Repozitórium index

A Tóra Masszoréta Szövege 70 főben határozza meg azok számát, akik Jákóbbal együtt mentek le Egyiptomba (Gen 46:27b; Exod 1:5a; Deut 10:22). Lukács viszont István védőbeszédében már 75 levándorlóról beszél (ApCsel 7:14). A legrégibb ezzel kapcsolatos listán, Gen 46:8b-27-ben néhány értelmetlennek tűnő ismétlést, szövegen belüli feszültséget és a Genezis könyvének más igeverseivel ellentmondásban levő adatot is találunk. Ezért arra következtethetünk, hogy az adott lista szövege, az idők során jelentős változásokon mehetett keresztül. A jelen dolgozatban, a Gen 46:8b-27 szöveg- és redakciótörténeti elemzésével igyekszünk kideríteni azt, hogy hányan lehettek Jákob Egyiptomba vándorolt utódai az eredeti lista szerint, illetve hogyan magyarázhatók a perikópa eltérő adatai, ellentmondásai.

Dolgozatom középpontjában a lelkigondozás áll, a transzgenerációs szemlélet megvilágításában, különös tekintettel a házasság kontextusára. A transzgeneráció olyan nemzedékeken átívelő örökségeket jelent, amelyek tudattalanul is hatást gyakorolnak az egyén életére és kapcsolataira. A dolgozatom célja, hogy rámutasson arra: a lelkigondozás hatékonysága fokozható, ha szem előtt tartjuk a rendszerszemléletet, illetve a generációkon át öröklődő mintázatokat. A dolgozat elméleti hátterét bibliai, pszichológiai és családterápiás szempontok elegyének az összessége teszi ki, ahol különös hangsúlyt fektetek Böszörményi-Nagy Iván kontextuális terápiájára. Részletesen vizsgálom a lojalitás és a transzgenerációs hatások kulcsfontosságú szerepét, illetve a párválasztási minták, a konfliktuskezelés és az intergenerációs felelősség problematikája nyomán kiterjesztem a házasságra, mint a transzgeneráció egyik legérzékenyebb csatornájára.

​Az öngyilkosság napjainkban megrázó méreteket ölt az emberek körében, de gyülekezeteinkben is. A dolgozat arról szól, hogy miként lehet megközelíteni a témát, bevezetést akar nyújtani abban, hogyan lehet kísérni olyan gyászolókat, akiknek hozzátartozói az öngyilkossághoz folyamodtak, illetve, hogy milyen támpontokat érdemes figyelembe venni lelkigondozásuk során. Fel kívánja mutatni azokat a tényezőket, amelyek nehezítik a gyász folyamatát, illetve azokat az okokat, amik hajlamosíthatják a gyászolót arra, hogy a gyásza komplikált gyásszá alakuljon. Jelen szakdolgozati kutatás ezekre irányul, célja pedig felfedni az összefüggéseket, illetve a jelentős különbözőségeket valós eseteket vizsgálva, elemezve. A tanulmány során tizenegy interjú lett elkészítve olyan személyekkel, akiknek közvetlen hozzátartozói (pl. édesapja, házastársa vagy gyereke) adták fel a harcot, öngyilkossághoz folyamodva.

​Az eutanáziával kapcsolatos etikai diskurzus rendkívül kényes és ellentmondásokkal teli. Az erről a gyakorlatról való negatív véleményformálást az is erősíti, hogy a közelmúltban egyes erre vonatkozó törvényekben, rendeletekben lecsökkentették a korhatárt azok számára, akik eutanáziát igényelhetnek. Ebben a tanulmányban arra teszek kísérletet, hogy az olvasó elé tárjam a gyermekek eutanáziájával kapcsolatos kortárs törvénykezést, gyakorlatokat amelyek ma egyes országokban érvényesek. Református keresztyénként aggodalommal figyelem, ahogyan az eutanázia különböző gyakorlatai évről évre egyre elfogadottabbá válnak a világban, és az ezzel kapcsolatos szabályokat folyamatosan bővítik és fejlesztik. A legutóbbi ilyen kiterjesztő intézkedés 2024–ben történt, amikor Hollandia szabad utat adott az 1 és 12 év közötti életkorú gyermekek eutanáziájának.

A dolgozat az unitárius egyházkörök azon régi textíliáira összpontosít, amelyek az 1600-as évektől kezdődően az 1800-as évek közepéig kerültek az egyházközségek tulajdonába. A 17–19. századi levéltári források – püspöki és esperesi vizitációs jegyzőkönyvek, egyházközségi leltárkönyvek, számadáskönyvek – segítségével kirajzolható az unitárius gyülekezetek tárgyi örökségének képe, követhetővé válnak az állományban végbemenő változások. A napjainkig fennmaradt textíliák ugyanakkor szemléletesebbé teszik a gyülekezetek életében fellelhető szokásokat, különösen az adományozói szokásrendet, valamint az egyháztagok kegyességi és reprezentációs igényét. Az unitárius gyülekezetek tárgyi örökségének, különösen a textíliáknak kevés figyelmet szenteltek az elmúlt évszázadok során. A dolgozat célja ezt a hiányt pótolni az unitárius gyülekezetek textilállományának felmérésével, egy katalógus összeállításával és a levéltári források részletes elemzésével.

