Repozitórium index
Publikáció › Kozma Zsolt, Tunyogi Lehel › 2017 › Pages: 119Az egész életutam nem a környezetem, barátaim, családom és nem is a lelkiismeretem mérlegén van, hanem azén, Aki „hiteles mérleggel” mér engem (Jób 31,6). Csak bízhatom abban, hogy ha az egyik serpenyőben az eddigi 82 évem van, a másikban Isten kegyelme. (...) A nyugdíjkor kezdete kiszámítható, a vége nem. Csak Isten tudja az ember „hónapjainak számát” (Jób 14,5), s ahogyan tudatosan készültem a nyugdíjasom napjára, próbálok ugyanúgy tudatosan készülni annak utolsó napjára. Ha minden nem, hát azért, mert arra gondolok, hogy a kisebb-nagyobb viszagságok előre küldött emlékeztető és figyelmeztető jelek. Próbalom annál nagyobb tudatossággal megérteni és elviselni. Az egyik fiam azt mondta: édesapám nagyon tudatosan készül a halálra. És ezt így igaz. Ez a „készülés” munkás is élet, amit nem hagyok abba, amíg csak tett és érv eléri az értelmemig mondom: Isten a legjobb mindent elrendező.
Publikáció › Tunyogi Lehel › 2009 › Pages: 313Ez a kérdezz-felelek kötet az emberi hiúság és a nem felejtendő történelmi hűség kényszerének a kohójában született. Tunyogi Lehel egykori tanítványom és szellemi-lelki rokonon kérdéseire próbáltam őszintén válaszolni. Elég-e ez a néhány oldal, hogy majd a fiak bepillantsanak az atyák intimitásába? Vagy ez is csak egy amolyan kirakat-önéletrajz? Az emlékek felidézése közben önmagammal is szembenéztem, s többet nem mondhatok ennél: örökölt bűnök és megtanult erények gyurmája vagyok az (újja) Alkotó kezében. Vallom, hogy a sorsot hibáztatható bűnökért is felelősnek érzem magamat, a lelki-szellemi erények plecsníjét pedig Isten tűzte mellemre. De ehhez az kellett, hogy levesszem a gőg nagymellényét. Tárgyilagosság: jobb vagyok, mint amilyennek kisszámú ellenségeim tartanak, de rosszabb, mint amilyenre nagyszámú barátaim értékelnek. És mégsem ez az átlag eredményezi személyiségemet. Hogy ki voltam-vagyok, azt egyedül ő, az időtlen és mégis Mindenkori Számonkérő fogja megmondani. Majd.
Szakdolgozat › Török-Buzdug Sándor › 2025 › Pages: 53 › Supervisor: Somfalvi EditA dolgozatomban Kalotaszeg bizonyos gyülekezeteiben, összesen kilencben kutatok olyan paraliturgikus elemek után, amelyek a temetkezési szokásokban megjelennek. A téma feldolgozása mind néprajzi és teológiai szempontból releváns, mivel feltárja a gyülekezetek múltban és jelenben élő tradícióit, továbbá, hogy miként jelenik meg a szeretetszolgálat gyakorlása, mellesleg rámutat arra, hogy egy térségben milyen a halálhoz való viszonyulás és hogyan vészeli át egy közösség a gyász időszakát. Dolgozatom célja a kalotaszegi református gyülekezetek temetési szertartásának vizsgálata, különös tekintettel a paraliturgikus elemekre és azok közösségi szerepére. A kutatást az általam kiosztott kérdőívek alapján végeztem. Empirikus adatok alapján feltárom a temetési szokások teológiai, kulturális és gyakorlati vonatkozásait.
„Holtomiglan vagy holtáiglan”?. A jegyesbeszélgetés mint a házasságkötésre való felkészítés gyakorlatának ismerete keresztyén fiatal házasok körében
Publikáció › Nagy Eszter › 2023 › 14 › Pages: 65--107A relációs etika szerint az emberi lét az interperszonális kapcsolatok által formálódik. Az ideális házasság tartós, bensőséges kapcsolat, amely elősegíti a kölcsönös növekedést. A lelkipásztori rítusok (casualia) fontos szerepet játszanak a családi életciklus váltópontjaiban, különösen a kapcsolati kötelékek elmélyítésében. A mai rohanó, elidegenítő társadalomban a valódi szeretet képessége, valamint a házasság intézménye is gyengül. Az értékek relativizálódása hozzájárul a válságban lévő keresztény házasságok számának növekedéséhez. A fiatal pároknak támogatásra van szükségük az értelmi, érzelmi és erkölcsi nyomás közepette, ami egyre fontosabbá teszi az egyház és a lelkipásztori gondozás szerepét. A jegyesoktatás megelőző lelkipásztori eszközként szolgál, célja a párok elvárásainak feltárása és a strukturált útmutatás nyújtása. A kutatás a jegyesoktatás tudatosítását és tematikus relevanciáját vizsgálja fiatal keresztény házasok körében.
Publikáció › 2023 › 14 › Pages: 107A Studia 2023-as száma két év késéssel jelenik meg, három tanulmánnyal.
Szakdolgozat › Vidám Lívia › 2025 › Pages: 80 › Supervisor: Tódor CsabaA dolgozat a lélek halhatatlanságának kérdését vizsgálja az unitárius teológia keretében, filozófiai, teológiai és kortárs tudományos nézőpontokat ötvözve. A klasszikus filozófiai hagyományokból és a keresztény teológiai reflexiókból kiindulva elemzi, miként alakult a lélek halál utáni tovább élésébe vetett hit, és hogyan értelmezik azt napjainkban, különös tekintettel az unitárius vallási gondolkodásra. A dolgozat interdiszciplináris és hermeneutikai megközelítést alkalmaz, különös hangsúlyt fektetve a halhatatlanság tanításának egzisztenciális és etikai vonatkozásaira. Az emberi értelem és erkölcsi fejlődés méltóságába vetett bizalmon alapulva az unitárius teológia a hit és értelem párbeszédét helyezi előtérbe a dogmatikus megközelítések helyett. A kutatás rámutat arra, hogy ez a teológiai hagyomány nem pusztán metafizikai hipotézisként tekint a halhatatlanságra, hanem mint mélyen emberi kérdésre, amelyet a veszteség, a remény és a transzcendencia iránti vágy formál.
