, hogy nem önmagában áll meg, hanem egyrészt a keresztyén tanítás reflexiójaként jelenik meg, másrészt aktualizálásának mozzanata. A reformátori megszentelődésről szóló tanítás különösképpen is meghatározó a keresztyén kegyesség gyakorlatának kontextualizálásában. A tanulmány a keresztyén egyház egy igen meghatározó időszakára összpontosítva kíséri nyomon a megszentelődésről szóló tanítást.

Benkő Timea (Nagybánya, 1973). Tanulmányait Máramarosszigeten végezte, majd a marosvásárhelyi Református Kántor-Tanító Képző Főiskolán tanult. Teológiai tanulmányait a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben végezte (1994–1999), 2001-ben tett lelkészképesítő vizsgát. 2000 óta a kolozsvári teológiai intézet tanára. 2009-től a Lipcsei Teológiai Fakultás doktorandusza, doktori értekezését gyakorlati teológiából, liturgikából írja. Kutatási területe liturgika, liturgiatörténet, himnológia.

A folkloristák mindmáig adósak maradtak a Jézus-mintázatok lehetséges előfordulásának kimutatásával a mesenarratívákban. Ezt a hiányt igyekszem pótolni. A kárpát-medencei mesemondók előszeretettel teremtettek párhuzamot a mesehős és Jézus élete, tettei között. A csodás születés, az isteni származás, a rejtett gyermekkor, a gyógyító tevékenység, a kereszthalál, az alvilágjárás, a feltámadás példázatként történő elbeszélése gazdag variánsokban mutatkozik meg. A hasonlóságok és eltérések azt mutatják, hogy a paraszti közösségekben hétköznapi emberként, tanítóként és a szegények segítőjeként képzelték el Jézus alakját. A mesenarratívák Jézus-képe a lokális vallási közösségek gondolkodásmódjára és vernakuláris nyelvezetére világítanak rá.

A reformáció eszméinek meggyökerezése az anyanyelvű istentisztelet és írásmagyarázat elengedhetetlen eszközévé tette a magyar nyelvű Szentírást. A magyar református egyház zsinatai már a kezdetektől kötelezték a lelkipásztorokat, hogy „a Szentírást forgassák kezükben éjjel nappal”, azt is megszabva, hogy „a tudósabbak latin és magyar, a tudatlanabbak magyar Bibliát vegyenek maguknak”. Ehhez viszont Bibliákra volt szükség, latinra is, de főképp magyarra.

Egyik leghányatatottabb sorsú nyomtatványunk kilenc példányát mutatja be a tanulmány, amelyek a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet könyvtárában maradtak fenn az utókor számára. Könyv- és könyvtártörténeti adatok sora példázza, hogy ez a kilenc kötet milyen utat járt be 1661-től napjainkig, hány kézen mentek át különböző intézmények és magánszemélyek használatában. A károsodás, vagy akár szándékos csonkítás, az átkötés, kiegészítés, továbbörökítés egyaránt része a történetüknek. Sok mindennek voltak a tanúi, hogy most konzerválva, megfelelő tárolási körülmények között, nemzetközi standardok alapján feldolgozva álljanak a kutatók és érdeklődők rendelkezésére.

Ez a tanulmány a Kol 3,11 jelentését tisztázza, összehasonlítva azt a Gal 3,28 és az 1 Kor 12,13 verseivel. A visszatérő "görög és zsidó" vagy "rabszolga és szabad" kifejezések ellenére sem bizonyítható, hogy e három szöveg valamilyen rögzített beszédmódot képvisel. Ez pedig azt jelenti, hogy mindhárom felsorolás az adott szövegösszefüggésben nyeri el értelmét. Ennek megfelelően a Kolossébeliekhez írt levél, és különösen a Kol 3,5-17 kontextusának összefüggésében megállapítható, hogy az 5. és 8-9. versekben említett bűnök katalógusával ellentétben a Kol 3,11-ben felsorolt személyi jellemzők egyike sem összeegyeztethetetlen az új emberrel, sem a 12-17. versekben szereplő keresztény erények sorával. A rendelkezésre álló adatoktól függően a 11. v. egyes kifejezéseit a nagyobb páli korpuszon belül is értelmezzük.

A hitelesség – mint létforma – az elmúlt évek egyik meghatározó területe a lelkipásztor életének. Az előadás témája a hitelesség kapcsán három irányba kíván vezetni. Ezek a következők: hitelesség az Igéhez, a szervezethez és a lelkésznek önmagához. Az tartalmát illetően előadás inkább egy szakmai életút tapasztalatainak összefoglalása, mint tudományos munka, és lehetőséget kínál saját emberi és hivatásbeli hitelességünk végigggondolására.

Rolf Theobold Kurzzeit-seelsorge című könyvének első hat fejezete főként a rövid tartamú lelkigondozás elméleti megalapozását tartalmazza. A könyv következő fejezeteinek tartalmi ismertetése a rövid tartamú lelkigondozás gyakorlatának ismertetése során fog nagyobb hangsúlyt kapni. Az elméleti megalapozása során betekintést nyerhettünk Milton Erickson és utódai által kidolgozott rövid terápia azon lépéseibe, amelyek alapját képezik a rövid tartamú lelkigondozói beszélgetésnek is. Ezen kívül a szerző külön alfejezetben tárgyalja a rendszerszemlélet és a konstruktivizmus alapjait, amelyek a rövid tartamú lelkigondozás filozófiai hátterét képező elméletek. Timm H. Lohse Villámbeszélgetések című könyvére többször is történik utalás, ugyanis ez alap referencia egy olyan szintű lelkigondozói beszélgetésnek, amely jó, ha a rövid idő ellenére is hatásosnak bizonyul.

Ez a tanulmány Kálvin hatalmas írott hagyatékának csupán egyik szelete alapján vizsgálja, hogy a reformátor miként használta az örök élet és a halál fogalmát. A zsoltárok könyvéhez és a János evangéliumához írt kommentárja, valamint levelezései jól érzékeltetik, hogy az Isten által teremtett embernek milyen változásokon kell átesnie, hogy a halállal való szembenézés súlyos próbájában az örök élet reménysége tudjon enyhülést és segítséget nyújtani számára. Kálvin biztos talajon áll az örök élet és az örök halál állapota tekintetében, viszont az eszkhatológiai kérdések tekintetében hol magabiztosan fogalmazza meg állításait, hol pedig elbizonytalanodva vallja be: nem bizonyos abban, hogy magyarázata megfelel Krisztus szavainak.

E tanulmány Jonathan Edwards Isten szépségéről megfogalmazott gondolatait ismerteti. Írásaiban és prédikációiban megfogalmazott tézisei nem nyújtanak egységes meghatározást Isten szépségről, és nem formálódtak egy terjedelmes művé. A tanulmány első felében Jonathan Edwards rövid életrajza után azt foglalom össze, hogy mit vallott Isten szépségéről és létezéséről. A tanulmány második részében a leggyakrabban idézett Isten végtelenül felmagasztalt dicsőségében és kiválóságában emelkedik minden teremtett lény fölé című prédikációjának fordítását közlöm.