Dolgozatom az 1935-1942 között Bácsfaluban megjelent „Evangélikus Élet” evangélikus egyházi folyóirat repertóriumát tartalmazza, valamint egy előtanulmányt, amely összefoglalja az adott kor erdélyi magyar, valamint az erdélyi magyar egyházi sajtó rövid történetét, illetve ismerteti a folyóirat fontosabb szerzőit és rovatait. A repertórium az 1935-1942 között kiadott lapszámok tartalomjegyzékét, névjegyzékét, illetve textuáriumát tartalmazza. Célom egy pontos adatbázis létrehozása volt, amely segíti a történészek és az egyháztörténettel foglalkozó kutatók munkáját. Ugyanakkor azt a célt is szolgálja, hogy a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház e kevésbé ismert, ám annál értékesebb kiadványát megismertesse az érdeklődőkkel.

Dolgozatom a 18. századi erdélyi protestáns egyháztörténet egy kevéssé kutatott szeletének feltárásán alapszik: interdiszciplináris módon vizsgálja a protestáns szakrális tér berendezési elemein – különösen a szószékkoronákon – megjelenő feliratokat. A vizsgált korpusz elemzéséhez a következő hipotézis vezetett: a feliratok funkcionális jellegűek, tehát rávilágítanak az adott tárgy liturgikus szerepére, ugyanakkor pedig üzenetet közvetítenek a hívők számára. A vizsgálat tárgyát olyan alkotások képezik, amelyeknek ikonográfiai programja, felirata vagy patrónusi háttere különlegesnek tekinthető. A kutatásban számos technikai korlát – pl. az utólagos átfestések és az adatforráshiány – nehezítő körülményként jelentkezett. A dolgozatban a szakrális térkommunikáció elméleti kérdéseinek áttekintését esettanulmányok követik.

Az abortusz napjaink társadalmában komoly jogi, politikai és etikai viták témáját képezi. Ebben a vitában megkérdőjeleződik a kezdődő élet értéke és méltósága, az anya önrendelkezési joga a maga teste felett, a születendő magzat életjoga vagy éppen a hozzátartozók és az abortuszt végző orvos felelőssége. Az nézetek és álláspontok ütköztetéséből jól érzékelhetően kimarad az egyházi vagy teológiai szemlélet figyelembevétele. Ebből a helyzetből kiindulva fogalmaztam meg kutatásom fő kérdését: Aktuális válaszokat nyújt a keresztyén etika a mai abortuszkérdésre? Milyen álláspontot képvisel a protestáns és a római katolikus etika az abortusz kérdésében? A kérdés előrejelzi, hogy a két felekezet álláspontja bizonyos részkérdésekben eltér egymástól. Dolgozatomban a hivatalos egyházi nyilatkozatokat és enciklikákat állítom egymás mellé, keresve az abortuszkérdésről alkotott megegyező és elkülönülő szemléleteket.

Jelen dolgozatunkban a keresztyén tökéletességgel foglalkoztunk Pál apostolnak a Filippi levél 3. fejezete alapján. Jóllehet Pál a tökéletesség fogalmát a Filippi levélben csak egyszer használja, a levél harmadik fejezete alapján háromféle tökéletességi minta bontakozik ki előttünk. Témáját és hangvételét tekintve a Fil 3 jól elkülönül a levél egészétől, így a keresztyén tökéletesség jellegéről és lényegéről ennek a fejezetnek a tüzetes vizsgálata alapján mondhatunk valamit. Dolgozatunkban tehát mindenekelőtt a Fil 3 áll a figyelmünk középpontjában.

A dolgozat azt vizsgálja, miként őrizheti meg a keresztyén misszió hitelességét a 21. század társadalmi, kulturális és technológiai kihívásai közepette. A vallási pluralizmus, globalizáció, szekularizáció és a digitális kommunikáció radikálisan átalakította a keresztény üzenet megszólalásának kereteit. Az egyház ma már nem magától értetődő autoritásként működik, küldetését, nyelvezetét és kapcsolódási formáit újra kell gondolnia. A dolgozat történeti és teológiai szempontból elemzi a misszióértelmezés fejlődését, Thomas S. Kuhn és David J. Bosch paradigmaváltás-elméleteire támaszkodva. A Missio Dei szemlélet szerint a misszió Isten küldése a világ felé, amelybe az egyház bekapcsolódik. Bemutatásra kerülnek a missziótörténet fő szakaszai, a posztmodern identitásviszonyok, a globális kereszténység változásai, a digitális misszió formái, valamint a kontextuális és felszabadítás-teológiai irányzatok.