Szakdolgozat › Szántó Szilárd › 2025 › Pages: 78 › Supervisor: Somfalvi EditA dolgozat a temetéssel kapcsolatos paraliturgikus elemeket vizsgálja a Marosi Református Egyházmegye néhány gyülekezetében. Ezek a liturgián kívüli, ám vallási jelentőséggel bíró szokások (virrasztás, a búcsúformák, gyászolók támogatása,) teológiai és gyakorlati jelentőséggel bírnak, munkánk során ezeket térképeztük fel. Megvizsgáltuk, miként vannak jelen a gyülekezetek életében, hogyan kapcsolódnak a református temetési hagyományhoz, és milyen szerepet játszanak a gyász feldolgozásában. A dolgozat célja, hogy hozzájáruljon a református egyházi liturgiai gyakorlat jobb megértéséhez, ebben külön kiemelve a halálhoz való viszonyulást.
Szakdolgozat › Szabó Eszter › 2025 › Pages: 72 › Supervisor: Tódor CsabaEz a dolgozat a szexualitás etikai dimenzióit és a nemi identitás kérdését vizsgálja, különös tekintettel a homoszexualitás vallási és társadalmi megítélésére és kezelésére. Interdiszciplináris megközelítéssel – amely ötvözi a teológiát, etikát, jogot, pszichológiát és szociológiát – a kutatás azt tárja fel, hogyan változtak a homoszexualitásról alkotott társadalmi, politikai és egyházi nézetek. Kiemelt figyelmet kapnak a keresztény felekezetek, különösen az unitárius egyház, valamint a bibliai szövegek azonos nemű kapcsolatokra vonatkozó értelmezései. A tanulmány hermeneutikai elemzésre, diskurzuselemzésre és esettanulmányok – például egyházi nyilatkozatok és romániai jogalkotási fejlemények – vizsgálatára támaszkodik. A történeti, jogi és teológiai narratívák tükrében a dolgozat rámutat arra, hogy a homoszexualitáshoz való viszonyulást nem rögzített erkölcsi törvények vagy biológiai tények határozzák meg, hanem változó kulturális paradigmák és intézményi hatalmak.
Szakdolgozat › Molnár-Mikola Andrea › 2025 › Pages: 108 › Supervisor: Kiss JenőA fogyatékossággal élő személyek Isten szeretett gyermekei, akik Isten képmására teremtettek. Ebből a meggyőződésből született az alábbi dolgozat, amelynek célja, hogy a speciális nevelési igényű (SNI) személyek lelkigondozásának elméleti és gyakorlati megközelítéseit vizsgálva segítséget nyújtson azoknak a lelkipásztoroknak és lelkigondozóknak, akik fogyatékossággal élő emberek kísérésére kaptak elhívást. A dolgozat első két nagyobb fejezete tárgyalja többek között az SNI definícióját, modelljeit és típusait, valamint az SNI-vel élők helyzetét a társadalomban és az egyházban, emellett bemutatásra kerül a lelkigondozás fogalma, irányzatai és célkitűzései is. Ezután a dolgozat külön fejezetben tér ki a fogyatékossággal élők lelkigondozásának sajátosságaira. Az elméleti alapvetést a kutatás gyakorlati szakasza követi: mélyinterjúk elemzése olyan lelkigondozókkal, akik rendelkeznek tapasztalattal fogyatékossággal élő személyek lelkigondozásában.
Szakdolgozat › Balás Zoltán Attila › 2025 › Pages: 70 › Supervisor: Visky Sándor BélaHogyan kell református módon imádkozni? Meggyőződésem, hogy ez egy olyan kérdés, amit időnként feltesz magának egy református hívő, ám sok esetben konkrét választ nem tudunk rá adni. Vannak ugyanis hitvallásaink, vannak irányelveink, de nem rendelkezünk olyan módszerrel, ami esetlegesen ezeket a gyakorlat nyelvére fordítja. Dolgozatom e hiányt igyekszik pótolni. Ha a református spiritualitásból indulunk ki, Kálvin megkerülhetetlen, ugyanúgy az egyházunk által elismert hitvallások is. Annak érdekében azonban, hogy minél teljesebb képet nyerhessek, igyekeztem minden rendelkezésemre álló hitvallás imádságról szóló tanítását összegezni. Az Ír Hitvallástól kezdve a Debrecen-Egervölgyi Hitvalláson át a Westminsteri Kátékon át látható, hogy szinte minden hitvallás megfogalmazza az imádság elvi alapjait, amik lefordíthatóak a kegyesség életére. Igyekszem tehát az alapelveket felsorakoztatni, oly módon, hogy az alkalmazható legyen a spiritualitás nyelvére.
Szakdolgozat › Őrdőg Andrea-Ilona › 2025 › Pages: 52 › Supervisor: Kiss JenőDolgozatom középpontjában a veszteségek és azok feldolgozásának folyamata áll, különös tekintettel két fő veszteségtípus, tárgyi veszteségek és az élők elvesztése, összehasonlítására. A dolgozatom célja feltárni, mit is jelent a gyász, milyen típusai léteznek, továbbá hogyan hat az egyénre pszichésen és társadalmilag. A halál, a gyász kérdésére teológiailag is kitérek. A dolgozat rávilágít arra, hogy a gyász nem kizárólag halálesetekhez kötődik, hanem más jellegű veszteségekhez is. A két típus összevetése során vizsgálom a hasonlóságokat és különbségeket, mint például az érzelmi reakciók intenzitását, a feldolgozási folyamat hosszát, vagy a társadalom hozzáállásának szerepét. A dolgozatom végén arra a következtetésre jutottam, hogy bár mindenki gyászol, ezt nem egyformán és azonos időn belül tesszük. A gyász egy természetes, elkerülhetetlen folyamat, amelyet meg kell élni ahhoz, hogy valóban túl tudjunk lépni rajta.
