Repozitórium index
Szakdolgozat › Madaras Szilvia › 2025 › Pages: 47 › Supervisor: Kiss JenőDolgozatom középpontjában a lelkigondozás áll, a transzgenerációs szemlélet megvilágításában, különös tekintettel a házasság kontextusára. A transzgeneráció olyan nemzedékeken átívelő örökségeket jelent, amelyek tudattalanul is hatást gyakorolnak az egyén életére és kapcsolataira. A dolgozatom célja, hogy rámutasson arra: a lelkigondozás hatékonysága fokozható, ha szem előtt tartjuk a rendszerszemléletet, illetve a generációkon át öröklődő mintázatokat. A dolgozat elméleti hátterét bibliai, pszichológiai és családterápiás szempontok elegyének az összessége teszi ki, ahol különös hangsúlyt fektetek Böszörményi-Nagy Iván kontextuális terápiájára. Részletesen vizsgálom a lojalitás és a transzgenerációs hatások kulcsfontosságú szerepét, illetve a párválasztási minták, a konfliktuskezelés és az intergenerációs felelősség problematikája nyomán kiterjesztem a házasságra, mint a transzgeneráció egyik legérzékenyebb csatornájára.
Szakdolgozat › Bálint Mátyás › 2025 › Pages: 94 › Supervisor: Kiss JenőAz öngyilkosság napjainkban megrázó méreteket ölt az emberek körében, de gyülekezeteinkben is. A dolgozat arról szól, hogy miként lehet megközelíteni a témát, bevezetést akar nyújtani abban, hogyan lehet kísérni olyan gyászolókat, akiknek hozzátartozói az öngyilkossághoz folyamodtak, illetve, hogy milyen támpontokat érdemes figyelembe venni lelkigondozásuk során. Fel kívánja mutatni azokat a tényezőket, amelyek nehezítik a gyász folyamatát, illetve azokat az okokat, amik hajlamosíthatják a gyászolót arra, hogy a gyásza komplikált gyásszá alakuljon. Jelen szakdolgozati kutatás ezekre irányul, célja pedig felfedni az összefüggéseket, illetve a jelentős különbözőségeket valós eseteket vizsgálva, elemezve. A tanulmány során tizenegy interjú lett elkészítve olyan személyekkel, akiknek közvetlen hozzátartozói (pl. édesapja, házastársa vagy gyereke) adták fel a harcot, öngyilkossághoz folyamodva.
Szakdolgozat › Bancea Mátyás-Dániel › 2025 › Pages: 53 › Supervisor: Visky Sándor BélaAz eutanáziával kapcsolatos etikai diskurzus rendkívül kényes és ellentmondásokkal teli. Az erről a gyakorlatról való negatív véleményformálást az is erősíti, hogy a közelmúltban egyes erre vonatkozó törvényekben, rendeletekben lecsökkentették a korhatárt azok számára, akik eutanáziát igényelhetnek. Ebben a tanulmányban arra teszek kísérletet, hogy az olvasó elé tárjam a gyermekek eutanáziájával kapcsolatos kortárs törvénykezést, gyakorlatokat amelyek ma egyes országokban érvényesek. Református keresztyénként aggodalommal figyelem, ahogyan az eutanázia különböző gyakorlatai évről évre egyre elfogadottabbá válnak a világban, és az ezzel kapcsolatos szabályokat folyamatosan bővítik és fejlesztik. A legutóbbi ilyen kiterjesztő intézkedés 2024–ben történt, amikor Hollandia szabad utat adott az 1 és 12 év közötti életkorú gyermekek eutanáziájának.
Szakdolgozat › Demeter Ágnes › 2025 › Pages: 138 › Supervisor: Kovács SándorA dolgozat az unitárius egyházkörök azon régi textíliáira összpontosít, amelyek az 1600-as évektől kezdődően az 1800-as évek közepéig kerültek az egyházközségek tulajdonába. A 17–19. századi levéltári források – püspöki és esperesi vizitációs jegyzőkönyvek, egyházközségi leltárkönyvek, számadáskönyvek – segítségével kirajzolható az unitárius gyülekezetek tárgyi örökségének képe, követhetővé válnak az állományban végbemenő változások. A napjainkig fennmaradt textíliák ugyanakkor szemléletesebbé teszik a gyülekezetek életében fellelhető szokásokat, különösen az adományozói szokásrendet, valamint az egyháztagok kegyességi és reprezentációs igényét. Az unitárius gyülekezetek tárgyi örökségének, különösen a textíliáknak kevés figyelmet szenteltek az elmúlt évszázadok során. A dolgozat célja ezt a hiányt pótolni az unitárius gyülekezetek textilállományának felmérésével, egy katalógus összeállításával és a levéltári források részletes elemzésével.