A dolgozat a kolozsvári Vallásszabadság Házában 2018-ban megnyílt kiállításon bemutatott unitárius klenódiumokat vizsgálja, különös tekintettel azok provenienciájára és történeti hátterére. A kutatás a kiállított 65 urasztali edény egyháztörténeti elemzésére épül, elsősorban püspöki és esperesi vizitációs jegyzőkönyvek, valamint egyéb kéziratos egyházi források felhasználásával. A források lehetővé teszik a klenódiumok legkorábbi említéseinek, egyházközségekbe kerülésük időpontjának és körülményeinek feltárását. Mivel a tárgyak 29 unitárius egyházközségből származnak, vizsgálatuk egyúttal betekintést nyújt e közösségek történetébe is. A klenódiumok története ugyanis szorosan összefonódik az őket használó közösségek múltjával. A dolgozat célja az unitárius klenódiumok történetének és provenienciájának átfogó feldolgozása, amely hiánypótló vállalkozás az unitárius egyháztörténeti kutatásban.

Az újszövetségi szövegkritikában széles körű konszenzus alakult ki arra vonatkozóan, hogy a márki rövidebb záradék, a Jézus agóniájáról szóló jelenet (Lk 22:43–44) és a parázna asszony története (Jn 7:53–8:11) eredetileg nem tartoztak az evangéliumok szövegéhez. A mögöttük meghúzódó hagyományok korai eredete miatt viszont a görög Újszövetség legújabb kritikai kiadásai a főszövegben közlik ezeket. Jelen dolgozat e korai hagyományok vizsgálata alapján amellett érvel, hogy (1) a Márk evangéliumát lezáró conclusio brevior a jelenleg ismert legkorábbi ólatin fordítás forrásszövegének részeként, (2) az Agonia Christi a „nyugati szöveg” gnosztikus-ellenes polémiájaként, (3) a Pericope Adulterae pedig a Vulgata görög mintapéldányainak novatianista-ellenes vitabeszédjeként került be az evangéliumok szövegébe.

Jeremiás próféta könyve négy konszenzusosan elfogadott látomást tartalmaz: 1,11–12; 1,13–16; 24,1–14; 38,21–23. A dolgozat a megnevezett látomások eredetét, szerkezetét, illetve értelmezési lehetőségeit vizsgálja, különös figyelmet fordítva a látomásra utaló elemek azonosítására és elemzésére. A könyvben további szövegegységek figyelhetők meg, amelyek látomásra utaló elemeket tartalmaznak, ilyen szakaszok: 4,23–28; 11,18–23; 13,1–11; 25,15–38; 23,19–20/30,23–24; 4,13–18. A dolgozatban ezen vitatott szövegegységeket is vizsgálom, mely során összegzem a kutatók álláspontját a szövegegységek műfaji meghatározására és értelmezési lehetőségeire vonatkozóan. Így átláthatóvá válik, hogy milyen elemek alapján merül fel annak a lehetősége, hogy ezek a szövegek látomásként értelmezhetők, valamint, hogy milyen érvek szólnak ennek elvetése mellett. A dolgozat zárása a konszenzusosan elfogadott látomások vizsgálata alapján készített szintézist tartalmazza.

The aim of this thesis is to examine the extent to which the elusive postmodern zeitgeist influences ordinary people's faith in God, their relationship to the church, and the congregational demands of the Christian church. It also seeks to answer how far the teachings of Dietrich Bonhoeffer, the influential theologian who was martyred during World War II, can respond to these congregational needs. The topicality of the paper lies in its aim to provide a systematic theological framework for Reformed congregational pastors and members, with the aim of providing them with a theoretical basis for confronting postmodern problems. One such problem may be the scepticism and relativism that is characteristic of postmodernism and that is present in the life of the average church member today. A further challenge for the church may be the change in postmodern language and the isolation of individuals from one another.

Jézus Krisztus feltámadása, mint apologetikai kérdés egy igen bonyolult kérdés. A felvilágosodás kora óta viták folynak ezzel kapcslatosan, és egészen biztos vagyok abban, hogy ezután is kétségeket és kérdéseket fog ébreszteni a hívő és hitetlen emberekben egyaránt. Mégis úgy érzem, hogy van létjogosultsága annak a kérdésnek, amely a húsvéti eseményeknek a történetiségére vonatkozik, de kizárólag akkor, ha a választól nem várjuk el azt, hogy biztos alapja legyen a mi hitünknek vagy mások hitének. Le kell tisztáznunk önmagukban, hogy mit keresünk akkor, amikor ennek a rendkívüli eseménynek szeretnénk utána járni. Ha egy mértani pontosságú mérlegre szeretnénk helyezni azokat az érveket, amelyek a feltámadás valósága mellett szólnak és azokat, amelyek ellene, ezután pedig a mérleg nyelvének a helyzetéből kiindulva szeretnénk eldönteni a keresztény hit és az evangélium igazságának a mértékét, fel kell készülnünk arra, hogy csalódás ér bennünket.