Szakdolgozat › Máté Anna-Bella › 2025 › Pages: 81 › Supervisor: Horváth LeventeDolgozatomban a házasság és a család intézményének a jelenkori helyzetét vizsgálom meg, gyakorlati teológiai szempontból, különös tekintettel a Bonus Pastor Alapítvány által működtetett házasság-és családgondozó szolgálatára nézve. Arra a kérdésre keresem a választ, hogy a CSAKIS tábor modellje milyen mértékben alkalmazható egy kiterjesztett, egyházi szinten működő házasság-és családgondozó szolgálatban. A gyakorlati részt megelőzi egy részletes, elvi megalapozás, amely a keresztyén házasság és család bemutatásáról szól. Az elméleti részben végigkövethető az emberi élet a párválasztás pillanatától, a házasságon keresztül egészen a családig, különös tekintettel a szülői szerepekre. A kutatás tehát a CSAKIS tábor programját és hatékonyságát vizsgálja kérdőívek kiértékelése által, amely segítségével következtetéseket vonok le a modell hasznosíthatóságára vonatkozóan.
Szakdolgozat › Horváth Alexandra-Melinda › 2025 › Pages: 77 › Supervisor: Papp GyörgyA dolgozat az apostoli atyák Jézus Krisztus halálával kapcsolatos beszédmódját vizsgálja nyelvi-stilisztikai, illetve teológiai szempontból, különös figyelemmel a szövegek retorikai szerkezetére, fogalmi készletére és történeti-tartalmi kontextusára. A dolgozat nem dogmatikai konklúziók megfogalmazására törekszik, hanem arra, hogy feltárja, miként jelenik meg Jézus Krisztus halálának eseménye az apostoli atyák írásaiban, különösen az idői meghatározás, a szoteriológiai értelmezés és a retorikai hangsúlyok tükrében. A dolgozat részletesen elemzi többek között Római Kelemen, Antiochiai Ignác, Szmirnai Polikárp, valamint a Barnabás-levél és Hermász Pásztorának releváns szakaszait, továbbá kitér a Diognétosz-levél és az eucharisztikus szövegrészek tanúságtételére is. A kutatás alapjául a magyar és görög nyelvű szövegek összevetése és exegézise szolgál.
Szakdolgozat › Hideg Ferenc József › 2025 › Pages: 63 › Supervisor: Horváth LeventeA dolgozat az úrvacsora sákramentumának interkonfesszionális vizsgálatát tűzi ki célul, a református úrvacsoratan szemszögéből kiindulva. A kutatás hét keresztény felekezet – a római katolikus, a keleti ortodox, az evangélikus (lutheránus), a pünkösdi, a baptista és az adventista – tanítását és gyakorlatát elemzi, a református hagyománnyal való hasonlóságok és eltérések feltárására törekedve. Minden felekezet bemutatása után külön szakasz foglalkozik a református tanokkal való összevetéssel. A dolgozat teológiai és liturgikus szempontok alapján vizsgálja az úrvacsora értelmezését, különös figyelemmel az oltári jelenlét felfogására, a sákramentum hatékonyságára, az egyházi közösségben betöltött szerepére, valamint az úrvacsora és a hit kapcsolatára. A vizsgálat célja nem az ökumenikus közeledés előmozdítása, hanem a felekezeti sajátosságok tárgyilagos feltárása és rendszerezése, a református tanítás fényében.
Szakdolgozat › Dombi Dóra › 2025 › Pages: 79 › Supervisor: Horváth LeventeA gyülekezeti életben a lelkipásztor gyakran kerül szembe olyan helyzetekkel, amikor a konfliktus szakadékot húz a közösség tagjai között. E dolgozat arra keresi a választ, hogyan segíthetik e helyzetek mélyebb megértését és kezelését a rendszeres teológia, a kötődéselmélet, a kontextuális lelkigondozás és a motivációs interjú módszertana. A rendszeres teológiai alapvetés, különösen az inkarnáció, a kiengesztelés és a Szentháromság kapcsolati mintája, azt mutatja meg, hogy a bűn és a megváltás valósága miként befolyásolja az ember közösségi viszonyulását. A kötődéselmélet vizsgálata feltárja, hogy a gyermekkori kötődési minták miként befolyásolják a felnőttkori konfliktuskezelési reakciókat. A kontextuális lelkigondozás elméletének keretében a konstruktív és destruktív jogosultság, valamint a megbocsátás és exoneráció közti feszültség különös jelentőséget nyert a kapcsolatokat rejtetten terhelő, sokszor tudattalanul működő dinamikák feltárásában.
Szakdolgozat › Tóth Henrietta-Beatrix › 2025 › Pages: 81 › Supervisor: Somfalvi EditDolgozatunk célja egy, a frissen konfirmáltak (14-15 évesek) korosztályát megszólító óraterv-sorozat, amely hozzájárul istentiszteletünk megértéséhez és a fiatalok gyülekezetbe való integrálásához. A dolgozat elméleti részében a református istentisztelet teológiáját és a liturgia elemeinek szerepét kutattuk. A gyakorlati részben megvizsgáltuk a kutatott korosztály jellemzőit, fejlődéslélektani kríziseit, generációs különbségeit, majd felvázoltuk az alkalmazott KáTéM módszer jellegzetességeit. Mindezt követi az óratervek részletes kibontása. Az óratervek tíz alkalmat ölelnek fel. A tervek segédanyagként szolgálhatnak a lelkészi szolgálatban, tartalmuk pedig oly módon gazdagítja a fiatalok tudását, hogy közben a gyülekezeti egészhez kapcsolódnak.
Szakdolgozat › Kulcsár-Rabocskai Lilla-Andreea › 2025 › Pages: 99 › Supervisor: Horváth LeventeA dolgozat azt vizsgálja, miként őrizheti meg a keresztyén misszió hitelességét a 21. század társadalmi, kulturális és technológiai kihívásai közepette. A vallási pluralizmus, globalizáció, szekularizáció és a digitális kommunikáció radikálisan átalakította a keresztény üzenet megszólalásának kereteit. Az egyház ma már nem magától értetődő autoritásként működik, küldetését, nyelvezetét és kapcsolódási formáit újra kell gondolnia. A dolgozat történeti és teológiai szempontból elemzi a misszióértelmezés fejlődését, Thomas S. Kuhn és David J. Bosch paradigmaváltás-elméleteire támaszkodva. A Missio Dei szemlélet szerint a misszió Isten küldése a világ felé, amelybe az egyház bekapcsolódik. Bemutatásra kerülnek a missziótörténet fő szakaszai, a posztmodern identitásviszonyok, a globális kereszténység változásai, a digitális misszió formái, valamint a kontextuális és felszabadítás-teológiai irányzatok.