Szakdolgozat › Dinka Levente › 2025 › Pages: 122 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefDolgozatom az 1935-1942 között Bácsfaluban megjelent „Evangélikus Élet” evangélikus egyházi folyóirat repertóriumát tartalmazza, valamint egy előtanulmányt, amely összefoglalja az adott kor erdélyi magyar, valamint az erdélyi magyar egyházi sajtó rövid történetét, illetve ismerteti a folyóirat fontosabb szerzőit és rovatait. A repertórium az 1935-1942 között kiadott lapszámok tartalomjegyzékét, névjegyzékét, illetve textuáriumát tartalmazza. Célom egy pontos adatbázis létrehozása volt, amely segíti a történészek és az egyháztörténettel foglalkozó kutatók munkáját. Ugyanakkor azt a célt is szolgálja, hogy a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház e kevésbé ismert, ám annál értékesebb kiadványát megismertesse az érdeklődőkkel.
Szakdolgozat › Füstös Paul-Gabriel › 2025 › Pages: 121 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefDolgozatom a 18. századi erdélyi protestáns egyháztörténet egy kevéssé kutatott szeletének feltárásán alapszik: interdiszciplináris módon vizsgálja a protestáns szakrális tér berendezési elemein – különösen a szószékkoronákon – megjelenő feliratokat. A vizsgált korpusz elemzéséhez a következő hipotézis vezetett: a feliratok funkcionális jellegűek, tehát rávilágítanak az adott tárgy liturgikus szerepére, ugyanakkor pedig üzenetet közvetítenek a hívők számára. A vizsgálat tárgyát olyan alkotások képezik, amelyeknek ikonográfiai programja, felirata vagy patrónusi háttere különlegesnek tekinthető. A kutatásban számos technikai korlát – pl. az utólagos átfestések és az adatforráshiány – nehezítő körülményként jelentkezett. A dolgozatban a szakrális térkommunikáció elméleti kérdéseinek áttekintését esettanulmányok követik.
Szakdolgozat › Jónás Norbert-Ferenc › 2025 › Pages: 59 › Supervisor: Visky Sándor BélaAz abortusz napjaink társadalmában komoly jogi, politikai és etikai viták témáját képezi. Ebben a vitában megkérdőjeleződik a kezdődő élet értéke és méltósága, az anya önrendelkezési joga a maga teste felett, a születendő magzat életjoga vagy éppen a hozzátartozók és az abortuszt végző orvos felelőssége. Az nézetek és álláspontok ütköztetéséből jól érzékelhetően kimarad az egyházi vagy teológiai szemlélet figyelembevétele. Ebből a helyzetből kiindulva fogalmaztam meg kutatásom fő kérdését: Aktuális válaszokat nyújt a keresztyén etika a mai abortuszkérdésre? Milyen álláspontot képvisel a protestáns és a római katolikus etika az abortusz kérdésében? A kérdés előrejelzi, hogy a két felekezet álláspontja bizonyos részkérdésekben eltér egymástól. Dolgozatomban a hivatalos egyházi nyilatkozatokat és enciklikákat állítom egymás mellé, keresve az abortuszkérdésről alkotott megegyező és elkülönülő szemléleteket.
Szakdolgozat › Dósa Anett Beáta › 2020 › Pages: 65 › Supervisor: Kállay DezsőJelen dolgozatunkban a keresztyén tökéletességgel foglalkoztunk Pál apostolnak a Filippi levél 3. fejezete alapján. Jóllehet Pál a tökéletesség fogalmát a Filippi levélben csak egyszer használja, a levél harmadik fejezete alapján háromféle tökéletességi minta bontakozik ki előttünk. Témáját és hangvételét tekintve a Fil 3 jól elkülönül a levél egészétől, így a keresztyén tökéletesség jellegéről és lényegéről ennek a fejezetnek a tüzetes vizsgálata alapján mondhatunk valamit. Dolgozatunkban tehát mindenekelőtt a Fil 3 áll a figyelmünk középpontjában.
Szakdolgozat › Kulcsár-Rabocskai Lilla-Andreea › 2025 › Pages: 99 › Supervisor: Horváth LeventeA dolgozat azt vizsgálja, miként őrizheti meg a keresztyén misszió hitelességét a 21. század társadalmi, kulturális és technológiai kihívásai közepette. A vallási pluralizmus, globalizáció, szekularizáció és a digitális kommunikáció radikálisan átalakította a keresztény üzenet megszólalásának kereteit. Az egyház ma már nem magától értetődő autoritásként működik, küldetését, nyelvezetét és kapcsolódási formáit újra kell gondolnia. A dolgozat történeti és teológiai szempontból elemzi a misszióértelmezés fejlődését, Thomas S. Kuhn és David J. Bosch paradigmaváltás-elméleteire támaszkodva. A Missio Dei szemlélet szerint a misszió Isten küldése a világ felé, amelybe az egyház bekapcsolódik. Bemutatásra kerülnek a missziótörténet fő szakaszai, a posztmodern identitásviszonyok, a globális kereszténység változásai, a digitális misszió formái, valamint a kontextuális és felszabadítás-teológiai irányzatok.