A dolgozat Laborfalvi Berde Mózsa 19. századi unitárius alapítványtevő emlékezetét és a személye köré épült kultuszát vizsgálja. Bár Berde kortársai körében szigorú és takarékos életmódjáról volt ismert, hatalmas vagyonának az egyházra – elsősorban oktatási célokra – történő hagyományozása mély intézményi tiszteletet váltott ki. A kutatás gerincét az 1899 és 2025 között elhangzott, a Berde-serleggel mondott főtanácsi emlékbeszédek elemzése adja. A dolgozat bemutatja, hogyan formálták ezek a retorikai megnyilvánulások Berde alakját a közösség erkölcsi iránytűjévé, felruházva őt az önfeláldozás és a hivatástudat eszményeivel. A narratívák az idő múlásával, különösen az 1921-es romániai földreformot követő vagyonvesztés után, átalakultak: a hangsúly a nemzetépítésről és a materiális örökségről a szellemi és morális példamutatásra helyeződött át.

A függőség napjaink legnagyobb társadalmi, egészségügyi és lelki problémája, amely nagy arányban a fiatalok körében van jelen. Ez a dolgozat azt vizsgálja, hogy az egyház hogyan tud segíteni abban, hogy a fiatalok ne kerüljenek bele a függőségbe. A kutatás a témára vonatkozó szakirodalmon alapul, amelyet gyakorlati tapasztalatok egészítenek ki. A dolgozat bemutatja mi is a függőség, milyen fajtái léteznek, és hogyan függ össze az orvostudománnyal, az addiktológiával és a pszichológiával. Kitér arra is, hogy milyen fontos szerepe van a családnak a serdülőkor ideje alatt, illetve milyen más szer- és viselkedési függőségek léteznek. Külön részt kap a teológiai nézőpont, amely alátámasztja, hogy a Szentírás is beszél a függőségről.

A dolgozat Leibniz Teodiceájának központi kérdését, a rossz és az isteni tökéletesség összeegyeztethetőségét vizsgálja. A kutatás bemutatja, miként kapcsolódik egymáshoz a metafizikai, fizikai és erkölcsi rossz, valamint Isten jósága, mindenhatósága, mindentudása és gondviselése. Kiemelt figyelmet kap a lehetséges világok elmélete és az a tétel, amely szerint Isten a lehetséges világok közül a legjobbat választotta. A dolgozat elemzi továbbá az isteni előrelátás és az emberi szabadság viszonyát, különösen a bizonyosság és a szükségszerűség, illetve a meghatározottság és a kényszer megkülönböztetését. Leibniz szerint az emberi cselekedet akkor is lehet szabad, ha vannak meghatározó okai, amennyiben saját akaratából és belső indítékaiból fakad. A vizsgálat végső következtetése szerint Leibniz rendszere koherensen igyekszik megőrizni Isten jóságát, az emberi felelősséget és a gondviselés fogalmát, de a konkrét szenvedés problémáját nem oldja fel teljesen.

A dolgozat a szadduceusok és a Jézus közötti konfrontációkat vizsgálja. Kutatásom során előbb összesítem a különböző forrásokból vett adatokat, megvizsgálva Josephus Flavius releváns műveit, az újszövetségi előfordulásukat valamint a rabbinikus irodalom róluk szóló részeit. Az ebből vett adatokat összegezzem, majd ezek alapján egy átfogó képet igyekszem alkotni a szadduceusok csoportjáról.

A dolgozat fő részében pedig négy releváns újszövetségi történetben, vizsgálom a Jézus és szadduceusok közötti konfrontációk teológiai hangsúlyait, és az egyes konfrontációk után ekkleziológiai kitekintést teszek. A történeti teológiai vetülete minden esetben bemutatja Jézus helyes ige-értelmezését és azt, hogy hogyan kerül szellemi fölénybe a szadduceusok provokatív kérdéseire. Az ekkleziológiai kitekintések pedig arra világítanak rá, hogy a történetek mennyire húsbavágóak és relevánsak napjainkban is.

Az ókori közel-keleti és egyiptomi írnoki családok apa-fia konstrukcióját számos szövegemlék megőrzte. Izraelben is jelen lehetett, amely különösen a sáfánida család tevékenységében rekonstruálható és a források alapján a deuteronomista kör magját képezte. E család főképp a jósiási reformot elbeszélő szövegekben lép fel (2Kir 22–25; 2Krón 34–36). Jeremiás könyvének kronológiai kerete egybeesik Jósiás uralkodásának és Júda végnapjainak idejével (Jer 1,1–3). A történelmi időszak mellett Jeremiás könyvében megjelennek olyan nevek, amelyek a sáfánida családhoz tartoznak, méghozzá sokkal nagyobb gyakorisággal, mint a reformmozgalom szövegeiben. Ez felveti annak lehetőségét, hogy Jeremiás próféta a deuteronomista kör közvetlen közelében működött és ahhoz rokoni szálak fűzték. A kutatás célja annak feltárása, hogy Jeremiás elhelyezhető-e a deuteronomista kör családi kapcsolatrendszerében.