Szakdolgozat › Jónás Norbert-Ferenc › 2025 › Pages: 59 › Supervisor: Visky Sándor BélaAz abortusz napjaink társadalmában komoly jogi, politikai és etikai viták témáját képezi. Ebben a vitában megkérdőjeleződik a kezdődő élet értéke és méltósága, az anya önrendelkezési joga a maga teste felett, a születendő magzat életjoga vagy éppen a hozzátartozók és az abortuszt végző orvos felelőssége. Az nézetek és álláspontok ütköztetéséből jól érzékelhetően kimarad az egyházi vagy teológiai szemlélet figyelembevétele. Ebből a helyzetből kiindulva fogalmaztam meg kutatásom fő kérdését: Aktuális válaszokat nyújt a keresztyén etika a mai abortuszkérdésre? Milyen álláspontot képvisel a protestáns és a római katolikus etika az abortusz kérdésében? A kérdés előrejelzi, hogy a két felekezet álláspontja bizonyos részkérdésekben eltér egymástól. Dolgozatomban a hivatalos egyházi nyilatkozatokat és enciklikákat állítom egymás mellé, keresve az abortuszkérdésről alkotott megegyező és elkülönülő szemléleteket.
Szakdolgozat › Bancea Mátyás-Dániel › 2025 › Pages: 53 › Supervisor: Visky Sándor BélaAz eutanáziával kapcsolatos etikai diskurzus rendkívül kényes és ellentmondásokkal teli. Az erről a gyakorlatról való negatív véleményformálást az is erősíti, hogy a közelmúltban egyes erre vonatkozó törvényekben, rendeletekben lecsökkentették a korhatárt azok számára, akik eutanáziát igényelhetnek. Ebben a tanulmányban arra teszek kísérletet, hogy az olvasó elé tárjam a gyermekek eutanáziájával kapcsolatos kortárs törvénykezést, gyakorlatokat amelyek ma egyes országokban érvényesek. Református keresztyénként aggodalommal figyelem, ahogyan az eutanázia különböző gyakorlatai évről évre egyre elfogadottabbá válnak a világban, és az ezzel kapcsolatos szabályokat folyamatosan bővítik és fejlesztik. A legutóbbi ilyen kiterjesztő intézkedés 2024–ben történt, amikor Hollandia szabad utat adott az 1 és 12 év közötti életkorú gyermekek eutanáziájának.
Szakdolgozat › Bálint Mátyás › 2025 › Pages: 94 › Supervisor: Kiss JenőAz öngyilkosság napjainkban megrázó méreteket ölt az emberek körében, de gyülekezeteinkben is. A dolgozat arról szól, hogy miként lehet megközelíteni a témát, bevezetést akar nyújtani abban, hogyan lehet kísérni olyan gyászolókat, akiknek hozzátartozói az öngyilkossághoz folyamodtak, illetve, hogy milyen támpontokat érdemes figyelembe venni lelkigondozásuk során. Fel kívánja mutatni azokat a tényezőket, amelyek nehezítik a gyász folyamatát, illetve azokat az okokat, amik hajlamosíthatják a gyászolót arra, hogy a gyásza komplikált gyásszá alakuljon. Jelen szakdolgozati kutatás ezekre irányul, célja pedig felfedni az összefüggéseket, illetve a jelentős különbözőségeket valós eseteket vizsgálva, elemezve. A tanulmány során tizenegy interjú lett elkészítve olyan személyekkel, akiknek közvetlen hozzátartozói (pl. édesapja, házastársa vagy gyereke) adták fel a harcot, öngyilkossághoz folyamodva.
Szakdolgozat › Madaras Szilvia › 2025 › Pages: 47 › Supervisor: Kiss JenőDolgozatom középpontjában a lelkigondozás áll, a transzgenerációs szemlélet megvilágításában, különös tekintettel a házasság kontextusára. A transzgeneráció olyan nemzedékeken átívelő örökségeket jelent, amelyek tudattalanul is hatást gyakorolnak az egyén életére és kapcsolataira. A dolgozatom célja, hogy rámutasson arra: a lelkigondozás hatékonysága fokozható, ha szem előtt tartjuk a rendszerszemléletet, illetve a generációkon át öröklődő mintázatokat. A dolgozat elméleti hátterét bibliai, pszichológiai és családterápiás szempontok elegyének az összessége teszi ki, ahol különös hangsúlyt fektetek Böszörményi-Nagy Iván kontextuális terápiájára. Részletesen vizsgálom a lojalitás és a transzgenerációs hatások kulcsfontosságú szerepét, illetve a párválasztási minták, a konfliktuskezelés és az intergenerációs felelősség problematikája nyomán kiterjesztem a házasságra, mint a transzgeneráció egyik legérzékenyebb csatornájára.
Szakdolgozat › Kánya Réka › 2025 › Pages: 51 › Supervisor: Somfalvi EditA dolgozat célja annak vizsgálata, hogyan valósítható meg a hatékony katechézis a 7-10 évesek körében, különös tekintettel a család bevonására és a kooperatív tanulás módszerére. A dolgozat vizsgálja a korosztály katechézisének biblika- és gyakorlati-teológia alapjait, a katechetika, pedagógia és missziológia összefüggéseit, továbbá az egyes generációk, különösen az alfa, valamint a Z, Y és X generációk sajátosságait, figyelembe véve azt, hogy ma ezek a generációk élnek együtt családként. A dolgozat hangsúlyozza azt, hogy a hitre nevelés elsődleges színtere a család, éppen ezért a nevelés folyamata akkor válhat hatékonnyá, ha a katechézisbe aktívan bekapcsolódnak a szülők és a testvérek is. Ebben a kooperatív tanulás eszközei olyan tanulási teret biztosítanak, ahol a gyermek a család jelenlétében, annak támogatásával élheti meg hitét.