Digitális eklézsia, hálózatosodó közösségek, virtualizálódó üzenet. Egyházi útkeresések az információs társadalom korában
Szakdolgozat › Lőrinczi Zsófia › 2025 › Pages: 99 › Supervisor: Horváth LeventeA dolgozat célja, hogy feltárja, miként alakítja át az információs társadalom és a digitalizáció az egyházi életet, különös tekintettel a közösségszervezés és a kommunikáció új formáira. A kutatás a vallásszociológia és a médiatudomány metszetében helyezkedik el, és elemzi a hálózatosodó társadalom jellemzőit, a generációk médiahasználatát, valamint az egyházak válaszreakcióit a technológiai változásokra. Kiemelt figyelmet kap az online identitás, a vallásgyakorlatok digitalizálódása és a virtuális közösségek térnyerése. A dolgozat szakirodalmi elemzésen és gyakorlati példák bemutatásán keresztül vizsgálja, hogyan lehet a digitális térben autentikus, közösségformáló egyházi jelenlétet kialakítani. A dolgozat megírásának a célja, hogy saját lelkészi hivatásomat is megalapozza egy olyan korban, ahol az offline és az online közösségek összefonódnak, és az egyházak előtt új missziós távlatok nyílnak.
Szakdolgozat › Páll Zalán › 2025 › Pages: 97 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefA dolgozat az 1830. évi generális zsinati jegyzőkönyv elemzésén keresztül mutatja be az Erdélyi Református Egyházkerület 19. századi belső működését, társadalmi és jogi struktúráit. A vizsgálat középpontjában a jegyzőkönyv főbb, hangsúlyos témái, a házassági bíráskodás, a lelkészek és tanítók életkörülményei, valamint az egyházi adminisztráció és döntéshozatal állnak. Külön figyelmet fordítottam Bodola János püspök életútjára, szolgálatára és teológiai irányvonalára, valamint az Endemann-per jelentőségére, amely jól példázza az ortodoxia és a felvilágosult protestantizmus közötti feszültségeket. A dolgozat forrásközpontú megközelítése jogi, teológiai és társadalomtörténeti szempontokat ötvöz, feltárva azokat a mechanizmusokat, amelyek az egyház megújulását és közösségformáló szerepét a korszak kihívásai között is fenntartották. A munka célja, hogy hozzájáruljon a 19.
Szakdolgozat › Tóth Henrietta-Beatrix › 2025 › Pages: 81 › Supervisor: Somfalvi EditDolgozatunk célja egy, a frissen konfirmáltak (14-15 évesek) korosztályát megszólító óraterv-sorozat, amely hozzájárul istentiszteletünk megértéséhez és a fiatalok gyülekezetbe való integrálásához. A dolgozat elméleti részében a református istentisztelet teológiáját és a liturgia elemeinek szerepét kutattuk. A gyakorlati részben megvizsgáltuk a kutatott korosztály jellemzőit, fejlődéslélektani kríziseit, generációs különbségeit, majd felvázoltuk az alkalmazott KáTéM módszer jellegzetességeit. Mindezt követi az óratervek részletes kibontása. Az óratervek tíz alkalmat ölelnek fel. A tervek segédanyagként szolgálhatnak a lelkészi szolgálatban, tartalmuk pedig oly módon gazdagítja a fiatalok tudását, hogy közben a gyülekezeti egészhez kapcsolódnak.
Szakdolgozat › Dombi Dóra › 2025 › Pages: 79 › Supervisor: Horváth LeventeA gyülekezeti életben a lelkipásztor gyakran kerül szembe olyan helyzetekkel, amikor a konfliktus szakadékot húz a közösség tagjai között. E dolgozat arra keresi a választ, hogyan segíthetik e helyzetek mélyebb megértését és kezelését a rendszeres teológia, a kötődéselmélet, a kontextuális lelkigondozás és a motivációs interjú módszertana. A rendszeres teológiai alapvetés, különösen az inkarnáció, a kiengesztelés és a Szentháromság kapcsolati mintája, azt mutatja meg, hogy a bűn és a megváltás valósága miként befolyásolja az ember közösségi viszonyulását. A kötődéselmélet vizsgálata feltárja, hogy a gyermekkori kötődési minták miként befolyásolják a felnőttkori konfliktuskezelési reakciókat. A kontextuális lelkigondozás elméletének keretében a konstruktív és destruktív jogosultság, valamint a megbocsátás és exoneráció közti feszültség különös jelentőséget nyert a kapcsolatokat rejtetten terhelő, sokszor tudattalanul működő dinamikák feltárásában.