A dolgozat a Második Templom korabeli zsidó irodalomban megjelenő transzcendens lények vizsgálatára vállalkozik, különös tekintettel az Énok első könyvére és a Jubileumok könyvére. A kutatás célja annak feltárása, miként alakult az angyalokra, bukott lényekre, démonokra és közvetítő égi szereplőkre vonatkozó gondolkodás a korszak történeti, vallási és kulturális változásainak összefüggésében. A dolgozat vallástörténeti, szövegkritikai és összehasonlító módszerrel elemzi a babiloni, perzsa és hellenisztikus hatásokat, valamint a Virrasztók, Aszáél és Masztéma alakját. Arra a következtetésre jut, hogy e hagyományok nem a monoteizmus meggyengülését jelzik, hanem a gonoszság eredetére, az isteni igazságszolgáltatásra és az emberi felelősségre adott teológiai reflexiók részei. A vizsgált szövegek jelentős szerepet játszottak a későbbi zsidó és keresztyén demonológiai és angelológiai gondolkodás alakulásában.

A dolgozat az okkultizmus és az exorcizmus jelenségét vizsgálja mint a protestáns lelkigondozás egyik aktuális kihívását. A kutatás interdiszciplináris megközelítést alkalmaz, ötvözve a teológiai, történeti, antropológiai, pszichológiai és pasztorálpszichológiai szempontokat. Bemutatja az exorcizmus történeti fejlődését, valamint a katolikus és protestáns gyakorlat közötti hasonlóságokat és különbségeket. Külön figyelmet fordít a démonológia protestáns értelmezésére, a megszállottságnak tulajdonított jelenségek egészségügyi és pszichológiai hátterére, valamint az okkult érdeklődés mögött meghúzódó spirituális szükségletekre. A dolgozat amellett érvel, hogy a lelkigondozás feladata nem a démoni jelenségek szenzációs kezelése, hanem a bibliai és teológiailag megalapozott segítségnyújtás. Következtetése szerint a protestáns lelkigondozásnak integratív szemlélettel kell reagálnia az okkultizmushoz kapcsolódó kérdésekre, miközben Krisztus szabadító művét állítja a középpontba.

A dolgozat hat egyházközség összeírásait foglalja magába és dolgozza fel: Mezőmadaras, Mezősámsond, Mezőkölpény, Székelykövesd, Mezőfele és Mezőcsávás. Az összeírások a Marosi Református Egyházmegye legrégebbi matriculájából, 1687–ből valók. A dolgozat a Marosi Református Egyházmegye kialakulásának ismertetőjével kezdődik, kitérve a reformáció térségbeli elterjedésére, valamint az adott korszak egyházi és társadalmi viszonyaira. Ezt követően rövid áttekintés olvasható a vizsgált egyházközségek múltjáról és történeti hátteréről. A források elemzése feltárja az egyes gyülekezetek gazdasági helyzetét, illetve vagyoni viszonyát. Tudomást szerezhetünk az egyházközségek tulajdonában lévő ingatlanokról, földterületekről, valamint az egyházi használatban álló tárgyakról, köztük az úrasztali edényekről, textíliákról és könyvekről. A dokumentumok emellett információt szolgáltatnak a jobbágyok helyzetéről, az általános adományozásról, továbbá a lelkészek és tanítók jövedelmi forrásairól.

Jelen dolgozat a 14-16 éves korosztály egyházképét és egyházhoz való viszonyulását vizsgálja a Krasznai Református Egyházközség fiataljain keresztül. A kutatást aktuálissá teszi, hogy ez a serdülőkori generáció alkotja a gyülekezet jelenét és jövőbeni aktív tagságát, ugyanakkor ebben az életszakaszban a legintenzívebb az énkeresés és a közösségtől való részbeni eltávolodás. A dolgozat két főbb részből tevődik össze, elméleti és gyakorlati rész. Az elméleti rész tisztázza az egyház teológiai fogalmát a hitvallások, illetve statútum tükrében, valamint elemzi a serdülőkori pszichológiai sajátosságait és a kor vallásos nevelésének lehetőségeit. A gyakorlati rész bemutatja a gyülekezet által felkínált sokrétű programokat, ismertetve azok sajátosságait és menetét, illetve a fiatalok válaszait.