Szakdolgozat › Bogdán Gergő › 2025 › Pages: 45 › Supervisor: Ősz Sándor ElődEz a dolgozat a 17. századi református egyház lelkipásztori gondozását vizsgálja, valamint értékeli annak hasonlóságait a mai lelkigondozói modellekkel. A kutatás középpontjában Nyilas Melotai István 1621-es agendája, zsinati határozatok és egyházi fegyelmi iratok állnak. E források azt mutatják, hogy bár a „lelkipásztori gondozás” kifejezést akkor még nem használták, a tevékenység maga a lelkipásztori munka lényeges része volt. Melotai kérdés-felelet formájú tanításai, az úrvacsora előtti önvizsgálatra való hangsúly, a betegek látogatása és az elítéltek vigasztalása mind arról tanúskodnak, hogy a lelkészek komolyan vették gyülekezeteik lelki nehézségeit és bizonytalanságait. Ugyanakkor a fegyelmi iratok azt is jelzik, hogy a lelkipásztori gondozás elhanyagolása súlyos következményekkel járt, és az egyházi vezetők a lelkészeket felelősségre vonták.
Szakdolgozat › Széll Robert-Pál › 2025 › Pages: 60 › Supervisor: Tódor CsabaEz a dolgozat a 16–17. századi unitárius teológia krisztológiai értelmezéseit vizsgálja, különös tekintettel arra, hogyan látták az első unitárius gondolkodók Jézus Krisztus természetét és szerepét. A központi kutatási kérdés azt vizsgálja, vajon Krisztust pusztán erkölcstanítónak tekintették-e, vagy inkább isteni megbízással rendelkező, lelki tekintéllyel bíró alaknak. A tanulmány abból indul ki, hogy a korai unitárius krisztológia nem csupán racionális teológiai konstrukció volt, hanem a hitben gyökerező, mélyen átélt lelki meggyőződés is. A dolgozat négy teológiai fókuszpont köré épül: Krisztus megtestesülése, a megváltás és kiengesztelődés fogalma, a megigazulás tana, valamint az adoratio kérdése, vagyis, hogy imádandó-e Krisztus. Ezek a témák kiindulópontként szolgálnak a korai unitárius gondolkodás teológiai sokszínűségének és fejlődésének értékeléséhez.
Kisebbségi egyház – az egyház, mint kisebbség. A kérdéskör politikai-teológiai megközelítése. Tézisfüzet
Publikáció › Sógor Géza › 2025 › 118 › 2 › Pages: 108--112Publikáció › Ferencz Árpád › 2025 › 118 › 2 › Pages: 88--101A rómaiakhoz írt levél Karl Barth legismertebb és legnagyobb hatású műve. A 20. századi teológiai fejlődés tekintetében mindenképpen megkerülhetetlen. Az előadás arra összpontosít, hogy ez a korszakalkotó mű hogyan helyezhető el a hermeneutikai kiáltvány és a klasszikus kommentárirodalom között. Kiemelt figyelmet kapnak Barth munkájának intertextuális vonatkozásai, amelyeket ez az előadás különösen hangsúlyoz. A vizsgálat a kortárs ideológiai és kulturális kontextus figyelembevételével tér ki a mű felépítésére és érvrendszerére, és elősegíti annak mélyebb annak megértését. Az előadás egyúttal magyarázatot ad fordítói döntésekre.
Globális folyamatok a kortárs keresztyén egyházban. A keresztyénség regionális átrendeződése, társadalmi kihívásai a 21. század elején
Publikáció › Steiner József › 2025 › 118 › 2 › Pages: 72--87A 21. században a keresztyénség globális súlypontja az északi féltekéről a Globális Délre tolódik főként Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában tapasztalható növekedéssel. Ezzel szemben Európában és Észak-Amerikában az elvallástalanodás és a szekularizáció okoz visszaesést. A migráció új, kulturálisan sokszínű diaszpóra-gyülekezeteket hoz létre szerte a világban. Az egyre népszerűbb digitális tér új missziós lehetőségeket nyit a keresztyén misszió számára, de nem helyettesítheti a személyes közösséget. Az üldözött egyházak hűsége és növekedése inspiráló tanúságtétellel bír mindannyiunk számára. Mindeközben egyre fontosabbá válik a társadalmi igazságosság kérdéseire adott keresztyén válasz. Mindezek miatt a tanítványképzés kulcsszerepet játszik a jövő egyházaiban minden földrészen, ahogyan a szolgáló, gyümölcstermő, Krisztus dicsőségét munkáló egyházi lét is, amely így képes túlmutatni önmagán, és hitelesen képviselheti a teremtő Istent a jelen világban.
Publikáció › Bokor-Imreh Huba › 2025 › 118 › 2 › Pages: 7--38Dolgozatomban Sepsi Református Egyházmegye temetési szokásait kutattam összesen hét gyülekezetben, ahol elsősorban a lelkipásztorokkal készítettem interjút a kérdőívem alapján, de nem zárkóztam el a gyülekezeti tagoktól sem, akik szintén értékes információkat nyújtottak nekem. Munkám során válaszokat kerestem a temetéssel kapcsolatos elméleti kérdésekre. Érdekelt a temetés istentiszteleti jellege, a temetési szertartás történelmi alakulása, valamint szeretetszolgálati jellege. Választ kerestem arra, hogy melyek pontosan a paraliturgikus elemek és miért fontosak. Mindezek fényében igyekeztem elemezni a gyülekezetekben gyűjtött adatokat. Próbáltam válasz adni arra, hogy milyen összefüggés van a paraliturgikus elemek és a lelkigondozás, a közösség formálása és a halálhoz való helyes viszonyulás között. Majd az igehirdetés fontosságát vizsgáltam meg a helyes, Isten akarata szerinti gyakorlatok kialakításában.
Publikáció › Gosker Margriet › 2025 › 118 › 1 › Pages: 5--43Ebben a tanulmányban a szerző Nicea, Nagy Konstantin és Euszébiosz szerepét vizsgálja az antijudaizmus szemszögéből, amely különbözik az antiszemitizmustól. Noha az egyháztörténészek gyakran élesen elhatárolják egymástól e két jelenséget, a szerző megkérdőjelezi, hogy a náci antiszemitizmust teljes mértékben el kellene választani a hagyományos keresztény antijudaizmustól. Az ilyen szétválasztás veszélye, hogy felmentheti az egyházakat a zsidók szenvedéseiben való közvetett vagy közvetlen felelősség alól. Miközben az antiszemitizmus továbbra is fontos ökumenikus kérdés marad, és a keresztény antijudaizmus valóban gyökeret vert már a niceai zsinat idején, Euszébiosz zsidókkal való viszonya nem tekinthető egyszerűen antijudaistának. Maga a niceai hitvallás nem tartalmaz egyértelmű antijudaista elemeket, és Nagy Konstantin 321-ben bevezetett vasárnapi istentisztelete sem utal világosan zsidóellenes motivációkra.