Szakdolgozat › Papp Zoltán › 2025 › Pages: 67 › Supervisor: Ősz Sándor ElődA dolgozatom Szász Gerő református lelkipásztor, szerkesztő és költő életútját vizsgálja, aki a 19. század második felének egyik jelentős, ám napjainkban kevéssé ismert alakja volt az erdélyi protestáns egyházi és szellemi életben. A kutatásom célja, hogy a hagyatékában fennmaradt kéziratok, prédikációk, temetési beszédek, levelek és publicisztikai írások révén új fényt vessen e sokoldalú személyiségre, és értelmezze szerepét az egyházon belüli és azon túli közéleti folyamatokban. A dolgozatom különös figyelmet fordít Szász Gerő közéleti konfliktusaira, szerkesztői munkájára (Protestáns Közlöny), irodalmi alkotásaira, valamint a Teológiai Fakultás Kolozsvárra helyezésében betöltött szerepére. Szász Gerő tevékenysége olyan egyházi és társadalmi víziót tükröz, amely a hit, a nemzeti identitás és a szabadság szoros összefonódásában bontakozott ki.
Szakdolgozat › Hideg Ferenc József › 2025 › Pages: 63 › Supervisor: Horváth LeventeA dolgozat az úrvacsora sákramentumának interkonfesszionális vizsgálatát tűzi ki célul, a református úrvacsoratan szemszögéből kiindulva. A kutatás hét keresztény felekezet – a római katolikus, a keleti ortodox, az evangélikus (lutheránus), a pünkösdi, a baptista és az adventista – tanítását és gyakorlatát elemzi, a református hagyománnyal való hasonlóságok és eltérések feltárására törekedve. Minden felekezet bemutatása után külön szakasz foglalkozik a református tanokkal való összevetéssel. A dolgozat teológiai és liturgikus szempontok alapján vizsgálja az úrvacsora értelmezését, különös figyelemmel az oltári jelenlét felfogására, a sákramentum hatékonyságára, az egyházi közösségben betöltött szerepére, valamint az úrvacsora és a hit kapcsolatára. A vizsgálat célja nem az ökumenikus közeledés előmozdítása, hanem a felekezeti sajátosságok tárgyilagos feltárása és rendszerezése, a református tanítás fényében.
Szakdolgozat › Horváth Alexandra-Melinda › 2025 › Pages: 77 › Supervisor: Papp GyörgyA dolgozat az apostoli atyák Jézus Krisztus halálával kapcsolatos beszédmódját vizsgálja nyelvi-stilisztikai, illetve teológiai szempontból, különös figyelemmel a szövegek retorikai szerkezetére, fogalmi készletére és történeti-tartalmi kontextusára. A dolgozat nem dogmatikai konklúziók megfogalmazására törekszik, hanem arra, hogy feltárja, miként jelenik meg Jézus Krisztus halálának eseménye az apostoli atyák írásaiban, különösen az idői meghatározás, a szoteriológiai értelmezés és a retorikai hangsúlyok tükrében. A dolgozat részletesen elemzi többek között Római Kelemen, Antiochiai Ignác, Szmirnai Polikárp, valamint a Barnabás-levél és Hermász Pásztorának releváns szakaszait, továbbá kitér a Diognétosz-levél és az eucharisztikus szövegrészek tanúságtételére is. A kutatás alapjául a magyar és görög nyelvű szövegek összevetése és exegézise szolgál.
A Marosi Református Egyházmegye öt gyülekezetének összeírásai 1687-ből. Csittszentiván, Mezőbergenye, Mezőpanit, Harcó, Mezőbánd
Szakdolgozat › Czéczei Tamás-Lóránd › 2025 › Pages: 69 › Supervisor: Ősz Sándor ElődA dolgozat öt egyházközség összeírásait tartalmazza és dolgozza fel: Csittszentiván, Mezőbergenye, Mezőpanit, Harcó és Mezőbánd. Az összeírások 1687-ből valók, a Marosi Református Egyházmegye legrégebbi matriculájából. A matricula adatokban gazdag, információval szolgál a gyülekezetek vagyonáról, ingó és ingatlan javairól, adományokról, társadalmi viszonyokról. Először a Marosi Református Egyházmegye bemutatására kerül sor, tekintettel a történeti hátterére, reformációjára és az adott korszak sajátosságaira. Ezt követi az öt egyházközség rövid történeti ismertetője. Az összeírások feldolgozása során kiemelt figyelmet kaptak az egyházi vagyon elemei: úrasztali edények, textíliák, könyvek, földbirtokok, épületek. Továbbá a jobbágyi és zselléri viszonyokról, az adományok jelentőségéről, valamint a lelkészek és tanítók fizetéséről is tudomást szerezhetünk.