A dolgozat 18-25 év közötti fiatal felnőttek gyülekezetbe történő integrálásának gyülekezetpedagógiai lehetőségeit vizsgálja a Somlyói egyházmegye református gyülekezeteiben. A kutatás középpontjában annak feltárása áll, hogy a kortárs társadalmi, pszichológiai és lelki folyamatok miként befolyásolják a fiatal felnőttek egyházi közösségekhez való viszonyát, valamint milyen lelkipásztori és katechetikai eszközök segíthetik elő e korosztály aktív gyülekezeti elköteleződését és jelenlétét. A dolgozat első része ekléziológiai alapvetést nyújt, amelyben az egyház fogalma, küldetése és a gyülekezet közösségi szerepe kerül bemutatásra a református teológiai megközelítésben. Ezt követően a fiatal felnőttek, mint társadalmi csoport sajátosságainak az elemzése történik meg, különös tekintettel a Z és Alfa generáció élethelyzetére, identitáskeresésére, valamint a kapunyitási pánik és az elköteleződés nehézségeinek kérdésére.

A licenciátusi dolgozat a Z generációhoz tartozó fiatal férfiak értékválságát vizsgálja társadalomszociológiai, pszichológiai és gyakorlati teológiai szempontból. A kutatás feltárja, miért szenvednek a 1995–2009 között született fiatal férfiak soha nem látott mentális egészségválságban, amely depressziót, szorongást, céltalanságot és a valós világtól való visszavonulást eredményez. A dolgozat Steigervald Krisztián generációkutatására, valamint Jonathan Haidt munkáira támaszkodva elemzi a digitális bennszülöttség következményeit: az okostelefon-függőséget, alvászavart, figyelemfragmentációt, a közösségi média és videojátékok káros hatásait, a pornográfia szerepét, valamint a „harmadik terek” eltűnését. Rámutat a férfiak hosszú hanyatlására az oktatásban, a „failure to launch” jelenségre és a kockázatvállalás csökkenésére. A dolgozat értelmezi az érték fogalmát, bírálja a posztmodern relativizmust, és abszolút erkölcsi mércét a keresztény világnézetben azonosít.

Dolgozatomban az Ottományi Református Egyházközség újkori működését mutatom be. Már jóval korábban is találunk adatokat az egyházközségről illetve a településről, de a legtöbb információ az újkorból származik. Ebben a dolgozatban a fő szempont a XVIII és XIX századok történései. Szó esik egyházfegyelmi ügyekről, államhatóságoknak való engedelmességről, illetve presbitériumi határozatokról, amik a korábbi századokban nem voltak fellelhetőek az Ottományi Református Egyházközség történetében. A dolgozatom felosztása szempontjából 4 részre térek ki a téma tárgyalását követően. A dolgozatom első részében Ottományról, mint településtörténeti, földrajzi, régészeti, és eredettörténeti szempontból írok és fogalmazok. Szükséges látnunk azt, hogy honnan is indult tulajdonképpen Ottománynak, mint településnek a kezdete. Dolgozatom második részében a középkori, és a reformáció korabeli eseményeket illetve helyi lelkészek, területi szempontból befolyásoló hatással bíró személyekről tárgyalok.

A dolgozat azt vizsgálja, hogy a gyülekezeti tagok istenképét milyen mértékben befolyásolja a lelkipásztornak az istenképe. A lelkész vallási közegben reflektorfényben van, sokan példaképnek tekintik őt a hitükben és az Istennel való kapcsolatukban. Épp ezért fokozott felelőssége van abban, hogy az Istenről alkotott képe valóban a valóságot tükrözze. Annak érdekében, hogy az eredmény kimutatható legyen, elsősorban az istenképeket vizsgálom, azt, hogy a torz istenképeket mi válthatja ki, ezek milyen hatással lehetnek az emberre és környezetére, illetve hogyan lehet eljutni az Istenről alkotott helyes képhez. Ezt követően a lelkipásztor és a gyülekezet viszonya és kölcsönhatása kerül elemzésre. Ezen információk összesítéséből a kutatási rész kidolgozása következik, a saját fejlesztésű, összehasonlító kérdőív mentén. A kutatási terület a Szilágysomlyói Református Egyházmegye öt egyházközsége (a krasznai, szilágyborzási, varsolci, szilágysomlyói és lecsméri gyülekezet).

Az egyháztörténelmen belül, kiemeltképpen gondolok most az erdélyi egyháztörténelmünkre, nagy jelentősége van az egyházközségtörténeteknek, hiszen az általános dolgok mellett minden gyülekezet életében vannak sajátos érdekességek, amelyek gazdagítják az egyháztörténetet, mint diszciplínát. Bár a Margittai Református Egyházközséggel foglalkozó dolgozatomban rámutatok több általános dologra a gyülekezeti élettel kapcsolatosan, de vannak érdekes sajátosságai, mint például az 1681-es margittai zsinat vagy Huszti László lelkipásztor esete. Ezek mind olyan események a margittai református eklézsia életében, amelyek színesítik a történelmünket. A dolgozat első részében az alapokat szeretném elhelyezni, éppen ezért a gyülekezet körülhatárolása megy végbe az első három fejezetben. Elhelyezzük Margittát, az ermelléki reformátusság egyik gyöngyszemeként az egyházmegyén belül, majd ezt követi a helység keletkezésének bemutatása, és a reformáció terjedésének leírása Margitta mezővároson belül.