Imiatio Christi Kollokvium. Hitvalló értelmiségiek kerekasztal-beszélgetései. Kolozsvár, 1990--1991. I. Keresztyénség és közszolgálat
Publikáció › Sipos Gábor › 1991 › Pages: 53--53Ha mi nem vagyunk alkalmasak az Ígéret Földjére, új, alkalmas nemzedék nevelésére még megfelelők lehetünk, ha olyan vitathatatlan iránymutatónk van, mely átvezet a szellemi rabszolgaság és az izmusok szünkretikus nihilizmusa között. Létezik-é ilyen iránymutató, ilyen értékrend ebben az általános válságban, hiszen a válságot éppen az értékek devalvációja jelenti? Igen, azok számára, akik hiszik, azok számára létezik ilyen örök értékrend, az, melyet a Krisztus útjának kalauza, a Szentírás ad. Akik hisszük azt, hogy Krisztus értékrendje alapján az emberiség megtalálhatja erkölcsi egyensúlyát, létének célját„ tehát jövendőjét, azok, akik Krisztus hitvallóinak mondják magukat - azok gyűltünk itt össze kerekasztal-beszélgetésre, hogy először mi magunk tájékozódjunk abban, hogy Krisztus szerint mi az igaz, jó, szép, helyes, hogy - értelmiségiek lévén~ másokat is tájékoztathassunk.
Publikáció › Balogh Csaba › 2025 › Pages: 155A kötetben közzétett 10 exegetikai tanulmány mindegyike az Igazság és Élet című lelkipásztori szakfolyóiratban jelent meg 2008–2024 között. Tartalmukat tekintve a szövegek az említett folyóirat szerkezeti alapegységeit követik: exegetikai megértés, teológiai összefüggések feltárása, prédikációvázlat, példák és szemelvények, szempontok az istentisztelet alakításához, illetve bibliográfiai hivatkozások. A szövegek a folyóiratban eredetileg megjelent formájukban, a textusok kanonikus sorrendje szerint kerülnek itt közlésre.
Publikáció › Molnár-Mikola Andrea › 2024 › 24 › 1-2 › Pages: 97--105Az autizmus spektrumzavar (továbbiakban ASZ) előfordulási aránya az elmúlt évtizedekben világszerte növekedést mutatott. Ennek következtében valószínűsíthető, hogy az egyházak gyülekezeteiben is egyre több a spektrumon élők száma. Ennek fényében fontos kidolgoznunk olyan pedagógiai eljárásokat, amelyek segíthetnek az autizmus spektrumzavarral élő kisiskolásokat tanítani, a gyülekezetekbe integrálni a katekézis által. A következőkben három olyan eljárás kerül ismertetésre, amelyek együttes használata támogathatja a fenti cél elérését. Az érzékenyítés által segíthetünk a kortársaknak, a csoport többi tagjának, hogy megértsék, miben különbözik tőlük az ASZ-vel élő személy. Átérezhetővé tehetjük számukra, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdenie nap mint nap annak, aki nem neurotipikus. A differenciálás segíthet abban, hogy a spektrumon élő gyermekkel úgy tudjunk foglalkozni, hogy egyéni képességei fejlődjenek, hátrányos helyzete a lehető legjobban kiküszöbölődjön.
Publikáció › Lőrinczi Petra › 2024 › 117 › 3 › Pages: 252--277Ez a dolgozat a koreai buddhizmus rövid bevezetését kísérli meg reflektálva a vallási és filozófiai hagyományok viszonyára a Koreai-félszigeten a 19. század során megjelenő protestáns keresztyénséggel. Elsőként a buddhizmus kerül tárgyalása annak főbb vonatkozásaival. Kitérek a téma magyar, koreai és más nemzetközi kutatóinak rövid ismertetésére. Igyekszem ismertetni azokat a pontokat, melyeken keresztül a buddhizmus és a protestáns keresztyénség viszonyának kérdése feltárható.
A szeretet kultúrájában mindenkit szívesen látunk, hogy ebben az országban éljen. Biblikateológiai megfontolások a Józsué 2,1–21-hez
Publikáció › Katanacho Yohanna › 2024 › 117 › 3 › Pages: 244--251Yohanna Katanacho az izraeli zsidó (őslakos, illetve telepes) honpolgár, valamint a többi (idegenként besorolt) őslakos egymáshoz való viszonyulását taglalja cikkében. Gondolatainak középpontjában az ország egyenjogú birtoklásának kérdése áll. Nézete szerint a zsidók eredetileg Isten szövetségének, közelebbről szeretetének és irgalmának köszönhetik földjüket, nem pedig hadi sikereiknek. Írásában kimondatlanul is hangot kap ama deuteronomiumi kijelentés, amely szerint a nép az Úrtól kapta az országot lakóhelyül. Az ország birtoklását biztosító jogcímet Ezékiel könyvéből vezeti le (33,23–29). Érvelése rendjén elutasítja a másodrendű állampolgár besorolást, ahova a politikum nem zsidó állampolgárokat utalja. Megnyugtató megoldásként a szerző az etnikai, illetve vallási-multikulturalitás bevezetését javasolja.
'Hogy hűséges segítőtársa, gondviselője legyek'. Fiatal családok lelkigondozói kisérése, különös tekintettel a gyermek optimális fejlődésére
Szakdolgozat › Nagy Eszter › 2024 › Pages: 38 › Supervisor: Kiss JenőAz utódoknak joguk van ahhoz, hogy egy szeretetteljes, bizalomra és méltányosságra épülő családi közegben növekedjenek fel. Az, hogy az „elég jó” szülők részéről miként tapasztalják optimális fejlődésük fentebb említett alapköveit, nagymértékben múlik azon, hogy a párok képesek-e a kapcsolatukban a harmonikus és egymást gazdagító házastársi kapcsolatra. A dolgozatban részletesebben taglalt posztmodern korral való szembesülés nem ragadhat meg a tudatosítás szintjén. Az egyháznak és a lelkipásztornak, mint Isten szolgájának fontos szerepe lehet a boldog és harmonikus családok létrejöttében és fennmaradásában. A dolgozatban taglalt kontextuális szemlélet – amely némiképp a posztmodernben tapasztalható változás, változtatni akarás és rendezetlenség ellentéte – ismerete segíthet abban, hogy támogassuk a relacionális etika fényében létrejött kapcsolatokat.