A Marosi Református Egyházmegye öt gyülekezetének összeírásai 1687-ből. Csejd, Kebeleszentiván, Jedd, Koronka, Marosszentkirály
Szakdolgozat › Domokos Attila-Zsolt › 2025 › Pages: 69 › Supervisor: Ősz Sándor ElődA dolgozatom célja a Marosi Református Egyházmegye öt gyülekezetének, név szerint: Csejd, Kebeleszentiván, Jedd, Koronka és Marosszentkirály, 1687-es összeírásainak részletes bemutatása és elemzése. A kutatás forrásaként a Marosi egyházmegye egyik legrégibb fennmaradt matriculáját használom, amely betekintést nyújt a gyülekezetek 17–18. századi életébe és anyagi helyzetébe. A dolgozat első részében igyekszem rövid történeti betekintést nyújtani az egyházmegye kialakulásáról, majd az érintett települések rövid történetét ismertetem. Ezt követően az összeírások alapján részletesen elemzem az egyházközségek ingó (pl. úrasztali edények, textíliák, könyvek) és ingatlan vagyonát (pl. földbirtokok, lelkészi és tanítói lakások), valamint az adományok szerepét és típusait. A vizsgálat során külön figyelmet szentelek a lelkészek és tanítók javadalmazására, az egyházi adminisztráció működésére és a közösségi összefogás megnyilvánulásaira.
Szakdolgozat › Zoltán Mihály Szabolcs › 2020 › Pages: 77 › Supervisor: Buzogány DezsőDolgozatom témája az Enyedi református egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek a vizsgálata az 1801-év első felében. Ez a dolgozat tartalmazza a bevezető tanulmányt és a jegyzőkönyv átírását. A dolgozat elején foglalkoztam az egyházmegye történetével és azzal, hogy bemutassam a 18 századi eseményeket ezután pedig a jegyzőkönyvben lévő gazdagsági, fegyelmi, adminisztrációs ügyeket és a gyülekezetek meghatározó eseményeit ismertettem. Az olvasó így információt nyer, a Nagyenyedi Református Egyházmegye történetéről és arról, hogy hogyan működött ebben a korban az esperesi vizitáció. A jegyzőkönyv által pedig megismerjük a vizitált gyülekezetek életvitelét, problémáit és küzdelmeit. Munkám tehát betekintést próbál nyújtani a 18 században meglátogatott gyülekezetek helyzetébe illetve jobban meg akarja ismertetni az olvasóval ezt a korszakot.
Szakdolgozat › Máté Anna-Bella › 2025 › Pages: 81 › Supervisor: Horváth LeventeDolgozatomban a házasság és a család intézményének a jelenkori helyzetét vizsgálom meg, gyakorlati teológiai szempontból, különös tekintettel a Bonus Pastor Alapítvány által működtetett házasság-és családgondozó szolgálatára nézve. Arra a kérdésre keresem a választ, hogy a CSAKIS tábor modellje milyen mértékben alkalmazható egy kiterjesztett, egyházi szinten működő házasság-és családgondozó szolgálatban. A gyakorlati részt megelőzi egy részletes, elvi megalapozás, amely a keresztyén házasság és család bemutatásáról szól. Az elméleti részben végigkövethető az emberi élet a párválasztás pillanatától, a házasságon keresztül egészen a családig, különös tekintettel a szülői szerepekre. A kutatás tehát a CSAKIS tábor programját és hatékonyságát vizsgálja kérdőívek kiértékelése által, amely segítségével következtetéseket vonok le a modell hasznosíthatóságára vonatkozóan.
Szakdolgozat › Őrdőg Andrea-Ilona › 2025 › Pages: 52 › Supervisor: Kiss JenőDolgozatom középpontjában a veszteségek és azok feldolgozásának folyamata áll, különös tekintettel két fő veszteségtípus, tárgyi veszteségek és az élők elvesztése, összehasonlítására. A dolgozatom célja feltárni, mit is jelent a gyász, milyen típusai léteznek, továbbá hogyan hat az egyénre pszichésen és társadalmilag. A halál, a gyász kérdésére teológiailag is kitérek. A dolgozat rávilágít arra, hogy a gyász nem kizárólag halálesetekhez kötődik, hanem más jellegű veszteségekhez is. A két típus összevetése során vizsgálom a hasonlóságokat és különbségeket, mint például az érzelmi reakciók intenzitását, a feldolgozási folyamat hosszát, vagy a társadalom hozzáállásának szerepét. A dolgozatom végén arra a következtetésre jutottam, hogy bár mindenki gyászol, ezt nem egyformán és azonos időn belül tesszük. A gyász egy természetes, elkerülhetetlen folyamat, amelyet meg kell élni ahhoz, hogy valóban túl tudjunk lépni rajta.