Jelen dolgozat a keresztség sákramentumát vizsgálja különböző felekezetek tanításaiban. A református, római katolikus, ortodox, baptista, adventista, pünkösdi és unitárius egyházak tanítására tér ki dolgozatomban. A kutatási cél, feltárni a keresztség teológiai, dogmatikai alapját, valamint a fentebb említett egyházak tanításait összehasonlítani a református egyház tanításával. Külön egységként jelenik meg egy teológiai reflexió a gyermekkeresztség és felnőttkeresztség bibliai alapjáról. A vizsgálat elsődleges forrásait hitvallási iratok, dogmatikai munkák és hivatalos egyházi dokumentumok képezik. A dolgozatban világosan körvonalazódik majdnem minden felekezetnél, hogy a keresztséget Krisztus szerezte és rendelte el annak kiszolgáltatását. Jelentős különbségek mutatkoznak a szentség vagy sákramentum értelmezésében, a kegyelem közvetítésének módjában, valamint a gyermek- és felnőttkeresztség megítélésében.

A kutatás a szervátültetést unitárius etikai nézőpontból vizsgálja, külön figyelmet fordítva az emberi élet, a testi méltóság, az autonómia, az igazságosság és a felelős szeretet kérdéseire. Célja annak bemutatása, hogy a szervadományozás orvosi és jogi keretei miként kapcsolódnak össze erkölcsi, teológiai és lelkigondozói szempontokkal. Az elemzés párbeszédbe állítja a bioetikai alapelveket, az unitárius erkölcsi gondolkodást és a lelkigondozói tapasztalatot, majd végül a szervátültetés kérdését a kapcsolati teológiai szemszögében vizsgálja. A dolgozat abból a feltevésből indul ki, hogy unitárius nézőpontból a szervátültetés etikailag elfogadhatónak tekinthető, ha szabad beleegyezésen, méltányos hozzáférésen és az emberi test tiszteletén alapul. Ugyanakkor elutasítja a kényszert, a kiszolgáltatottság kihasználását és a szervkereskedelmet. Ebben az értelemben a szervadományozás az ember Istenhez, önmagához és embertársaihoz fűződő felelősségében nyer teljesebb jelentést.

A szakdolgozatomnak az volt a célja, hogy megvilágítsa, mit jelent a Biblia világa, milyen képeket rejt maga mögött. Mit jelent Istent követni tiszta szívvel és lélekkel. A bibliai históriák pedig abban segítenek, hogy jobban megismerni Istent. A munka elvégzésében Nagy Péter és Hübner János könyvei segítettek, abban, hogy mit jelent a bibliai történeteknek a fontossága. Segítettek abban, hogy a biblia világát tisztábban láthassam az általuk megfogalmazott tanulságok megfogalmazása által. Nagy Péter megfogalmazásai többnyire azt mutatták, hogyan kell és lehet gyakorlatba ezt mind megélni. Igaz azonban az, hogy a két szerző más oldalakból vizsgálják a közös témákat. A dolgozatom többi részében pedig összefoglalva van Nagy Péter és Hübner János élete, Nagy Péter tankönyvei. Majd a történeteket ismertetem és a végén megfogalmazom a két szerző munkái között a hasonlóságokat és különbségeket.

A Júdás-levél az Újszövetség egyik legösszetettebb, kutatástörténetileg mégis sokáig perifériára szorult irata. A dolgozat célja, hogy a levél történeti és tartalmi kérdéseit egységben kezelve megalapozott választ adjon a szerzőség és a keletkezési idő szorosan összefüggő problémaköreire. A kutatás módszertani alapját a történeti-kritikai megközelítés adja, amelyet irodalomkritikai, teológiai és hangsúlyos nyelvi-exegetikai elemzés egészít ki. A dolgozat a kánontörténeti adatokból és a második templomkori zsidó apokrif háttér vizsgálatából kiindulva fokozatosan szűkíti a kört a kulcsfontosságú szöveghelyek (Júd 3–4; 17–21) görög kulcsfogalmainak vizsgálatára. Az elemzés rávilágít, hogy a hit tartalma a szövegben már tekintélyi tradicióként, de még nyitott apostoli hagyományként jelenik meg. A nyelvi és teológiai adatok szintézise révén a dolgozat kísérletet tesz a Júdás-levél korai egyházi kontextusának és keletkezési körülményeinek pontosabb meghatározására