Szakdolgozat › Füstös Paul-Gabriel › 2024 › Pages: 30 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefA 20. század első felében az erdélyi református egyházi életet leginkább a megújulás szándéka határozta meg. Az egyházi élet minden vonatkozását e megújulás szolgálatába igyekeztek állítani. Különösen igaz ez arra a belmissziós intézményhálózatra, amely a két világháború között épült ki és erősödött meg (IKE, FIKE, Nőszövetség, Diakonissza Intézet, stb.). A belmisszió ügye kihatott továbbá az oktatásra is: a felekezeti iskolák (elsősorban kollégiumok) tanterveit igyekeztek ennek tükrében megújítani, de sürgető kérdésként állt elő a teológiai képzés megreformálásának igénye is. Az elérni kívánt változásokat illetően széles eszköztár állt az egyház rendelkezésére. E színes palettából dolgozatom kiemeli az ének-zene tárgykörét, mint a 20. századi református belmisszió egyik fontos ágát. A vizsgálódás központjában főként oktatástörténeti kérdések állnak (kollégiumi oktatás- és nevelés, lelkészképzés, kántorképzés).
Szakdolgozat › Pop Titus › 2023 › Pages: 81 › Supervisor: Visky Sándor BélaA református episztemológia egy olyan filozófiai megközelítés, mely szilárd teológiai alapokra épül. Fő jellemzője, hogy nem köti a keresztyén meggyőződés igazolt, racionális vagy garantált voltát bizonyítékok vagy érvek meglétéhez, hanem azt megfelelően alapvetőnek tekinti – tehát olyannak, amely mondhatni önmagában meg tudja állni a helyét. Alvin Plantinga nevét nehéz lenne ebben a tekintetben kikerülni, hisz több munkája mellett a Warranted Christian Belief c. könyve e megközelítés egyik legbővebb bemutatása. Dolgozatom három egységből épül fel. Az elsőben bemutatom röviden Alvin Plantinga munkásságát, a szerző által használt episztemológiai fogalmakat, valamint a keresztyén meggyőződés egyik lehetséges megdöntőjét. A dolgozat második fejezetében a plantingai Aquinói/Kálvin-modellt és kibővített Aquinói/Kálvin-modellt ismertetem. Megláthatjuk, hogy az előbbi esetében a teista, és utóbbiban a keresztyén meggyőződés milyen módon tekinthető garantáltnak.
Szakdolgozat › Pap Miklós › 2023 › Pages: 40 › Supervisor: Horváth LeventeDolgozatomban megvizsgálom a protestáns egyházak homoszexualitással kapcsolatos állásfoglalásait. Ez azért is érdekes, mert különböző egyházak eltérően viszonyulnak a kérdéshez. Mi alapján állítja az egyik, hogy a homoszexualitás bűn, és mi alapján mondja a másik, hogy nem az? A célom az volt, hogy körüljárjam és ismertessem a legismertebb érveket, és az azokra adott ellenérveket is. A kutatásban hosszú évek óta homoszexuális fiatalokkal foglalkozó lelkigondozó, homoszexualitásból gyógyulni vágyókkal foglalkozó pszichoterapeuta, meleg teológus professzorok és mások könyveiből, tanulmányaiból inspirálódtam, akik könyveikhez saját tapasztalataikat, páciensük tapasztalatait és bizonyságtételeit és társadalomkutatási eredményeket is felhasználtak. Dolgozatomból kiderült, hogy a kérdés korántsem olyan egyértelmű és nem is olyan egyszerű, mint első látásra tűnik.
Szakdolgozat › Bokor-Imreh Huba › 2023 › Pages: 79 › Supervisor: Somfalvi EditDolgozatomban a Sepsi Református Egyházmegye temetési szertartásainak paraliturgikus elemeivel foglalkozom. Ez azt jelenti, hogy elsősorban azokat a szokásokat, gyakorlatokat gyűjtöm és elemzem, amelyek nem tartoznak a temetési liturgiához, de egy közösség gyakorolja azokat a temetés előtt, alatt vagy után. Dolgozatom során válaszokat keresek különféle elméleti kérdésekre a temetéssel kapcsolatosan. Érdekel a temetés istentiszteleti jellege, a temetési szertartás történelmi alakulása, valamint szeretetszolgálati jellege. Választ keresek arra, hogy melyek is pontosan a paraliturgikus elemek és miért fontosak. Mindezek fényében elemezem a gyülekezetekben gyűjtött adatokat. Válasz keresek arra, hogy milyen összefüggés van a paraliturgikus elemek és a lelkigondozás, a közösség formálása és a halálhoz való helyes viszonyulás között. Végül az igehirdetés fontosságát vizsgálom meg.
Publikáció › Csukás Gergely › 2024 › 117 › 2 › Pages: 146--162Heinrich Bullinger teológiájának központja keresése során több javaslat is felmerült. Ezek közül a legmegfelelőbbnek tűnik az, amely teológiája lényegét az „Istennel való közösség” (Peter Opitz) gondolatában foglalja össze. Célszerűbb azonban, ha Bullinger teológiáját nem egy központtal rendelkező körmodellként képzeljük el, hanem inkább egy ellipszisként, amelynek két fókusza van: Isten és az ember, illetve Krisztus és az egyház, amelyek egymáshoz kapcsolódnak. Ezért Bullinger teológiáját joggal tekinthetjük „kapcsolati (relacionális) teológiának” is. Ez a szempont megnyilvánul az egyházra vonatkozó tanításában is. A hagyományból vett egyházzal kapcsolatos jellemzők és a bibliai metaforák szorosan kapcsolódnak Krisztushoz, így jelezve ekkléziológiájának részvételre összpontosító (participativ) jellegét. Ez nemcsak a római egyházhoz kapcsolódó meglátásaiban érvényes, hanem a lutheránus egyházhoz való viszonyában is.