Szakdolgozat › Balás Zoltán Attila › 2025 › Pages: 70 › Supervisor: Visky Sándor BélaHogyan kell református módon imádkozni? Meggyőződésem, hogy ez egy olyan kérdés, amit időnként feltesz magának egy református hívő, ám sok esetben konkrét választ nem tudunk rá adni. Vannak ugyanis hitvallásaink, vannak irányelveink, de nem rendelkezünk olyan módszerrel, ami esetlegesen ezeket a gyakorlat nyelvére fordítja. Dolgozatom e hiányt igyekszik pótolni. Ha a református spiritualitásból indulunk ki, Kálvin megkerülhetetlen, ugyanúgy az egyházunk által elismert hitvallások is. Annak érdekében azonban, hogy minél teljesebb képet nyerhessek, igyekeztem minden rendelkezésemre álló hitvallás imádságról szóló tanítását összegezni. Az Ír Hitvallástól kezdve a Debrecen-Egervölgyi Hitvalláson át a Westminsteri Kátékon át látható, hogy szinte minden hitvallás megfogalmazza az imádság elvi alapjait, amik lefordíthatóak a kegyesség életére. Igyekszem tehát az alapelveket felsorakoztatni, oly módon, hogy az alkalmazható legyen a spiritualitás nyelvére.
Szakdolgozat › Molnár-Mikola Andrea › 2025 › Pages: 108 › Supervisor: Kiss JenőA fogyatékossággal élő személyek Isten szeretett gyermekei, akik Isten képmására teremtettek. Ebből a meggyőződésből született az alábbi dolgozat, amelynek célja, hogy a speciális nevelési igényű (SNI) személyek lelkigondozásának elméleti és gyakorlati megközelítéseit vizsgálva segítséget nyújtson azoknak a lelkipásztoroknak és lelkigondozóknak, akik fogyatékossággal élő emberek kísérésére kaptak elhívást. A dolgozat első két nagyobb fejezete tárgyalja többek között az SNI definícióját, modelljeit és típusait, valamint az SNI-vel élők helyzetét a társadalomban és az egyházban, emellett bemutatásra kerül a lelkigondozás fogalma, irányzatai és célkitűzései is. Ezután a dolgozat külön fejezetben tér ki a fogyatékossággal élők lelkigondozásának sajátosságaira. Az elméleti alapvetést a kutatás gyakorlati szakasza követi: mélyinterjúk elemzése olyan lelkigondozókkal, akik rendelkeznek tapasztalattal fogyatékossággal élő személyek lelkigondozásában.
Szakdolgozat › Bíró Kitti Odett › 2022 › Pages: 57 › Supervisor: Buzogány DezsőA dolgozat segítségével betekintést nyerhettünk a 19. század elejének református egyháztörténetébe. A 19. századi református egyház élete korántsem volt olyan problémamentes, ahogyan azt gondolnánk. Legnagyobb problémát a katolikus egyházzal szembeni küzdelem okozta, ugyanis ez utóbbi minden lehetséges követ megmozgatott az előbbi elnyomásának érdekében – különösen a II. József uralkodása előtti időszakban. II. József trónralépésével a 19. századi reformátusok helyzete bizonyos fokú jobbulást mutat, azonban teljes vallásszabadságról itt még korántsem beszélhetünk. Továbbra is kisebbségben és elnyomásban éltek, azonban az uralkodó által bevezetett rendeletek korlátozták valamilyen szinten ezen visszaszorítások mértékét.
A csúfolódók széke. A Zsolt 1,1 és a látványosságok a rabbinikus iratokban és Tertullianus De spectaculis című írásában
Publikáció › Mezey Mónika › 2022 › 115 › 2 › Pages: 109--118A rabbinikus és a korai keresztény iratok párhuzamosságait többnyire megmagyarázhatjuk a közös gyökereikkel és a közös ellenséggel. Van azonban egy olyan terület, amellyel kapcsolatban a Szentírás semmiféle iránymutatással nem szolgál, ez pedig a látványosságok kérdése, ennek ellenére ugyanazt a bibliai helyet (Zsolt 1,1) használják, amikor a pogány látványosságok ellen érvelnek. Ez lehet egy intenzív eszmecsere eredménye, de visszavezethető egy közös, szóban hagyományozott forrásra is.
Szerző › 1995Lőrinczi Petra a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolájának PhD-hallgatója. Disszertációját a dél-koreai Yoidói Teljes Evangéliumi Gyülekezet történetének témájában írja. A szerző fő kutatási területe a dél-koreai protestáns keresztyénség, ezen belül pedig a pünkösdi és karizmatikus mozgalmak.