Jelen dolgozat a köztes állapot teológiáját, kiemelten a lélekalvás tanának dogmatikai és pasztorális jelentőségét vizsgálja. A kutatás fő célja a halál és a végső feltámadás közötti állapot értelmezése a református és a hetednapi adventista teológiai álláspont összehasonlításával. A munka rámutat a téma gyakorlati hatására a gyászolók vigasztalásában. A dolgozat dogmatörténeti és összehasonlító módszerrel elemzi a trichotóm, dichotóm és monista antropológiai modelleket. Megállapítja, hogy az eltérések mögött sajátos antropológiai előfeltevések állnak. Míg az adventista teológia a halált az egész ember öntudatlan állapotaként, azaz lélekalvásként értelmezi Krisztus visszajöveteléig, addig a református tanítás szerint a hívő lelke a halál után is tudatos közösségben marad Urával, a test végső feltámadására várva. A kutatás következtetése, hogy a köztes állapot felelős értelmezése elengedhetetlen a hiteles keresztyén vigasztaláshoz.

A dolgozat összefoglalja egy 20. században élt erdélyi református lelkipásztor életét, aki magyar fennhatóság alatt született, román kormányzás alatt élt. Hadiárvaként nőtt fel, majd a teológiát választva a lelkészi szolgálat irányába indul. Szolgálatának leghosszabb idejét az Arad megyei Pankotán töltötte, de szolgált segédlelkészként Szalárdon és Nagyszalontán, illetve helyettes lelkészként volt nyugdíjazása előtt Bősházán. Vallási tevékenysége miatt, 20 év börtönre és kényszermunkára ítélték, végül korábban szabadult egy kegyelmi rendeletnek köszönhetően. Beszámolóiból látszik, hogy az Isten iránti szeretet volt mozgatórugója annak az elszánt törekvésének, hogy mindenkinek megossza az evangéliumot. Az alapján, amit a fennmaradt iratokból láthatunk, úgy tűnik, ő valóban szerette még az ellenségeit is. A dolgozat forrásai közül az egyik legkülönlegesebb a Szilágyi Sándor önéletrajza, amiben a börtön utáni évei tapasztalatait írta le.

Az újszövetségi szövegkritikában széles körű konszenzus alakult ki arra vonatkozóan, hogy a Márk rövidebb záradék, a Jézus agóniájáról szóló jelenet (Lk 22:43–44) és a parázna asszony története (Jn 7:53–8:11) eredetileg nem tartoztak az evangéliumok szövegéhez. A mögöttük meghúzódó hagyományok korai eredete miatt viszont a görög Újszövetség legújabb kritikai kiadásai a főszövegben közlik ezeket. Jelen dolgozat e korai hagyományok vizsgálata alapján amellett érvel, hogy (1) a Márk evangéliumát lezáró conclusio brevior a jelenleg ismert legkorábbi ólatin fordítás forrásszövegének részeként, (2) az Agonia Christi a „nyugati szöveg” gnosztikus-ellenes polémiájaként, (3) a Pericope Adulterae pedig a Vulgata görög mintapéldányainak novatianista-ellenes vitabeszédjeként került be az evangéliumok szövegébe.

A dolgozatom elsődleges célja, hogy felmérjem, a különböző rehabilitációs központokban végzett kutatásaim során megkérdezett, szenvedélybetegséggel küzdő alanyok istenképe milyen módon és milyen irányba változott a rehabilitáció során. Emellett azt is vizsgáltam, hogy amennyiben valós változás történik, az milyen hatással van az alany terápiájára, különösen az absztinencia szempontjából. Ennek megválaszolása céljából, az istenkép komplexitását szem előtt tartva, 21 interjút végeztem. A vizsgálat középpontjában a gyermekkori istenkép, a családi és vallási szocializáció, a szenvedélybetegség aktív időszakában megjelenő istenkép-változások, valamint a rehabilitáció során formálódó új istenkép állt. A kutatás arra is rákérdezett, hogy milyen tevékenységek, élmények és intézményes tanítások járultak hozzá ehhez a változáshoz.

„A magiszteri dolgozat a New Age és a posztmodernizmus ego-fogalmát vizsgálja, megmérve azokat a történelmi keresztyénség és az evangélium mérlegén. A kutatás során a szerző feltárja a modern én kialakulásának folyamatát, fókuszba állítva azt a szellemi fordulatot, amellyel az ember a külső isteni rendhez való igazodást felcserélte a befelé forduló, autonóm önmegalkotással. A dolgozat kritikai elemzés alá vonja a posztmodernizmus dekonstruált, folyékony én-képét, valamint a New Age pszichologizált, önistenítő egoját. A munka teológiai és dogmatikai módszertannal – a Szentírásra és a reformátori hitvallásokra építve – ütközteti e kortárs szekuláris emberképeket a biblikus metanarratívával. A kutatás végkövetkeztetése szerint az ember igazi méltóságát és stabilitását nem a végtelen emberi autonómiában, hanem kizárólag a Teremtővel helyreállított, Krisztusban megváltott és megszentelt identitásban képes megtalálni.”