Publikáció › Bacsó István › 2024 › 117 › 1 › Pages: 38--60A teózis vagy theószisz fogalma talán kevésbé ismerős a nyugati protestáns tanokon képződött teológus számára. A keleti ortodox egyház e jellegzetes tanítását mégsem hiábavaló a Kelet-Nyugat találkozási pontján élő erdélyi református teológusnak, lelkipásztornak megismernie. Tanulmányunkban a megistenülés tanának kialakulását, dogmatörténeti hátterét és fejlődését, tartalmának egyes elemeit ismertetjük, és eközben arra a kérdésre keressünk választ, hogy lehet-e valamilyen kapcsolópontja református hitelveinkkel.
Publikáció › Rezi Elek › 2024 › 15 › Pages: 351--363Moral evaluation of the goals and action of today’s climate protection groups. This study traces the evolution of contemporary climate protection movements, delineating their objectives and methodologies. Through a moral lens, I scrutinise the alignment between their ends and the means employed. The concluding remarks acknowledge the commendable aspirations of these collectives towards global climate preservation. However, it is highlighted that the tactics they resort to often veer towards counterproductive outcomes.
Publikáció › Tallon Jonathan › 2024 › 15 › Pages: 321--349John Chrysostom uses military metaphors from Romans to help believers understand their relationship with God and engage in spiritual warfare. He compares circumcision and baptism to expand their meaning. By likening body parts to weapons, he teaches that individuals choose whether to serve truth or sin. In this analogy, God is the commander, and believers are soldiers fighting sin, stressing obedience and trust. Chrysostom urges obedience to God akin to soldiers obeying their leader, connecting it with faith-based trust. Military imagery encourages active participation in battling sin, emphasising commitment beyond formal duties. Overall, Chrysostom’s metaphors aim to deepen the congregation’s faith through active engagement and obedience.
Publikáció › Juhász Tamás › 2024 › 15 › Pages: 307--320Do Christians need to be socialists? Karl Barth and socialism. In this article, the author deals with a “shadow side” of the life and work of Karl Barth. From the perspective of many Eastern and Central European people who have experienced “real” socialism, the right to ask the question posed in the title is evident. It examines under what influences Karl Barth’s inclination towards social democracy and socialism arose. Three circumstances are mentioned: 1. The traditional Swiss solidarity and social sensitivity for the cause of the weak and oppressed. Karl Barth received this sensitivity, so to speak, in his parents’ house. 2. The three theologians of “religious socialism” (Christoph Blumhardt, Hermann Kutter, and Leonhard Ragaz) had a great influence on Barth. 3.
Publikáció › Horváth Levente › 2024 › 15 › Pages: 297--306The anthropological challenges and perspectives. of the missionary image of man, in particular on the pastoral vocation. In this study, we scrutinize whether the revolutionary changes in mission theology suggested by David Bosch three decades ago have indeed taken root in the distinct context of Transylvania, through a blend of theological and philosophical discourse. Simultaneously, we endeavor to make sense of the rapid transformation occurring globally and within our own borders, interpreting it through contemporary anthropological theory and aligning it with missiological insights. The paper will also dissect the systematic theological implications of developing a Reformed theological anthropology, and then consider the pastoral ramifications and vocational prospects for fostering a more biblically accurate portrayal of man.
"Ti kinek mondotok engem?". Szempontok a keresztyén identitás(vesztés) mai körülményihez és rendszeres teológiai megközelítéseihez
Publikáció › Füsti-Molnár Szilveszter › 2024 › 15 › Pages: 273--296The paper discusses the challenges of Christian identity in a (post)modern context in relation to fundamental elements of theology. It explores the role of doctrines in the life of the church, emphasising their importance in relation to worship and the authority of the Word of God. The paper highlights the importance of corporate identity as Christian and Reformed, emphasising the significance of cultural identity in the context of Christianity. It addresses the question of what makes the church and the conditions of being a church, reflecting on the essence of Christianity.
Publikáció › Visky Sándor Béla › 2024 › 15 › Pages: 263--271The objective of this study is not to provide an exhaustive theological analysis, but to explore the multifaceted implications—biblical, historical, theological, ecumenical, and ecclesiastical—that are essential for forming a well-rounded perspective on the contentious issue of rebaptism that has sparked considerable debate within our Church community.
Publikáció › Somfalvi Edit › 2024 › 15 › Pages: 237--259Bibliolog as scriptural interpretation. Modern “midrash” as a possible method in catechesis. This research delves into the bibliolog approach to interpreting the Holy Scriptures, a technique often termed as “modern midrash” and not widely recognised in Hungarian-speaking regions. Originating from America, bibliolog diverges from the European tradition of bibliodrama or Biblical drama, focusing instead on a narrative-driven method. It offers an immersive experience where individuals seeking to grasp the biblical narrative can simultaneously embody the roles of active participants and keen observers, fostering personal introspection in real-time. The paper elucidates how the bibliolog method can serve as a potent instrument in both religious and ecclesiastical pedagogy, enhancing catechetical practices.
Publikáció › Székely József › 2024 › 15 › Pages: 219--235Preaching as an instrument for teaching Christian doctrines. In the last three decades, Transylvanian society and church members have experienced a shift toward secularisation, particularly within the Reformed Church. This trend has made it difficult to engage with younger congregants drifting from organized religion. Despite this, there’s a vital need to re-emphasise Christian teachings, especially considering the current state of the Hungarian Reformed Church in Transylvania, where many lack a deep understanding of biblical and Reformed doctrines. Christian education should be more than just imparting knowledge; it’s about fostering spiritual growth. Ministers, alongside church elders and congregations, should actively teach Christian values, ensuring members develop a strong, knowledgeable faith. Ultimately, faith is more than learning; it’s about a personal connection with God.
Publikáció › Koppándi Botond Péter › 2024 › 15 › Pages: 189--217Liturgical renewal attempts in the Unitarian church from the early 20th century to the present. This research examines the liturgical reform efforts within the Unitarian Church from the early 20th century to today. Analysis of relevant literature reveals a consistent call for renewal among ministers and parishioners, though translating this desire into action is fraught with challenges. The study concludes by highlighting essential components of successful liturgical renewal to guide and motivate those contemplating such changes.