Publikáció › Balogh Péter › 2022 › 115 › 2 › Pages: 119--135A tanulmány Pál apostol emberi oldalát vizsgálja: lelki alkatát, társas interakciókban megmutatkozó személyiségjegyeit. Elemezve a megtérésével végbement változásokat arra juthatunk, hogy valójában nem más emberré vált, hanem igazi teremtett egyénisége bontakozott ki Isten szolgálatában. Pál apostol életmódjára egyfajta gyakorlati tanításként tekinthetünk, amely által követendő mintát ad elénk. Missziós útjainak kronológiáját követve röviden áttekintjük az apostol kapcsolati hálójának dinamikáját: megemlítve be- és kilépő társakat, nagy intenzitású és mérsékelt kötődéseket. A csoportlélektan kutatási eredményeire támaszkodva vizsgáljuk meg a körülötte formálódó missziós munkacsoportok jellemzőit, amelyek tükrözik a hatékony csoportműködésre vonatkozó legfrissebb ajánlásokat.
Szerző › 1977Balogh Péter (Miskolc, 1977) Miskolcon szerzett mérnök–informatikus MSc oklevelet 2000-ben. A műszaki pálya mellett Budapesten a Baptista Teológiai Akadémián végezte teológusi MA tanulmányait 2012-ben. Szolgálati területe az igehirdetés és tanítás, amelyet elsősorban a Miskolci Keresztyén Testvérgyülekezetben és a Székesfehérvári Baptista Gyülekezetben gyakorol. 2018 óta vezeti a Székesfehérvári Langham Igehirdető Klubot. Nős, három gyermek édesapja.
Pró és kontra a szürke zónában. A szinkretizmus fogalma és kérdésköre a dél-koreai protestáns karizmatikus mozgalmak és a sámánisztikus hagyományok közötti kapcsolat szemszögéből
Publikáció › Lőrinczi Petra › 2022 › 115 › 2 › Pages: 136--172Ez a dolgozat a nem-nyugati keresztyénség jellegzetességeinek leírása során felmerülő fogalmakat tisztázza. A koreai protestáns keresztyénség sikerességének vizsgálatához – a történeti, társadalmi és politikai kontextus figyelembevétele mellett – mindenképpen szükséges a vallási-kulturális dimenzió vizsgálata is. A dolgozat arra az általános jelenségre igyekezik felhívni a figyelmet, hogy a koreai protestáns keresztyénség, közelebbről a Yoidói Teljes Evangélium Gyülekezet és a korábbi, őshonos koreai vallások kapcsolatának kutatását a tudományos nézőpont (vallástudomány-teológia), az adott fogalmak értelmezése és a személyes vallási beállítottság is befolyásolja.
Publikáció › Buzogány Dezső › 2022 › 115 › 2 › Pages: 173--182A helyi gyülekezetek vizitációja során a bizottság egy sor kérdést intézett a helyi lelkipásztorhoz és a gyülekezethez. Az erdélyi református egyházban csak a 17. század végéről maradtak fenn az egyházmegyei vizitáció során rendszeresített kérdőpontok. Bár korábbi adataink nincsenek a vizitáció e részleteiről, mégsem lehet kizárni a kérdések korábbi megjelenését, mivel őseink európai mintára szervezték meg az egyházat, és európai gyakorlatot követtek sok más tekintetben is. Tehát amikor elérkezett a vizitáció napja – írja Wilhelm Zepper – az egész gyülekezetnek össze kellett gyűlnie az ellenőrző bizottság előtt, amely a helyi lelkészt nemcsak igehirdetési tevékenysége felől kérdezték ki, hanem teljes lelkipásztori tevékenységéről.
Publikáció › Lovas Borbála, Szigeti Molnár Dávid › 2022 › Pages: 254A kora újkori unitárius prédikációirodalom története Erdélyben és Magyarországon Kutatócsoport és a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet 2021. április 30-án konferenciát szervezett Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, melynek témája a korai reformátorokhoz kapcsolódó prédikációk és a prédikációtörténet vizsgálata volt. Az alapvetően Erdélyre és Magyarországra, valamint a magyar nyelvű prédikációs anyagra koncentráló konferencia a 16. századi prédikációkkal kapcsolatban vizsgálta unitárius, katolikus, lutheránus és református prédikátorok, kötetek, korpuszok, kéziratos és nyomtatott források történetét. E kötet a konferencián elhangzott előadások bővített, írott változatát tartalmazza. Az első blokkban az unitárius, a másodikban a katolikus, míg a harmadikban a protestáns anyagra koncentráló kutatások, összesen tizenkét tanulmány részletes képet ad a 16.
Publikáció › Balázs Mihály › 2022 › Pages: 9--26In this study, I examine the works of ars praedicandi as used by the Unitarians. The paper focuses on the Unitarian use of the works of Bartholomaeus Keckermann, who attributed an important role to the exordium. The paper further registers an 18th-century Unitarian reader of Keckermann’s rhetoric, found in a composite volume in the Library of the Cluj-Napoca Branch of the Romanian Academy. This work’s earlier impact can also be studied in a Unitarian manuscript revision created as early as in 1653. There is another Unitarian work (Ms. U. 262) on sermon making from this period, a part of which contains examples of exordiums, that is, introductory parts of sermons. Based on all this, I argue that the exordiums were handled much more leniently by the Unitarians than by other Reformed denominations, and that from the late Renaissance to the 18th century, Unitarians were practitioners of a rather traditional type of preaching.
Publikáció › Lovas Borbála › 2022 › Pages: 27--61Francis David, or Ferenc Dávid, the first bishop of the Transylvanian Unitarian church, produced the only printed sermon collection published by the Unitarians in the 16th and 17th centuries. This folio-sized volume has an interesting publication history as it accompanied the most important Unitarian publications of the early period, such as Rövid magyarázat (Short explanation) and Rövid útmutatás (Short guide), De falsa et vera, Brevis enarratio, Dehortatio et descriptio Dei tripersonati, etc. This volume also ends an era of free printing, followed by a more than a century-long period of handwritten sermon collections. The paper focuses on the details of the writing and editing period, the features of the publication, and the afterlife of the work and the sermons within by examining the surviving cca. dozen copies.
Publikáció › Kovács Sándor › 2022 › Pages: 63--75Francis David’s selected sermons were published by the printing press of Alba Iulia (Gyulafehérvár) in 1569. These sermons are structured in an almost identical way: biblical text, brief summary, lessons and the proper sermon. most of the sermons, which adhered very strictly to the explanation of the text, were probably preached in the court of John Sigismund, prince of Transylvania, while others at services and workshops for priests who came to the religious disputes. As modern readers, we might posit the likelihood that bishop Francis David held training courses for pastors to prepare them for propagating the antitrinitarian doctrines whenever they had the opportunity. This paper examines to what extent Francis David’s sermons can be considered miniature encyclopaedias or repositories of useful knowledge as were the sermons of the 16th century.
„...az mi prédikátorunkat győzd meg, (...) többé mi kenyeret neki nem nyújtunk”. Prédikáció a pécsi polgárok szájából
Publikáció › Varga Réka › 2022 › Pages: 77--86The Disputation of Pécs (Pécsi Disputa) by György Válaszúti is a unique segment of 16th-century antitrinitarian literature. Since pécs was occupied by the Ottoman empire, Christians had to live by strict rules. They had to live outside the city walls, and they could only use one church. The dispute is a chronicle of a religious debate between the reformed citizens of tolna and the antitrinitarian citizens of Pécs.
Publikáció › Simon József › 2022 › Pages: 87--100Although György Enyedi’s (1555-1597) posthumous exegetical masterpiece Explicationes (Cluj, 1598) did not contain any explicit statements on political thinking, his Hungarian sermons testify his theoretical interest towards political philosophy. The paper focuses on sermons 67, 68 and 184, wherein Enyedi formulates his version of natural law. Due to his antitrinitarian theological presuppositions and his philosophical anthropology deeply inherent in the former, Enyedi’s position does not match fully the standard versions of natural law of his time. on the one hand, Enyedi’s approach proves to be much more intellectual in character than the voluntaristic correction of Thomist natural law in Scholastic-Suáresian theory. on the other hand, the antitrinitarian dismissal of original sin as a chief anthropological motif results in differences from the protestant natural law tradition, as Melanchthon developed it in the 1530s.
Publikáció › Szigeti Molnár Dávid › 2022 › Pages: 101--122My study approaches Unitarian sermon literature from the perspective of church discipline. There are several reasons for this: 1) Historical records of reception are scarce because in the early modern age, only a handful of Unitarian sermons could be published. 2) it was uncommon among Unitarian preachers to use theoretical works (ars concionandi/praedicandi) until the end of the 17th century, they learned instead by observing the written and oral practices of their colleagues. 3) Because of the medium of the manuscript, most early modern Unitarian sermons did not survive beyond the 17th–18th century. Therefore, in our exploration of the rules and ideals of sermon literature as well as the attitudes of followers, preachers, and schoolmasters to the genre, we are forced to rely on inferences based on the norms, especially the offences recorded in (ecclesiastical) court protocols.
Publikáció › Lenyó Orsolya › 2022 › Pages: 123--158Miklós Telegdi, a Roman Catholic bishop of the reformation period, was an important figure of his generation. The confessional guide of his Agendarius, first published in 1583 in nagyszombat (Trnava, now in Slovakia), is particular as to its structure and content. in Hungary, this is the first penitential guide that was written in a unique style, including vernacular parts and containing exhortations in a large number. The confessional includes a text discussing the strict obligation on the seal of confession as well as a confession mirror which, according to its genre, is a tool of individual self-examination. In my paper, I attempt to answer the question whether Telegdi’s confessional guide is only unique from a national point of view or also in a wider, international context.